Somogyi Néplap, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-01 / 232. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MKA: 60 FILLÉR AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Az idén először teljesítette negyedéves tervét az Állatforgalmi Vállalat A tavalyi 12. helyről a 4. helyre került az országos versenyben Nagy erőfeszítéseket követelt és követel a mezőgazdaság szo­cialista átszervezésének idő­szakában a nagyüzemi állatte­nyésztés kialakítása. A szak­emberek, termelőszövetkezeti vezetők és állatgondozók együttes munkájának és az ed­digi gazdaságpolitikai intézke­déseknek hatására eljutottunk oda, hogy megyénkben sikerült megál­lítani a szerződéses ál­lathizlalás átmeneti visszaesé­sét, sőt ma már a húsáruter­melés növekedésének első sze­rény eredményeit is tapasztal­hatjuk. Mindez a változás le­mérhető az Állatforgalmi Vál­lalat munkájának, az állatfel­­vásárlásnak alakulásában is. Tegnap Urai Ferenc, a vál­lalat igazgatója arról adott tá­jékoztatást, hogy harmadik ne­gyedévi hízófalvásárlási elő­irányzatukat túlteljesítették. Az idén most először hajthat­ták végre negyedéves tervüket. Az előrehaladás érzékeltetésé­re az idei negyedévek adatai helyett érdemesebb egybevetni a két egymást követő év első kilenc hónapjának eredmé­nyeit. Tavaly január 1-től szeptember 30-ig 58 620, az idén pedig 65 710 darab hízott ser­tést vettek át a tsz-ektől és a háztáji gazdaságoktól. Ebben az évben 2105 vágómarhával és 13 954 süldővel többet sároltak £el mint a múlt rá­év azonos időszakában. Ennek eredményeként — a szeptem­ber 15-i állapotnak megfele­lően — megszerezték a negye­dik helyet az országos verseny­ben. A somogyi vállalat tavaly a tizenkettedik helynél előbb­re nem juthatott. Különösen figyelemre méltó a hízófelvásárlás kezdeti sike­re. Számos olyan közös gazda­ságunk van, amely szeptember 30-ig teljesítette vagy túltel­jesítette háromnegyedéves hí­zóértékesítési előirányzatát. Ilyen például a bonnyai Zöld­mező, a kapolyi Új Élet, a ka­posvári Latinka, a bodrogi Aranykalász, a csornai Tavaszi Fény, a nagyatádi Szorgalom, a csökölyi Hetedik Pártkong­resszus, a péterhidai Kossuth, a komlósdi Terv, a csokonya­­visontai Petőfi, a sávolyi Új Élet és a somogysimonyi Dó­zsa Tsz. Két termelőszövetke­zet— a boronkai Zöldmező­ és a somogytúri Új Somogy viszont éves előirányzatát — túlteljesítette. Terven felül is boronkaiak 65, a somogytúriak a pedig 35 hízott sertést adtak közfogyasztásra. A vállalat negyedik negyed­évi előirányzatában kereken 28 ezer hízott sertés felvásárlása szerepel. Ezzel szemben mint­egy 30 ezer darabot kötöttek le szerződéssel. Hízót és süldőt egyaránt átvesznek szerződés nélkül isi. A Balatonnagybereki Állami Gazdaság balatomfenyvesi gyümölcsösében már napok óta tart az almaszüret. Több vagon gyönyörű, pirosló, jóízű jonathán kerül a reke­szekbe részben exportra, nagyrészt pedig hazai piacok­ra. r _ ; *—\ A SZENNAI DOMBOK ALATT Szenna, ez a 820 lakost szám­láló zselicségi falu szeszélyes hajlatú dombok között éik. A községbe egy éve húzó­ve­zették be a villanyt, nemrég kaptak járdát. Van népkönyv­táruk, orvoslakásuk, boltjuk. A közeljövőben új művelődési há­zat építenek. A faluban 114 rádió sugároz műsort, 16 em­bernek van motorkerékpárja. A rendszeres buszjárat nagy forgalmat bonyolít le Szenna és Kaposvár között. S ami a leglényegesebb: termelőszövetkezeti februárban alakult. 171 család 485 csoport taggal lépett be. A csoport 1500 hold­­nyi területen gazdálkodik. Jó dolgos nép“ Tánczos József, a tszcs elnö­ke elmondja: — A gazdákat kisebb csoportokba osztottuk, kit-kit aszerint, hogy mennyi földje van; külön az öt-hat, külön a tíz-tizenkét holdaso­kat, így megelőztük a nézetel­téréseket. Ha fogatos munka akadt, tíz-tíz ember használta a fogatokat,közösen Ahol lehetett, a kis parcellá­kat összevonták, 10—30 holdas táblákat alakítottak ki. Az aratás-cséplésben sokat segí­tettek egymásnak a csoportta­­goik. — Olyannyira lelkesen igye­kezett mindenki, hogy szeret­tem volna külön-külön megszo­rítani valamennyi­ük kezét. Jó dolgos nép ez — magyarázza az elnök. Megtudom, hogy terveik kö­zött szerepel egy traktor és egy kévekötő-arató gép vásár­lása, fűrészüzem létesítése. A határban, a földeken­ ­ nagyban folyik Emitt burgonyát a betakarítás, szednek, szőlőhegy oldalán húzódó táb­a­lán törik a sárga kukoricacsö­veket. A nagy szárazság elle­nére elég szépen sikerült a kukorica — mondja Bödő György. — Nagyon kéne az eső, nem lehet szántani Ben­nünk nincs hiba, az em­ber siet, amivel lehet. Bödő György és felesége tag­ja a csoportnak. Hat hold szán­tón gazdálkodnak. A terme­­­nyekből 15 százalékot beadnak a közösbe. Az idén egy üszőre és két hízóra kötöttek szerző­dést az állammal. A ház körül 30—40 baromfit tartanak. Hazafelé a szőlőből A szőlőhegyről levezető ös­vényen hazafelé ballag Nezdei Ferencné. Kezében szilvával rakott kosár­szőlővel. — Kóstolóba viszek haza egy kicsit A jövő héten meg lehet kezdeni a szüretet. — Lesz-e sok szőlő? — Nem mindegyiken, de a java szép termést ígér — fe­leli. Belemelegedve a beszélge­tésbe elmondja, hogy az családjuk is beállt a csoport­­­ba. Tíz hold földdel. Otthon két szerződött bikát és három üszőt nevelnek. — Kell a pénz, házat runk én n­em. A vejem és a ka­lá­nyom igencsak fáradozik ezen. K. L A tsze. megyénk et a Három erdős gazdaság dött eddig megyénkben: műkö­Za­márdi székhellyel az észak-, Kaposvár székhellyel a közep­es Nagyatád székhellyel a dél­somogyi. Az Országos Erdésze­ti Főigazgatóság kollégiumá­nak javaslatára a Bizottság határozott Gazdasági átszerve­zésükről. Ennek eredményeként a háromból két erdőgazdaság jött létre. Az Észak-somogyi Erdőgaz­dasághoz csatolták a kisbár­­apáti és a nagybajomi erdésze­tet és a kaposvári erdészet fe­lét. A Közép-somogyi Erdő­­gazdaságot és a Dél-somogyi Erdőgazdaságot összevonták. dgazdaságait, ?■ Együttes területük mintegy 76 ezer hektár. Ezzel az ország egyik legnagyobb erdőgazdasá­ga alakult ki megyénkben Ka­posvár székhellyel, Dél-somo­gyi Erdőgazdaság néven. En­nek igazgatója Németh Vil­mos, aki eddig a Közép-somo­gyi Erdőgazdaságinál ugyanezt a tisztséget viselte. A Gazdasági Bizottság me­gyénk erdőgazdaságai átszer­vezéséről szóló határozatát végrehajtották. Az 1961—62. gazdasági évet ma, október 1- én új szervezeti formájában kezdi a két somogyi erdőgaz­daság XVIII. ÉVFOLYAM ?32 SZÁM lASflRHf­P, 1961. OKTÓBER 1 Budapestre érkezett Eugenie Cotton asszony A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség tanácsülésére péntek este Budapestre érkezett Eugenie Cotton asszony, a Nemzetközi De­mokratikus Nőszövetség elnöke, valamint Car­men Santi, a szövetség főtitkára. (MTI) ------- 7^ Mai számunk tartalmából A kínai nép nagy nemzeti ünnepére (3. o.) Faluról városba (4. o.) HALÁL A TELEPEN (5. o.) Szakítás (6, <*) Humor, rejtvény (7. o.) V_________________J A Szovjetunió hétéves tervének ezredik napja Szeptember 26-án volt a Szovjetunió hétéves tervének ezredik napja. Vázlatosan is­mertetjük, mi minden törént a Szovjetunióban az ezer nap alatt. Ebben az időszakban futott ki a tengerre a világ első atom jégtörője, az ezer nap valamelyikén fényképezték le a Hold túlsó felét, valósították meg az ember első űrrepülé­sét, helyezték üzembe a leg­nagyobb vízierőművet Sztá­lingrádban, és kezdték meg munkájukat a legnagyobb nagyolvasztók Krivoj Bogban. A szóban forgó ezer nap mindegyikén 190 000 tonna acélt, 450 000 tonna nyers­olajat, 850 traktort, 20 mil­lió méter szövetet és egy­millió negyvenezer pár ci­pőt gyártottak, Kazahsz­tánban pedig 4000 hektár szűzföldet törtek fel. Az ezredik napig 26 millió hektár szűzföldet tettek tér­, műve; 950 000 brigád, műszak, részleg és üzem állt verseny­ben a »Kommunista munka kollektívája« címért; 180 000 kollektívának ítélték oda ezt a megtisztelő címet; 740 000 dolgozó a kommunista mun­ka élharcosává vált; elkészült az észtországi nagy hőerőmű ötödik generátora, amelynek teljesítménye 100 000 kilo­watt. Az ezredik napon, szeptem­ber 26-án az üzbég gyapotter­mesztők az idei termésből el­adták a milliomodik tonnát. Azerbajdzsán nyugati vi­dékén fölfedeztek tizenkét gáznyersolaj- és érclelőhe­lyet, elkészült a 44,900 tonna víz­­kiszorítású »Szovjetszkaja Rosszija« nevű cethalász-tá­­maszpont, amely még az idén megkezdi a halászatot a Déli­­sark vidékén. Befejezték a Novo Voro­nyezsi atomerőmű turbinájá­nak szerelését. A turbina tel­jesítménye 70 000 kilowatt, a lipecki traktorgyárban pedig elkészült egy rádióval irányí­tott tarktor prototípusa. Mu%beri beszéde a damaszkuszi rádióban London (TASZSZ). Dr. Mamim Kuzberi, a Szí­riai forradalmi parancsnokság által létrehozott kormány ve­zetője szeptember 29-én este ismertette kormányának prog­ramját, és ígéretet tett arra, hogy négy hónapon belül vis­szaállítja az országban a köz­­igazgatás alkotmányos formá­ját. A damaszkuszi rádióban köz­zétett nyilatkozatában dr. Kuzberi ismertette a kormány programjának egyes pontjait: 1. Az alapvető szabadságjo­gok visszaállítása és a rend­kívüli törvények haladéktalan eltörlése­ se«.2. A hadsereg »tökéletesíté­s. Szakszervezeti szabadság, a munkások részvétele az üze­mek igazgatásában és részese­dés a jövedelemből. 4. A gazdasági felvirágzás megvalósítása a pénz és az árak stabilizációja útján, az életszínvonal emelése, a ter­melékenység növelése és a tör­vényes profit tiszteletben tar­tása. 5. Intézkedések a munka­ké­pes államapparátus megterem­tésére. A nyilatkozat hangoztatja, hogy Kuzber­ kormánya együtt fog működni az összes arab államokkal »az arabok szabad­ságon és egyenlőségen alapuló reális és teljes egységének megvalósítása céljából«. A kormány támogatni fogja a palesztinai arabok harcát, »az algériai harcot«, és tiszteletben tartja majd az Arab Liga alap­okmányát. Szíria tiszteletben fogja tartani a nemzetközi szerződéseket, az ENSZ alap­okmányát, és arra fog töreked­ni, hogy »megjavítsa kapcso­latait mindazokkal az államok­kal, amelyek baráti kezet nyújtanak felé«. DAMASZKUSZ Nyugati hírügynökségek je­lentései szerint Kuzberi tizen­öt perces rádiónyilatkozata után sajtóértekezletet tartott. Bejelentette, hogy kormánya külön sajtóügyi minisztériu­mot szándékozik felállítani. Kuzberi ezután fogadta a Da­­maszkuszban működő konzulá­tusok képviselőit, és kérte őket, tájékoztassák kormányai­kat a damaszkuszi kormány megalakulásáról. Az új damaszkuszi kormány érintkezésbe lépett­­ a libanoni hatóságokkal. Engedélyt kért, hogy Libanonon keresztül vis­­­szaszállítsák Kairóba a Lata­­kiánál elfogott százhúsz egyip­tomi ejtőernyőst. Engedélyez­ték továbbá, hogy az a kilenc­ven egyiptomi tisztviselő és tiszt, aki az EAK északi tarto­mányában teljesített szolgála­tot, elhagyhassa Damaszkuszt. Ezt a lehetőséget — hírügy­nökségi jelentések szerint — megadják azoknak a tisztvise­lőknek és egyiptomi állampol­gároknak is, akik hivatalos küldetésben vagy ideiglenes tartózkodásra érkeztek Kairó­ból Damaszkuszba. KAIRÓ Az Al Ahram megerősíti, hogy a_, Latakiába küldött (Folytatása a 2. oldalon) „SZÉTSZEDETT" FALU A nemesdédi termelőszövetkezet tagjai szeptember 10-től 26-ig 150 holdon szedték föl a burgonyát. Képünkön: A Horváth brigád 27 tagja burgonya válogatás közben. (Ké­pes riport a 3. oldalon.)

Next