Gömöri János (szerk.): Római kori borostyánkövek (Sopron, 1994)
AQUILEIAI ÉS SCARBANTIAI RÓMAI KORI BOROSTYÁNKŐ LELETEK AZ UDINEI ÉS A SOPRONI MÚZEUMOK GYŰJTEMÉNYEIBŐL A borostyánkő ősi tűlevelű fák gyantakövülete, amely évmilliók alatt különböző kémiai és fizikai folyamatok következtében fokozatosan nyerte el különféle színezetű, jellegzetesen áttetsző külsejét. A világ több tájáról ismerünk borostyánkő-, illetve fosszilis gyanta előfordulásokat Kanadától Chiléig és Indiától Szicíliáig. A kutatások mai állása lehetővé teszi a múzeumi gyűjteményekben őrzött borostyánkövek eredetének meghatározását. A BALTIKUMI BOROSTYÁNKŐ LELŐHELYEI ÉS A BOROSTYÁNKŐ ÚT A Dél-Európában talált borostyánkövek zömmel a Baltikumból származnak, és a Borostyánkő úton folytatott kereskedelem révén jutottak lelőhelyükre. Bár Itáliában is léteztek kisebb borostyánkő előfordulások az Appenninek É-i részén, az Adriai-tenger partján és Szicíliában, továbbá a római korban Indiából importált borostyánkő is előfordult Itáliában. A neolitikumtól a baltikumi borostyánkő — amelyet a geológusok „succinit"-nak neveznek — vízi utakon (az Elbán, Visztulán és Oderán) Közép-Európa különböző vidékeire is eljutott. A bronzkorban már Észak-Itáliában is feltűnt a baltikumi borostyán, amelyet ide a fontos kereskedelmi útvonalakon, az Alpok K-i lábai előtt és a hegyszorosokon átvezető Borostyánkő utakon szállítottak a kereskedők. A korai és késői bronzkorban a Garda tó partjai mentén sorakoztak a legfontosabb borostyánkő piacok, ide a Brenner-hágón át, az Adige folyó völgyét követve érkezett az áru. A Ticino folyó mentén kisebb kereskedelmi út vezetett. A bronzkor végére fontos szerephez jutottak a K-i utak, így a Tarvisioi-hágón át vezető út, amely a Fella völgyét és a Tagliamento folyó folyását követte. Keletebbre az Isonzó völgyében Santa Lucia di Tolmino (Most na Soci), a fontos vastermelő központ érintésével haladt az út. Az adriai piacokról szállították tovább a baltikumi borostyánköveket a dalmáciai partok mentén egészen Mükénéig és más görög központokig, így a görögországi régészeti ásatások bizonyos esetekben biztos időrendi támpontul szolgálnak a borostyánkő — ahogy a görögök nevezték „elektron"-napkő — kereskedelem történetének megismeréséhez. I.e. 1600 körül hirtelen megjelentek az első borostyánkövek a mükénéi piacokon, ami valószínűleg az akkorra kialakult közép-európai fémműves központokkal való kereskedelmi kapcsolat következménye volt. Az i.e. XV. században egy messinai sírban kb. 500 darab olyan borostyánkövet tártak fel (Kakovatos típus), amelyekhez hasonlóak a távoli közép-európai (Cseho.) és angliai lelőhelyeken is előfordulnak. A borostyánkő tehát a távolsági kereskedelem egyik legfontosabb áruja volt. A bronzkor végén Frattesina Polesine, a Pó folyó deltájának felső ágánál fontos kereskedelmi kikötő volt, ahol cserélték és megmunkálták a borostyánköveket; innen jutottak D K felé a borostyánok más áruval (pld. gabonával) együtt Tiryns, Boetia, Salamis, Rhodos felé. A római korban Aquileiai veszi át az adriai-tengeri kereskedelemben ezt a szerepet. Plinius a Pó folyót Eridanosz néven említette egy régi mítoszt elmesélve: A fűzfává változott Heliádok könnyei Heliosz napisten fiának, Phaethónnak az Eridanosz folyóba való zuhanása miatt folytak, s a fivérüket gyászoló Heliádok könnyeiből keletkeztek a borostyánkövek. Ez a mítosz egyesek szerint arra emlékeztet, hogy a bronzkor végén, az Adriai-tenger felső szakaszán szerezték be a borostyánkövet a görög kereskedők, ezeknek a területeknek elosztó monopóliuma volt. A vaskorban a Paleo-venetoi körzet továbbra is nagy mennyiségben igényelte a borostyánkő tárgyakat az etruszk területekhez hasonlóan. A szomszédos liguroknak