Somogyi Néplap, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-01 / 128. szám
Á. AZ MOr /OMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGBA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIII. évfolyam, 128. szám. ARA 51 FILLÉR Péntek, 1956. június 1. 5 Mai ISW jfl cs liiiraií A Balatonkeliili Gépállomás dolgozói teljesen vetélkednek, hogy jobb munkával köszönthessék a traktoros napot. Jó alkalom van most az elsőségért harcolni: kapásnövényeink várják a gépeket, a szorgos traktoristákat, hogy megszabadulva a gyomtól, erőteljesen fejlődhessenek. A kinti traktoristák az ünnep tiszteletére kivétel nélkül szép felajánlást tettek. Voltak, akik a napi műszaki norma 110—120 százalékos teljesítését vállalták. Hencz Ferenc pl. 120 százalék elérésére tett felajánlást. Azóta mindennap hajnalban ül a gépére és csak a sötét este szállítja le róla. Hétfőn 200 százalékos teljesítményt ért el, szerdán pedig 35 hold kultavátorozásával végzett. Cutman Ádám, Takács Ferenc, Kopácsi Barnabás mindennap teljesíti felajánlását. A vezetőség is kitesz magáért, hogy emlékezetessé varázsolja az idei fraktoros napot. Bizottságot alakítottak, melynek tagjai közül az egyik a terem díszítéséért, a másik az ételért, italért, a harmadik a sport- és kultúrműsorért felelős. A mostanában alakult tánczenekar, melynek mind a tíz tagja gépálllomási dolgozó, állandóan gyakorol, hogy az ünnepségen ő húzhassa a talpalávalót. Az előkészületek, no meg a dolgozók jó hangulata arra enged következtetni, hogy jól sikerül a június 10 traktoros nap. Szabó József traktoros teljesítette éves tervét Szabó József a Felsőbsgátpusztai Állami Gazdaság nagykiterjedési tábláin vívja a csatát G—35-ös traktorával a több termésért, a földek gondos megműveléséért. Azok között volt, akik már kora tavasszal gépre ültek, dacolva a hideggel, faggyal, a bő esőzések feláztatta talajjal. Szabó József méltó a traktoros névhez. Példamutató szorgalommal eddig 442 normálhold talajmunkát végzett, és szerdán, sok hónappal a határidő előtt, a megyében elsőnek teljesítette éves tervét. Köszönet és elismerés Szabó Józsefnek. A megye traktoristái kövessék Szabó József példáját. Fű tövön nem marad a sávolyi Szabadságban A sávolya Szabadság Termelőszövetkezet határában igen mozgalmas az étet. Kora reggeltől késő estig minden épkézláb ember a földeken szorgoskodik. Idejében akarnak végezni a növényápolással. Május 31- ig összes kapásnövényeiket — mintegy 80 holdat — megkapálták. 54 holdas kukoricatáblájuk igen biztató, gyönyörűen fejlődik, már 15 centiméter magas, haragoszöld az egész tábla. Csütörtökön reggel hozzáláttak lóher és a rétek kaszálásához. A ló a hert a Marcali Gépállomás két fűkaszálógépe kaszálja, a dús rétifüvet pedig mintegy húsz kaszaerő vágja. Az idei fűtermés jól fizet: 25—28 mázsára becsülik a szövetkezet tagjai. Ez öt mázsával több a tavalyinál. Kapát fogtak az úttörők is A répáspusztai Első ötéves Terv Tse foen jól halad a növényápolás, főleg a cukorrépa egyelése. Ebben nagy részük van a helyi hetedikes és a nyolcadikos úttörő leányoknak és a fiúknak. Diósi Sándor tanító vezetésével a diákok délutánonként kintre szorgoskodnak a mezőn szüleikkel, az tsz-tagokkal. Legutóbb húsz diák ro agott kapát a kezébe, s állt be a rét pasorok közé. A szokatlan, nehéz munkában derekasan megállták helyüket. A tanulók munkaegységjóvág írásban részesültek. Az évi 5000 literes fejési átlagért Három termelőszövetkezetünkben — a somogymeggyesi Előre, a bedeg 2 kéri Új Élet, a ráksi Új Életben — az évi 5000 literes teheneinkénti tejhozam eléréséért folyik a Ezekben a tsz-ekben már tavaly harc* is a jelentős, a megyei átlagon felüli eredmények születtek. Idén még tovább akarják öregbíteni tsz-ük hír& nevét. A tehenek zömét mindhárom tsz-ben törzskönyvileg ellenőrzik. Az j legtöbb tejet az első négy hónapban* a somogymeggyesi Élőrében fejték,$ tehenenként 1672 litert. Bízunk abban, hogy az állattenyésztésükről híres szövetkezetek tehenészei beváltják ígéreteiket, s jobb gondozással, a takarmány helyes összeállításával év végére elérik azt egyedenkénti 5000 literes tejhozamot. KI TALÁLT EGY MODELLEZŐ REPÜLŐGÉPET? Május 31-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor egy piros színű modellező repülőgép Szekszárdról északnyugati irányban elszállt. Kérjük a becsületes megtalálót, értesítse a MOHOSZ Tolna megyei elnökségét. Cím: MOHOSZ, Szekszárd, Rákóczi u. 16. y .? A budapesti Közforgalmi Repülőtér elegáns várócsarnokában öten üldögélünk az egyik asztal körül repülő utasok: három Kaposvárra asszony, egy pedagógus és jómagam. A tapasztalt repülőutas nyugalmával mosolyogtam az először utazók izgalmán. Nyugtatgattam őket azzal, hogy ez az izgalom alig különbözik attól az elfogódottságtól, mellyel egykor »vakmerő utas« a 20 kilométeres a sebességgel száguldó vonatra, az »ördög szekerére« felszállt. Az alsó percek izgalmán túl már élvezték a sima utat, a nagy ezüstbogár egyenletes zümmögését, a mélyből felcsillanó folyók vékony csíkját, a tarka mezősávokon lassan kúszó árnyát a gépnek. Kaposvárott már igazat adtak, hogy nemcsak a felemelő érzés, hanem kényelmes, nagyszerű utazás is a repülés. Az egyik asszony — fonónő a Lőrinci Fonóban — elmesélte, hogy egész útközben éjjel sem hunyta szemét az izgaloméletel. Megkérdeztem tőle, hogy miért utazik hát repülőgéppel, ha úgy fél. Az ölében fekvő hatalmas virágcsokorra mutatott: »Az öcsém esküvőjére utazom és vonatban elhervadt volna a viarág.« Tanító útitársammal az autóbuszban arról beszélgettünk, hogy mégis csak sok nagyszerű változás történt a mi életünkben, hogy egy munkásasszony egy csokor virág frissesége kedvéért repülőgéppel utazik Kaposvárra. Helyeslőiig bólongatott, aztán majdnem egyszerre elnevettük magunkat, hisz mi is oly rég mi sem utazhattunk volna repülőgéppel nemcsak Kaposvárra, de sehova sem: egy tanító meg egy könyvtáros ? Apróság? De apróságok ezreinek mozaikjából tevődik össze az élet minden nagyszerűsége. Csak igazságos, látó szemmel kell járnunk mindennapi életünk táguló útjain. —lob — fi csurgói begyűjtési megbízott méltó a dicséretre Négy-öt hónappal ezelőtt Csurgón még mintegy 200 hátralékos egyéni dolgozó parasztot tartottak nyilván. A begyűjtési megbízott és a vb a tavasz elején felvilágosító, nevelő szóval harcot indított a hátralékok felszámolásáért. Hogy ez a munka eredménnyel járt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Csurgó a járás nagyközségei között az első helyezett lett a felszabadulási versenyszakaszban. Dicséret illeti lelkes munkájáért, szorgalmáért Csordás Istvánt, Csurgó begyűjtési megbízottját. Az Orbán több millió dolláros fagykárt okozott Amerikában Május 25-én egy kései fagy az Egyesült Államok északkeleti területein több millió dolláros károkat okozott a mezőgazdaságban. radioaktív eső BAJORORSZÁGBAN Bajorországban rendszeresen vizsgálják a csapadékot, hogy az esetleges rá ’^aktivitásról tudomást szerezzenek, Dr. Baumgartner földművelésügyi miniszter közlése szerint 1955 májusában, júniusában és decemberében nagyfokúan rádióaktív eső esett Bajorországban. A fényképfelvételek jelentős zavarokat jeleztek. Az első hó 11 év óta Johannesburgban Johannesburg délafrikai városban J május 25-én havazott először 11 év óta. JA gyermekek nagy örömrivalgással fogadták a ritka természeti tüneményt, s hólabdáztak és hóembereket építettek. ÍA kisebb gyermekek most láttak előítször havat életükben. Megyénk legjobb öntevékeny művészeti csoportjai IV• A Barcsi KTSZ énekkara és a Fűrészüzem zenekara Igen nagy sikert aratott Kaposvárott a színházban megrendezett ifjúsági kulturális seregszemle megyei döntőjén a Barcsi KTSZ kara. Az énekkar mindössze másféléves múltra tekinthet, vissza, énekde fennállása óta sokat, szerepel, gyakran rendeznek önálló műsoros esteket. Az énekkar tagjai közt vannak még néhányan, akik a régi iparos dalárdának is tagjai voltak. Ez a dalkör több évtizedig működött. A Barcsi Fűrészüzem zenekara már csaknem hat éve alakult. Szereplésével szép sikert aratott a megyei bemutatón. Vidéken műsort ritkán adtak eddig, inkább csak üzemük dolgozóit szórakoztatták. Az ének- és zenekart Bérczi István vezényelte. A megyei bemutatón külön-külön is fellépett a két öntevékeny művészegyüttes. (MTI-fotó: Tormai Andor felvétele.) Pénzügyi dolgozóinknak jól fel kell használniuk a félév utolsó hónapját Már csak egy hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy első félévi adóbevételi tervét minden járás, minden község teljesítse. A pénzügyi szervek és tanácsok megfeszített munkájára van szükség, hisz a megye május 30-ig mindössze 50,9 százalékra teljesítette II. negyedévi adóbevételi tervét. Ez azt jelenti, hogy a hátralévő csaknem 50 százalékot júniusban — egy hónap alatt — kell rendezni. Sokhelyütt nem lesz könnyű a kéthónapos mulasztást pótolni, de tervszerűbb, jobb előkészítő munkával mindenütt meg lehet javítani az adófizetést. Különösen sokat kell tenniük e téren a barcsi járás pénzügyi dolgozóinak, ugyanis a járás alig több mint egyharmadát teljesítette II. negyedévi adóbevételi tervének. Sok tennivaló lesz a tabi, siófoki járásban is. A nagyatádiak pedig, ha nem javítanak munkájukon, könnyen a hatodik helyre csúszhatnak. Az adófizetési versenyben változatlanul 1. a marcali, 2. a csurgói, 3. a kaposvári, 4. fonyódi, 5. a nagyatádi, 6. a siófoki (egyenlő százalékkal), 7. a tabi, 8. a barcsi járás. A Balatonújhelyi Állami Gazdaságnak két tehene megy az Országos Mezőgazdasági Kiállításra Az egyik, a »Hajnal«, 42,2 liter tejet ad naponta, a másik, a borjas »Narancs« napi tejhozama 37 liter. Tejhozama azonban napról napra emelkedik, s így várható, hogy egy héten belül eléri a 40 litert. A gazdaság mindkét tehénnel részt vesz a 10 000 literes tejtermelési mozgalomban. Az első megbetegedés az amerikai hidrogénbomba robbantás következtében Mint az ACN Tokióból jelenti, alig néhány nappal azután, hogy az Egyesült Államok május 21-én a Csendesóceánon felrobbantott egy hidrogénbombát, egy japán halászhajó tulajdonosa, aki a robbantás napján a kísérleti terület közelében volt, csúnya bőrkiütéseket kapott. A hajó egész legénységét gondosan meg fogják vizsgálni. •Még fokozottabban óvjuk, védjük a társadalmi tulajdont A Fonyódi Járási Hazafias Népfront Bizottság ankétja a társadalmi tulajdon védelméről Mintegy nyolcvan ember jött össze május 29-én a fonyódi járási tanácsszékházban a Hazafias Népfrontjárási bizottsága által rendezett társadalmi tulajdon védelmi ankétra: a tanácselnökök, tsz-elnökök, fmsz-vezetők és dolgozók, üzemek, vállalatok vezetői. Az ankét előadója dr.Tarlós Emil, a Kaposvári Járásbíróság vezetője volt. Elöljáróban el kell mondani: sikeres volt az ankét, érdemes és helyes lett volna, ha a Hazafias Népfront megyei bizottsága «függetlenített vezetői közül is megjelenik valaki. Tarlós elvtárs előadása nagy részé?ben azzal foglalkozott: mi az oka annak, hogy dolgozók és vezetők vétenek a társadalmi tulajdon ellen. Beszélt arról, hogy milyen következeményekkel jár, ha egy vezető nem fegyelmezett, s a dolgozók körében nem tart fegyelmet; mit jelent az elllenőrzés hiánya, s milyen súlyosan lehet véteni a társadalmi tulajdon ellen, ha valakit szakértelem nélkül állítanak valamilyen felelős munkakörbe. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a társadalmi tulajdon elleni vétőkben van-e bűnözési hajlam, ha igen, milyen környezet nevelte erre. A későbbiek során az előadás és a hozzászólások jól kiegészítették egymást. Az ankét részvevői sok érdekes problémát hoztak a fonyódi jorás különböző részeiből. Görög János elvtárs, a Somogy túri Új Somogy Termelőszövetkezet elnöke saját szomorú példájukat mondta el: hogyan csalta hosszú időn át a tsz-t Nagy aki a tsz borát adta el két budapesti borkimérésben; hogyan játszotta ki és vezette félre a termelőszövetkezet vezetőit — mivel azok nem értettek az ellenőrzéshez —, de még a budapesti XIII. kerületi tanácsot is saját készítményt papírjaival, hogyan károsította meg több ezer forinttal a szövetkezetét. A bürokrácia útvesztője is sokszor ad alkalmat a csalásra. Többen is említettek példát erre. Magyar Imre, Balatonmária tanácselnöke elmondta: a községi tanácsok vezetőinek sokszor «rugalmasnak« és «leleményesnek« kell lenniük, hogy például egy április negyedikével vagy május elsejével kapcsolatos kiadást elszámoljon. S ha a «rugalmasság« egyszer-kétszer sikerül, bátorítást nyer a tanácstitkár, hogy saját szakállára is elszámoljon több száz vagy ezer forintot. Házembauer elvtárs azt vetette fel, milyen káros az, hogy a balatonvidéki üdülő vendéglátóipari vállalatokat központilag irányítják. A budapesti központban ugyanis nem tudják, hogy helyileg mit, hogyan lehetne jól és olcsón megoldani. Az is nagyon káros, hogy a helyi tanácsoknak nincs ellenőrzési joguk a vendéglátóipari vállalatnál. S így előfordul, hogy a Balaton melletti(!) vendéglátóipari vállalatok(!) deficittel zárnak. Sovák György elvtárs, a JÁSZÖV elnöke hozzászólásában többek között a felelősség kérdéséről szólt, arról, hogy miért alkalmaznak olyan embereket felelős munkakörben, akik már többször is súlyosan vétettek a társadalmi tulajdon ellen. Megemlítette azt is, hogy nem eléggé gyors az igazságszolgáltatás s nem is elég szigorú. Több termelőszövetkezeti párttitkár beszélt arról, hogy elnök, nap mint nap milyen harcot kell vívniuk azok ellen, akik herdálják a tsz vagyonát, a társadalmi tulajdont. Jáger György elvtársnak, a Fonyódi Járási Tanács elnökhelyettesének értékes hozzászólásából különösen figyelemre méltó, amiről az ankéton szinte senki sem beszélt, hogy nemcsak az vét a társadalmi tulajdon ellen, aki lop, csal, sikkaszt, hanem az is, aki hanyagul bánik a rábízott géppel, szerszámmal és egyéb felszereléssel. Gépállomási példát említett, hogy nem egyszer esőben, sárban a szabad ég alatt ázik, rozsdásodik traktor vagy más munkagép. A tárasadalmi tulajdon elleni vetés e formájával sajnos sokszor és sokhelyütt találkozunk. A csaknem öt óra hosszat ankéton sok hasznosat hallottak tartó részvevők, mind az előadótól, mind a egymástól. A hallottakat gyümölcsöztetni kell munkaterületükön: a termelőszövetkezetben, rátásban, üzemben és tanácsapp avállalatnál. Az ankét eredménye az kell legyen, hogy ezután még fokozottabban óvják, védik a társadalmi tulajdont. Pintér Ilona