Somogyi Néplap, 1951. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-01 / 255. szám
SOMOGYI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPLAP VHI. ÉVFOLYAM, 255. SZÁM. Ára 50 fillér. Malasambart: A cukorgyár! pártszervezet jól mozgósít eredmények elérésére— Feketevágókat ítélt el a dolgozó nép bírósága. — A „Nase Novine" a délszláv dolgozók lapja. — Amerikai repülőgépek barbár támadása egy hadifogoly tábor ellen. — Korai őszi mélyszántás: bő termés. — „Ne engedjétek, hogy csalódjunk bennetek.“1 CSÜTÖRTÖK, 1951 NOVEMBER 1. A szovjet barázdás öntözés segítségével 150 vagon zöldségfélét szállított a balatonújhelyi állami gazdaság a siófok-környéki üdülők ellátására A éafdsőnújhelyi állami gazdaság kertészetében az idén HO holdon bevezették a szovjet barázdás öntözést- Az öntözőárkokat árokhúzó ekével, a barázdákat pedig Kutzkultivátorra szerelt kis töltögetőekékkel, nagyüzemi eljárással húzták meg. A vizet szivattyúval emelték ki a Balatonból, majd természt ki eséssel csörgedeztették végig az öntöző barázdákon. A szovjet rendszerű csörgedeztető öntözéssel kiváló eredményeket ért el a gazdaság kertészete. Míg az elmúlt éveben árasztásos öntözéssel holdanként 40 mázsa paprikát termeltek, az idén 70 mázsás átlagtermést értek el. A káposztaféléknél 25—80 mázsáról 60 mázsára szökött fel a termés s emelett szükségtelenné vált a föld gyakori sarabolása, mert a csörgedeztető barázdás öntözés megóvta a talaj aprómarzsalékos szerkezetét s nem sujkolta, cserepesítette el, mint az árasztásos öntözés. A kiváló szovjet öntözési módszer tette lehetővé, hogy az állami gazdaság az eddigieknél sokkal hatékonyabban járulhatott hozzá a siófok környékén üdülő üzemi dolgozók zöldségellátásához. Kora tavasztól szeptember végéig összesen 150 vagon zöldséget juttatott el a MEZŐKERT-en keresztül a nyaralókhoz. Többek közt 50.000 fej salátát, 400 mázsa zöldborsót, 3500 mázsa paprikát, 1500 mázsa paradicsomot és több mint 160 000 cső csemegekukoricát kaptak az üdülő dolgozók a balatonújjhelyi állami gazdaság kertészetéből. A jövő évben közel 300 holdra növelik a barázdás öntözést s a kertészet kiváló áruja az üdülők közvetlen ellátása mellett eljut majd a fővárosi elárusító helyekre is. Csökken a selejt, emelkedik a termelés a kaposvári Vasöntödében a november 7- A Kaposvári Vasöntöde kettő nappal ezelőtt még 21 százalékos selejttel dolgozott, mert gyenge vol a tüzet szító ventitá or s a folyékony vas nem érte el azt a hőfokot, ami a hibamentes öntéshez szükséges és a formákat is felületesen készíteték el. Ekkor az öntőműhely vezetését Horváth József az üzem egyik legjobb öntője vette át. Javaslatára megfelelő erősségű ventilátort szereltek fel s azóta a formák elkészítésére is nagyobb gondot fordítanak. Ezeknek eredményeként szeptember közepéig már 13 százalékkal csökkent a selejt s az üzem átlagteljesítménye a korábbi 90—95 százalékról 135 százalékra emelkedett. Ekkor az üzem dolgozói megfogadák Rákosi Mátyásnak, hogy a verseny során Nagy Október a Szocialista Forradalom tiszteletére november 7-ig 3—4 százalékra csökkentik a selejtet. Azóta egyre fokozódik a verseny a brigádok és egyéniek között s az üzem átlagteljesítménye okóber utolsó hetében 169 százalékra, emelkedett s a selejt 6 százalékra csökkent. Ezalatt az idő alatt Végh József, és Ambrus Viktor, az üzem két legjobb öntője 180 százalékos átlagteljesítmény mellett 0 5 százalékra csökkentették a selejtet. Példájuk nyomán az üzem dolgozói most újabb rohamra indulnak, hogy beváltsák Rákosi Mátyás elvtársnak tett ígéretüket, s november 7-ig elérjék a még hátralévő 2—3 százalék selejt csökkentését- A szovjet tapasztalatok felhasználásával kiváló burgonyatermést takarított be a komlósdi Terv termelőszövetkezet A komlósdi „Terv“ tsz. a tavasszal járási értekezleten határozta el, hogy a burgonya és a kukorica vetésénél valamint munkálatainál Szovjetunió élenjáró mezőgazdaságának tapasztalatait felhasználja. A burgonyát fekete ugarba vetették június 27-én és október hónapban szedtek fel. A burgonya merkur fajta, amelyből kataszteri holdankint 150 méter mázsás átlagtermés volt. A gumók nagyra megnőttek, fél kilós burgonyákat is lehet találni, apraja a burgonyának nincs Alkalmazták a műtrágyát is. Kataszteri holdankint 100 kiló káli és 100 kiló szuperfoszfát használtak fel. A szántást, majd egyéb munkálatokat a csokonyavisontai gépállomással végeztették. Hasonló jó eredményi értek el a kukorricatermesztésben is. Az elmúlt években termelt kukoricát ebben az évben új nemesített kukoricával újították fel. Nloldankint 40 mázsa termett, amelyet úgy értek el, hogyy négyszögbe vetettek és pótkoporzást alkalmaztak ami kiválóan sikerült. E kukoricai fajtának jó tulajdonsága, hogy vékony csutkája van s rajta végig telt szemek. A kukorica morzsolási százaléka,20 százalékkalöbb, mint a többi kukorica, fajtáé Az idei tapasztalatok fok használásával a jövő évben heterozis kukoricát fognak termelni. Az ötéves terv végére félmillió vezetékes rádiót szerel fel a posta Ötéves tervünk keretében a posta dolgozói 500 ezer vezetékes rádiót szerelnek fel. Már eddig húszezren felül van a bekapcsolt vezetékes hangszórók száma és a posta vezetékes rádióépítő-brigádjai az ország minden részében egymással versengve küzdenek azért, hogy még ebben az évben bekapcsolhassák az ötvenezred é vezetékes rádiót. Karcag, Kisújszállás, Pusztaszabolcs és sok más helység után most Újfehértóra került sor, ahol rövidesen 6 száz dolgozó paraszt otthonában szerelik fel a vezetékes rádiót. Még a fagy beállta előtt biztosítsák tanácsaink a burgonyabegyüjtést A bartíonyabegyüjtésben megyénk az ország többi megyéjével folytatott versenyben szégyen, teljesen a 16. helyre került. Mi okozza ezt a nagyfokú lemaradást. Elsősorban az a tény, hogy sokhelyütt lebecsülik az idei termésátlagot, holott megállapítást nyert, hogy az idei burgonyatermés átlagja jóval magasabb, mint az elmúlt években. A példák százai szolgálnak, bizonyítékul arra nézve, hogy kiváló volt a termés, dolgozó parasztjaik bőséges és nagymennyiségű burgonyát takarítottak be. Kazsok községben például az egyik dolgozó paraszt büszkén jelentette, hogy 1 hold földjén 116 mázsa burgonyát termelt, de ebben a községben nagy számban vannak olyan dolgozó parasztok, akik azt lehet mondani, kiváló termésátlagot értek el. Sok helyen maguk a tanácsok is az alacsony termésátlagról beszélnek, holott az adatok és a megállapított termésmennyiségből kitűnik, hogy tudják tervüke teljesíteni. A kulákság is igyekszik fellépni az alacsony termésátlag meséjével, ez is nagyban rányomja bélyegét a burgonyabegyűjtésre. A legnagyobb b bp. ott van, hogy tanácsaink nem verik vissza az ellenség hangját és hazugságát. A kulákok ezen keresztül is megmuatják, hogy a becsületes dolgozó parasztok ellenségei, mert akadályozzák a burgonya begyűjtését és a község nem kapja meg a szabad forgalmat, amíg a begyűjtési kötelezettségüknek nem tesznek eleget. A becsületes dolgozó parasztok pedig, miután eleget tettek begyűjtési kötelezettségüknek, terményeiket szabadon akarják értékesíteni.. A burgonyabegyűjtési terv teljesítésével dolgozó parasztságunk hozzájárul városi és pari munkásaink zavartalan ellátásához, másrészt a burgonyabegyűjtési terv teljesítése dolgozó parasztságunknak saját érdeke is. Megyénk a burgonyabegyűjtési évi tervét eddig 44,7 százalékra teljesítette. Számos olyan község van már megyénkben, ahol teljesítették beadási kötelezettségüket, sőt terven felül is adtak, ezek a községek már bátran vihetik terményeiket a szabadpiacra és ott értékesíthetik. Ilyen községek Büssü, ahol az évi tervet 248 százalékra teljesítették, Fonó 180 százalékra teljesítette kötelezettségét, Bakháza 154 százalékra, Komlósd határmenti község 136 százalékra és még vagy 30 községet sorolhatnánk fel, ahol eleget tettek a kötelezettségüknek. A járások versenyében a siófoki járás halad az élen 67 százalékkal, második a tabi járás 57.2 százalékkal, harmadik a barcsi járás 51,S százalékkal, negyedik a kaposvári járás 47.3 százalékkal, ötödik a fonyódi járás 47 százalékkal, hatodik a nagyatádi járás 42,2 százalékkal, hetedik a marcali járás 26.4 százalékkal, utolsó a csurgói járás 24 százalékos eredménnyel. ÉLENJÁÓ KÖZSÉGEK: Balatonendréd 105, Ságvár 108, Csorna 112, Edde 137, Gölle 138, Kisbajom 105, Szabás 120, Szöllösgyörök 100, Öreglak 136, Heresznye határmenti község 119, Lad 103, Ráksi 127 százalékos eredménnyel. Ezeken a községeken kívül még számos más községet lehetne felsorolni. Vannak azonban olyan községeink is, ahol a hanyagság és a nemtörődömség miatt tervüket kevésbbé teljesítették. Ilyenek: Szegerdő 19 százalék, Főnyed 11 százalék, Gadány 12 százalék, Balatonkilíti 58 százalék, Rinyabesenyő 10 százalék. Ezekben a községekben is jó volt a termés, csak az a hiba, hogy az ellenség hangja érvényesül, a tanácsok megalkudnak. A marcali járás például nemcsak a burgonyabegyűjésben van lemaradva, hanem más termények begyűjtésében is. Itt azt kell látni, hogy közeledik a fagy beállta, tanácsaink minden erővel lássanak hozzá e fontos termény begyűjtéséhez. Azok a dolgozó parasztok, akik nem értik meg a beadás fontosságát, igyekeznek elvermelni a burgonyát és akkor már nehéz lesz a begyűjtés. Tanácsainknak azt kell biztosítani, hogy dolgozó parasztságunk beadja a kötelező mennyiségű burgonyát.Alkalmazni kell a késlekedőkkel szemben a törvényt, tanácsaink éljenek a törvény ejogával. Fel kell emelni azoknak a beadási kötelezettsgét, akik rem igyekeznek határidőre eleget tenni közelevenségüknek. Dolgozó parasztjaink tegyenek vállalást, hogy az Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére eleget tesznek a hazafias kötelezettségüknek, teljesítik burgonyabeadási tervüket. Ki akarta játszani dolgozó népünk államát — három hónapi börtönt kapott Márkus István siófoki tejüzemi munkásnak másfél hold földje van. Földjén kukoricát termelt, hogy hazaszállíthassa, engedélyt kért rá. Az engedélyt meg is kapta 40 mázsára, de visszaélt ezzel és 70 mázsát szállított el, 30 mázsát nem egyenes úton akarta értékesíteni. 3 hónapi börtönt és 400 forint pénzbüntetést kapott érte. A büntetés rem tükrözi vissza a bűntett nagyságát. Márkus István be akarta csapni államunkat, a munkásosztály is, ahova ő is tartozik. Van becsületes munkája, mégis spekulálni akart- Munkásaink azon gondolkodnak, hogyan fokozzák a termelést, újításokat eszközölnek, takarékoskodnak, építik Dunapentelét, a Kaposvári Fonodát, teremtik meg«rriink végrehajtásának alapját. Becsületesen azon fáradoznak, hogy minél több eredményt érjenek el, ugyanakkor Márkus István az ellenségei támogatja tettével. Ráksi község a november 7-i felajánlás teljesítése útján A begyűjtés lendülete nem állt meg továbbra sem Ráksi községben, bár kukoricából már túlteljesítették a felajánlásukat, mert 227 százaléknál tartannak, de burgonyából is szeretnék elérni a 150 százalékot november 7-re, úgy ahogy azt Rákosi elvtársnak ígérték. Az elmúlt két nap alatt a község dolgozó parasztjai négy százalékkal emelték burgonyabeadásukat, így jelenleg a község burgonyai beadásból 127 százalékra áll.Azok a dolgozó parasztok, akik még nem adtak be burgonyát C jegyre, vagy már adtak be, még jobban akarják beadásukkal támogatni az államot, ezért visznek be még burgonyát, mint pl. Tóth Véres János, aki az elmúlt nap egy mázsa burgonyát, vagy Kiss István szintén egy mázsa burgonyát vitt be C-jegyre. A ráksi dolgozó parasztok cserében jó beadásukért az államtól megkapták a szabad piacot. A községből a dolgozó parasztok már közel két vagon kukoricát szállítottak a szabad piacra. De a dolgozó nép állama nemcsak a szabadpiac megnyitásával, hanem másban is segíti a rák:a dolgozókat. November 7-re a községi tanács mellett elkészül egy teljesen új földművesszövetkezeti bolt, teljesen új berendezéssel. Ebben a boltban a ráksi dolgozók mindent megkapnak, nem kell nekik Igalba, vagy Kaposvárra utazniok, ha valamit vásárolni akarnak. Ezt az új boltot a Megyei Tanács ünnepélyesen fogja november 7-én átadni Ráksi község dolgozó parasztjainak, azért, mert a földművesszövetkezetek versenyében azon a környéken Ráksi község vezet, mert a beadásban élen járt a község. Szerdán este a pártszervezet a tanáccsal karöltve összehívta a falu egységes népnevelő csoportját, amelyik most már egyre jobban kialakulóban van, a DISZ újjászervezése is megindult, így hosszabb idő óta első alkalommal ők is részt vesznek ezen az értekezleten, amelyen tudatosítva volt a népnevelők előtt az államtól való támogatásnak jelentőse ége. Most még jobban megértik a Ráksi dolgozók, hogy hogyem támogatják saját magukat ha az államot támogatják. Hogy Ráksi község a begyűjtés* terén ilyen szép eredményt ért el az annak tudható be, hogy a pártszervezet, a tanács jól irányította a munkáltait, hogy a dolgozók hallgattak a Párt, a Kormány szavára és újból megbizonyosodtak arről, hogy az ő javukat akarja. I Tovább élesedik a helyzet a Szuezi-csatorna övezetében Kairó (Taszsz). Az egyiptomi sajó jelenti, hogy a Szuezi-csatorna övezetében a helyzet egyre feszültebb lesz. Az aL Ahram értesülései szerint Szomáliból, Adenből, és Baszrából (Irak) sok angol csapat érkezett teljes felszereléssel.