Somogyi Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-01 / 102. szám
YILAG PROLETÁRJAI EGYESELJETEK! A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII. évfolyam, 102. szám. A KAPU MLLIK Győzelmi jelentések a falvakból A 11. szabad május 1. előestéjén szinte szünet nélkül csengtek a telefonok a Megyei Pártbizottság székházában és lapunk szerkesztőségében: üzemi munkások, mezőgazdasági dolgozók jelentették büszke örömmel: teljesítették, túlteljesítették május 1 tiszteletére tett vállalásaikat. BEFEJEZTÉK A VETÉST A somogybabodi Kossuth TSZ tagsága táviratban közölte, hogy április 29-én végeztek az összes tavaszi szántásvetéssel és teljesítették egész évre hízott sertés-, vágómarha-, tojás- és baromfibeadási kötelezettségüket. — Szép eredményeink láttán az elmúlt héten család, 10 taggal, 35 hold földdel lépett közénk — fejeződik be a győzelmi jelentés. PÉLDAMUTATÓ EGYÉNI GAZDÁK A kutasi egyéni gazdák is valóra váltották adott szavukat. Papp János, Horváth János, Jesmák Imre, Tóth József dolgozó parasztok már április 27-én elültették burgonyájukat és elvetették kukoricájukat. Ezek a dolgozó parasztok tojásból, baromfiból háromnegyed évre, híaott sertésből és vágómarhából pedig egész évre teljesítették beadási kötelezettségüket. VALÓRA VÁLTOTTÁK ÍGÉRETÜKET A csökölyi Béke TSZ földjei szinte kiválnak a határban a többi közül: szorgalmas tagokról, igyekvő emberek kezemunkájáról tanúskodnak. Április 25-re elültették burgonyájukat, ezzel eleget tettek vállalt kötelezettségüknek. Példájuk követésre méltó Az igali Alkotmány TSZ májusi tiszteletére egész évi tojás- és baromfibeadását rendezte. Vágómarhából már 1956 első félévére, sertésből pedig az egész 1956-os évre eleget tettek kötelezettségüknek. A zimányi Béke TSZ esedékes beadási kötelezettségének teljesítése felett azzal ünnepli május elsejét, hogy 25 mázsa kenyérgabonát adott le erre az évre. Az igali és zimányi tsz példája követésre méltó. JUTALOM A DEREKAS MUNKÁÉRT A Darányi Gépállomás Mohácsi Brigádja április 30-ig 160 százalékra teljesítette tavaszi kampánytervét. Ezért a nagyszerű eredményért Mohácsi Lajost, a traktoros-brigád sztahanovista, Szocialista Munkáért Érdeméremmel kitüntetett vezetőjét a Földművelésügyi Minisztérium Gépállomási Igazgatósága 800 forint jutalomban részesítette. Gulyás József, a brigád egyik legjobb eredményt elért tagja, aki 180 százalékos tavaszi tervteljesítéssel ünnepli május elsejét, 600 forint pénzjutalomban részesül. Varga Istvánné így készül a DISZ-kongresszusra A Kaposvári Gépállomás fiatal női traktoristája, Varga Istvánné a BISZ II. kongresszusának tiszteletébe azt vállalta, hogy május elsejéig 190 százalékra teljesíti tavaszi kampánytervét. Április 28-án délben büszkén jelentette adott szavának valóra váltását. A Nagybajoni Gépállomás traktoristái egyöntetűleg úgy határoztak, hogy május 2-án valamennyien ideágaznak, szántanak-vetnek, hogy minél előbb földbe kerüljön a mag. Marx-Engels-Lemin-Si&tán zászlaja alatt _ . .. .... .1 c. . A MUNKA PIROSBETŰS ÜNNEPÉN Május első reggele. Kilépsz házad elé, mélyet szippantasz az üdítő tavaszi levegőből. Az utcán zászlók lengedeznek a pajkos szélben, képek, színes feliratok hirdetik a mai nap jelentőségét, könnyedén rátelepszik az öröm — a boldog, Szívedre szabad élet öröme. Érzed, szíved minden dobbanása azt zengi: ünnep van — a munka pirosbetűs ünnepe. Gondolatban felidézed egy munkás-hétköznap eseményeit. .. A Vaskombinátban erőskezű munkás dolgozik esztergapadjánál, hogy hasznos munkaeszközt formáljon az élettelen, de engedelmeskedő fémrúdból. A Faipari Vállalatnál sisteregve vágja a fűrész a fát, hogy belőle bútort készítsen az asztalos. A Textilművekben egyenletesen pereg az orsó, hogy a tömören ráilleszkedő fonálból ruhát szőjön a szövődés dolgozó. A határban a traktor diadalmas puffogással vonja maga után mély barázdát hasító ekéjét, hogy őszre kelve gazdag termést hozzon a somogyi föld. A tanyai iskola nyitott ablakán besuhan tekinteted, s látod a tanítót, amint okos szóval oktatja a jövő reménységeit, s fáradhatatlanul hinti a tudás áldott magját a termékeny gyermeklelkekbe. Bármerre nézel, mindenütt szorgos, dolgos emberek alkotó munkája tárul eléd. Munkások, parasztok, értelmiségiek két kezük és agyuk munkájával formálják szebbé életünket, építik boldogabb jövőnket. Ezt ünnepeljük ma: a munkát, amely Juhász Gyula szavai szerint az élet anyja, »kitől jövendő győzelmünk ered.» Hatvanöt éves ez az ünnepnap. 1890 május elsején vonult fel először a munka, a béke és szabadság, a proletárinternacionalizmus vörös zászlai alatt a földgolyó forradalmi munkásosztálya. Ez a jövőt, a szabad életet méhében hordó társadalmi osztály azóta minden évben a mi hazánkban is áldozott a nemzetközi munkásszolidaritás oltárán. Évről évre növekedett, erős hadsereggé toborzódott a májusi zászlók harcra, küzdelemre elszánt, rettenhetetlen serege. Dacolva az úri rend minden tilalmával, a rendőri önkény ellenállásával, munkásosztályunk az elnyomatás sötét éveiben is mindenkor a menet élén vitte a jobb jövő tűzpiros zászlaját. A nép nyakán élősködő, uralkodó osztály nem jó szemmel nézte a szervezett munkások májusi seregszemléjét, s bár számtalanszor munkásvér áztatta az utcák porát, de — amint Ady Endre írta 1914- ben: »... a Tavaszt nem tudták megkötözni. S Május ír... beszél.» Ennek a Májusnak az írása a világon először 1917-ben teljesedett be Oroszországban. Két év múlva a magyar népet is tettekre késztette az orosz proletárok példája, Május beszéde. 1919-ben a magyar nép magára tartott májusi zászlóit is szabadon lengette a szabadság tavaszi szele. Hosszú évek után, a Szovjet Hadsereg tengernyi véráldozata eredményeként 1945 májusában ismét szabadon bontotta ki a proletárnemzetköziség győzedelmes zászlaját a mi munkásosztályunk, dolgozó népünk is. És ma, amikor a felszabadulás után tizenegyedszer köszöntjük szabadon, dallal, tánccal, jókedvvel, a szocializmust építő munka jelentős sikereivel, még nagyobb munkahőstettekre való szilárd elhatározással 'az élet anyját», ma soha nem látott hatalmas erő áll a májusi zászlók alatt Munkások, parasztok, értelmiségiek vonulnak fel a mi megyénkben is, városon és falun egyaránt, hogy országgá-világgá kiáltsák: kitéphetetlen gyökeret eresztett a somogyi dolgozók lelkében a világ dolgozó népei iránti szolidaritás magasztos eszméje. Megyénk dolgozó népe jól tudja: legfőbb vágya eléréséhez — a szebb, boldogabb, gondtalanabb élet megteremtéséhez — egy út vezet: a becsületes, szorgalmas, áldozatos munka. Ez a felismerés adta ezrek és ezrek szájába e szavakat: »Május elseje tiszteletére vállalom...» És az ünnepélyes vállalásokat erős akarattal kivívott hétköznapi munkahőstettek követték. A Textilművek dolgozói büszkén jelentették, hogy lelkes versenyük eredményeként ismét elnyerték az élüzem-címet. Felemelt fővel haladnak a mai felvonulás sokezres tömegében a Somogy megyei Téglagyári Egyesülés dolgozói is, akik tegnap tartották el üzemavató ünnepségüket. Nyugodt lelkiismerettel végez számvetést Kővári Pál, a Faipari Vállalat munkása is, aki csaknem másfélszeresére teljesítette esedékes tervét. A mezőgazdasági dolgozók kötelességteljesítéséről, a falvak népei helytállásáról is számos győzelmi jelentés tanúskodik. A Nagyatádi Gépállomás arról ad hírt, hogy teljesítette tavaszi kampánytervét. A siófoki járás dolgozó parasztjai az adóbevételi terv határidő előtti teljesítésével járultak hozzá dolgozó népünk nagy célkitűzései valóraváltásának megalapozásához. A rinyaszentkirályi Kossuth TSZ egész évi állat- és állati termékbeadását rendezte májusi tiszteletére. Nagy Vendel öreglaki gazda szintén beadása teljesítésével küzdött megyénk becsületéért. E néhány kiragadott példa is igazolja: a somogyi dolgozók munkájára számíthat pártunk, számíthat népköztársaságunk kormánya. A májusi seregszemle mérföldkő szocializmust építő népünk történelmében. E napon a jó gazda gondosságával számba veszi dolgozó népünk — az ország gazdája — tízéves munkánk eredményeit, amelyekre joggal lehet büszke megyénk minden dolgozója. A számvetést kell hogy újabb fogadalomtétel kövesse: megyénk dolgozói megfogadják a munka ünnepén, hogy a párt célkitűzéseiért lankadatlanul küzdenek tovább. Megfogadják, hogy erejüket nem kímélve munkálkodnak jólétünk további növelésén, hazánk erősítésén. Május elseje van a munka és a nemzetközi munkásszolidaritás, a világ dolgozói szilárd összefogásának nagy ünnepe. Szálljon e napon hálánk felszabadítónk, a dicső szovjet nép felé. Vigye el testvéri üdvözletünket a májusi szél a baráti népi demokráciák dolgozóinak. Szárnyaljon harcos békeakaratunk a szabadságukért, függetlenségükért küzdő, a kapitalista országokban élő dolgozókhoz, hadd merítsenek erőt, biztatást a mi példánkból. Emeljük hát magasra pártunk dicső lobogóját, a vörös zászlót, amelyre Marx-Engels-Lenin-Sztálin halhatatlan tanítása, proletárinternacionalizmus és a világszabadság szent " eszméje van írva, örökké ragyogó betűkkel. KUTAS JÓZSEF. Éljen május elseje, a pridetárnerai ercköziség harcos ünnepe, a békéért küzdő népeik nagy seregszemléje! Vasárnap, 1935. május !• Az üzemi dolgozók munkasikereiről Az adott szó valóra váltásának eredménye — az élüzem cím A Kaposvári Útfenntartó Vállalat dolgozói az első negyedévben az élüzem-cím elnyerését tűzték ki célul, s ennek szellemében tettek vállalásokat. Az eredmény nem maradt el. Május elsejét élüzemi dolgozóikként ünnepelhetik. Termelési költségeiket a tervezett 3 százalékos nyereséggel szemben 13,2 százalékkal csökkentették és ezzel jelentős összeget takarítottak meg a népgazdaságnak. ■ 1: Több mint 3000 forint értékű áru terven felül A Baromfifeldolgozó Vállalat dolgozói, amint fogadták, napról napra növelték termelési eredményeiket. Munkájukkal kitűntek: Szabó Lajosné, aki tervét 236 százalékra teljesítette és Radax Ferenc, aki 183 százalékot ért és Begyűjtési tervüket 44 százalékkal túlteljesítették. Tojásból és baromfiból 67,5, illetve 82,7 százalékkal exportáltak többet, mint amennyit a terv előír. A vállalat dolgozói a lelkes verseny eredményeként ebben az évben több mint 3 millió forint értékű áruit adtak terven felül az országnak. 26 000 forintos megtakarítás A 23. sz. Autóközlekedési Vállalat is jelentős munkasikerekkel köszönti május elsejét. A vállalat dolgozói a Gazda-mozgalom keretében több mint 26 ezer forintot takarítottak meg. Kiemelkedő eredményt értek el a szerszámtakarékosságban is. A javítóműhely dolgozói TMK-tervüket a tervezett 65 százalék helyett 92 százalékra teljesítették. Az engedélyezett javítási költségszázalékot 26 százalékról 18,6 százalékra csökkentették. A versenyszakaszban, a vállalat gépkocsivezetői közel 7 ezer liter üzemanyagot takarítottak meg, amely három gépkocsi havi üzemanyagfogyasztását fedezi. A Vasipari Szövetkezet példamutató dolgozói Munkasikerekkel köszöntik május elsejét a Vasipari Szövetkezet dolgozói is. A fémbútor- és gyermekkocsi-részleg dolgozói májusi tiszteletére tett vállalásaikat két nappal a határidő előtt kiváló eredményt ért teljesítették el Tevely György sztahanovista asztalos brigádja, valamint a lakatos dolgozók közül Hegyi Henrik. A villanyszerelő-részleg munkáját is dicséret illeti, különösen Szabó Albertet, Kósa Károlyt és Molnár Lajost, akiknek tökéletes, pontos munkáját példaképül lehet állítani a villanyszerelő-részleg összes dolgozója elé. * * * A bádogos-részleg dolgozói május 1 tiszteletére tett vállalásaikat öt nappal a határidő előtt befejezték. A részleg dolgozója, Szekér Lajos munkájának jutalmául május elsejével elnyerte az okleveles sztahanovista címet. Lapzártakor érkezett Péter elvtárs, a Barcsi Járási Tanács elnökhelyettese közölte szerkesztőségünkkel, hogy járásuk tsz-ei és egyéni gazdái a beadási tervükben előírt 220 hízott sertés helyett 301-et adtak be. A 350 mázsa vágómarha előírásukkal szemben 661 mázsát szállítottak a begyűjtőhelyre. Tojásból 60 mázsával túlteljesítették előirányzatukat. Második negyedévi adófizetésüknek 40,6 százalékban tettek eleget május 1 tiszteletére. Áldozatos munkájukért dicséret illeti őket: