Somogyi Néplap, 1953. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1953-02-01 / 27. szám

0'C/i'*£ V/V» JL M. tiilf v cusariiii.p, ívja. i^oruar i. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata az 195H. évi tavaszi mezőgazdasági munkák előkészítéséről és végrehajtásáról A mezőgazdaság dolgozói előtt az a feladat áll, hogy helyrehozzák az őszi munkákban bekövetkezett lemaradást, a lehető legkorábban megkezdjék a tavaszi talaji munká­­kat, valamint a korai növények vetéseit, megműveljék és bevessék az ország szántóföldjének­­ minden talpalatnyi területét. A tavaszi mezőgazdasági munkát olyan mi­nőségben és olyan agrotechnikai módszerekkel végezzék, hogy fel­tétlenül elérjék, sőt túlszárnyalják az 1953-as évi­­ tervben előirány­zott termésátlagokat. A terv teljesítése és túlteljesí­tése érdekében a mezőgazdaság irányító szerveinek ki kell kü­szö­­bölniök az őszi munkák során el­követett hibákat, fel kell­­ szám­ol­­­niok az irányítás és az ellenőrzés bürokratikus és laza módszereit. Különösen fel­­ kell számolniuk minde­i megalkuvást, a nehézsé­gekkel szembeni meghátrálást, csírájában el kell fojtani­uk min­den ellenséges kártevő kísérlete­zést és bátor fellépéssel gondos­­kodniu­k kell a nehézségek leküz­déséről. Az egyéni gazdálkodók­tól, a­­ termelőszövetkezetek tagjai­tól, a gép­ál­lom­ásaik és állami gaz­daságok dolgozóitól pedig azt kö­veteli a terv teljesítése, hogy leg­jobb tudásukkal és munkaerejűik­kel lássanak hozzá a tavaszi mun­kák előkészítéséhez, a lehető leg­korábbi megkezdéséhez és gyors befejezéséhez, hogy jó terméssel biztosítsák dolgozó népünk bősé­ges ellátását. Ezért a Népköztár­saság Miniszterta­nácsa az alábbi határozatot hozza: I. Az 1953. évi tavaszi szántás-ve­tési munkáik során biztosítt­atli kell az ország minden talpalatnyi szám­­tól oldj önök­­ megművelésért. 1. A szántóföldek teljes megmű­veléséért és a helyes agrotechni­kai módszerek alkalmazásáért fe­lelős: a) állami gazdaságokban, kísér­leti é­s tangazdaságokban, vala­mint célgazdasáig clklban a gazdaság igazgatója; b) t­ermel­őszövet­kezet elvéb­en (csoportokban) az elnök, az egyé­ni művelés alatt álló területeken a tulajdonos, illetőleg a ténylege­sen gazdálkodó személy, az álla­mi tartalék-ingatlanokon a helyi földművesi szövetkezet ügyvezetője. 2. A termelőszövetkezetek, az egyéni termelők és a földműves­­szövetkeze­tek kezeléséiben lévő szántóterületek m­egm­ű­v­e­l­é­s­é­n­e­k ellenőrzéséért és biztosításáért .a megyei, járási és községi tanács, ezen belül a végrehajtó bizottság, illetőleg annak elnöke, állami gaz­daságok területén pedig irányító szervük fele­lős. 3. A teljes szántó­terület megmű­velése érdekében a községek ös­­­szes szántóterületére meg kell ál­lapítani a művelésre kötelezett gazdaságot vagy személyt. a) Az állami gazdaságok és er­dők minisztere, valamint a­­­ szántó­földi gazdálkodást folytató egyéb állami gazdaságokat irányító mi­niszterek, a gazdaságaikat irányító szervek út­ján február 20-áig köte­leseik értesíteni az illetékes köz­ségi tanácsot, hogy a község te­rületén hány k­at. hold a szántó­­területük. b) A földművelésügyi miniszter és a belügyminiszter gondoskodja­nak arról, hogy a járási tanácsok február 20-ig­­ közöljék a községi tanácsokkal a község termelőszö­vetkezeteinek szántóterületét. c) A községi ta­nács február 28- ig köteles a község területeinek minden egyéni birtokosát felhívni, hogy a község területein birtokuk­ban lévő szántóterület megműve­léséről g­ondo­sk­odja­a­n­a­k. Ugyan­csak köteles felhívni a földműves­­szövetkezet ügyvezetőjét, hogy a f­ö­l­dmm­ű­v­eisszö­vetk­e­ze­t­esének feb­ruár 28-ig­­ hivatalosan átadott te­rület hasznosításáról kishaszonbér­­letbe történő kiadás, vagy saját kezelés útján gondoskodjék. d) A felajánlott, de február 15- ig át nem vett szántóterületek megműveléséért a fel­ajánló fele­lős. 1953 február 15 és szeptember 1 között földfelajánlás címén szán­tóföldet átvenni nem lehet. Az 1953. évi II.növénytermelési terv végrehajtása érdekében min­den gazdaság, illetve gazdálkodó a számára előírt termelési kötele­zettségét tartozik teljes? terű. 1. Az állami gazdaságok és terme­lő­­ szövet­keze­tek, valamint a a szántóföldi termelést folytató egyéb állami vállalatok növény,, termelési tervét jóváhagyott ter­melési tervük alapján kell telje­síteni. 2. Az egyéni termelők az alábbi növényeket köteleseik meghatáro­zott területen termelni: a) aki őszi kenyér gabonavetési kötelezettségét nem teljesítette, a hiányt elsősorban tavaszi búzával, illetve egyéb tavaszi gabonával köteles pótolni. A vetéseiket úgy kell végezni, hogy az összes gabo­­navetéss terü­let — az ősziek a ta­vasziakkal együtt — a szántóterü­letnek országosan 45 százaléka le­gyen. Ib) A 83/1952. IX. 16. M. T. ren­deletben megjelölt körzetekben a tavaszi árpa vetésterületét sörár­pával kell bevetni. c) A községi vetésterven belül a burgonya vetésterületét szántó, területük arányában termelőnként meg kell határozni. Napraforgót a termelők a szántóföld legalább 7 százalékán kötelesek termelni. A kijelölt ipari üzemek 15—20 km-es körzetében a burgonya termelési kötelezettséget legalább 50 száza­lékig ipari burgonyával kell telje­­síteni. A községi tanács az egyéni tennesek burgonya- és napraforgó­­termelési kötelezettségét, előze­tes m­­egha­l­gatások után február 28-ig köteles megadni. 3. A tavaszi munkáik idejében valló elvégzése érdekében az egyé­ni termelők tulajdonában lévő fo­gatoknak az alábbi mértékben kell mezőgazdasági munkát vé­gezni: a) A mezőgazdasági iga­er­őtula­j­­donosok kötelesek igaerejükkel­ a tavaszi mezőgazdasági munkáik so­rán állandó és folyamatos munkát végezni; b) a községi tanács az egyéni ig­a­e­rőtul­aj­do­nos­t — amennyiben saját területén az időszerű mező­gazdasági munkát­­ elvégezte — kö­telezheti más gazdaságban mező­gazdasági munka végzésére. Az így elvégzett munkáért a hivata­los díjtételek szerint " megállapí­tott mun­kadíjat kell fizetni. III. A tavaszi mezőgazdasági mun­kák végrehajtására az állami gaz­da­ságoknak, termelőszövet­keze­­teknek, gépállomásoknak é­s az egyéni termelőknek a t­éli hóna­pokban szervezetten fel kell ké­­szülniök. 1. A termelőszövetkezetek és az egyéni termelők saját maguk kötelesek gondoskodni teljes ta­vaszi vetőm­ag szüks­égl­eteikről. a) A termelőszövetkezetek a termelési tervükben meghat­áro­­zo­ttt vetésterülethez szükséges ve­tőmagról február 28-ig köteleseik gondoskodni és a vetőmagot a ve­tés idejéig gondosan megőrizni. b) Az I. és II. típusú termelő­szövetkezeti csoportokban a ta­gok részesedésük arányában adják át a vetőmagot a termelőszövetke­zeti csoport által kijelölt felelős­nek és vetésiig ,központilag tárol­ják, tisztított állapotban. o) A termelőszövetkezetek és az egyéni termelők a vetéstervük teljesítéséhez esetleg hiányzó ve­tőmagot csere vagy vásárlás útján szerezzék be. 2. A tavaszi vetésihez gondosan kiválogatott, tisztított és szükség szerint csávázott vetőmagot kell előkészíteni. a) Az állami gazdaságok, terme­­lőszövetkezetek és az egyéni ter­melők a tavasszal­­ elvetésre kerülő vetőmagvak tisztításáról, továbbá a tavaszi búza és a tavaszi árpa, valamint repülőírszög fertőzöttség esetében a zabvetőmag csávázási­ról február 28-ig kötelesek gondos­kodni. ib) Az állami gazdaságokban leg­alább 3000 k­at. hold tavaszi búza, 12.000 kat. hold tavaszi árpa, 2500 kat. hold gyapot; a termelő­­szövetkezetekben 600 kat. hold tavaszi búza, 3000 kat. hold tava­szi árpa vetőmagját a vetés előtt járo­viz állják. c) Az állalmi gazdaságok, terme­lőszövetkezetek és az egyéni ter­melők minél nagyobb mértékben végezzék el a vetőmagivak Vetés előtti napon való melegítését. 3. A tavaszi szántás-vetési mun­kák minél gyorsabb elvégzése ér­dekében gondoskodni kell minden munkába állítható gép kijavításá­ról és felhasználásáról. a) Az állami gazdaságok és a gépállomások igazgatói felelősek azért, hogy az összes erő- és mun­kagépeiket február 15-ig kifogás­talan m­in­őségben kijavítsák. b) A termelőszövetkezetek és az egyéni termelők­­ minden fel­használható ekét, boronást, simí­tó­t, hengert, vető­gépet legkésőbb február 28-ig javítsanak ki. c) A termelőszövetkez­etek a gépállomásokkal február 15 ég kössék mag a gépmunka-szerződé­­seket. A szántóföldi brigádok te­rületeit és összetételét állandósít­sák, a művelési eszközöket jegy­zőkönyvileg adják át és a gépállo­mások traktoros brigádjával a ta­vaszi munkák végrehajtását­ egyez­tessék össze. 4. A földművelésügyi miniszter és az állami gazdaságok és erdőik minisztere a tavaszi munkáik meg­kezdése előtt ellenőrizzék az ál­lami gazdaságok, termelőszövetke­zetek, gépállomások és a községek felkészülését a tavaszi munkákra. a) Az állami gazdaságokban feb­ruár 15—20 között helyszíni szem­le útján kell felülvizsgálni a vető­­ma­gvaik előkészítését, a gépek ki­javítását és a tavaszi mimikák megszervezését­a b) A­­ termelőszövetkezetekben vetőmagvak előkészítését, a munkagépeik kijavítását, a briliár­­doik felkészülését február 20 és 28 között helyszíni szemlén kell ellenőrizni. e) A gépállomások gépeinek ki­javítását és a traktoros brigádok felszerelését és megszervezését február 15—20 között minden gép­állomáson helyszíni szemlén kell felülvizsgálni. d) A községekben a helyi taná­csok helyszínen ellenőrizzék egyéni termelők felkészülését az ia tavaszi munkákra. IV. A tavaszi mezőgazdasági mun­kákat a fejlett agrotechnikai mód­szerek széleskörű alkalmazásával kell­ végrehajtani. 1. A téli időszakban el kell vé­gezni az ő­sztől elmaradt mélyszán­­tást. Ezért az állami gazdaságok, a gépállomások javítás alatt nem álló gépei, az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és az egyé­ni termelőik fogatai minden alkal­mas időiben a tél folyamán is vé­gezzenek mélyszántást. 2. A tavaszi tálojelőkés­zítést a lehető legkorábban meg­ kell kez­deni é­s a legrövidebb idő alatt kell végrehajtani. a) Azokon a szántóföldeken, ahol az őszi vagy­­ a téli mélyszán­tást nem végezték el, a talaj tava­szi felszántását, amint a talaj ál­lapota megengedi, azonnal kell kezdeni és legkésőbb 8 meg na­pon belül be kell­ 1 fejezni. A szán­tással egyidőb­en el kell végezni a fog­as­olást. b) A felszántott földeken, amint a tálaljra rá lehet menni, a sim­­o­zást (fogasolást)­­azonnal meg kell kezdeni és legkésőbb 3 napon be­lül be kell fejezni. c) Az összes szántóterületek fel­szántását és simitózását (forgaso­­lásáit) legkésőbb március 31-ig az egész ország területén be kell fe­jezni. A frissen szántott é­s simító­­zott területeiken a vetésig foga­­soltással, illetve felk­ivataro­zással­ kell a vetőágyat előállítani. 3. A termésátlagok fokozása ér­dekében fel­ kell használni az öss­zeli rendelkezésre álló istálló- és egyéb­­ szervestrágya-készlete­­ket. a) Az állami gazdaságok, a ter­mi előszö­vetkezetek é­s az egyéni­ termelők azokon a területeken, ahol­ ősszel mélyszántást nem vé­geztek,, a­­ szántássá! egyidőben munkálják be a talajba az összes ősszel ki nem hordott, illetve tá­jon összegyűlt, érett és középérett istállótrágyát. b) Azokon a gyapot-területeken, ahol az őszi a­laptrágyázást nem végezté­k el, lkat. holdanként 50 - 150 kg szemcsézett szuperfoszfá­­tot kell kiszórni a tavaszi talajelő­­készítés előtt és a talajelőkészí­­téssell a földbe bemunkálni. c) Azok az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek, amelyek az őszi mélyszántást elvégezték, a rendelkezésre álló istállótrágyát február 28-ig a trágyázásra kerülő táblák szélére szarvasokba hord­ják ki és földeljék le. ld) Az állami gazdaságokban és termelő szövetkezetekben általá­nosan be kell­ vezetni a trágyake­zelés fejlett módszereit. A földmű­velésügyi miniszter és az állami gazdaságok és erdők minisztere február 15-ig adják kit a fejlett­­ trá­gyakezelési módszerek megszerve­zésének és agrotechnikájának uta­sítását. Biztosítsák, hogy minden állami gazdaságban és a termelő­szövetkezetek legalább 50 száza­lékában, az állami gazdaságok trösztjeinek, valamint a megyei és járási tanácsok mezőgazdasági osztályainak főagronómusai és a gépállomások agronómusai a hely­színen mutassák be a fejlett trá­­gyakeze­lés módszerét és a­­ beveze­tésit folyamatosan ellenőrizzék­­. A szántóföldi növények tava­szi vetését, amint az egyes növé­nyek csírázásához szükséges hő­­mérsékletet a talaj elérte, azon­nal meg kell kezdeni és a legrövi­debb időn belül be kell fejezni. a) A simitózással egy időben, EiUiilnt a­ talajra rá meg kell kezdeni és lehet menni, március 15-ig be kell legkésőbb fejezni a mák, tavaszi búza, borsó, plat­on, rostién, lencse, bükköny, hagyma, és a füvesherék vetését. Ezeknek a növényeknek az elvetésére korai időt fel kel használni, min­­­den olyan télvégi és koratavaszi időt, amely — a tala­j nedvességi állapotát figyelembe véve — alkal­mas ia vetési munkálatok végzésé­re,, tekintet nélkül arra, hogy vetés után még télies időjárás vár­a­ható. b) Amint a talaj hőmérséklete elérte az 5-8­ Celsius fokot, meg kell kezdeni és április 10-ig be kell fejezni a tavaszi árpa, zab, lucernás, vö­röshere, baltácia, nap­raforgó, csillagfürt, cukorrépa és takarmányrépa vetését. c) 8—12 Celsius fo­k talajhőmér­sékletnél meg kell kezdeni és áp­rilis 30-ig be kell fejezni a burgo­nya, szója, csicsóka, cirok, csu­­nisz, köles, markask­áposzta, vala­mint az Alföldön a kender, bab és a kukorica vetését- A rostkor­­der, bab és kukorica vetését az északi és dunántúli megyékben május 5-ig kell elvégezni. d) A 14 Celsius folk tafeljbői mér­séklésnél meg kell kezdeni és leg­később április 30-ig be kell fejez­ni a gyapot vetését. e) 1,2—16 Celsius fok tal­ajhő­­mérséklet mellett meg­­ke­ll kez­deni és legkésőbb május 5-ig be kell fejezni a ricinus és késői nap­raforgó vetését, a dohány palántá­zását májjus 20-ig, a fűszerpaprika palántázását május 31-ig kell be­fejezni. if) A vetésre alkalmas talajálla­pot és talajhőmérséklet mellett a tavaszi búzát, a tavaszi árpát és zabot az állami gazdaságok 3 mun­kanapon belül, a termelőszövet­kezetek (csoportok) és egyéni ter­melők 6 munkanapon belül,, a bur­gonyát, kukoricát, napraforgót és cukorrépát az állami­­ gazdaságok 5 munkanapon belül, a te­rmelő­­szövetkezeteik (csoportok) és egyéni termelők 8 munkanapon belül, a gyapotot az állami gazda­ságok, termelőszövetkezetek és egyéni termelőik egyaránt 5 napon belül kötelesek elvetni. g) A földművelésügyi miniszter, valamint az állami gazdaságok és erdőik minisztere az országos ha­táridőn belül megyénként és trösztönként állapítsák meg az egyes növények vetésének végső határidejét és a megyei tanácsok a megállapított végső határidőket hivatalosan köteleseik a­ termelő­­szövetkezetek és egyéni termelők tudomására hozni. A gyapot ve­tésének megkezdését országosan a földművelésügyi miniszter határoz­za meg. b) A vetéseket az állami gazda­ságok, a termelői szövetke­zeteik és az egyéni termelőik minél nagyobb területen, a fejlett vetési módsze­rek alkalmazásával végezzék el. Ezért az állami gazdaságok leg­alább 40.200 kat. hold tavaszi ga­bonát és az összes rostjent ke­­resztsorosan, a terme­l­őszövetlk­e­­zete­k legalább 60.000 lkat- hol­d tavaszi gabonát és az összes rost­­jent k­ereszt­solt­os­an vessék el. Az állami gazdaságok legalább 43.400 kat. hold kukorica és napraforgó, a termelőszövetkezetek legalább 175.000 kat. hold­ kukorica és nap­raforgó vetését végezzék négyze­tes vetéssel. i) Az állami gazdaságok, terme­­­lőszövet­kezetek és az egyénileg dolgozó parasztok a kukoricát és a burgonyát, valamint a cukorré­­pát és dohányt elsősorban frissen trágyázott területen vessék. Azo­kon a szántó terület­ekem, amelyek közvetlen istállótrágyázá­sban nem részesültek,­­a kukorica és burgo­nya terméshozamát érett istálló­­ tr­ágyával, komposz­ttal, baromfi­­trágyával vagy fahamuval végzett f­és­zefotr­ágy­á­z­áss­a­l növ­el­j­ék. 5. A tavaszi szántás-vetéssel egyid­őben végre kell hajtani az őszi vetések, valamint a réte­k és legelők t­élvégli és kora tavaszi ápo­lási munkáit.­­ a) A földművelésügyi miniszter gondoskodjék arról, hogy a belvi­zeik levezetését a kultúrmérnöki és belvízrendező hivatalok úgy biztosítsák, hogy a tavaszi veté­sük idejére a belvizek ne akadá­lyozzák a szántás-vetés munkáját és az őszi vetések fejlődését. A belvíz levezetésé­hez az állami gazdaságok, gépállomások, terme­lőszövetkezetek és az egyén­­ ter­melők gépi, iga- és klézierejülkkel kötelesek­­ segítséget nyújtani. b) Az állami gazdaságok, a ter­m­­elő szövetkez­etek és az egyéni termelők tél végén és k­orai tavas­­­sza­l, amint a talajra rá lelhet men­ni, a felfagyott őszi vetések be­ti­gere­zés­ét azonnal végezzék el. A jól áttelelt őszi vetéseket a fagy­­veszélyek­­ elmúltával azonnal, de legkésőbb április 15-ig meg­­ keH fog visolni (boronáink­). o) A gyengén telelt és a késő őszi vetéseket az erre a célra ren­­del­kezésre bocsátott és a termelő üzemleik készletében lévő p­étisó műtrágya teljes felhasználásával fejtrágyázásban kell részesíteni. Az állami gazdaságok legalább IOO.OOO, a te­rmé­őszöve­tkezetek legalább 150.000 kat. holdon vé­gezzék el az őszi vetés tavaszi fej­­trágyázását pétisóval, illetve komposzt- vagy sze­micsézett trá­gyák felhasználásával. Ezenkívül széles körben meg kell szervezni a hu­lladék­trágyák (hamu, baromfi­­trágya siftb.) összegyűjtését és fej­­trágyázásra való felhasználását. d) a rétek, legelők és évelő szá­las takarmányvetés­ek ápolásánál elsősorban e­l kell végezni a fa­gyott gyep, illetve vetés hengere­­zését, a gyomirtást és talajegyen­­getést. A legelőkön a delelő és karámok helyén összegyűlt trá­gyák egyenletes szétteregetését, a kutak és vályúk, valam­in­t azo­k környékének gondozását, a szaka­­sz­os legeltetés beosztását­­ és a ré­tek, legelők tavaszi fásítását leg­később április 15 -ig el kell végez­ni. c) A vetéseiket meg kell védeni a növények kártevői ellen, ezért a fertőzött területeke­n a mezei pocok, ürge és hörcsög­­ irtására május 1-ig, a kukoricamollyirtás ér­dekében a kukorica-, cirokszára­k és egyéb növényi részeik felhasz­nálását május 15-ig el kell végezni. V. A tavaszi mezőgazdasá­gi mun­kák végrehajtását gyors és meg­­bízh­ató jelentésekkel és helyszíni vizsg­álatokkal kell ellenőrizni és a köte­lezettségei­ket nem teljesí­tőket, vagy kötelességeiket mu­lasztókat felelősség­re kell vonni. 1. A földművelésügyi miniszter, az állami gazdaságok és erdők mi­nisztere, valamint a szántóföldi termelést folytató gazd­aságok­at irányító miniszterek a Központi St­atisz­tik­ai Hivatallal együtt szer­vezzék meg a tavaszi­­ munkák je­lentő­ szolgálatát és folyalmatos el­­lenőrizéseklkel biztosítsák­­ a jelen­­tések megbízhatóságát. A helyte­­­len és hamis jelentést adókat bűn­vádi úton vonják felelősségre. 2. A helyi tanácsok április 10 és 20 között ,min­den községiben tart­sanak határszemlét. Állapítsák meg a szántóterületek megműve­­lésének mértékiélt­­án azokat a ter­melőket, akik az időszerű tavaszi mezőgazdasági munkát nem vé­gezték el, határidőre kötelezzék a munkáik végrehajtására. 3. Azok ellen az egyéni terme­lők ellen, akik szán­tóterü­l­etüket önkényesen elhagyják és a felszó­lítás után sem gondoskodnak meg­műveléséről, a községi tanács kö­teles eljárást indítani. 4. Azokat a községi tanácselnö­kökét pedig, a­kik­ nem ,gondoskod­nak a területükhöz tartozó szán­tóföldek teljes megműveléséről és a határozatban előírt mezőgazda­sági munkák végrehajt­ádást­ áll, belügyminiszter vonja felelősségre.a Budapest, 1953 január 30. Rá­csi Mátyás a. k., a min­tertanács elnöke.

Next