Somogyi Néplap, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-22 / 172. szám
Vasárnap, 1956. júlins 22. A nándorfehérvári győzelem írta: Páti Ferenc dr Ma van a nándorfehérvári győzelem 500. évfordulója. 1456. július 22-én ért véget a nándorfehérvári csata a török visszavonulásával és teljes vereségével. II. Mohammed szultán, aki 1453-ban Konstantinápolyt foglalta el, most Nándorfehérvár, azaz Belgrád elfoglalásával akarta megmutatni erejét. A szultán ezt könnyebb feladatnak vélte, és íme, ami három évvel azelőtt sikerült, az most Belgrádnál nem sikerült. Június végén vette ostrom alá a várat, de a több hetes vérontás meddőnek bizonyult.A török bevetette minden erejét, mégsem tudott megbirkózni a vár védelmére felvonult erőkkel. Félévezred múltán most büszke visszaemlékezéssel gondolunk a nándorfehérvári hősökre, népünk történelemformáló hősi harcára. De a történelem nemcsak emlékezés, hanem megértés és tanítás is. S most félezredév távolából visszatekintve, próbáljunk belehelyezkedni az akkori körülményekbe s megérteni azokat a körülményeket. Történelmünk első évszázadait betöltik azok a honvédő harcok, miket itt, a Kárpátok medencéjének viharzónájában a négy világtáj felől érkező támadások ellen vívtunk meg. Időközben a déli támadó, a bizánci birodalom legyengült, s már csak Konstantinápolyra szorítkozott, de helyébe a 14. század második felében egy sokkal veszedelmesebb és pusztítóbb támadó, a török lépett. A török az akkori idők legmodernebb harcászatát, a tűzfegyveres harcászatot alkalmazta. Gyermekadót szedett, s ebből regnitálta félelmes hírű gyalogságát, a janicsárságot. 1389-ben, az első rigómezei csatában a török legyőzte a független Szerbiát, s a Balkán majdnem a Duna vonaláig török birtokká lett. A további előnyomulásnak Európa ellen már csak Magyarország állhatta útját. Közben 1402-ben megtörténik az ankarai csata, amikor Timurlenk tatár kán döntő csapást mért a török hadseregre. Ezt a nagyszerű alkalmat elmulasztotta kihasználni Zsigmond király, akit ez időben német-római császárrá is megválasztottak. Az »európai ügyek« elterelték figyelmét a legfontosabb európai ügyről, a török kiveréséről. S mikor e nagy feladatra aláér, a török már újból megerősödött. Most már töretlen erővel folytatja támadásait. Ekkor lépett a történelem színterére Hunyadi János. Mint minden nagy hadvezérnél, Hunyadinál sem lehet elválasztani a hadvezért a politikustól. Éppen politikai lángelméje által válik lehetővé hadvezéri lángelméjének kibontakozása, amaz feltétele emennek, ő korának legkorszerűbb hadvezére, de egyszersmind legkorszerűbb is. Ez így volt, és nem is politikusa lehetett másképpen. A kor, melybe Hunyadi beleszületett, a török veszély kiélesedésének,de a feudális anarchia kiélesedésének kora is. A feudális anarchia ebben az időben általános európai jelenség. A rendiségbe áthajló feudalizmus nálunk is kitermeli a maga anarchiáját, mégpedig eléggé virulens formáiban. Jellemző, hogy az úri rend az ország védelmét a török veszély idején is a megtépázott hatalmú király feladatkörébe utalja. De a történelem dialektikájának megfelelően európaszerte ekkor indul el az új hullám, a központi hatalom megerősítésének hulláma. Hunyadi felismeri ennek fontosságát. Élete alapvető feladatának vallja a központi hatalom erősbítését. Erősbödjék a központi hatalom, akkor van jobb dolga a szegény népnek is. Hunyadi tisztán látja ezt, és azt is tisztán látja, hogy akkor is és a következendő időkben a néptömegek részvétele nélkül szó sem lehet eredményes honvédelemről. A legkorszerűbb gondolkozás hatja át minden ténykedését. A tűzfegyveres harcászat állandó hadsereget igényel. Franciaország után Hunyadi szervezi meg az első állandó hadsereget. Katonai tudásának fejlődésében megállás. Ifjú korában a huszita nincs és olasz harcászatot tanulmányozta, két évfordulója sőbb a török harcászat fortélyait lesi ki. Egyéni vitézsége minden csatájában példamutató. Méltán írja Zrínyi, a költő, hogy Hunyadi »minden vitéz embernek példája lehet«. Hadvezéri pályája 1439-ben kezdődik, mikor a török által kiváltképp veszélyeztetett Szörényi bánságot kellett megvédelmeznie, s 17 évvel ezután, a nándorfehérvári csatában ér véget, amely csata után Hunyadi hamarosan meg is halt. Harcászatának jellemző vonása az aktív védelem volt gyors és meglepő hadmozdulatokkal, így tudott gyakran győzelmet aratni a túlerőben lévő ellenség felett is. Seregének zömét a nem nagy létszámú, de jól kiképzett és állandóan gyakorlatoztatok állandó hadsereg alkotta, ez a zöm biztosította a vezér által elrendelt hadmozdulatok tervszerű végrehajtását. Ehhez járult a Hunyadi szívesen bevetett népfelkelés, által oly mely tömegerejével és lendületével mindig meghozta a győzelmet. Jó példa erre mindjárt az 1442-es erdélyi hadjárat, amikor is először vereséget szenvedett Hunyadi a váratlanul támadó töröktől, de azután a népfelkelés igénybevételével fölényes győzelmet vívott ki. Különösen figyelemkeltő ez, ha meggondoljuk, hogy alig néhány évvel azelőtt volt Budai Nagy Antal felkelésének, az erdélyi parasztfelkelésnek vérbefojtása. Hunyadi nem félt a jobbágyságtól, mert a nép bízott benne és szerette őt, birtokain mindig is emberséges sorsa volt a jobbágyságnak. Hunyadi ragyogó győzelmei még ma is megdobogtatják a szívünket, s a történelem még a várnai vereséget sem írja Hunyadi tehetségének vagy hazaszeretetének rovására. Úgy állnak előttünk évszázadok távolában a Hunyadi-hadjáratok, mint valami hősi eposz, melynek hatalmas zárófejezete a nándorfehérvári diadal. 1456-ot írtak. Már a tavasszal híre járt, hogy II. Mohamed szultán Magyarország ellen készülődik, s Hunyadi János, mint az ország főkapitánya idejében megkezdte a védelmi előkészületeket. Ebben az időben Nándorfehérvár volt Magyarország legerősebb délvidéki végvára, ez volt Magyarország déli kapuja. Nyilvánvaló volt, hogy a szultán ezt a kaput akarja elfoglalni, hogy bejuthasson a közép-európai térségbe. Így is történt. a szultán a vár alá érkezett hozzávetőleg 150 ezer emberrel, köztük kitűnő tüzérséggel, hajók is bőven álltak a szultán rendelkezésére. Ezzel szemben Szilágyi Mihály vezetése alatt a vár őrsége alig hétezer emberből állott. A válságos helyzetben a király Bécsbe szökött, a főnemesség is távol maradt a honvédelemtől. Hunyadi ezúttal is a dolgozó néphez fordult. Megbízásából szegénypapok, vándordiákok indulnak toborzó útra az országban. Rövid idő alatt körülbelül 50 ezer főnyi sereg jön össze az egykorú forrás szerint »földművesekből, szántóvetőkből, kapásokból«. A toborzásban Kapisztrán János olasz ferencrendi szerzetes is részt vett, hatását azonban egyes történetírók túlbecsülik. Megjelenése sok helyi felekezeti viszályt szított, s ugyancsak egykorú forrás szerint a tolmácsolásban a hallgatóság nemigen értette. Az első katonai cél az ostromgyűrű szétzúzása és a várőrséggel való összeköttetés megteremtése volt. Ez fényesen sikerült is. Heves ütközetben a magyar és szerb hajósok szétverték a török hajóhadat. A török közben elfoglalta a várost, és már a vár ellen indult döntő rohamra. Az egyik janicsár már majdnem kitűzte a győzelmi zászlót a vár fokára, de Dugovics Titusz átkarolta s magával rántotta a mélységbe. Ez július 21-én történt, s másnap, július 22-én a parasztcsapatok ellentámadásba mentek át, ugyanakkor Hunyadi reguláris csapatai ügyes hadmozdulattal birtokukba kerítették a török ágyúit, megvert török hanyatt-homlok menekült. Ez volt a világtörténelmi jelentőségű nándorfehérvári győzelem. A döntő csatában megvert török két emberöltőn át nem mert nagyobb támadásra indulni, de 1521-ben, Dózsa forradalmának leverése után, az ország nagy szétziláltsága idején elfoglalta Nándorfehérvárt. És ez már a mohácsi vész bevezetője volt. DUGOVICS TITUSZ (Wagner S. olajfestménye.) A NÁNDORFEHÉRVÁRT DIADAL REGGELÉN (Pándy L. tusrajza.) RÉSZLETEK VAJDA JÁNOS: RÉGI DICSŐSÉGÜNK c. költeményéből Beborult az ég fölöttem. És nem láthatom azokat Az örök hír jeleiként Ragyogó szép csillagokat. Nem nézek én most az égre. Sem a föld sötét méhébe. Belenézek Magyarország Szép történetes könyvébe. Magyarok történetkönyve Hiszen úgyis éppen olyan, mint egy félig sötétült ég Csillagokkal kirakottan. A tejút a Hunyadiak Dicső kora, egyik-másik Óriás csillag a magasban A sok közül alig látszik. A nap eltűnt, itt az éjjel. Vége a nap munkájának. Előttem a történetkönyv Nagy csillagbetűi állnak. Visszamegyek gyönyörködni A gazdagabb múlt időbe. Látom Belgrádnál rohanni Nagy Hunyadit a törökre! »Allah!« hangzik háromszor százezer ember ajakáról. »Éljen a király! a haza!« Nem is hallik ki a várból. Mahomet császár utolsó Rohamát most parancsolja. Haragban tajtékozó ajkkal ott van a legelső sorban. Már a bástyán hadakoznak, A toronyban ing a zászló. Egy merész erős törökkel küzd a magyar zászlótartó. Egyik sem bír a másikkal. .. Míg a magyar átkarolva A törököt, lerántja az Utcakőre a zászlóval. — Magyarok történetkönyve Be nehéz olvasni téged . .. Alig bírható örömnek Vagy nagy búnak kínja éget! Mahomet, császár emlékül Szemén ha^a egy sebet vitt, Oly szép volt mellette a könny, Mit Hunyadi halálán sírt! . . . SOMOGYI NÉPLAP V. 7 G. B. SHAW (1856—1950) július 26-án lesz száz esztendeje annak, hogy megszületett az angol és a világirodalom egyik legismertebb és legnagyobb drámaírója, George Bernard Shaw. Születéséinek századik évfordulójánál a földkerekség minden részén megtelenlékeznek, ahol művelt emberek élnek. Az írországi Dublini-ben született, ír származása rányomta bélyegét alkotó tevékenységére és különösen arra a kritikai álláspontra, menyek az angol polgári társadalom ellentmondásait, az angol történelem árnyoldalait meglátta és megmutatta. Szülei a jómódú polgáremberek éleetét élték, de édesapja az alkoholizmus útjára tévedt Gyermekkorának biztató emlékei nevelőapjához, egy Lee nevű zenetanárhoz fűződnek, aki édesanyjának a zenetannátáslban munkatársa és vezetője volt. Nevelőapjának nagyr hatása volt rá. Tőle tanulta a zene és természet szeretetét és azt a természetes, egészséges életmódot, amit egészen 1950-ben, 94 éves korában bekövetkezett haláláig megtartott. (Télen-nyáron nyitott ablaknál aludt, alkoholt nem ivott sttb.) Mikor drámaírói tevékenységét megkezdi, két évtizedes kritikusi pálya érlelte már íróvá. Közben tagja lesz az angol Fábiánus Társatságnak, melynek tagjai ► [UNK]szocialistáknak« nevezték magukat. (Tudni kelld, hogy a fábiánusokat nem lehet marxi—lenini értelemben szocialistáknak nevezni.) Shaw egy időben szenvedélyesen vetette bele magát a politikai életbe, öt éven át mintegy ezer politikai beszédet tartott. Megismerkedett Henry George amerikai közgazdász tanításaival és Mara. Tőkéjével is foglalkozott. A fábiánusok tevékenysége parlamenti eszközök igénybevételére és az értelmiség meggyőzésére irányult. Fábiámus munkássága erősen érezhető Shawmak úgyszólván minden írásán. Drámáiban nem a fizikai munkát végző munkás jelenik meg, hanem a művelt értelmiségi, aki éppen műveltsége segítségével látja meg és leplezi le a kapitalizmus hazugságait és belső ellentmondásait. A kapitalista társadalom kritikai leleplezése, embertelen erkölésének kipellengérezése, önmagukkal ellentmondásba keveredő alakjainak éles drámai fordulatok reflektorfényébe állítása — ez azoknak a drámai műveknek az eszmei mondanivalója, melyeket Shaw drámaíród tevékenységének első szakaszában, 1392-től 1914-ig írt. Ebben az időben írt drámái közül különösen kiemelkednek (mint az angol kritikai realizmus ma is frissen ható remekművei): Warrenné mestersége (előadását az angol színpadi cenzúra Angliában 30 éven át megakadályozta, ma az angol főiskolákon kötelező olvasmány!); Az ördög cimborája, John Bull második szigete, Barbara őrnagy, Fanny első színdarabja, Pygmalion stb. Kétségtelen, hogy Shaw becsületes szándéktól és az igazság szenvedélyes keresésétől vezetve rajzolta meg a kapitalista társadalom képét. Lenin mondta róla, hogy »Jó ember, aki a fábiánusok közé keveredett.« Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy egyéni élete és ideológiai állásfoglalása tele van ellentmondásokkal. Anyagi bajokkal ritkán küzdött, sőt amikor 42 éves korában feleségül veszi az ugyancsak jómódú Charlotte Paine Townshend kisasszonyt, még kedvezőbb anyagi körülmények közé kerül. Feleségével együtt nagyon jól értették a módját annak, hogyan kell világhírű színdarabjainak előadásaiból minél ügyesebben minél több pénzt szerezni.Az író életmódja és művei közötti ellentét érthető és áthidalható: jómódját és tehetségét az igazság hirdetésének a szolgálatába állította. Nem hidalható át azonban az az ellentét, mely műveinek társadalmimnajza és kimondottan politikai és egyéb, nem szépirodailmi jellegű írásaidban (többek között saját műveiről írt terjedelmes kritikai ismertetésekben) hirdetett elvei között tátong. Vonatkozik ez elsősorban az 7b.sen-től átvett ú. n. életerő-elméletre, melyet aztán később a teremtő életerőről felálított elméletté fejlesztett. Ezek az elméletek a társadalom fejlődésének bizonyos automatikus, az ú. n. életerő szinte misztikus tényezőit ismerik el, és így önmagukban hordják a társadalmi harc értelmének és fontosságának lekicsinylését. Érthető, hogy a nyugati polgári kritikusok Shawnak éppen azokat a műveit tartják legérettebb alkotásainak, melyekben a legtisztábban megnyilvánul ennek az »életerőnek«, illetve »teremtő életerőnek« a hirdetése, amilyen például John Tanner házassága, vagy drámaírói tevékenységének második szakaszában, 1914. után írt Vissza Matuzsálemhez című drámája. A szocialista elveket hirdető Shaw ezek szerint nem jutott túl a kritikai realizmuson, mert ahol a társadalom fejlődésének jövő távlatait kereste, homályos és zavaros elméletekbe tévedt. Van azonban írói működésének egy olyan pozitív oldala, mely egész életművének ma is időszerű és szerves része, és ez az író meg nem alkuvó harca a felvilágosodásért, a természettudományos gondolkodásért, a természetes emberi életért és mindenféle babona vallás, vagy istenhit elvetéséért. Sharcespeare-trőnt azt úta, hogy »már majdnem teljesen istentagadó« volt. Shaw büszkén, sőt sokszor a kispolgárok bosszantására kissé kérkedve vallotta magát istentagadónak, és ha nem is küzdötte fel magát a materialista filozófia egészen tiszta és félreértést nem tűrő csúcsaira annyi bizonyos, hogy a természettudományos gondolkodás szemszögéből nézte az életet és a társadalmat. Bármelyik alkotását is vizsgáljuk, szinte mindegyikből kicsendül az a humanista meggyőződés, hogy az emberi haladást csakis úgy lehet biztosítani, ha az ember nem szakad el a természettől, az egyszerű és természetes élettől. Hogy a természetfeletti hatalmakat kereső miszticizmus az embert éppen legemberibb mivoltából vetkőzteti ki, ez a humanista tanítás a legtisztábban domborodik ki Shaw egyik legnagyobb alkotásában, az 1923-ban int Szent Johanna című színművében. Az egyház főpapjai annak idején máglyán égették el Franciaország megmentőjét, az orleánsi szüzet, 1923-ban pedig szentté avatták. Az író lerántja a leplet erről a kényes ügyről és beigazolja, hogy az emberi gonoszságnak, az »ördögnek« a szolgálatában álltak azok, akik Szent Johannát máglyára küldték, ahogy ő maga mondja nekik: »...maguk az ördög tanácsára hallgatnak, én pedig az Istenére.« „ Shaw egy álromantikus, olcsó érzelgőséggel telített ,polgári világ i (Angliában Victoria királynő hosszú uralkodásának kora) ellen lázadt fel az emberi haladás védelmében. Ezzel magyarázható, hogy néha túllő a célon. Úgy tűnik, hogy vállkolszerű szatírájának elszórt csöppjei mindent befecskendeznek, ami útjába akad. Az iróniának és az öniróniának ez a sokszor furcsa vegyüléke új utakat vágott az angol drámairodalom történetében, és Shaw személyében Shakespeare után a legnagyobb angol drámaírót. Egy olyan kitermelte drámaírót, a fenefe számára a drámaírás nemcsak jó kereseti forrást jelentett, hanem komoly költői hivatást is, mert elejétől fogva hangsúlyozta: »Őszintén tanító célzatú színpadra van szükségünk.« Amit szépirodalmi alkotó munkásságában nem tudott magvalósítami, azt megtette politikai nyilatkozataiban, amikor 1931-ben Szovjetunióban járt, és nem hallgatva el a fábiámus politikai ellentmondásait, a Szovjetunióban elért nagyszerű eredményeket követendő példaként állította saját hazája elé. A munka szenvedélyes szeretete, az igazi humanizmus, az élet minden legkisebb dolisáfam tanúsított komoly felelősségvállalás jellemezte a polgári társadalom nagy leleplezőjét (akinek a polgári társadalommal szemben tanúsított magatartására jellemző, hogy 1925-ben visszautasítja a neki odaítélt Nobel-díjat!), az angol és v vlágirodallam kritikai realizmusának egyik legnagyobb képviselőjét, George Bonnard Shawt. Dr. Bellyei László, a TTIT Irodalmi Szakosztályának elnöke.J