Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-02 / 152. szám
4 (Folytatás az előző oldalról.) időszakában azonban kitűnt, hogy a proletár internacionalizmus eszméihez és a szocialista tábor egységéhez való hűség és ragaszkodás ítélünk nem szűk pártérdek, nem elbánt elvi kérdés, hanem a magyar nép és a Magyar Népköztársaság létérdeke is. Pártunk ellenségeinek tervei meghiúsultak. Viszonyunk ma a testvéri pártokhoz erősebb, mint valaha, még jobban összeforraszt velük az imperialista reakcióval szemben közösen vívott, nehéz harc. Ezek testvérpártok októberben és novemberben nemcsak szavakban fejezték ki szolidaritásukat, hanem maguk is komoly harcot vívtak a magyar proletárdiktatúráért. Nyugati testvérpártjaink szembeszálltak az imperialista provokációkkal, nehéz helyzetben kiálltak pártunk politikája mellett, támogatták intézkedéseinket, megállapították ország-világ előtt, hogy pártunk marxista-leninista árt, az ország vezető ereje és heesen védelmezi a dolgozó magyarok érdekeit. A párt és politikája illett való kiállás állásfoglalást a dolgozó magyar nép igaz ügye mellett. Különösen nagyra becsüljük Szovjetunió Kommunista Pártjának a pártunk iránt tanúsított igaz, odaadó és áldozatkész barátságát. A kommunista és munkáspártok proletár internacionalizmustól átfűtött harcos szolidaritása arra kötelezi pártunkat, hogy a magyar munkásosztályban és a magyar népben még tovább mélyítsük és erősítsük a etár internacionalizmus szelle- i SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1957. július 2. 1 párt vezető szerveinek megerősítése és kiegészítése Kádár elvtárs válaszbeszéde után került sor a pártértekezlet harmadik napirendi pontjára, a párt vezető szerveinek megerősítésére és kiegészítésére. A napirend előadója Somogyi Miklós elvtárs, az Intéző RENDES TAGOK: Aczél György munkás, miniszterhelyettes ; Apró Antal munkás, a Minisztertanács elnökhelyettese; Bakó Ágnes munkás, a VIII. kerületi PB titkára; Benke Valéria tanítónő, a Rádió elnökhelyettese; Biszku Béla munkás, miniszter; Botka Attila munkás, a Budapesti PB titkára; Bruttyó János munkás, építőipari szakszervezeti titkár; Cservenka Ferencné munkás, az MSZMP KB osztályvezetőhelyettese; Dabronoki Gyula munkás, miniszterhelyettes ; Dögei Imre mezőgazdasági munkás, miniszter; Fehér Lajos tanár, az MSZMP KB osztályvezetője; Fogarasi Béla tudós, akadémikus; Fock Jenő munkás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára; Földes László munkás, az MSZMP KB osztályvezetője; Friss István közgazdász, az MSZMP KB osztályvezetője; Gáspár Sándor munkás, a Szaktanács főtitkára; Harmati Sándor munkás, X. kerületi tanácselnök; Horváth Imre mérnök, miniszter; Kála János munkás, az MSZMP KB titkára; Kállai Gyula újságíró, miniszter; Kiss Árpád mérnök, az Országos Tervhivatal elnöke; Kiss Dezső munkás, a Csepel Fémművek PB-titkára; Kiss Károly munkás, az MSZMP KB titkára; Bizottság tagja volt. A pártértekezlet egyhangúan az alábbi elvtársakat választotta meg, illetve erősítette meg a Központi Bizottság és Revíziós Bizottság tagjaiul: Komócsin Zoltán kereskedelmi alkalmazott, a KISZ KB-titkára; Kossa István munkás, miniszter; Kreszán Lajos munkás, a Ganz Vagon PB-titkára; Losonczi Pál paraszt, tsz-elnök; Major Tamás színművész, a Nemzeti Színház igazgatója; Marosán György munkás, az MSZMP KB titkára; Münnich Ferenc jogász, a Minisztertanács elnökhelyettese; K. Nagy Sándor kertész, tsz-elnök; Nemes Dezső történész, a Népszabadság szerkesztő bizottságának vezetője; Németh Károly munkás, megyei PB titkár; Nezvál Ferenc munkás, miniszter, vet;Nógrádi Sándor munkás, nagyköNovobáczki Károly egyetemi tanár, akadémikus; Nyers Rezső munkás, a SZÖVOSZ elnöke; Orbán László jogász, az MSZMP KB osztályvezető h.; Pothornyik József munkás, igazgató; Prieszol József munkás, megyei PB titkár; Révai József újságíró, az Elnöki Tanács elnökhelyettese; Révész Géza mérnök, miniszter; Rónai Sándor munkás, az országgyűlés elnöke; Sági György mérnök, üzemi főmérnök; Sándor József munkás, az MSZMP KB oszt. vez. Sándor Kálmán mezőgazdasági munkás, tsz-elnök; Leherczel Lajosné munkás; Somogyi Miklós munkás, a Szaktanács elnöke; Szirmai István újságíró, a Tájékoztatási Hivatal elnöke; Szurdi István technikus, az MSZMP KB oszt. vez.; Török István munkás, a Vasas Szakszervezet titkára; Tömpe István munkás, miniszterhelyettes; Úszta Gyula kubikos, miniszterhelyettes. PÓTTAGOK: Antos István közgazdász, miniszter; Fodor Gyula munkás, az Áos Nyugdíjintézet igazgatója;Orszátő;Győre József munkás, üzemvezőKarakas László munkás, az Életm. Szakszerv. elnöke; Kádas István munkás, az országgyűlés irodájának vezetője; Borbély Sándor munkás, a KISZSZB tagja; Darabos Iván szobrász, MSZMP megyei PB titkára; Horváth Ede munkás, üzemi igazgató; Ilku Pál tanító, vezérőrnagy; Kaszapovics András paraszt, tszelnök; Klujber László bányász, móri járási PB titkár; Martics Pál munkás, ezredes; Valkó Márton munkás, üzemi igazgató; Varró György munkás, üzemi tisztviselő; Kruzslák Béla munkás, KGM kormánymegbízott; Polónyi Szűcs Lajos munkás, a pénzügyminiszter első helyettese; Szilágyi Béla mérnök, a Külker. Min. főosztályvezetője. Az MSZMP Központi Bizottságának tagjai Az MSZMP KÖZPONTI REVÍZIÓS BIZOTTSÁGÁNAK TAGJAI: KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt 1957. június 27—29-i pártértekezletén megválasztott Központi Bizottsága ülést tartott. Napirenden szerepelt a Politikai Bizottság megerősítése és kiegészítése, a Titkárság megerősítése és a Központi Ellenőrző Bizottság kiegészítése. A Központi Bizottság az Ideiglenes Intéző Bizottságot, mint Politikai Bizottságot megerősítette és egy rendes és két póttaggal kiegészítette. A Politikai Bizottság tagjai: Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kádár János, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Münnich Ferenc, Rónai Sándor és Somogyi Miklós elvtársak. Póttagok: Komócsin Zoltán és Nemes Dezső elvtársak. A Központi Bizottság megerősítette a Titkárságot, amelynek tagjai: Kádár János elvtárs, a Központi Bizottság első titkára, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly és Marosán György elvtársak, a titkárság tagjai. A Központi Ellenőrző Bizottság tagjainak számát a Központi Bizottság 9-re emelte. A KEB tagjai: Asztalos Géza, Birkás Imre, Maróti Károly, Mózes Viktor, Nezvál Ferenc, Nehrer Árpád, Papp Lajos, Péteri István és Somogyi Miklós elvtársak. A Központi Bizottság Somogyi Miklós elvtársat a Központi Ellenőrző Bizottság elnökévé választotta. wfrrt/ef'f... gészen megvidámított a társaság, aztán nagyon is rossz vége lett a ágnak: a szentes ember dörögni kezdett az ajtón, kérte, hogy gedjék ki. No nem is volt hiába a nyörgés: egy hosszú sorozatot jött le a fasiszta az ajtón kereszteljes szélességben. Agyonlőtte egy jámbort és még három másmbert, egyet pedig súlyosan megsebesített, annak is vége lett reggelre. A halottakat egy csomóba raktuk és mindnyájan leültünk. Elcsendesedve gondolkoztunk a történteken: nem valami vidám kezdet, az bizonyos ... Később itt is, ott is megeredt a beszélgetés, félhangon sugdolóztak: ki honnan való, melyik vidékről, melyik hogyan esett fogságba, a sötétben kezdték szólongatni az egy szakaszba egymást valók és a századbeli ismerősök. Közvetlen mellettem csendes beszédet hallok. Az egyik azt mondja: »Holnap, mielőtt tovább hajtanak bennünket,elsorakoztatnak és szólítják majd a miszárokat, kommunistákat és idókat, akkor te szakaszparancslétedre nehogy elbújj a többi tt! ügy se sikerül, megmondom, gondolod, ha levetetted a gimiyorkát, akkor már közember él? Nem úgy van az! Eszembe cs, hogy én tartsam helyetted cam. Egyből rád mutatok! Tudom azt, hogy kommunista vagy és agitálni engem is, hogy lépjek be a pártba, most aztán felelj magadért.« Az az ember mondja ezt, amelyik tőlem balra ,legközelebb ült. Túlfelől mellőle pedig egy fiatalos hang felel rá: »Mindig gyanítottam, hogy te, Rizsnyev, nem vagy rendes ember. Különöse~>r kijelentetted, nem ér be, és arra hivatkozképzetlen vagy. De ■<, hogy áruló lesz ’a hétlus 4, hiába könyörögsz, úgy is bemondlak. Mindenki a maga bőrét viszi a vásárra.« Megint elhallgattak, engem pedig már a hideg lett ekkora hallatára. »Azt már nem! — aljasság mondom magamban. — Nem engedem, hogy kiadd a saját parancsnokodat, kutyafajzat! Ebből a templomból ugyan ki nem megy élve, hanem a lábadnál fogva húznak ki, mint a dögöt!« Lassan pirkadni kezdett, látom, hogy mellettem egy nagypofás jó fickó fekszik hanyatt, keze a feje alatt, mellette pedig egy szál trikóban cingár kis fitosorrú legény ül, térdét átkulcsolva és nagyon halvány. »Nom mondok — ez meg nem bír avval a dagadt ugyan nagy lóval. Nekem kell vele elbánnom.« Megbököm a legényt és súgva kérdem: »Te vagy a szakaszparancsnok?« Nem felel semmit, csak a fejével bólint. »Ez akar téged beárulni?« — A fekvő emberre mutatok. Amaz megint csak bólint. No, hát akkor — mondom neki — tartsd a lábát, hogy ne rugdalózzék! De gyorsan'« Azzal rá is vágódtam a kövér bitangra és ujjaim rámeredtek gégéjére. Még kiáltani se volt ideje. Néhány percig még rajta maradtam, aztán otthagytam. Kinyújtózott az áruló, a nyelve is kilógott. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam ezután, rettentő mód szerettem volna kezet mosni, mintha nem embert, hanem valami förtelmes csúszómászót fojtottam volna meg... Életemben most éltem először és most is a mienk közül... Dehát hogy lenne a mienk az ilyen? Rosszabb ez az idegennél is: áruló. Felálltam és mondom a szakaszparancsnoknak: »Gyerünk innen elvtárs, elég nagy a templom.« Ahogy megmondta ez a Krizsnyev, reggel csakugyan felsorakoztattak bennünket a templom előtt, körülfogtak a ■’vosok és három SS-tiszt ’ugatni közülünk a szóembereket. '»munista. Megki de senki komiszárok is, összevissza négy embert válaszottak ki a több mint 200 közül, egy zsidót és három orosz közkatonát. Az oroszok azért kerültek bajba, mert hogy mind a hármuknak barna volt a képe és hullámos a haja. Ahogy odamentek az ilyenekhez, kérdik: »Zsidó?« Ő ráfeleli, hogy orosz, de oda se hallgatnak. »Kilépni!« — s azzal kész. Agyonlőtték a szerencsétleneket, bennünket meg hajtottak tovább. A kis szakaszparancsnok, akivel kivégeztük az árulót, egész Poznanig mellettem maradt, és az első napon többször is szerét ejtette, hogy megszorítsa a kezemet. Poznanban aztán ezért szétválasztottak bennünket. Tudod testvér, úgy volt a dolog, hogy már az első naptól azon járt az eszem, valahogy visszaszököm mieinkhez. De biztosra akartam menni. Egész Poznanig, ahol aztán állandó lágerben helyeztek el bennünket, egyetlen jó alkalom se volt a szökésre. De a poznani lágerben mintha mégis jobb lett volna a helyzet: május végén egyszer a láger melletti kis erdőbe küldtek bennünket. Sírgödröt ástunk a mieinknek, akik meghaltak. Igen sokan pusztultak el akkoriban a ragálytól; ásom hát a poznani agyagot, s közben körbetekintgetek, s látom ám, hogy az őrök közül kettő leül falatozni, harmadik meg elszundított a napsüatésben. Félrehajítottam az ásót és a bokrok mögé lopakodtam ... Aztán a futás, egyenesen napkelet felé veszem az irányt... Úgy látszik csak jó sokára eszméltek fel az őreim. De hogy énbennem, ilyen csont-bőr soványan, honnan volt annyi erő, hogy 24 óra alatt majdnem 40 kilométert megtegyek, — magam sem tudom. Csak aztán végül semmi se lett az én szép álmomból: a negyedik napon, mikor már jó messze jártam az átkozott lágertől, újból elfogtak. Nyomozókutyákkal jöttek utánam, egy rabtáblában akadtak rám. A reggeli világosságban féltem továbbmenni a nyílt mezőn, és még legalább három kilométer volt az erdőig, hát lefeküdtem a zabföldön, hogy kivárom az estét. Morzsoltam a markomba egy kis magot, ettem is belőle egy keveset, meg a zsebembe is raktam tartaléknak, de egyszer csak hallom ám a kutyák csaholását, és hogy motorkerékpár berreg ... No, elszorult a mellem, mert a kutyák egyre közelebbről ugattak. Hasra feküdtem és elfedtem arcomat a tenyeremmel, hogy legalább azt össze ne rágják. Hát csak odaértek és egy »-»nillantás alatt letépték rólam a f Anyaszült meztelen ma'-'"vöettek, húztakkedvük szel" r. m all am -re állt első lábaival és már a torkomat keresi, de még kivár. Két motorkerékpáron megérkeztek a németek. Először ők maguk töltötték ki rajtam a bosszújukat, ütöttek, ahol értek, aztán rámuszították kutyákat. Cafatokban szakadt rólam a a bőr, hús, így csupaszon, véresen kísértek vissza a lágerbe. Egy hónapot zárkában ültem a szökésért, de azért mégis éltem ... életben maradtam! Nehéz dolog, testvér, visszagondolni a rémségekre és még nehezebb elmondani, mi mindenen mentem át a fogságban. Ahogy eszembe jut sok embertelen kínzás, ott Germánniában, ha a bajtársakra gondolok, akik agyongyötörve elpusztultak lágerekben — a szívem nem is itt a a mellemben, hanem a torkomban ver, és a lélegzetem is elakad. Merre meg nem hajszoltak a fogságban töltött két esztendőben! fél Germániát bejártam azalatt, voltam Szászországban, dolgoztam szilikát-üzemben, megjártam a Ruhrvidéki szénbányákat, Bajorországban a földmunkától görnyedt meg így a hátam, megfordultam Thüringiában és az ördög tudja már, hogy az országnak még melyik sarkában. A vidékek más-más természetűek voltak, de a magunkfajta szerencsétlen foglyot, testvér, mindenütt egyformán lőtték és ütötték. minket az átkozott Úgy vertek be aszörnyetegek, ahogy mifelénk a barmot sem verik. Ütöttek azok ököllel és tiportak rajtunk, vertek gumibottal és mindenféle vassal, ami a kezük ügyébe akadt, nem is beszélve a puskatusról, és egyéb fadarabokról. Ütöttek, amiért orosznak születtél, azért, hogy élsz egyáltalán a világban, meg hogy nekik dolgozol. Megvertek, ha nem úgy néztél, nem úgy léptél, vagy fordultál, ahogy nekik tetszik ... Vertek egyszerűen azért, hogy előbb-utóbb agyonüssenek, hogy fölemésszed az utolsó csepp véredet és belepusztuljál a verésbe. Bizonyára egész Németországban nem volt elegendő hamvasztókemence számunkra... És mindenfelé egyforma volt a koszt: 15 deka fűrészporos korpakenyér, meg valami híg moslék tarlórépából. Melegételt csak nagyritkán, ha adtak. De minek mondjam, ítéld meg te magad: háború előtt nyolcvanhat kilót nyomtam, ősz felé meg már alig voltam ötven. Csupa csont-bőr voltam, de még a csontomat is alig bírtam el. De dolgozni, azt kellett panaszszó nélkül. Pedig olyan volt ez a munka, hogy a betört igáslónak is sok lett volna. Szeptember elején a Küstrin melletti lágerből száznegyvenkettőt átvezényeltek a B—14-es lá| Drezda közelébe. Abban az i< IraW IT Vtalííl Ir Afarstron laV»£ vH-tír>b-orosz hadifoglyok. A kőfejtőben dolgoztunk, kézi erővel festettük, faragtuk, törtük a német követ. Négy köbméter volt a napi norma fejenként olyan embereknek, akikbe jóformán csak hálni járt a lélek. Most kezdődött még csak a keserves élet: két hónap alatt a mi 142 főből álló csoportunk 57-re olvadt le. Hát ,lehet ilyen, testvér? Sokallod? Bizony alig győztük temetni a halottainkat, ráadásul meg híre futott az egész lágerben, hogy már Sztálingrádot is bevették a németek és törnek tovább Szibéria felé. Egyik baj jött a másikra és úgy nyomott bennünket, hogy már a szemünket se volt kedvünk a földről felemelni, mintha bizony mi magunk is ebbe az idegen német földbe kívánkoznánk. A lágerőrség meg mindennap tivornyázik, nótáznak, örülnek, ujjonganak a németek. Egyszer is estefelé járt az idő, mikor visszaértünk a munkából a barakba. Egész nap esett az eső, csuromvizesek voltunk mind, úgy dideregtünk a hideg szélben, akár a kutyák, vacogtattuk fogunkat. És nincs hol megszárítkozzék, melegedjék az ember, a tetejében meg éhesek voltunk, annyira, hogy az még a haiszálnál is rosszabb volt. De hiába, este nem adtak semmit. Levetettem magamról a nedves rongyokat, odadobtam a priccsre és azt mondom: »Négy köbmétert követelnek az embertől, pedig egyikünknek bőven elég lenne mindegy köbméter is sírhelynek.« Nem is mondtam többet, mégis volt valaki gyalázatos köztünk, aki beárult a lágerparancsnoknál a keserű szavaimért. A láger parancsnoka, vagy ahogy ők mondják: a lágerführer egy Müller nevezetű német volt. Alacsony növésű, tömzsi, szőke hajú ember, aki egészében valahogy olyan fehér volt: fehér a haja, a szemöldöke, a szempillája, még a szeme is színtelen volt és dülledt, úgy beszélt oroszul, akár te, vagy én, méghozzá erősen ózott, mint a tősgyökeres Volga-mentiek. És hogy tudott káromkodni! Hol is tanulta meg ilyen jól az átkozott ezt a mesterséget? Szokása volt, hogy fölsorakoztatott bennünket a blokkelőtt — a barakkokat hívták így — elhaladt a sor előtt az SS-legényeivel, a jobb kezét oldalt tartja. Bőrkesztyű van rajta és a kesztyűn kívül ólomboxer, hogy meg ne sértse az ujjait. Megy a sor előtt és minden második embernek az orrára csap, hogy elered a vére. Az egészet »nátha ellen való profilaktikus védekezésnek« nevezte, így ment aztán nap mint nap. /tPrtlni+rrfniiTs \