Somogyi Néplap, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-01 / 103. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Éljen május 1, a proletárnemzetköziség nagy ünnepe _„A PARTJA AAEOV-E1 P Ä RT B ÍZOTTS A'G^N AV LA i \ —i— ------------------------------ - - - ___________ — MÁJUS 1, A BÉKE ERŐINEK SEREGSZEMLÉJE Felszabadulásunk óta tizedszer ünnepeljük a hagyományos nemzetközi munkásünnepet, a munka, a tavasz, a béke és az öröm ünnepét. Május X ebben az évben is a világ dolgozóinak nagy nemzetközi seregszemléje, s egyben a béke erőinek hatalmas megmozdulása. Május 1-e a nemzetközi munkásmozgalom ünnepnapja — ebben az évben még inkább, mint az elmúlt években — a békéért folyó világküzdelem fontos mérföldköve. A mostani májusi seregszemle az elmúlt év óta jelentősen megerősödött, megnövekedett béketábor seregszemléje is. A mai napon az egész világon, a kapitalista országokban, a gyarmatokon és a félgyarmatokon, vörös lobogó alatt tüntetnek a dolgozók a háború ellen, a béke mellett. Mindig többen és többen sorakoznak fel a szovjet nép által magasra emelt béke és szabadság zászlaja alá. Az idei május 1-ét olyan körülmények között ünnepeljük, amikor szerte az egész világon megnövekedtek a béke erői, s a béketábor jelentős sikereket ért el a békéért vívott harcban. A nemrég lezajlott berlini négyhatalmi értekezlet és a napjainkban ülésező genfi értekezlet — Kína részvételével — azt bizonyítja, hogy a világ népeinek, a békeszerető embereknek akarata tárgyalóasztalhoz tudta ültetni a nyugati nagyhatalmakat, hogy tárgyaljanak a béke megszilárdításának és fenntartásának lehetőségeiről. De nemcsak ez jelenti a béketábor erejének növekedését. Jellemzője az is, hogy a békeszerető emberek nyomására, tiltakozására az elmúlt évben megkötötték a koreai fegyverszünetet és sikerült csökkenteni a nemzetközi feszültséget is. A béke erejének növekedését jellemzi az számtalan lenyűgöző eredmény, amelyeket a Szovjetunió ért el az elmúlt év alatt. A Szovjetunió segítségével, a szovjet tapasztalatokra támaszkodva, erősödtek a népi demokratikus országok, közöttük hazánk is. A tavalyi májusi seregszemle óta, egy esztendő alatt szinte felmérhetetlenek azok az eredmények, amelyeket hazánkban különösen a kormányprogramok óta, a kormányprogramm célkitűzéseinek megvalósítása közben a népjólét emelése terén elértünk. Gazdagodott, sokrétűbb lett ez alatt az idő alatt az emberek élete, de gazdag és sokrétű a párt és a kormány cselekvése is, amely nyomon követi hazánkban az emberek életét, hogy könnyebbé, szebbé tegye azt. A megtett utat és az irányt nemcsak az árleszállítási rendeletek, a mezőgazdasági határozatok mérföldkövei mutatják, hanem a betegbiztosítás kiterjesztése, a táppénzügyek rendezése és a nyugdíjrendeletet rendező kis méterkövek is. És így sorolhatnánk tovább mindazt, amit pártunk és kormányunk a dolgozó emberről való gondoskodás terén tett. A dolgozó emberről való gondoskodás azonban nemcsak állami feladat. A mi hazánkban feladata ez mindenkinek, akinek emberekkel van dolga, aki mások munkáját irányítja. Az új politika, a dolgozókról való gondoskodás nemcsak gazdasági intézkedést jelent, hanem új szellemet is, amely áthatja életünk minden területét. A mi államunkban a dolgozó emberről való gondoskodás törvény, de nemcsak írott, hanem íratlan törvény is, amelyet mindenütt és minden körülmények között végre kell hajtanunk. A 10. szabad május 1-nek hazánkban az ad különösen nagy jelentőséget, hogy pártunk III. kongresszusára készül nemcsak pártunk minden tagja, de hazánk minden dolgozója is. Az ország, de a megye területén nincs olyan dolgozó, aki a párt iránti szeretettől áthatva ne készülne jó munkával a nagy napra. A tervek teljesítésére, az önköltség csökkentésére, a minőség megjavítására — dolgozó parasztságunknál a tavaszi munkák időbeni elvégzésére, a begyűjtési és az adófizetési kötelezettségek teljesítésére tett fogadalmak megvalósítása nemcsak a párt iránti hála, szeretet és ragaszkodás jelei. Kifejezői annak is, hogy megyénk dolgozó népe, ipari munkásaink és dolgozó parasztjaink világosan látják, hogy a kormányprogramot további célkitűzéseinek megvalósítása, a mezőgazdaság felvirágoztatása, a népjólét emelése elsősorban az ő munkájuktól, terveik teljesítésétől, kötelezettségeik rendezésétől függ. A kongresszus tiszteletére indult munkaverseny további előretörése, az egyre nagyobb eredmények mutatják, hogy milyen nagy alkotóerőt jelent dolgozó népünk hazaszeretete és békevágya. A mi dolgozóink májusi seregszemléje — amely egyttal a béke seregszemléje — munkával készültek, mert tudják, hogy a békéért való harc akkor járhat sikerrel, ha tovább fejlesztjük azokat az eredményeket, amelyeket a termelésben, a kormányprogramm megvalósításában s egyben népgazdaságunk megerősítésében és hazánk szocialista építésében elértünk, s ha kiküszöböljük a mutatkozó hiányosságokat is. 1954 május 1-nek fényét növeli, hogy a májusi ünnep küszöbén indult el ismét népünk tömegeinek az a mozgalma, hogy Genf felé nézve követelik az atom- és hidrogénfegyverek betiltását, az indokínai háború beszüntetését, a béke megszilárdítását. Száz és száz táviratban mondták el e követeléseiket dolgozóink, s megyénkben is újra fellendült a községekben, üzemekben az egész lakosságot egybefogó békevédelmi harc. Éléseket, megbeszéléseket tartanak, s tisztázzák az egyes nemzetközi kérdéseket. A magyar nép nem akar háborút s éppen ezért örömet okoz neki, hogy május 1-ét olyan időpontban ünnepelheti, amikor világszerte jelentős sikereket értek el a háborús tervek megakadályozásában. A mi népünk békét akar, gazdag, jól megművelt földeket, réteket, több járművet és ipari cikket, gazdagabb életet. Ez a mi célunk és nemcsak bel-, de külpolitikánk is. nyunk kész részt venni az Kormáeurópai népek olyan egyezményében, amely a világproblémák megoldását tárgyalások útján keresi. 65 esztendeje, hogy a II. Internacionálé kongresszusán május 1-ét nemzetközi munkásünneppé nyilvánították. 65 év telt el azóta, de ez év májusában még érvényesebbek azok a szavak, amelyeket 1919 május 1-i beszédében mondott Lenin elvtárs: »Megváltozott a proletárnap ünneplésének képe, nemcsak minálunk Az egész világon a munkások az imperializmussal való harc útjára léptek . . . Ma biztonságban lehet mondani, hogy nemcsak vörös Moszkvában, vörös Petrográdon és Budapesten, de minden nagy proletárközpontban a munkások, akik az utcára nem sétálni, hanem erejük demonstrálására mennek ki, beszélnek a szovjet hatalom jelentőségéről és a proletáriátus közeli győzelméről. Május 1 ünnepének képe azóta tovább változott. Az erejüket mutató tömegek száma megsokszorozódott s 1954 május 1-e mindennél nagyobb tüntetés a béke mellett. A béke mellett, a háború és az imperializmus ellen tüntet a kétmillió sztrájkoló francia munkás, s a békés életért tüntet az egész világ békeszerető emberisége. Ebből a tüntetésből Magyarország munkásosztálya és dolgozó parasztsága is megnövekedett súllyal veszi ki részét, a békéért, a nép jólétéért és boldogulásáért. SZÉP EREDMÉNYEKET HOZOTT BEGYŰJTÉSI HÉT A BARCSI JÁRÁSBAN A barcsi járás párt- és tanácsszervei javítottak munkájukon, amit igazol az, hogy sok olyan községben, amelyek a begyűjtési tervek teljesítésével messze elmaradtak, az utóbbi napokban egyre több tojást, baromfit és tejet, valamint hízott sertést gyűjtenek be. Kálmáncsa községben pl. a legutóbbi öt napban, mintegy 196 kg tojást, 30 kg baromfit gyűjtöttek be, s több mint 3660 forint pénzadót fizettek be a község dolgozó parasztjai. Tótújfalu községben, ahol Jeki Imre elvtárs begyűjtési megbízott segített a tanácsnak a begyűjtési munkában, öt nap alatt közel 16 százalékkal emelkedett a begyűjtés eredménye. Bonyevácz gazdát, aki az idén még úgyszólván semmit sem adott be, nevelő szóval meggyőzték az állami fegyelem betartásának jelentőségéről,, másnap már 8 kg tojást vitt a besgyűjtőhöz, majd megfogadta, hogy a kongresszus napjáig maradék nélkül teljesíti félévi beadását. Ugyancsak megjavult a begyűjtési munka Darány községben, amit igazol az, hogy néhány nap alatt a tojásbegyűjtési terv teljesítését 22 százalékkal A barcsi járás párt- és növelték, tanácsszervei harcoljanak továbbra is következetesen azért, hogy a kongresszus napjáig a járás, minden községe, termelőszövetkezete, egyénileg dolgozó parasztja maradék nélkül eleget tegyen az első félévi beadási kötelezettségének. A toponári határszemle tapasztalatai Megyénk valamennyi községében április utolsó napjaiban határszemle volt, melynek során a határszemlebizottságok felkutatták a megműveletlen területeket, majd azok tulajdonosait felszólították a föld azonnali megmunkálására. A bizottságok tíz nap múlva ismét ellenőrzik a határt s megállapítják, hogy a munkákat valóban elvégezték-e. A toponári községi tanács jól megszervezte a határszemlét. A bizottságban olyan dolgozó parasztok is részt vettek, mint Virág József 17 holdas gazda, aki minden mezőgazdasági munkát az elsők között végzett el. Ismeri az egész határt s minden darab földről tudja, hogy ki annak a tulajdonosa. A bizottság tagjai között volt a tanács mezőgazdasági előadója, a mezőőr, Buzsáki István dolgozó paraszt-és Nyulasi Viktor, a kaposvári gépállomás agronómusa. A bizottság már az első dűlőben megtalálta Bank Imre 16 holdas gazda 2000 négyszögöl szárítatlan területét, amelyen még a napraforgószár is fennáll. Bajzik Gyula és Kula Péterné egy-egy hold földje szintén szántatlan. Schweininger Istvánnak ugyancsak 2000 négyszögöl terület vár szántásra. Nemcsak a szántatlan területeket, hanem a növények fejlődését is figyelemmel kísérte a bizottság. Megvizsgálták Csima Gusztáv ritka és gyomos bíborföldjét, akinek azt javasolták, hogy ezt a földet mielőbb szántsa fel és vesse el kukoricával. Ugyanebbe a dűlőbe esik Virág József 2 hold őszibúza vetése, amelyet tavasszal feltrágyázott, de egy kis részen nem kielégítő a növény fejlődése. Javasolták neki, hogy ismételten feltrágyázza a vetésnek ezt a részét. A néhány hold szántatlan területet és gyengén telelt vetést kivéve az egész határ azt mutatja, hogy szorgalmas, igyekvő dolgozó parasztok lakják Toponárt, akik jó gazdái a földnek. Szalóky Erzsébet. Teljesítse sertésbeadási tervét Marcali község Marcali község élenjáró dolgozó parasztjai már jónéhány héttel ezelőtt elhatározták, hogy a pártkongresszusig maradék nélkül eleget tesznek félévi állati és állati termékbeadási kötelezettségüknek. Samu Antal 5 holdas, Lakos József 12 holdas már egész évre teljesítették tojás- és baromfibeadásukat. A tanács is az utóbbi időben sokat javított munkáján. A begyűjtési állandó bizottság tagjainak több feladatot adnak, ugyanakkor bevonják az élenjáró gazdákat is a népnevelő munkába. Helyes módszer az is, hogy a végrehajtóbizottsági ülésekre a tanács meghív több olyan gazdát is, aki idáig halogatta a beadást, s ott megbeszélik vele, hogy ne akadályozza a község begyűjtési tervének teljesítését. Török József 8 holdas gazda a legutóbbi végrehajtóbizottsági ülésen részt vett, s ott megfogadta, hogy felszámolja hanyagságát; néhány nap múlva máris bevitte a kötelezőt tojásból és baromfiból félévre. A község tojásból, baromfiból 100, hízott sertésből 83 százalékra eddig féléves begyűjtési teljesítette tervét. Megvan a lehetőség a községben arra is, hogy sertésből is teljesítsék a kongresszus napjáig az első féléves begyűjtési tervet. Harcoljanak ezért továbbra is odaadóan a marcaliak. A darányi gépállomás tavaszi kampánytervének befejezésével ünnepli május elsejét A darányi gépállomás traktorosai pár héttel ezelőtt megfogadták, hogy tavaszi kampánytervüket május 1-ig 100 százalékig teljesítik. Adott szavuk valóra váltásához kemény munkára volt szükség, mert a közbejött tartós esők nem egyszer kiverték az ekéket a barázdából. A legutóbbi értekezletükön alaposan átgondolt tervet dolgoztak ki az erőgépek gyors átcsoportosítására. Minden brigád körzetében vannak homokos, dombosabb területek, ahol még esőben is lehet folytatni a munkát. Ezért úgy osztották be a gépeket, hogy a dombosabb részekhez közel dolgozzanak, s ha az eső már lehetetlenné teszi a további szántást, nyomban átvonulhassanak ezekre a területekre. A terv kidolgozása után nem is maradtak tétlenül a traktorosok. Ifj. Valusek József Grosics János és Tóth brigádjában György traktorosok a darányi Győzelem tsz alacsonyabb fekvésű földjeit művelték, amikor az eső megeredt és lehetelenné vált a szántás. Gyorsan a közelben lévő magasabb fekvésű homokos területre mentek át, ahol az egyéni gazdák parcelláin forgatták a földet az ekefejek. A szorgalmas munka meg is hozta gyümölcsét. Április 30-án délelőtt a darányi gépállomás befejezte tavaszi kampánytervét: 6200 normálhold talajmunkát végzett el. Az eredményekhez nagymértékben hozzájárult ifj. Valusek József brigádja csaknem 2000 normálholdas teljesítményével Grosics János, Tóth György trakészorosok, akik tervüket 180 százalékra teljesítették. a balatonújhelyi állami gazdaság kertészeti dolgozói jó munkával készültek május 1-re A balatonújhelyi állami gazdaság csaknem 400 holdas kertészete az elmúlt esztendőben is nagymennyiségű zöldségáruval látta el a városok dolgozóit és a balatonparti üdülőkben pihenőket, ezenfelül exportra is szállított. A növekvő igények kielégítése az idén komoly feladat elé állította a gazdaságot. Ezen úgy igyekeztek segíteni, hogy kertészetük bővítésére Jut község határában egy 80 holdas öntözéses kertészetet létesítettek, és a tavalyi tapasztalatok alapján a terméshozam fokozását tűzték célul maguk elé. A most már közel 500 holdas kertészet dolgozóinak szorgalmas munkája eredményeként több mint 12 mázsa sóska, 5 mázsa spárga és ugyanennyi spenót került primőr áruként a piacra. A kedvezőtlen időjárás sem tudta megakadályozni őket munkájukban. Minden percet kihasználva végezték a palánták kiültetését és a fagyveszély elhárítására is alaposan felkészültek. A kertészeti brigád lelkes tagjai jó munkával készültek május 1 méltó megünneplésére. 15 hold szépen kikelt borsót már megkapáltak és 40 hold csemegetengeriből 20 holdat négyzetesen vetettek el, s kétszer megkapálták a szamócát, a hiányos részeket pedig pótolták. Lener Mária, az Előre brigád 4. sz. munkacsapat vezetője felajánlotta, hogy a több és jobb minőségű szamócatermés érdekében csapatával 10 holdon sztahanovista parcellát állít be, s május 1-ig a kapáláson kívül a fejtrágyázást is elvégzi. Holdanként 5000 liter trágyalé és 50 ezer liter víz keverékével egyszer már le is árasztották. Ezenkívül a 10 holdas káposzta sztahanov-parcella előkészítésénél — a tavalyitól eltérően — holdanként 50 mázsával több szervestrágyát használtak fel, s műtrágyából 150 kg szuperfoszfát, 120 kg kálisó keverékét 110 kg pétisóval kétszeri részletben adagolták. Ezzel a módszerrel és az elkövetkező gondos növényápolással elérik, hogy holdanként 80 mázsa helyett 100—120 mázsát takaríthassanak majd le. A káposztapalántákat már ki is ültették, s a 95 százalékos megeredés is azt mutatja, hogy lelkiismeretes munkát végeznek a balatonújhelyi állami gazdaság kertészetének dolgozói. Hatvan hold paradicsomból is mintegy 20 holdon létesítenek sztahanovista parcellát. A tavalyitól eltérően és a késői fagyoktól való megóvás érdekében a palántákat langyos ágyakba ültették ki és tüzelik. Ennek eredménye dús gyökérzet, mely ellenállóbbá teszi a növényt és az érés is két héttel előbb következik be, így 90 mázsa helyett holdanként 30 mázsával adhatnak többet piacra és exportkötelezettségüket is korai, friss áruval teljesíthetik.