Somogyi Néplap, 1951. július (8. évfolyam, 153-176. szám)

1951-07-04 / 153. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP A Szabad Nép fegyver a szocializmus építéséhez Megyénk minden becsületes hol­­gozójának elsőrendű kötelessége harcolni hazánk erősítéséért, a bé­kéért. De hogyan harcoljon az, aki nem ismeri az ellenséget, aki nem tájékozott, akit félre tudnak vezet­ni mindenféle rémhírekkel, aki nincs kapcsolatban a békéért foly­­tatott harc vezérkarával, a Párttal. Az ilyen ember nem harcolhat eredményesen ! Ahhoz, hogy harcol­hasson, nélkülözhetetlen a rendsze­­res tájékozódás, a Szabad Nép ol­vasása. A Szabad Nép Pártunk köz­ponti lapja, melyen keresztül Póri, Rákosi elvtárs szól nap mint a nap a dolgozó néphez. Munkások, parasztok saját területükről írnak. Elmondják panaszaikat, javaslato­­kat tesznek és leleplezik az ellen­séget. A Szabad Nép állandóan közli a termelésben élenjárók eredményeit, közli az imperialisták háborúra spekuláló terveit. A Szabad Nép a falun és város­­ban folyó termelő munka tapasz­talatainak rendszeres feldolgozásá­val minden dolgozó eredményesebb munkájának növekedő termelésének és életszínvonala emelkedésének elő­­segítője. Közli országunkon belül­i fejlődést, a hatalmas építkezéseket. A Szabad Nép tömegjellegű lap. Tömegjellegű először azért, mert együtt harcol a néppel és a dol­gozó nép céljainak megvalósításáért küzd. Másodszor azért, mert a dől­ gőzök széles rétegeinek aktív köz­reműködésére készül. Ha megnéz­zük a Szabad Népet és általában a pártsajtót, állandóan újabb neve­­ket látunk benne, a szerkesztőség havonta több mint 3.000 levelet kap a dolgozó emberektől. Látjuk azt, hogy alapvető különbség van mostani és a kapitalista újság kö­­­zött. A kapitalista sajtó a grófok és bárók tájékoztatására és szórakoz­tatására szolgált. A nép számára nem volt mondanivalója. A nép számára a fasiszta újságok butítás­ként hatottak. Nyilván nem a nép előbbrejutását szolgálták. A Szabad Nép nem karrier, haszonleső esz­köze, nem a szenzációt hajszolja és ami a legdöntőbb, nem a háborút, hanem a békét hirdeti és szolgálja Amíg az USA sajtó szüntelen min­­den nap háborúra uszít, addig ne­künk az a feladatunk, hogy min­­den becsületes magyar hazafihoz el­juttassuk a béke hangját, a Szabad Népet. A kongresszusi Szabad Nép kam­pány alatt értünk el eredményeket. Ezek az eredmények nem voltak kielégítőek. Sok helyen lemorzsoló­dás mutatkozik. Pl. Siófokon, ahol a kampány után 101 lemorzsoló­dás volt. Hasonló ehhez Tab, ahol 98 lemorzsolódás van. Sok helyen a párttitkár maga sem jár elő jó­­ példával. Pl. a felsőmocsoládi párt­­­­titkár maga sem előfizető. Lebecsüli­­ a sajtó jelentőségét- Nem tudja, hogy miért van annyi munkája- Ja­vasoljuk az elvtársnak, hogy rend­szeresen olvassa a Szabad Népet, és meg fogja tudni, könnyebb lesz a munkája,mennyivel A lemorzsolódás kiküszöbölése érdekében népnevelőinknek állan­dóan foglalkozni kell a sajtó jelen­­tőségével. A népnevelőknek kell jó példáva­l elől járni. Mint pl. a nagyatádi konzervgyári párttitkár, ő maga is előfizető Azonfelül vál­lalta, hogy 10 darab előfizetőt fog alkotmányunk ünnepére beszervez­ni. Hasonló ehhez Németh László csoportvezető példája is. Vállalta, hogy augusztus 20ra, alkotmá­nyunk ünnepére 15 új előfizetőt fog beszervezni. A népnevelő felelősök­­nek oda kell hatni, hogy a népne­velők állandóan olvassák, hogy pél­dát mutassanak a többi dolgozók előtt. Pártszervezeteinknek is az eddiginél sokkal jobban ki kell ven­ni részüket a sajtóterjesztés mun­kájának megjavításában. Nagy gon­dot kell fordítani arra, hogy a saj­­tóagitáció ne kampányszerű, ha­nem állandó legyen. Ne legyen olyan község, olyan ■puszta, ahova el ne jutna. Érjük el és szárnyaljuk túl a lemorzsolódást. Ezt várja tőlünk a Párt, ezt várja tőlünk Rákosi elvtárs. Goldstein Irén, MB ágit. prop politikai munkatárs. A Grősz perben leleplezett amerikai követségi tisztviselők visszahívására szólítja fel az USA kormányát a magyar kormány jegyzéke A Magyar Távirati Iroda jelen­t karolja, támogatja és szövetségesül tekinti Hitlerék magyar lakójának, ti: A magyar külügyminisztérium július 2 án az alábbi jegyzéket jut­tatta el az Egyesült Államok budapesti követségének: Az illetékes magyar bíróság előtt Grősz József és társai ügyé­ben, a legutóbbi napokban lefoly­tatott bírnper folyamán megállapí­tást nyert, hogy a vádlottaknak a Magyar Népköztársaság megdönté­sére irányuló összeesküvésében, valamint kémtevékenységében az Egyesült Államok budapesti kö­vetségének több beosztottja aktí­van működött. A vádlottak és a tanúk egybe­hangzó vallomásai, úgyszintén a tárgyi bizonyítékok kétségbevon­­hatalanul beigazolták, hogy az amerikai követség 9 volt, vagy je­lenleg is működő beosztottja a nemzetközi jog legelemibb köve­telményeit semmibe véve, a magyar állam belügyeibe a legdurvább mó­don beavatkozott és diplomáciai előjogaikkal visszaélve, törvény­ellenes, a magyar dolgozó nép és állama ellen irányuló tevékenysé­get folytatott. Az Amerikai Egye­sült Államok követségének tagjai szoros kapcsolatokat építettek ki a népellenes, horthysta, nyilas ele­­mekkel, azzal a céllal, hogy kém­kedésre, a földreform, az államo­sítás, a demokratikus szabadság­jogok megsemmisítését célul kitű­ző összeesküvésre buzdítsák és szervezzék őket és az összeeskü­vés vezetőinek a Magyar Népköz­­társaság törvényes kormányával szemben véres, ellenforradalmi ter­ror kormány alakítására adtak uta­sításokat. Az Egyesült Államok követsége szolgálatába fogadta dr. Pongrácz Alajost, Horthy és a Ges­tapo elvetemült kémét, — miután sötét múltjáról pontos tudomást szerzett. Ez a Pongrácz nevű kém a követségen elfoglalt állását fel­használva, az amerikai követség számára rendszeres kémszolgála­tot teljesített és összekötő kapocs gyanánt szolgált a reakciós, demo­­kráciaellenes összeesküvés vezetői és az Egyesült Államok követsége között. A Magyar Népköztársaság kor­mánya leszögezi, hogy az utolsó években leleplezett fasiszta össze­­esküvésekben szinte kivétel nél­kül szerepet játszottak az Ameri­kai Egyesült Államok budapesti követségének munkatársai. Ez szo­rosan kapcsolódik az Amerikai Egyesült Államok általános politi­kájához mely minden módon fel­szálasínak küllődre szökött söpre­dékei­. Németország amerikai zónájá­ban amerikai hivatalos támogatás­sal fegyveres alakulatokat szervez­nek azoknak a nyilas tábornokok­ra); vezetése alatt, akik 1945-ben csak azért kerülték el jól megér­demelt sorsukat, mert megszöktek és elbújtak a felelősség elől. Ma­gában a­z Egyesült Államokban is nyüzsögnek a hasonló szökevé­nyekből, népellenes elemekből ál­ló „bizottmányok“, amelyek az ottani kormány hivatalos támo­gatása mellett, nyíltan uszítanak a magyar népi demokrácia kormá­nya ellen. Az Egyesült Államok e fasiszta bűnözők rendelkezésére bo­csátja rádióját, anyagilag támogat­ja őket. Ezek a nyilas tábornokok, vérgőzös gettóparancsnokok, em­bertelen gyilkosok, a Horthy-rend­­szer nyíltan, vagy leplezetten fa­siszta bérfol­nokai, akik 7 évvel ezelőtt még vérben gázolva és taj­­tékozva szolgálták Hitlert és rend­szerét, ma mint a demokrácia baj­nokai, mint az „Amerika Hangja“ lépnek és a szabadság, az embe­riesség, a haladás nevében üvölte­­nek, ágálnak és uszítanak minden ellen, amit a felszabadult magyar nép áldozatos munkájával megte­remtett. Bár a Magyar Népköztársaság kormánya szerint az a tény, hogy­­ a magyar dolgozók vérétől mocs­kos, hétpróbás fasiszta pribékek, mint újdonsült demokraták hirde­tik az USA dicséretét, támadják a népi demokráciát, teljesen leront­ja az USA által elérni vélt pro­paganda hatását és bár ez a pro­pa­ganda leleplezi azokat a politi­kai motívumokat, amelyek miatt az Amerikai Egyesült Állmok kor­mánya az aljas fasiszta csőcselék maradványait felkarolja és támo­gatja, mégis a legerélyesebben til­takozik az Egyesült Államok kor­mányának a magatartása ellen, mert ez összeegyezhetetlen a két ország közötti normális viszon­­­nyal. Egyben a Magyar Népköztársa­ság kormánya felszólítja az Egye­sült Államok kormányát, hogy azo­kat a még Budapesten követségi tisztviselőket, szolgáló akikről a Grősz és társai elleni bűntett be­­­bizonyította, hogy kém és diver­­ziós tevékenységet folytattak, azonnal hívja vissza, különben a Magyar Népköztársaság kormánya kénytelen lesz megfelelő intézke­déseket foganatosítani. Ugyancsak felszólítja az Amerikai Egyesült Államok kormányát, hogy az Uni­ted States Information Service (USIS) könyvtárát, film és zenehe­­lyiségeit, melyek a kém és diver­­ziós cselekmények fedőszerveze­­teknek bizonyultak, zárassa be. További angol hajók érkeztek a Perzsa öbölbe London. (MTI­) A Reuter jelentése szerint az an­gol kormány tagjai hétfőn minisz­tertanácson vitatták meg az iráni helyzetet. Az angol hadvezetőség miköz­ben újabb intézkedéseket léptetett életbe, az AFP jelentése szerint hétfőn egy angol repülőgépanyahajó horgonyzott le Kuwaitnál. Három másik hadihajó és hat kisebb gő­zös csapatokat szállítva ugyancsak a Perzsa-öbölbe érkezett. rus Az AFP jelentése szerint Cyp­szigetén, ahol a középkeleti brit haderő utánpótlási főtámasz­pontját rendezik be, az utóbbi na­pokban nagymennyiségű hadianya­got, különösen lövegeket és teher­gépkocsikat raktak ki. Az angol imperalistáknak ezek­kel az új megfélemlítő intézkedé­seivel kapcsolatban a teheráni rá­dió hírmagyarázója kijelentette, hogy az angolok ugyanazokkal a módszerekkel akarják megőrizni iráni pozíciójukat, mint amilyene­ket 1933-ban alkalmaztak. „Az idők azonban azóta megváltoztak" — állapította meg a teheráni rá­dió. Választások F­innországban Helsinki­ (TASZSZ) Finnország­ban július 2-án kezdődtek a parla­­menti választások. Az országban összesen több mint ezer képviselőjelölt lép fel, köztük a finn népi demokratikus unió vá­lasztási tömbjének képviselői is. Ez a választási tömb az ország demo­kratikus szervezeteit egyesíti. Szerda, 1951 július 4. A jugoszláv vasutasok és­­ kikötő­­munkások meghiúsítják a hadi­­anyagszállítást Moszkva. A jugoszláv emigránsok ,,A szocialista politikai Jugo­szláviáért“ című lapjában M. Niko­­lics leírja, hogyan hiúsítják meg a jugoszláv vasutasok és kikötőmun­­kások a hadianyagszállításokat. „Minden eszközzel meg kell akadályozni az Amerika, fegy­­verek kirakását Jugoszláviá­ban!“ „Minden áron lehetetlen­né kell tenni a hadifontosságú nyersanyagok szállítását Ame­rikába és a többi imperialista országokba!“ „Meg kell hiúsí­tani a Tito-klikk háborús elő­készületeit!“ —­ ilyen jelszavak alatt folytatják ma a jugoszláv vasu­tsok és kikötő­­munkások szervezett és önfeláldozó békeharcukat Jugoszlávia szabadsá­gáért és függetlenségéért­ A jugo­szláv hazafiak sikeresen akadályoz­zák meg a hadianyagok és straté­giai nyersanyagok k­ev­és kirakását, feltartóztatják a vasúti szerelvé­nyeket, téves irányba irányítai­' a vonatokat. Maga a titóista sajtó is kénytelen volt beismerni, hogy fegyverrel és hadifontosságú nyers­a­­nyaggal megrakott vasúti kocsik ezrei napokon, sőt heteken át vesz­tegelnek az állomásokon, anélkül, hogy kiraknák őket. Rankovics rendőrsége hiába igyekszik könyörtelen megtorlások­kal kényszeríteni a vasúti dolgozó­­kat arra, hogy teljesítsék a kapott parancsokat. A vasutasok ellenál­lása egyre fokozódik. A közelmúlt­ban a Belgrád és Szarajevó közötti vonalon nagymennyiségű fegyvert és hadi felszerelést semmisítettek meg. Elszánt és önfeláldozó harcot vívnak Titóék háborús politikája ellen a jugoszláv kikötőmunkások is. Ez év folyamán az adriai kikö­tőben mintegy 20.000 kikötőmun­kás vett részt a sztrájkokban. Egy­­re gyakoriabbak és nagyobb mére­tűek a szabotázscselekmények is a jugoszláviai kikötőkben. A munkások nemcsak megron­gálják a­ kikötőberendezése­­ket és a tengerbe dobják a fegyvereket és a hadianyagot, hanem egész fegyverszállító hajókat semmisítenek meg. Így például ez év elején a jugo­szláv hazafiak felgyújtották a fiu­mei kikötőben a „Koszmaj“ nevű hajót és ezzel súlyos csapást mér­­tek Tito fasiszta bandájára, tekint­­ve, hogy e hajót hadianyagszállí­tásra használták.A vasúti és kikötőmunkások harc­oá sokban hozzájárul a jugoszláv népek felszabadító­­ harcához, de hozzájárul ahhoz a békeharchoz is, amelyet a világ dolgozói folytatnak az imperialisták ellen. Bebörtönözték az USA Kommunista Pártja hét elítélt vezetőjét Nem­­ York. (TASZSZ­) Az USA Kom­munisa Pártja 11 vezetője közül hét — Eugene Den­­nis, John Williamson, Jack Stachel, Irving­ Po­asth, John Gattes, Carl Winter, Benjamin Davies — július 2-á­n reggel jelentkezett a szövet­ségi bíróságon annak a parancsnak megfelelően, hogy meg kell kezde­nie börtönbüntetésének letöltését. A többi négy - Gus Hall, Gilbert Green, Henry Winston és Robert Thompson­­­­ nem jelentkezett a bíróságon. Az ügyész követelésére Ryan bíró letartóztatási parancsot adott ki a nem jelentkezett négy személy el­len. Egyidejűleg elrendelte az ös­­­szesen 80 ezer dollár összegű óva­­dékuk elkobzását. Dennis, a Kommunista Párt fő­titkára, aki saját maga látja el vé­­delmét, valamennyi ítélet érvényte­lenítését követelte. Kijelentette, hogy „amikor a Foley-Square-i per áldozatait bebörtönzik, az al­kotmánynak a demokratikus jogokat biztosító cikkelyeit szintén börtönbe vetik“. A Kommunista Párt 10 vezetőjét tudvalevőleg egyenként ötévi bör­tönre, a tizenegyediket —• Thom­­psont — háromévi börtönre ítélték­ A bíróság ülése után a Kommu­nista Párt hét vezetőjét megbilin­cselték és a newyorki szövetségi börtönbe szállították. A Koreai Néphadsereg főpara­ncsnokságának hadijelentése Phenjan. (TASZSZ­) A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Néphadseregének Fő­parancsnoksága jelenti július 2-án. A Koreai Néphadsereg egységei szoros együttműködésben a kínai önkéntesek osztagaival, valamennyi arcvonal-szakaszon tovább­ra is helyi jelentőségű harcokat vívnak és emberben és hadianyag­ban súlyos veszteségeket okoznak az amerikai-angol beavatkozók és a Lí Szín ManJéle hadsereg csapatainak. A repülőgépre vadászó lövész osztagok július 2-án lelőttek hét ellenséges repülőgépet. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1951. évi július 3-án egyes egyházi állások betöltésének módjáról törvényerejű rendeletet fogadott el A rendelet kimondja: Érseket, címzetes érseket, püspököt, segéd­püspököt, főapátot, apátot és szerzetesrendi tartományfőnököt Magyarország területére csak a Népköztársaság Elnöki Tanácsának előzetes hozzájárulásával lehet ki­nevezni.­­ Ezt a rendelkezést alkalmazni kell mindazokra a kinevezésekre, amelyek a felsorolt katolikus egy­házi állásokra az 1946. évi január hó­­­napja óta történtek. A törvényerejű rendelet kihirde­tésének napján lép hatályba és rendelkezései mindaddig hatályban maradnak, amíg az említett egy­házi állások betöltésére nézve két­oldalú szerződéssel megfelelő új rendezés nem jön létre. Az indokolás ehhez hozzáfűzi:­­ Magyarországon évszázadokon át a katolikus főbb egyházi állások betöltése állami jog volt és az egy­ház ezek tekintetében csak a meg­erősítés jogát gyakorolhatta. Azok­­ban az időkben, amikor a kineve­zési jog gyakorlása valamilyen ok­ból szünetelt, a főbb egyházi állá­sokra a kinevezések minden eset­ben a magyar kormány előzetes megkérdezése mellett és hozzájá­rulásának megszervezésével tör­téntek. 1945 óta azonban az eddig érvényesült­ gyakorlatot a Vatikán egyoldalúan és önhatalmúlag meg­szüntette és az említett kinevezé­seknél a magyar kormány előzetes hozzájárulását nem kérte ki. Ezért szükséges a törvényerejű rendelet, s hatályának kiterjesztése az 1946 január 1 óta történt kinevezések­re.

Next