Somogyi Néplap, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-01 / 204. szám

2 A Szovjetunió kormányának jegyzéke az Amerikai Egyesült Államok kormányához Moszkva (TASZSZ). Mint már a szovjet sajtó jelentette, a szovjet kormány július 30-án jegyzéket in­tézett az Amerikai Egyesült Álla­mok kormányához, amelyben tiltako­zását juttatta kifejezésre az Ameri­­k­kai Egyesült Államok kormányá­nál amiatt, hogy amerikai katonai repülőgép nem messze Vlagyivosz­toktól, durván megsértette a Szov­jetunió államhatárát. A szovjet sajtó azt is közölte, hogy július 31-én­­ Ch. Bohlen, az Amerikai Egyesült Államok moszkvai nagykö­vete az Amerikai Egyesült Államok kormányának megbízásából emlék­iratot nyújtott át a Szovjetunió kül­ügyminisztériumának, amelyben vi­tatja azt a tényt, hogy amerikai ka­tonai repülőgép megsértette a Szov­jetunió államhatárát és úgy tünteti fel, mintha az amerikai repülőgépet a Japán-tenger feletti megszokott repülése közben szovjet vadászgé­pek megtámadták volna. A Szovjet­unió külügyminisztériuma augusztus 3-án az említett emlékirattal kap­csolatban jegyzéket küldött az Ame­rikai Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének, amelyben a szov­jet kormány az emlékiratban foglalt tiltakozást — mint alaptalant — visszautasította és megerősítette jú­lius 30-án kelt jegyzékét. Augusztus 5-én az Amerikai Egye­sült Államok moszkvai nagykövetsé­ge az Amerikai Egyesült Államok kormányának megbízásából ebben a kérdésben új jegyzéket küldött a Szovjetunió külügyminisztériumá­nak s ebben megismétlődik az a ki­jelentés, amelyet a fent említett em­lékirat tartalmazott. Augusztus 26-án a Szovjetunió külügyminisztériuma jegyzéket kül­dött az Amerikai Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének. jegyzék hangsúlyozza: minthogy pon­­­tos megállapítást nyert az a tény, hogy az amerikai katonai repülőgép megsértette a szovjet államhatáro­kat, a szovjet kormány, mint minden alapot nélkülözőt, visszautasítja az Amerikai Egyesült Államok kormá­nyának jegyzékében foglalt tiltako­zást. A jegyzék végül leszögezi: a szov­jet kormány fenntartja a július 30-i és augusztus 3-i jegyzékében foglal­takat, újból hangsúlyozottan kíván­ja, vonják szigorú felelősségre azo­kat a személyeket, akik a szovjet ál­lamhatár megsértésében vétkesek és elvárja, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya intézkedéseket tesz, hogy a továbbiakban amerikai repülőgépek ne sérthessék meg a Szovjetunió államhatárait. A vasárnapi angol sajtó az ENSZ-közgyűlés ülésszakáról London­ (TASZSZ). A vasárnapi angol sajtó az ENSZ közgyűlés most végetért ülésszaka eredmé­nyeinek fényében kommentálja az angol-amerikai viszonyokat. A „Reynolds News“ című lap szer­kesztőségi cikkében ezt írja: , A há­ború befejezése óta Angliának még soha sem­­ volt annyira szüksége elő­vigyázatosságot tanúsítani az Egyesült Államokkal való viszonyá­ban, mint ma. Az Amerikai Egye­sült Államok kormányának befolyá­sos tagjai úgy látszik, nem mutat­nak rendkívül nagy vágyat a ko­reai tartós béke biztosítására, ha­nem nem kis igyekezetei mutatnak arra, hogy a koreai háborút még borzalmasabb módon felújítsák1’. A ,,Reynolds News1’ elítéli az amerikai kormányt azért, mert meghiúsította a Churchill által ja­vasolt legmagasabb színvonalú ér­tekezlet megtartásának tervét. A lap rámutat, hogy az Egyesült Államok „amikor valójában megtiltja Ang­liának a kommunista országokkal való kereskedelmet­’, ezzel fontos anyagi javaktól fosztja meg az an­golokat’1. Az „Observer" washingtoni tu­dósítója megjegyzi, hogy az ENSZ közgyűlésének legutóbbi ülésszaka sokkal nagyobb mértékben váltott ki szakadást az Egyesült Államo­kat követő országok között, bármely más ezt megelőző mint ülés­szak. „Nemcsak Ameri­ának az említett országok között betöltött vezető szerepének gyengülése vált világossá, hanem a közöttük lévő ellenségeskedés is1’. A „Sunday Times" szerkesztőségi cikkeiben elítéli, hogy Amerika til­takozott India jelölése ellen . E jelölésből származó angol-ame­rikai ellentéteket érintve, a „i Sunday Times“ ezt írja: „nem akarjuk találgatni, hány incidensre van még szükség ahhoz,­­h­ogy együttes akcióink megbénuljanak. Elég csupán annyi, hogy egyetlen ilyen eset is korántsem kicsi­­ erő­ket kelthet életre. Amerikában angolellenes, Angliában pedik ame­­rikaellenes „ hangulatot támaszta­nak”. I­ Német DemoMsta Köztársaság kormánya tagjainak és a Németek Szövetsége vezetőségének megbeszélése Berlin (ADN). Wirth volt birodal­mi kancellár és Wilhelm Elfes volt főpolgármester kezdeményezésére 1953 augusztus 28-án beható meg­beszélés folyt Berlinben a Németek Szövetségének vezetősége, valamint Grotewohl miniszterelnök, Nuschke és Loch miniszterelnökhelyettesek és Wunderlich államtitkár között. A megbeszélés középpontjában nyugati hatalmakhoz intézett szov­­­jet jegyzék és a Szovjetunió, vala­mint a Német Demokratikus Köz­társaság kormánya között lefolyt tár­gyalások eredménye folytán bekövet­kezett új helyzet állott. A részvevők egybehangzó véleménye az volt, hogy olyan helyzet állt be, amely nemcsak a Német Demokratikus Köztársaság számára jelent döntő sikereket, ha­nem közelebb hozza a megvalósulás­hoz Németország békés újraegyesülé­sét és a békeszerződés megkötését Németországgal. Németország újraegyesülése első­sorban német ügy. A német nép ér­deke megköveteli, hogy a németek egymás között megegyezzenek abban az útban, amely az ideiglenes össz­­német kormányhoz vezet. Az össz­­német kormány fő feladata lesz Kelet- és Nyugat-Németországra ér­­­vényes választási rend kidolgozása. Grotewohl miniszterelnök ismé­telten hangsúlyozta, hogy a Német Demokratikus Köztársaság kormá­nya mindenkor hajlandó tárgyalni a belnémet kereskedelem fejlesztéséről évi egymilliárd márkás keretben. Wirth és Elfes berlini tartózkodá­sa során hosszabb megbeszélést foly­tatott Szemjonov nagykövettel, Szovjetunió németországi főbiztosá­­­val a Szovjetuniónak augusztus 15- én a nyugati hatalmakhoz intézett jegyzékéről és a Szovjetunió, vala­mint a Német Demokratikus Köztár­saság kormánya között Moszkvában kötött megállapodásról, valamint an­nak jelentőségéről Németországra nézve. flz ausztriai szovjet tájékoztató szolgálat közleménye] Bécs (TASZSZ). Az ausztriai szov­jet tájékoztató szolgálat a következő jelentést adta ki: Ez év augusztus 29-én az Auszt­riában lévő szovjet javak igazgató­ságának földjét bérlő, Krems és Tulln vidéki kisparasztok küldött­sége —■ akiket elemi csapás sújtott — felkereste I. I. Iljicsov nagyköve­tet, a Szovjetunió ausztriai főbizto­sát. A küldöttség a károsult parasz­tok nevében háláját fejezte ki szovjet hatóságoknak, mert felmen­­­tették őket a soronkövetkező bérleti részlet és a tartozások megfizetése alól. A küldöttség köszönőlevelet nyújtott át a szovjet főbiztosnak. A„ZA LJUDSKO“LEGÚJABB SZÁMÁNAK TARTALMA A «Za Ljudsko Zmago», a Magyar­­országon élő jugoszláv forradalmi emigránsok lapja legújabb számában a vezércikk címe: «Aktivizálni a széles néptömegeket a­ békeharc­ban«. A legfontosabb nemzetközi eseményekről szóló beszámolók mel­lett a lap bőven foglalkozik a ma­gyar dolgozók életével. «Balatoni kép» címmel közli Ljubomir Tomics írását a magyar dolgozók balatoni üdüléséről. Mészáros Károly: «Mit hoztak a magyar kormány új ren­deletei a dolgozóknak?» címmel írt cikket a dolgozók növekvő életszín­vonaláról. Jugoszláv rovatában a lap közli Gojko Petrovics cikkét a szlovén dol­gozók harcáról a mindinkább nö­vekvő kizsákmányolás ellen. Tine Janezics «A belgrádi kormánykörök a nemzetközi feszültség enyhítése el­len» címmel írt cikket. SOMOGYI NÉPLAP Kim Ir Szen beszéde a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának teljes ülésén Phenjan (TASZSZ). A központi koreai­ lapok közölték Kim Ir Szen­nek, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága e hó elején tartott hato­dik teljes ülésén mondott záróbeszé­det. Kim Ir Szen beszédében többek között foglalkozott a koreai kérdés békés rendezése felé első lépést je­lentő fegyverszünet megkötése után kialakult helyzettel és az ország egyesítése ügyének feladataival. Az ország gazdasági életének hely­reállítását és fejlesztését érintve Kim Ir Szen részletesen ismertette az ezen a téren felmerült feladatokat, majd foglalkozott az olyan kérdé­sekkel, mint az összes tartalékok mozgósítása, a munkaerő észszerű felhasználása, a munkafolyamatok gépesítése, harc az állam anyagi esz­közeinek pazarlása ellen, a dolgo­zók képzése színvonalának emelése. Kim Ir Szen rámutatott, hogy men­­nyire szükséges a könnyűipar gyors fellendülése a közszükségleti cikkek nagyobb méretű gyártásához. A francia rendőrség terrorjának újabb halálos áldozata van — a temetés idejére Chaumont­­ dolgozói szüneteltetik a munkát Párizs (MTI). Mint ismeretes, a Seine-et-Marne megyei Chaumont­­ban a rendőrség pénteken gumibo­tokkal támadt a sztrájkban kitartó algíri munkásokra, hogy őket a mun­ka újrafelvételére kényszerítse. A Vad rendőrrohamnak 50 sebesültje van, 6 munkást súlyos sérülésekkel kórházba kellett szállítani. A sebesültek egyike, Dasu Mes­­­szaud sérülésébe belehalt. A helybeli három szakszervezeti központ: a CGT, CFTC és Force Ouvriere együttes határozatára a szabadság­­jogokért vívott harc újabb áldoza­tának holttestét felravatalozták és a helybeli munkások, valamint a la­kosság hétfőn hosszú menetben tisz­telettel adózott a szabadságjogok vé­delmében elesett munkás emlékének. A megyei szakszervezeti szövetségek felszólították tagjaikat, hogy a te­metés idejére szüneteltessék a mun­kát. Hétfőn az algíri nép demokratikus szabadságjogaiért küzdő mozgalom párizsi központja nyilatkozatot tett közzé, amelyben tiltakozik az újabb rendőri gyilkosság ellen. a Szovjetunió új indiai nagykövete Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége Mihail Alekszejevics Mensikovot kinevezte a Szovjetunió indiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé. A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak Elnöksége Iván Alekszandrovics Benediktovot felmentette a Szovjet­unió indiai rendkívüli és meghatal­mazott nagyköveti tiszte alól, mint­hogy más munkakörrel bízzák meg. Meghalt N. Sz. Golovanov, a Szovjetunió népművésze Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Minisztertanácsa mély gyásszal je­­­lenti, hogy meghalt Nyikolaj Szemjo­­novics Golovanov Sztálin-díjas ki­váló orosz karmester-tanár, a Szov­jetunió népművésze. Aláírták a magyar-szovjet rádióegyezmény pótjegyzőkönyvét Néhány nappal ezelőtt Magyar­­országra érkezett a Szovjet Rádió küldöttsége, élén A. A. Puzinnal, a Szovjet Rádió vezetőjével. A küldöttség tárgyalásokat folyta­tott a Magyar Rádió vezetőjével az érvényben lévő magyar—szov­jet rádióegyezmény kiterjesztésé­ről. A baráti légkörben lefolyt tár­gyalások után pénteken délelőtt a népművelési minisztériumban aláírták a magyar—szovjet rádió­egyezmény pót jegyzőkönyvét, amely még szorosabbá teszi a két rádió között együttműködést.eddig is meglévő A pót jegyzőkönyvet magyar részről Hartai László, a Magyar Rádió vezetője, szovjet részről A. A. Puzin, a Szovjet Rádió vezető­je írta alá. Az aláírásnál jelen voltak Mihályfi Ernő népművelé­si miniszterhelyettes, a népműve­lési minisztérium, a külügyminisz­térium, a Magyar Rádió több ve­­zető tisztviselője, valamint Ny. Ny. Szikacsov, a Szovjetunió ma­gyarországi nagykövetségének el­ső titkára és a Szovjet Rádió kül­döttségének tagjai. Kedd, 1953 szeptember 1. Az MDP nagyatádi járási választmányának kibővített ülése A NAGYATÁDI járás pártvá­lasztmánya augusztus 30-án, vasár­nap kibővített ülést tartott. Az ülés részvevői megvitatták a párt Köz­ponti Vezetősége 1953 június 27— 28-i határozatát és a járás pártszer­veinek feladatát a határozat nyo­mán. A beszámoló — melyet Szabó Gábor elvtárs, a járási pártbizottság titkára tartott meg — rámutatott, hogy az egész dolgozó néppel együtt a nagyatádi járás dolgozói is öröm­mel fogadták a kormány programm­­ját. Ennek ellenére a járás területén még ma is tapasztalható, hogy Központi Vezetőség határozatát és a a kormány programmját két különbö­ző dolognak tartják. Ezért szüksé­ges, hogy a párt minden egyes veze­tő funkcionáriusa és tagja alaposan tanulmányozza a KV határozatát, hogy jobban megértse a párt előtt álló nagy feladatokat. A beszámoló önkritikusan feltárta a járási pártbizottság munkájában meglévő fogyatékosságokat, a kollek­tív vezetés hiányát, melyet legtöbb esetben az egyszemélyi vezetés vál­tott fel a járási titkár személyében. Fontos kérdésekben a járási nem kérte ki a pártbizottság titkár többi tagjának véleményét, egyedül intéz­kedett. Ugyanezek a hibák megta­lálhatók az alapszervezeteknél is. A csökölyi pártszervezetben Sallai elvtárs nem tűri, hogy a párttagok beleszóljanak a pártszervezet életé­be, ennek következtében több dolgo­zó paraszt került kuláklistára.­­ A BESZÁMOLÓ élesen bírálta pártbizottság egyes tagjainak, Viro­ a vácz és Nagy Pál elvtársaknak hely­telen magatartását, akik az egysze­rű párttagokat a segítés helyett le­dorongolják, s így akarják megolda­ni feladataikat. Mindez magával hoz­ta a bírálat elfojtását. A pártbizott­ság tagjait az alapszervezeti titká­rok, vezetőségi tagok és az egyszerű párttagok nem merték bírálni, mert féltek az újabb leflorongolástól. Ha­sonló hibák találhatók az egyes alapszervezetekben is. Kutason pél­dául az alapszervezeti titkár, Ko­vács elvtárs nem tűr beleszólási munkájába, kiskirályoskodik a köz­ségben. A párttagok nem merik neki megmondani véleményüket, nem merik bírálni. A beszámoló helyesen bírálta a Megyei Pártbizottságot, melynek egyes osztályai későn adnak le uta­sításokat, egy-kétnapos határidővel, ami futkosást eredményez és kizárja az alapos munkát. A hozzászólók többsége is helye­sen alkalmazta a bírálat fegyverét. Fúrj elvtárs, a nagykorpádi Béke tszcs párttitkára elmondta, hogy az utóbbi időben már nem mert bírál­ni, mert mindig ledorongolták érte. Egy ízben bírálta a községi tanács­­titkárt helytelen munkájáért, mire az kijelentette: «hiába párt­titkár, akkor sem fél tőle». Azután bírálta a nagyatádi gépállomás ve­zető agronómusát üzemanyagpocsé­­kolás, a gépek elhanyagolása miatt, mire azt a választ kapta: «mi köze hozzá?». És legutóbb bírálta a járási tanács mezőgazdasági osztá­lyán dolgozó Pruneán Jánost, mert kiszállása alkalmával funkcionárius­hoz nem méltóan viselkedett. Viszon­zásul Pruneán János megakadályoz­ta, hogy Fürj elvtárs fiát felvegyék felsőbb iskolába. Azt­­ mondotta: «menne a fiad iskolába? — emlék­szel, hogy tüskét szúrtál a talpam­ba?». Jogosan mondta tehát Auer István elvtárs, járási tanácselnök hozzászólásában, hogy a funkcioná­riusok maguk növelték a félelmet az egyszerű párttagokban, pártonkívü­­liekben, hogy ne merjék őket bí­rálni. S most, a funkcionáriusok fel­adata, hogy­­ ezt a hangulatot végér­vényesen felszámolják és elősegítsék a bírálat széleskörű kibontakozását. Igaza volt Isaszegi elvtársnak, ami­kor azt mondta, hogy egyetlen párt­tagnak sem szabad tartogatnia ész­revételét a következő értekezletig, választmányi ülésig vagy taggyűlé­sig, hanem amikor felleli a hibákat, azonnal mondja el azokat, hogy idő­ben kijavíthassák. TÖBB FELSZÓLALÓ beszélt kollektív vezetés hiányáról az alap­­­szervezetekben. Rinkovics elvtárs, a járási pártbizottság munkatársa rá­mutatott, hogy Segesden az egysé­ges pártvezetőségnek csak papíron létezik hét tagja, a valóságban ez négytagú vezetőség — közülük is csak a titkár végez pártmunkát — s még semmi intézkedés nem történt, hogy a vezetőséget kibővítsék. Tácl­ elvtárs, a nagyatádi községi pártbi­zottság titkára elmondta, hogy pártbizottság tagjai helyett legtöbb­­­ször ő végzi el a feladatokat, ter­mészetesen sokszor rosszul, hiszen ő csak egy ember. Bírálta a járási pártbizottságot, amiért naponta öt­­ször-hatszor is behivatják a JB-re ahelyett, hogy egyszerre megbeszél­nék vele a feladatokat, így az ideje nagy részét — nem egyszer feleslege­sen — az alapszervezetek helyett a JB-n tölti el. Csóra Margit elvtárs­nő, a háromfai állami gazdaság igazgatója arra hívta fel a JB-tagok figyelmét, hogy ne csak 10 percre szálljanak ki a gazdaságba, mert 10 perc még arra is kevés, hogy szempontokat átadják a párttitkár­á­nak. Mind a beszámoló, mind pedig a hozzászólók helyesen foglalkoztak az ideológiai munka jelentőségével. Az elmúlt esztendőben a párt alapszer­vezeti vezetőségei, de a pártbizott­ság tagjai sem tanultak elég követ­kezetességgel. Most ismét hibák mu­tatkoznak az idei oktatási év bein­dításánál. Vannak párttitkárok — mint Lábodon Futó elvtárs — akik nem akarnak elmenni propagandis­taképző iskolára, lebecsülik a tanu­lást. Cseh István elvtárs rámutatott, hogy a 9 hetes esti propagandista­­képzőn sok­ elvtárs felkészületlenül jelenik meg, de vannak olyanok, akik el sem mennek, pedig ha töb­bet tanulnának, jobban meg tudnák oldani feladataikat. AZ IDEOLÓGIAI munka elhanya­golásából következik, hogy a párt­­szervezetek egyes helyeken elsza­kadtak a pártonkívüli dolgozóktól, elhanyagolták a politikai nevelőmun­kát. Nem egy községben a párttitkár átadta a tanácsnak a pártszervezet népnevelőit, és azok a karjukra ko­sarat akasztva mentek el a dolgozó parasztokhoz begyűjteni. Nem volt ritkaság, hogy maga a párttitkár is köztük volt, mint Tomasics elvtárs Taranyban, vagy Németh elvtárs Be­legen. Előfordult az elmúlt évben Segesden és Nagyatádon, hogy nép­nevelőkkel sepertették le olyan dol­gozó parasztok padlását, akik már eleget tettek beadásuknak. Mindez előidézte, hogy a párt és a tömegek közti kapcsolat meglazult. A beszámoló és később a hozzá­szólók részletesen foglalkoztak az­zal, hogy a kormányprogramm meg­valósítása érdekében a népnevelő­­munkát sokkal jobban előtérbe kell helyezni. Alaposan meg kell ismer­tetni a kormányprogramm után megjelenő 16 rendeletet a népneve­lőkkel, hogy meg tudják magyaráz­ni, mit jelentenek e rendeletek a dolgozó parasztságnak. A fülecsi tszcs-ben például a kormányrendelet után 95 ezer forint adósságot enge­dett el az állam a csoporttagoknak. Több felszólaló beszélt arról, hogy a községi pártszervezeteknek jobban ellenőrizniük kell a taná­csok munkáját, hogy a tanácsok is­mertessék a dolgozó parasztokkal azokat a kedvezményeket, melyeket a legutóbbi rendeletek nyomán kor­mányunktól kaptak. A NAGYATÁDI JÁRÁS kibőví­tett pártválasztmányi ülése igen nagy jelentőségű volt a járás párt­­életében. Soha egyetlen választmá­nyi ülésen vagy egyéb értekezleten nem érvényesült ennyire a bírálat és önbírálat. Soha ilyen bátran nem vetették még fel az alapszervezeti párttitkárok a járási pártbizottság munkájának fogyatékosságait és ilyen mélyen még nem elemezték sa­ját hibáikat. Ugyanakkor soha eny­­r­gi felelősséggel nem hoztak határo­zatokat a kollektív vezetés megszi­lárdításáról, a bírálat, önbírálat el­mélyítéséről, a párt tömegkapcsola­­tainak megjavításáról, a tsz-pártszer­­vezetek megerősítéséről — mint ezen a választmányi ülésen. «A járási választmány — mondja a­ határozat — utasítja a­ járási pártbizottságot, hogy következetesebben harcoljon és biztosítsa, hogy a pártszervezetek minden erejükkel, kommunista helytállással, példamutatással har­coljanak a Központi Vezetőség jú­nius 27—28-i ülése határozatainak végrehajtásáért». JUGOSZLÁV-OLASZ FESZÜLTSÉG A TRIESZTI KÉRDÉSBEN (MTI). A trieszti kérdés miatt kiéleződött az olasz-jugoszláv vi­szony. Mind a belgrádi és római kormánysajtó kölcsönösen azzal vádolja a jugoszláv, illetve az olasz kormányt, hogy be akarja kebe­lezni trieszt B, illetve A övezetét. A trieszti kérdés kiéleződésével kapcsolatban az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kapcsolat­ba lépett egymással. Az olasz kor­mány rendkívüli minisztertanácsot tartott/

Next