Kir. kath. főgimnázium, Selmecbánya, 1909

REV 85 A selmeczbányai kir. kath. főgimnázium múltja. Gimnáziumunk alapítói a Dominikánus szerzetesek, akik már 1275- ben Selmeczbányán laktak, középiskolát rendeztek be és 1536-ig, vagyis 261 éven át hűségesen szolgálták a vallási és tanügyet. A Domonkosrendiek eltávozása után 1536-tól 1578-ig, vagyis 42 éven át, Fábry Tamás igazgató vezetése alatt, világiak tanítottak. 1578-tól 1649-ig, vagyis 71 éven át hézagos, szünetelő volt a tanítás. Ezen időre esnek a vallási villongások. Katholikus iskolák bérbe vett magán­házakban, privátim, titokban működhettek. 1649-ben a jezsuiták jöttek Selmeczre, s már ugyanazon évben meg is nyitották a gimnázium első osztályát. Vezetésük alatt virágzásnak indult a tanítás, úgy, hogy 1749-ben az V. és 1750-ben a VI. Osztályt is megnyitották. A Domonkosrendiek kolostorának helyén 1678-ban építették a Jezsuiták, a most már nagyon rozoga állapotban lévő gimnáziumi épületet. A Jezsuiták 124 évi áldásos munkálkodás után 1773-ban távoztak. Három évig a Jezsuitákból világi pappá lett tanárok tanítottak, de már 1776. november 5-én Mária Terézia királyunk rendeletére a Piaris­ták vették át e gimnáziumot Uránia Pál volt jezsuitától és ezt ünne­pélyesen megnyitották. 1806. május 28-án, a gimnázium, a templom, piaristaház, plébánia, kamaraház és még 90 épület a tűz martalékává lett s így a tanítás egy évig szünetelt. 1807-ben ismét megkezdődött a tanítás, s ekkor Benyák József piarista tanár a magyar nyelvet külön tantárgyként adta elő. 1850. október 6-án a selmeczi gimnázium 8 osztályúvá lett, de csak rövid ideig, mert 1860-ban 4 osztályúvá fokoztatott le. S most ismét lényeges változás áll be. Az absolut kormány a gim­náziumokba a német tanítási nyelvet rendelte el, s miután a piaristák németül tanítani nem akartak, öt évre távoztak a gimnáziumból. 1862-ben a gimnázium 6 osztályúvá lett s 1865-ben a piaristák újra átvették a vezetést. A jobbaknak sokszor megújított óhaja­, folyamodása­ s kérésére végre 1907. szeptember 1-én megnyílt a VII. osztály, 1908. szep­tember 1-én pedig a VIII. osztály 29 tanulóval. Ötven évi kitartó sürgetés­i munka után a célt elértünk, s 1909. évi június hó végén megtartatott az első érettségi vizsgálat. Gimnáziumunk e szerint az 1909—1910. iskolai évben fennállásának 635-ik esztendejét töltötte be. Áldott legyen mindazok neve, kik a cél elérésére törekedtek! Lásd: Mészáros Ferenc, «A kath. gimnáziumok története». Szartorisz Ferenc, «A selmeczbányai kir. kath. gimnázium története».

Next