Siklós és Ormánság, 1904 (2. évfolyam, 1-46. szám)
1904-01-02 / 1. szám
2-ik oldal. „SIKLÓS ÉS ORMÁNSÁG“ (1-ső szám) dolgozva s ha nem is azonnal, de meglesz fáradságunk kellő jutalma. A jövő iránt sohase veszítsük el bizodalmunkat, a jövő mindenkor lelkesítsen és buzdítson bennünket, mert nem tudhatjuk, hogy a homály, a feketeség mit takar. Ami az elmúlt évben nem kedvezett, noha hittük, vártuk, hogy kedvezni fog, még mindig élhet és kell, hogy éljen bennünk ama remény, hogy az új esztendő meghozza azt, amivel a sors a múltban fukarkodott. Akivel a sors mostohán bánt, noha fáradozott, szorgoskodott, mindent elkövetett, hogy helyzetén javítson, ne lankadjon, ellenkezőleg fokozottabb mértékben lásson a munkához, teljék benne kedve, leljen örömöt a dolgában, mert a fáradozás, a törekvés előbb-utóbb megkapja a maga bérét, sőt talán kamatostul is meghozza a munkadíjat. Akinek meg kedvezett a szerencse, az ne bizakodjék el, hogy neki immár van mit a tejbe aprítani, hát nem kell oly mértékben dolgozni, mint annakelőtte. Az ilyen gondolkodási mód oda tereli az embert, hogy egyre kevesebbet dolgozik, míg végre arra a pontra jut, ahonnan kiindult valamikor, szóval hanyagsága, elbizakodottsága, inpraktikus gondolkodása odáig juttatja, hogy kezdheti élülről az egészet. Ilyenkor aztán már vontatottan, lomhán megy a munka, s többnyire nem is boldogul már az ilyen ember. Ha nincs dolgozzunk, hogy legyen valamink, s ha van, iparkodjunk megtartani vagy még hozzá szerezni. A komoly munka az, mely mindenkor reménységgel, bizalommal tölthet el bennünket a jövőt illetőleg. Dolgozzunk és bizzunk a jövőben ! TARCZIl. * Szlveszer-éji kaland. — Dialog. — Irta : Somló Dániel. Személyek: Bölény Mihály, háziúr: Bárány Oszkár, színész. (Történik : a háziúr előszobájában. Közepén asztalka, rajta gyertya és egy doboz gyújtó stb. Asztal mellett szék. Ízléses berendezés. Sötétség.) Bárány:jobbról, kissé mámoros fővel, kuszátt hajjal, nyakkendője félre csúszott. A téli kabát lomhán lóg rajta. Kertyűs bal kezében a jobb kézre való keztyüt tartja, a zsebkendő félig kilóg zsebéből. Náthás, többször tüszszent.) Hápszi! Micsoda hátha! De micsoda! . . . Mindez Sylvester este miatt! Pfuj! (Keztyüjével törli orrát.) Oh Sylvester, ha tudtad volna, minő veszedelmeket szerzesz az emlékednek szentelt nappal, illetve estével, dehogy is születtél volna! Felfordult velem a világ. Neki mentem az utczán egy valakinek, kit azon szemtelenségéért, hogy nem került ki, azonnal kihívtam párbajra. Átadtam a névjegyemet, de a czudat nem akarta vagy nem merte elfogadni. Talán a párbaj-ellenes mozgalom tagja. Összeszidtam, mindenfélének (hapszi!) elneveztem, mire egy rendőr utczai csendháborításért bekiséréssel fenyegetett. Végre felvilágosított, hogy az erősen megsértett valaki nem más, mint egy utczai — hapszi! — gázlámpa. Kinyitotta a házmester a kaput s tartja a markát borravalóért és én , hapszi! a tenyerébe trüszszentem. Mindez miért? Hát a Sylvester estéért! Hapszi! — Oh jaj, más dolgom is volna, mint itt trüszszentem Sylveszterről. Mindennekelőtt meggyujtom a gyertyát. (A háttér felé botorkál, a közepén keresztül, nekimegy az asztalnak.) Jaj, mi ez?.. Az asztalka?.. Hogy kerül ide? . . A fal mellett van helye. Talán a szobaasszonyom akar ezzel dühösíteni. Azoknak rendes szokásuk a rendetlenség. Nem teszik soha oda a tárgyakat, ahova való. (A gyetyát akarja meggyujtani, de tüszszentésével eloltja a gyújtót.) Oh Sylvester, de sokaknak mutatod ma fordítva a világot. Furcsa dolog, hogy nyitva találtam az ajtómat, bárha nem lophatnak tőlem, mert nincs mit. Hapszi! . . . (Végre sikerül némi tántorgás után egy félig égett gyertyát meggyujtani.) Hát ez mi ? Majdnem egész volt a gyertya, mikor távoztam. És most? . . Bizonyosan a szobaasszony . . . A gyertyatartó ? Kicserélve ! (Félelemmel, halkan.) Talán betörő van itt? Jaj teremtőni segíts! . . . Hapszi! (A kezében levő gyertya elalszik.) Oh, ismét sötétség. Most a betörő lekap a lábamról, sarkamhoz köti az öklömet, betömi a számat —hapszi! — s kivallat, hol van a Wertheim-szekrényem kulcsa. Hát van nekem pénzszekrényem ? Nincs, nem volt és nem is lesz ! Egy fabatkám nincs, szegény vagyok mint az egér temploma, akarom mondani, a templom egere. Hapszi ! Tüszszentettem, hát igaz. De a tekintetes, nagyságos és méltóságos betörő úr nem hiszi és indián módra leskalpolja a fejbőrömet. De miket zagyvalékozok össze-vissza. Ha van is itt betörő, torkon ragadom, igy ni! (mutatja a gyrtyatartón) aztán kidobnám az ablakon — a harmadik emeletről leesve csak kificamítaná a nyakát! De akkor ki fizetné meg a betörött ablaküveget? Szobaasszonyom? Mert nekem nincs pénzem, ő meg nem hitelez. Hapszi! . . Azonban akár miképen is van, mégis kell világosság. Hopp! Egy mentő gondolat. (Erős hangon, mintha valakivel beszélne.) Igen tisztelt betörő úr! Itteni jelenlétét eltévedésnek veszem, amit megbocsátok és esküszöm, hogy nem akarom bántani. Ezennel szabad elvonulást engedek. Hogy hihessen szavamnak, ime lássa — igaz, sötétben nem láthat — félre vonulok az ajtótól. (Távozik az ajtótól, szívszorongva várakozik. Félre magához.) Semmi nesz .... nem akar távozni vagy nem mer. Jobban fél tőlem, mint én tőle. Községi-e a közlegelő? Siklós nagyközség legutóbbi közgyűlésén, melyről lapunk más rovatában emlékezünk meg, nagy port vert föl Blum Sándor lakostársunk és községi képviselő azon kérelme, hogy a közlegelőből egy hold és 944 négyszögöl, az általa ajánlott 500, illetve az elöljáróság által meghatározott 600 korona vételárért, ipari czélokra, nevezetesen téglagyár felállíthatására, neki örök időre átengedtessék. Ez alkalommal a legelőnek tulajdonjogi természetét illetőleg, két nézet domborodott ki, és pedig Novák Péter bizottsági tag véleménye, mely szerint a közlegelő a községi közbirtokosság tulajdonát képezi, s a község mint erkölcsi testület jogtalan alapon szerezte meg, úgy a közlegelő, mint az erdőterület tulajdonát; a másik vélemény pedig Kossa Dezső községi ügyész , szabatos kijelentései folytán abban nyert kifejezést, hogy a közlegelő és az erdőterület is, a község közönségének, vagyis a község egyetemének, a községnek mint erkölcsi testületnek képezi jogos tulajdonát. Az egyes vélemények bizonyítására felhozott adatokat nem bonczolgatjuk, de saját véleményünket nyilvánítva, a kérdés tisztázásához kívánunk hozzájárulni, előre is kijelentvén, hogy ebben a kérdésben határozott meggyőződésünk szerint, a községi ügyész álláspontját tesszük magunkévá, a közönség jól felfogott érdekében, véleményünk indokolásául következőkben ismertetjük ennek a többször vitatott ügynek úgy jogi, mint természetes oldalát. Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy Siklós község közönsége nem úrbéres jobbágyokból, hanem szabad birtokosokból állott, kik úrbéri szolgálmányokat birtokuk után nem teljesítettek, de ingatlanaik felett szabadon rendelkeztek, s azokat a földes uraság beleegyezésének kikérése nélkül eladhatták. Ebből tehát világos, hogy Siklóson az 1848-iki nagy átalakulás előtt sem volt úrbéres jobbágytelek, nem voltak úrbéres jobbágyok, ennek következtében nincsen is Siklóson úrbéres közbirtokosság. Itt tehát nem áll azon eset, hogy a legelő és erdő illetőség az úrbéri törvények értelmében, úgy mint ahol úrbéri birtokok, úgynevezett jobbágytelkek voltak és vannak, osztatott volna, illetve az úrbéri telkek után megjáró, egy komplexumban adatott volna ki, így igen természetes tehát, hogy a legelő és erdő nem a község lakosai kezében lévő ingatlanok után hasíttatott ki, hanem a földes uraság és Siklós község közönségének szabad egyezkedése által állapíttatott meg; annyival is inkább, mert az a viszony Siklós közönsége és a földes uraság között, soha sem állott fenn, mint a milyen volt az úrbéresek viszonya. A legeltetés a földes urasággal közös joga volt a község közönségének, s az erre szolgáló területek különböző helyeken feküdtek, czélszerünek és üdvösnek mutatkozott, hogy azon területek, melyek legeltetési czélra szolgáltak elkülönittessenek . 1904. január 2.