Sokféle, 1833 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1833-11-26 / 95. szám

Uni bene, alteri malcv Ha írunk, nyomásan írjunk, ne hogy másnak al­kalmatosságot nyújtsunk a’ félre - értésre ; ha beszéd­közben, botlunk, azt szoktuk mondani: Lingva prae­currit mentem, sed . . . .; mennyivel inkább kell tehát figyelmeznünk, ha valamit a’ közönség elibe botsáj­tunk? — Még a’ szerénységet is szemünk előtt kell tar­tani, az illendőség törvényeit sem kell át­hágni, még Ф * 757 illy dühös kínok martzangolják vérző ’s fiáért szorongó szívét, egy gyilkoló golyóbis földre teríti. Jirkius ezt látja, — de szívében most nints helye a’ keservnek, ott tsak a’ mord kétségbeesés viharja dühöng. „Boszszút Atyámért! Boszszút Hadnagytokért rivali a’ bajnoki lángtól tajtékzó ifjú, ’s iszonyú dühüsségre gerjeszti a’ hartzosok már hanyatló bátorságát. — Az Angolyok futnak, Július az üldözők sorában első, halált osztó fegyverével földre ejti a’ zászlóst, ’s kiragadja kemény kezéből az ellenség lobogó zászlóját. Július még a’ viadal mezején atyja helyébe egyet­értőig Hadnagynak választatott az őrseregtől, az első Polgármester (Consul) egy karddal tisztelé meg, és Antverp Polgárjai érdempénzt öntettek számára ezen felirással­ Antwerp városa, D’ Ambrine Júliusnak tet­­t vért Vald­ern Szigetén. Az érdem pénz’ másik részét pedig egy Leopárdon diadalmaskodó ifjú oroszlán ékesíté. Július 19-dik esztendejében őrnagy (Major) volt, de Spanyol­országban Sabugal mellett, vitéz éltének, tsillaga már alkonyra hanyatlott, hol az angolyok, szerentsésebbek, mint ez előtt, a’ Valcherni és a Vlie­­singeni napot meg boszszúlák. Sujánszky Antal.

Next