Somogyi Néplap, 1952. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-01 / 152. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP KEDD, 1952 JULIUS 1. Az MDP Központi Vezetőségének ülése A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1952 június 27-én és 28-án ülést tartott- Az ülés napirendje a következő volt: 1. A párt felvilágosító munkája a tömegek között (előadó Horváth Márton elvtárs), 2. A párt munkája az ifjúság között (előadó Farkas Mihály elvtárs.) A Központi Vezetőség beható vita után, melyben Rákosi Mátyás elvtárs is felszólalt, mindkét beszámoló politikai irányvonalát egyhangúlag jóváhagyta A párt felvilágosító munkája a tömegek között Horváth Márton elvtárs beszámolója a Központi Vezetőség ülésén A pártunk II. kongresszusa óta eltelt ötnegyed év alatt hatalmas előrehaladást értünk el a szocializmus alapjainak építésében országunkban. Gazdasági, politikai és trulturális sikereinkben döntő része van népünk öntudatának, szélesedő műveltségének, gyarapodó szakismereteinek. A szociaizmus építése egyúttal egész dolgozó népünk nagy iskolája, amelynek nevelő hatását világnézeti és szakkimiai téren nem lehet lebecsülni. Ahogy népünk évszázadokon keresztül saját bőrén tanulta a kizsákmányolás, az idegen elnyomás, a szolgaság gyűlöletét, úgy tanulta meg most rövid hét év alatt saját helyzetén át szocializmust építő népi demokratikus rendszerűink szeretetét. Építőmunkánk korszakos eredményeit mind számban véve legjelentősebb győzelmünk: dolgozó népünk öntudatának fejlődése. A tömegek fejlődése mindenekelőtt megmutatkozik a termelőmunka eredményein, a szocialista termelési módszerek tömegméretű elterjedésén. Ipari termelésünk az ötéves terv folyamán — tehát nem a helyreállítás, hanem a teljes újjáalalkítás időszakában is — évrőlévre 25—30 százalékkal növekszik és ezt az ütemet előreláthatóan, az ötéves terv befejező évei alatt is tartani fogja. A munkaverseny nálunk is magával ragadta már a munkások nagy többségét és kezd behatolni a mezőgazdasági termelés területére. A munka termelékenysége, amely a szocialista termelés fölényének legdöntőbb kifejezése a kapitalizmus felett —— a háború előtti 105 százalékára emelkedett. A mezőgazdaságban a fejlődés hasonló ütemét az jelzi, hogy közel ötezer a tsz-ek száma, négyszázezer taggal. A szocialista szektorhoz tartozik immár az ország szántóterületének 28 százaléka. A tömegek fejlődése megmutatkozik az állam tekintélyének gyarapodásán, nem utolsósorban, a beszolgáltatás az adófizetés emelkedésén a helyi tanácsok munkája milliókat tanít meg arra, hogy államunk törvényei és rendelkezései a nép törvényei és rendelkezései. Népünk fejlődése megmutatkozik a kulurális forradalom győzelmein. A háború előtti évekhez viszonyítva, több mint megkétszereződött az általános iskola nyolcadik osztályát végzők és az összes középiskolások száma. Megnégyszereződött az egyetemi és főiskolai hallgatók száma. Ezt a fejlődést forradalmivá teszi az a tény, hogy ezen belül a munkás és paraszt diákok száma 25-szörösére emelkedett a középiskolákban és 58-szorosára egyetemeinken és főiskoláinkon. Magyarország útban van arrafelé, hogy nem csupán a vas és acél könyvek országává váljék,hanem a népkönyvtáraik száma egy esztendő alatt 74,4 százalékkal, könyvállománya 119 százalékkal emelkedett. E könyvtárak havi könyvi forgalmaia átlag egymillió kötet. Még hatalmasabb az ugrás a film és a színház területén. Tízezrekre rúg a kultúrcsoportok, százezrekre a részvevők és milliókra a nézők száma. Népünk fejlődése talán legerősebben mutatkozik meg a hazaszeretet és nemzetközi, szolidaritás elmélyülésén, pártunk és a nagy Szovjetunió iránti határtalan ragaszkodásban. — Mi magyarázza — folytatta Horváth elvtárs — szembetűnő eredményeink mellett is agitációnk gyengeségét? Először: az önelégültség, az eredményeken való megpihenés>. Rákosi elvtárs Emlékezetes 1950 február 10-i beszédében már figyelmeztetett ennek veszélyeire, amikor ezt mondotta: • „Ahol elhampódzik az önelégültség, az elbizakodottság, az a szellem, hogy elég erősek vagyunk egyedül is, hogy nincs szükségünk a dolgozó tömegek támogatására, ott rögtön megloppul és később elvész a párt és a tömegek egészséges kapcsolata . Pártunk elszigetelődik a dolgozó néptől.“ Sok pártjunk és onáriusunk úgy gondolkozik hogy a pártvezetés jó politikája a helyes párt és állami intézkedések, eddig megszerzett tekintélyünk bizonyos értelemben önmagukért agitálnak. Pártbizottságaink gyakran a környeiül végén fogják meg a feladatot: túl egyoldalúan támaszkodnak pártunk vezetőinek megnyilatkozásaira,az agitáció központi eszközeire, a sajtóra és rádióra. Túl egyoldalúan támaszkodnak arra, hogy pártjunk politikája, államunk intézkedései „önmagukért beszélnek“. Természetesen helyes, ha minderre támaszkodnak, de nem helyes, ha mindez megnyugvásban, az eredményekkel való megelégedésben, a helyi politikai tömegmunka lebecsülésében nyilvánul meg. Ellenkezőleg: a párt tekintélye és jó politikája, a tömegek jó hangulata, odaadó hűsége nem ürügy a pihenésre, hanem ok az erősebb mozgósításra, a nagyobb feladatok vállalására és alaposabb elvégzésére. A tömegfelvilágosító munka lebecsülésének másik oka a párt monopolhelyzetével kapcsolatos. Vannak, akik úgy képzelik, hogy a hatalmon lévő osztály és párt számára nincs olyan jelentősége a meggyőzés és tömegmozgósítás erőfeszítéseinek, mint a vívott harc szakaszában.hatalomért Mi sem bizonyítja jobban az ilyen nézetek elterjedtségét, mint agitációs munkánk fejlődése, jobban mondvai hullámzása az elmúlt két év alatt. Azokban az éveikben, amikor késhegyig menő harcban álltunk a nyíltan támadó ellenséggel, amikor a parlamenti többség a burzsoáziáé volt, amikor a parasztságért naponta harcolnunk kellett a kisgazdapárti demagógiával a munkásosztályon belüli befolyásunkért ,naponta meg kellett küzdetünk a szociáli demokráciával — akkor nem kell magyarázni párttagságunknak, szervezeteinknek a felvilágosító munka életbevágó jelentőségét. Akkor világos volt minden kommunista előtt: ha nem mi nyerjük meg más tömegeket, akkor az ellenség nyerheti meg. De ha a kérdés másképpen is áll ma, a lényeg ugyanaz maradt. Az ellenséget szétvertük, a tömegeket megnyertük pártunk és politikánk számaira. Kivívott győzelmeinket nem fordíthatja visszályára semmi más, csak ha karbatesszük kezünket ha meg,pihenünk le abóráinkon, ha nem látjuk továbbra is elsőrendű harci és napi feladatunknak és kötelességünknek a tömegek megnyerését és mozgósítását. Az önhittség, az elbizakodottság és az ebből folyó opportunizmus az ellenség szövetségesévé válik. Megakadályozza erőfölényünk kihasználását, a vereséget szenvedett ellenség megsemmisítését. Az éles politikai és ideológiai harc elizompulásához, gyakorlatias, adminisztratív rendszabályokkal való helyettesítéséhez vezet és egyértelmű az ellenséges ideológiákkal vívott aktív harcról való lemondással. A politikai nevelő munka lebecsülésének, a megnyugvás hangulatának egyik legsúlyosabb következménye az ellenséggel vívott harc és az éberség gyengülése. A szociáldemokratizmusról Általános jelenség a szociáldemokratizmus veszélyességének lebecsülése. Sokan elintézettnek vélik a kérdést azzal, hogy nyílt szociáldemokrata szervezetekbe nem ütközünk többé. Tudnunk kell: ha küzdeniüsinfe i kell egyes munkásrétegek elmaradottságával, ha fontos harci kérdésként vetjük fel a munka és bérfegyelem ügyét, ha a munkaverseny itt-ott formálissá válik, ha felüti fejét a demagógia, ha ellenséges kártevő munkáiba ütközünk üzemeinkben, — akkor nemcsak általában „polgár marad’ványokkal ‘ ‘ hanem konkrétan szociáldemokrata ideológiával, esetleg szervezett szociáldemokratai tevékenységgel állunk szemben. Üzemeinkben ma is akadnak olyanok, akik tudatosan vagy öntudatlanul szociáldemokrata nézeteket hangoztatnak és ,,utánpótlást" kapnak a munkásosztályba beáramló deklasszált elemektől és az új munkások legelmaradottabb rétegeitől. A legteljesebb mértékben időszerű, amit Rákosi elvtárs a szociáldemokrácia leleplezéséről mondott már a DISZ kongresszuson. Rendszeresen meg kell mutatnunk a szociáldemokrácia áruló magatartását az osztályban a legkiélezettebb történelmi szakaszaiban: az 1914—Idas imperialista háború ügynökei, az 1919-es protetánforradalom orgyilkosai, Horthy fehérterrorjainak segédcsapatai, 1945 után a reakció álcázott szövetségesei, akiknek veszélyességét különösen fokozta, hogy a munkásosztályon belül vetették meg lábukat. Meg kell mutatnunk mai nemzetközi szerepüket az imperializmus támogatásában. Mindezt elsősorban az ifjúság számára, amely alig ismeri tevékenységüket, a volt szociáldemokratamunkások számára, akiknek a szociáldemokratizmus elleni élesebb ideológiai harc testvéri segítséget jelent a kommunista ideológia és öntudat megszilárdításához. Ennek az ideológiai harcnak ugyanakkor számottevő napi gyakorlati jelentősége is van. Alátámasztja harcunkat a szociáldemokratizmus helyi, üzemi aknamunkája) ellen, amely fegyelmezetlenségre, bér és táppénzcsalásra uszít. Rémhíreket terjeszt, de ha kell szabotális, önelégültség miatt és éberségünk hiánya következtében nem egy helyen tapasztalható bizonyos szociáldemokratái tömörülés olyan budapesti és vidéki nagyüzemekben, amelyekben a fordulat éve előtt erős szervezeteik voltak. Az ilyen üzemekben a jen gyenge teljesítése, a magas selejtszázalék, egyes rétegek politikai magatartása arra enged következtetni, hogy egyik másikban bizonyára szervezett ellenséges szocdem tevékenység folyik. A szociáldemokratizimus elvi és gyakorlatti leküzdése a kapitalizmus befolyása ellen vívott harcaink legfontosabb feladata üzemeinkben. A klerikális reakcióról Nem kisebb hiba, hogy párt és állami szervezeteink elhanyagolják a klerikális reakció elleni harcot és újnál tért hódítanak az egyházi reakciók „árialmatlanságáról“ szóló illúziók. A mindszenty és Grosz per,, a Wall Street és Vatikán magyarországi megfajzottaira mért csapások persze az ellenség számárai súlyos vereséget jelentettek, az egyházak és az állam között létrejött megegyezések persze népi demokratikus rendszerünk erejét bizonyítják és kétségtelen eredmény a papi békemozgalom erősödése is, de mindez még nem jogosít arra, hogy most már azt, higyjük: Mindszenty és Grelsz embereiből, a tegnapi farkasokból mára ártalmatlan bárányok lettek. (Megengedhetetlen, hogy pártfunkcionáriusaink és tagságunk egy része elfeledkezik Központi Vezetőségünk 1950 június 1-i határozatáról és opportunizmust tanúsít az osztályharcnak ezen a frontján. Tarthatatlan állapot, hogy egyes helyeken, pártfunkcionáriusok részt vesznek egyházi megnyilvánulásokon. Hogyan neveli népét, hogyan végzi majd pártmunkáját amelynek elválaszthatatlan része a klerikális reakció elleni harc, akikaaját gyermekének nevelésébe olyanoknak enged beleszólást, akik a lelki terror minden eszközét felhasználják arra, hogy szembefordítsák a gyerekeket az állammal, az iskoláival, a tanulással és nem utolsó sorban a kommunista szülőkkel is! A mi elvtársainkat gyakran megtéveszti az, hogy az egyházi reakció amely Mindszenty és Grősz példájából megtanulta, hogy a miati erőviszonyok mellett merev ellenállással elsősorban ő jár pórul — taktikát változtatott és kényszerűségből részben — demokratának álcázza magát. A mi álláspontunk mindig is az volt, hogy a fekete reakció leleplezése mellett támogatni kell a béke ügyéhez és az államihoz hű papokat és bizonyos keretek között be is kell vonni őket a békemozgalomba, bár ugyanakkor óvakodni kell a politikai vagy vallási tevékenységükkel kapcsolatos illúzióktól. Sok helyen nemcsak a béke hívének ismerik el az ilyen papot, hanem, mindjárt be is vonják a tszcs-be, mint Kuncsorba községben történt (Szolnok m.) sőt felkérik, hogy a tszcs vezetőségben lássa el a gazdasági vezetést mint Nemescükk községben (Veszprém megye). A klerikális reakció módszerei rendkívül változatosak, méltóak az alkalmazkodás és szemlforgatás évezredes jezsuita hagyományaihoz. Fel kell számolnunk az egyházi reakció állítólagos „békés“ szándékaival kapcsolatos hamis elképzeléseket Rendszeres propaganda munkával világossá kell tenni a párton belül azt a százéves marxi megállapítást, hogy a vallás ópium a népnek. Funkcionáriusainktól, öntudatos.'!')!!) párttagjainktól meg kell követelni, hogy ezen a téren is, egyénileg is mutassanak példát a párttagság egészének, sőt ezt pártszerű formában számon is kell kérni azoktól, akik erről megfeledkeznek, akik részt vesznek (vagy másképp segédkeznek) egyházi rendezvényeken vagy gyermekeiket hittanra járatják. Figyelmeztetni kell párttagjainkat is a helyes kommunista magatartásra, ahol szükséges, alapos nevelő, felvilágosító munkával segíteni kell őket ,abban, hogy a kommunista párttaghoz méltatlan vallásos elmaradottságot leküzdjék magukban. Nem kisebb aktivitást kell kifejtenünk a scövésfébé öntudatos elemek, a pártonkívüli hívők tömegei közt. Nem, szabad megengedni, hogy elhalványuljon, az az éles fény, amelyet Grősz és cinkosainak leleplezése a klerikális reakció földalatti, sötét tevékenységére vetett és sokkal tervszerűbben, és intenzívebben kell felhasználni a népnevelő munkában ennek a pernek a tanulságait. Tovább kell szélesíteni az előadásos természettudományos és világnézeti felvilágosító munkát. Különös figyelmet kell fordítani olyan politikailag és gazdaságilag fontos rétegre, mint a bányászság — a nők jelentős tömegeire és az ifjúságra, amely a klerikális reakció erkölcs és fegyelembontó tevékenységének központjában áll. A kulákok aknamunkájáról Az opportunizmus egyik legsúlyosabb megnyilvánulási formája az a megengedhetetlen liberalizmus, amelyet falusi párt és tanácsszerveink nagy része a kulákokkal szemben tanúsít. A falusi osztályharc első vonalában harcoló elvtársaink gyakran éppen a fő ellenséget tévesztik szem elől. Megfeledkeznek arról, hogy ma Magyarországon a kizsákmányoló osztályok legerősebb és utolsó képviselője a kulák. Nem nevezhető másnak, mint az osztályérzés ebtompulásának az a gyakorlat, hogy gyakran a kulák beadási terveit hárítják át a dolgozó parasztok vállalna ahelyett, hogy érvényt szereznének államunk rendelkezéseinek, amelyek tudvalevőleg a dolgozó parasztot védik a kulákkal szemben és nem megfordítva. A sertésbeadási kötelezettség elszámoltatása során a hátralékban lévő kulákok közül országosan mindössze 10 %-nál történt igénybevétel. Somogyban csak a kulákok 60 %-ára vetettek ki sertésbeadást, de ebből is osiak 30 százalék teljesített határidőre. Fejér megyében a dolgozó parasztság 88.2 százaléka a kulákok 45.7 százaléka teljesítette sertésbeadási kötelezettségét. Miközben egyes tanácsaink a főulákokkal különbékét kötnek, a hiányt jogtalanul kivetik a dolgozó parasztokra. Például a seregélyesi kulákok 67 sertéssel tartoznak, de ahelyett, hogy rajtuk keresték volna, egyszerűen kivetették azokra a dolgozó parasztokra, akik már teljesítették kötelezettségüket. Vannak párt és tanácsszerveink, például a mátészalkai tanács begyűjtési osztálya, amelyek azt válaszolják erre, hogy a kulákok szegények. Természetesen: a kizsákmányolás ,,jogában“ korlátozott kulák különösen ha nem nagyon fűlik a foga a munkához, remélhetőleg valóban, „szegényebb“ mint volt. Az is természetes, hogy a becsületesen dolgozó parasztok egyetlen kategóriájára sem illik ma már a „szegény“ jelző. Vajjon tudják-e egyes falusi párt és tanácsszerveink, hogy az ilyen „vedd ahol éred“ begyűjtéssel a párt helyes paraszti osztály* politikáját helyettesítik észrevétlenül ellenséges osztálypolitikával? A tények azt bizonyítják, hogy tanácsszerveink a kulákok nagy részére nem vetettek ki hízottsertés* beadási kötelezettséget a félévi különkivetés keretében. Nem követelik meg a földjüknek megfelelő számú állat tartását és eltűrik, hogy a kulákok az állatállomány lecsökkentésével szabotálják beadási kötelezettségüket. A Központi Statisztikai’ Ili1váltás jelentése szerint egy év alatt kerek százezer katasztrális holdra tehető az a kuláki földterület, amelyet a fennálló rendelkezések megsértésével a helyi tanácsok különböző címen nem, kulákfölddé minősítették. Eltűnik a kulákföld, sokszor a kulák és az állatállománya — később a kulák megkerül, ment „új belépő dolgozó paraszt a tszcs-be, a földje pedig valamelyik sógor, vagy koma „dolgozó paraszt tulajdonaként“. Elég lesz egyetlen szégyenletes példa erre. A csongrádi megyei Csorvás község Kiss Imre termelőszövetkezete arról az elvtársról van elnevezve, akit két éve a kulákok állati híján meggyilkoltak. Ennek a szövetkezetnek a vezető tisztségeibe kulákok épültek be és kiüldözték ,a dolgozó parasztokat. Kulák volt a tsz elnök, a tanácselnök és a tsz párttitkár, akinek a múltban 26 hold földje és fűszenülete volt. Minderről tudott a járási bizottság, de mindaddig szemet hunyt, amíg a sajtó és a felsőbb pártszervek közbe nem léptek. Amint mondták, attól féltek, hogy a szövetkezet felbomlik ,ha a kulákokat kizárják. Fel kell vetni elvtársak: mi az alapja az ilyen nem egyedülálló rothadt opportunista magatartásnak? Az éberség és az osztályérzék eltompulása és sok esetben cimborálás az ellenséggel. Fel kell lépni a falusi felvilágosító munkában a kulák veszélyességének lebecsülésével. ..szétvert ellenség“ hangulatával szemben. Fel kell tárni a falu népe előtt a mai megbunyászkodó kulák múltbeli tevékenységét. 'Meg kell szólaltatni azokat akiket közvetlenül kizsákimlányolt, volt cselédeit, napszámosokat, igakölcsönvevőket. A falusi agitációban a kulákkságiot nemcsak személy szerint, hanem mint ellenséges osztályt is le kell leplezni, amely a nagyfoirtokrendszer utóvédje, az imperialisták háborús terveinek szövetségese. Háború árán szeretné visszanyerni régi kizsákmányoló szerepét a nagybirtokrendszerrel, a csendőrterrorral, a dolgozó parasztok nyomorával együtt. A kulák „passzivitása“ — ha ugyan ezt az elbújást passzivitásnak lehet nevezni — családa, amellyel a dolgozó parasztságot akarja megtéveszteni. A törvény teljes szigorával kell lesújtani a feketlevágók, adócsalók a beadást és a földmegművelést szabotáló, a rémhírt,erjesztő,, a szövetkezetbe csalárd módon befurakodó kulákra. Az egészségvédelem kérdéséről Az osztályérdek eltompulása nem csupán a falusi osztályi harc, hanem az ipar területén is jelentkezik. Egyre gyakrabban találkozunk különösen állami és szakszervezeti funkcionáriusoknál olyan jobboldali opportunizmussal, amely nem keres „elvi“ alátámasztást de annál sűrűbben jelentkezik a napi munka gyakorlatában, a dolgozóik irányában tanúsított lélektelen bürokratikus magatartásiban, különösen a munkavédelmi intézkedések bűnös elhanyagolásában. Hasonló nemtörődömség mutatkozik a túlóráztatások területén. A munkások pihenési jogának egyik legdurvább megsértése jha ,az igazgató nem biztosítja a dolgozóknak a heti rendszeres szabadnapot. (Horváth Márton elvtárs beszédét holnapi számunkban folytatjuk.)