Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1897
Mert a királyi leiratban ott találjuk Bocskayt és Bethlent is! A magyar, mint kiválóan harczias nemzet sok jeles katonát nevelt. Egész lényét áthatotta azon érzet, hogy dulce et decorum est pro patria mori. De a hősök hőse mégis Hunyadi János, a keresztény, magyar vitéz, a merész támadó. Nem mintha azt tartotta volna rendeltetésének, hogy támadjon, hódítson, hanem az akkori viszonyok helyes felismerése tette őt támadóvá. Egy új ellenség, a török közeledett határaink felé. Hunyadi belátta, hogy e népnek újabb és újabb hódításokra van szüksége, ha harczosait ki akarja elégíteni. Nála a megállapodás hanyatlást, pusztulást jelentett. Hogy tehát lehetetlenné tegye, hogy a törökök tőlünk is elvegyék az ősöktől örökölt földet, arra kellett törekednie Hunyadinak, hogy őket szomszédunkból s így Európából egészen kiszorítsa. Nem valósíthatta meg eszándékát, főképp azért nem, mert úgy egyesek, mint egész nemzetek irigykedése folytán nem fejthette ki teljes erejét. A Várna melleti harczot a lengyelek, a rigómezeit pedig az oláhok féltékenykedése változtatta át vereséggé. így történt, hogy az, kinek eleme a támadás volt, egy védelmi csatában aratta legszebb diadalát. A nándorfehérvári győzelem nemcsak Hunyadinak, hanem egész történelmünknek legfényesebb fegyverténye, melynek fontos következménye az lett, hogy a török 70 évre legalább közvetlen határainktól távol tartatott. Ha a török győz 1456-ban, akkor hazánk meghódolása a török hatalmával szemben már ez évben bekövetkezett volna, és Magyarország évlapjai egyik legdicsőbb királyának, a nagy Hunyadi nagy fiának, Mátyásnak uralmával volnának szegényebbek. Méltán lehetünk tehát büszkék a mi Hunyadiakra, méltán még akkor is, ha származásra nézve nem is volna ő magyar. Sőt, ha igaznak bizonyulna némely történetíróink állítása, hogy Hunyadi Jánosnak nagyatyja még csak egy oláh kenéz volt, az ő ragyogása még inkább lehetne egyik fő büszkeségünk, mert hatalmas bizonyítéka volna annak, hogy a magyar nemzet sohasem nézte az ő jeles fiainak származását, hanem csak azt, hogy milyen érdemeket szereztek a haza körül, s tisztán