Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-01 / 126. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI £ Íí -------— - typQSM** húsz év múlva A mezőgazdaság most készü­lő távlati tervében köz­ponti helyet foglal el a kertészeti ter­melés fejlesztése. Mint az Or­szágos Tervhivatalban az MTI munkatársának elmondották, a terveken most dolgoznak, a jelenlegi irányszámok még jobbára csak elképzeléseket tükröznek, s a további kimun­kálás során jelentősen változ­hatnak. A fejlődés irányát, nagyságrendjét és legfontosabb követelményeit azonban már ezek az előzetes számítások is jellemzik. A következő húsz évben jelentősen megváltozik a mezőgazdaság, elsősorban a növénytermesztés szerkezete: a kertészeti termelés értéke az egész mezőgazdaságénak egy­ötöde lesz majd, szemben az 1960. évi mintegy 14 százalék­kal. Míg a mezőgazdaság egész termelése 1980-ig évente átla­gosan 4,5 százalékkal növek­szik, addig a szőlőé 5,3, a gyü­mölcsé 8,3 százalékkal. Az elő­zetes tervek szerint a zöldség­félék vetésterülete a mostani­nak mintegy kétszeresére nö­vekszik, a nagyüzemi gyümöl­csösök területe pedig megöt­szöröződik, s eléri a félmillió holdat. A szőlőterület viszony­lag kismértékben nő, viszont a meglevő 350 000 hold rekonst­rukciójával felújítjuk a ki­öre­gedett szőlőket A számítások szerint húsz év múlva az egész mezőgazdaságban kilencszer több műtrágya és legalább kétszer több gépi munka jut egy hold­ra, az öntözéses gazdálko­dás pedig kereken kétmil­lió holdra terjed majd ki. A kertészeti termelés nagy­arányú bővülése lehetővé te­szi táplálkozási kultúránk ja­vítását, a vitamindús élelmi­szerek fogyasztásának növelé­sét. Az 1980. évi termésből — az előzetes számítások szerint — a mostaninál 60—70 száza­lékkal több zöldségféle és 160— 170 százalékkal több gyümölcs, mindkettőből 130—130 kiló jut egy főre. 1980-ban a gyümölcs­ös zöldségféléknek mintegy ne­gyedrésze feldolgozva jut a fogyasztókhoz. Mivel termé­keinket külföldön konzervként is szívesen vásárolják, lehető­vé válik, hogy konzerviparun­kat a hazai szükségleten túl­menően is fejlesszük. A követ­kező húsz év alatt konzerv­gyár­tásunk kapacitása gyors ütem­ben bővül; a zöldségkonzervek termelése kilenc-h­ízszeresére, a gyümölcskonzerveké hat-hét­szeresére, a gyorsfagyasztott áruké pedig legalább hússzoro­sára növekszik. (MTI) ARA: 50 FILLÉR XIX. ÉVFOLYAM 126. SZÁM PÉNTEK, 1962. JÚNIUS I. Mai számunk tartalmából: Megszilárdul a vezetés, jobban megy a munka Inkén (3. o.) OTTHONUNK (5. o.) Ai népművelési munka reneszánsza a fonyódi járásban (6. o.) a kertészeti termelés értéke az egész mező­­gazdaság egyötöde lesz — 130 kiló gyümölcs és ugyanannyi zöldség jut egy főre. Minisztertanács i­lése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tartott. Megvitatta és elfogadta az Országos Tervhivatal elnöké­nek az első negyedévi terv tel­jesítéséről szóló jelentését A kormány megtárgyalta a földművelésügyi miniszternek az állatállomány átteleltetésé­­ről szóló jelentését A Mi­nisztertanács a jelentést tudo­másul vette. A munkaügyi miniszter be­számolt a vállalati alkalma­zottak új premizálási és bér­­besorolási rendszerének idei tapasztalatairól. A kormány a beszámolót elfogadta. — A művelődésügyi minisz­ter — az oktatási reformról szóló törvény végrehajtása­ként — előterjesztette a tan­kötelezettségről, valamint az alsó fokú oktatási intézmé­nyekről szóló törvényerejű rendeletek tervezetét. A mány az előterjesztéseket kor» el­fogadta, és úgy határozott, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjeszti. A Minisztertanács ezután fo­lyó ügyeket tárgyalt. (MTI) A tavaly üzembe helyezett beruházások segítségével több takarmányélesztőt, keménysajtot, paradicsom- és borsókonzervet készít az idén az élelmiszeripar Az élelmiszeriparban a múlt évben beruházásra és felújí­tásra fordított több, mint egy­­milliárd forintból elkészült többek között a zalaegerszegi új sajtérlelő üzem, a diósgyő­ri édesipari gyár. A múlt év­re tervezett beruházások kö­zül az idén adták át véglege­sen a szentesi erőtakarmány­­gyárat, bár itt a munka már tavaly ősszel megkezdődött. A múlt évi üzembe helyezé­sek eredményeként több, mint kétszeresére nőtt az élelmi­szeriparban a takarmány­élesztő gyártása, a korábbi 229 vagonról 460 vagonra bő­vült a sajtérlelő kapacitás, na­ponta 250 vagonnal több bor­sót és 36 vagonnal több nyers paradicsomot dolgozhatnak fel az idén. Ebben az éviben több, mint 800 millió forintot terveztek beruházásokra az élelmiszer­iparban. Az egész­ keretből legnagyobb arányban a kon­zerv- és a tejipar, valamint a Malomipari Terményforgalmi Igazgatóság részesedik. A fo­lyamatban levő 46 nagyobb beruházásból az idén 31-et kell befejezni. A Miniszterta­nács is kiemeltnek minősítette a békéscsabai és a nyíregyhá­zi konzervgyárat, a szegedi szalámigyár bővítését, a bé­késcsabai hűtőházat, valamint a Hatvani Cukorgyár erőmű­vének építését (MTI) AZ ENDRÉDI FORDULAT Lassan döcög a busz a­zo­­­nos úton Balatonendrédre. Az út két oldalán szőlőpészták ékelődnek a hagyma-, a bur­gonya- meg a cukorrépatáblák közé. Szorgos kezű emberek emelik föl fejüket, egyenesí­tik ki derekukat a motorber­regés hallatára. Egyikük-má­­sikuk még integet is, de mi­előtt a por elülne, már újra hajladoznak, kapálnak. Négy év óta termelőszövet­kezeti község Balatonendréd. Mintafalu lehetett volna, ha nem terveznek rosszul, nem csúszik be annyi hiba ha munkák megszervezésébe. Ti­­­zennyolc-tizenkilenc forint kö­rül osztottak tavaly egységenként, pedig jól munka­gozott a tagság. A tagok hol­azt mondják, hogy többet érde­meltek volna. Első hallásra azt gondolná az ember, hogy ez a »többet kellett volna kapnunk« nem egyéb puszta elégedetlenség­nél. Ez azonban jogos, egyben reményt keltő elégedetlenség. Jogos azért, mert sok forint úszott el a tagok szeme láttá­ra a szervezetlenség miatt, reményt keltő pedig mert — kevés kivétellel azért, — legfőbb gondjuk az emberek­nek, hogy megszüntessék hibák forrását. Töretlen len­­­dülettel dolgoznak a határban, és ez tiszteletre, becsülésre méltó. 280 ember van nap nap után a mezőn. Nincs megmun­­kálatlan föld. A 38 hold elő­csíráztatott burgonyát megda­­rabolták, előtöltését befejez­ték. Vége felé járnak a cukor­répa egyelésének. 50 hold napraforgó egyelve, fogattal megkapálva várja az esőt. Az összes kukorica megboromálva­A hagymát kétszer is megka­párták már. Sorolhatnánk tovább, hogy a mi mindent végeztek még el Zöldmező tagjai. A 130 hold lekaszált és összegyűj­tött lucerna következhetne, és érdemes volna szólni a há­romhetes, de 1 kg átlagsúlyú pecsenyekacsákról, meg arról, hogy mennyire nem vált be egy téli jóslat. Azt rebesget­ték ugyanis, hogy az anyaju­hok 30 százaléka elpusztul, s a születendő bárányokból leg­följebb 100 ha megmarad. A téli takarmánygondok miatt valóban hullott meg vetést is el anyajuh, de sikerült elejét venni a nagyobb bajnak, s 306-ból 277 megmaradt (83 bárány is lett). Az állatelhul­lás megszűnőben van. Decem­ber elejétől február végéig 108 sertés pusztult­ciusban és áprilisban el, már­pedig már csak 31. Biztató jelek ezek. »túl so­kat nem várhatunk« — mond­ják az emberek, de nem is lehangoltak. E mondatból ki­­érzik a bizakodás. Nem csodát remélnek, de úgy érzik, hogy már kifelé lábalnak a bajból. — Mióta szövetkezet van, a földek még nem voltak így megmunkálva, mint most, de mégis két év kell, hogy az eredmény megmutatkozzék — vélekedik Gulyás Kálmán bá­csi. Sokan osztják nézetét. Új elnököt kaptak Kékesi Jenő, a Csokonyavisontai Gépállo­más volt igazgatójának sze­mélyében. örömmel tapasztal­ják, hogy mennyire igyekszik föllendíteni a tsz-t. Hallgat­nak rá, és becsülik, mert őszinte segítőtársra leltek ben­ne. örülnek annak is, nem ígér sokat csupán hogy an­­­nyit, amennyit biztosan meg­szerezhetnek. Egymaga persze nem menne semmire, ám tagság a bizalom mellé segít­­­séget is adott, s így közösen, lépésről lépésre erősítik meg szövetkezetüket. Szorgalmas, dolgos nép lak­ja a falut, szinte valamen­­­nyien erős akaratú, a ténye­ket józanul mérlegelő embe­rek. Tudják, hogy munkájuk nem veszhet kárba, s hogy fáradozásuk előbb-utóbb biz­tosan megtenni a maga gyü­mölcsét. R. F, Megkezdődött a Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtó Bizottságának 25. ülése Csütörtökön a Gellért Szálló épületében berendezett ta­nácsteremben megkezdődött a Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtó Bizottságának 25. ülése. A tanácskozáson jár a szakszervezetek megvit at­ötödik világkongresszuson hozott ha­tározatok végrehajtásának ta­pasztalatait, a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseit, a jelenlegi nemzet­ lyásnak vezetője képviselik közi helyzettel összefüggő szakszervezeti tennivalókat, valamint a második nemzet­közi nőkonferencia összehívá­sával kapcsolatos feladatokat. Az ülésen a magyar szak­szervezeteket Somogyi Mik­lós, a SZOT elnöke, Brutyó János, a SZOT főtitkára, Ber­ki Sándor, a SZOT titká­ra és Kádas István, a SZOT nemzetközi kapcsolatok osztá­k tanácskozást Renato Bia­tossi, az SZVSZ elnöke nyi­totta meg, majd Birutyó Jánost, a SZOT főtitkára a vendéglá­tó magyar szakszervezetek ne­vében meleg szeretettel üdvö­zölte az SZVSZ Végrehajtó Bizottságának tagjait, a hala­dó nemzetközi szakszervezeti mozgalom képviselőit. Ezután Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára tartotta meg beszá­molóját. Módosul az általános iskolai beiratások rendje A művelődésügyi miniszter intézkedésére az általános is­kolai beiratkozások eddigi rendje megváltozik. Az 1962— 1963-as tanévtől csak az új tanköteleseket (az első osztá­lyosokat) és a más iskolákból átjelentkezett tanulókat kell június 21-én és 22-én beírat­ni. Az 1961—1962-es oktatási évben iskolába járt gyerekek tankötelezettsége és iskolába járási kötelezettsége további beiratás nélkül is fennáll. A tanulmányi értesítőket a jö­vőben a tanulók az első taní­tási napon adják be az osz­tályfőnököknek (alsó tagoza­ton az osztályvezetőknek). (MTI) Kaszálják a lucernát a potonyi Petőfi Tsz 12 holdas tábláján. A friss takarmányt csak borjúkkal etetik. Szovjet-mali közös közlemény Moszkva (TASZSZ). Moszkvában nyilvánosságra hozták a szovjet-mali közös közleményt, amelyet szerdán írt alá Nyikita Hruscsov, Szovjetunió Minisztertanácsá­a­nak elnöke és Modibo Keita, a Maii Köztársaság állam- és kormányfője. A közleményben kifejezésre jut az a szilárd meggyőződés, hogy Modibo Kelta Szovjet­unióban tett látogatása »fon­tos lépés a­ Szovjetunió és a Mali Köztársaság barátságá­nak és együttműködésének további megszilárdítása út­ján.« »Az általános és teljes le­szerelés megvalósítása külö­nösen sürgős és elodázhatat­lan feladat« — hangsúlyozza a két kormány. Mali kormánya »mint hasz­nos alapot a megegyezéshez, kész megvitatni azokat a ja­vaslatokat, amelyeket a sem­leges államoknak az atom­fegyver-kísérletek eltiltása kérdésében a tizennyolc hatal­mi leszerelési bizottság elé terjesztett emlékirata tartal­maz«. A múli fél a tárgyalások fo­lyamán megismerte a Szovjet­uniónak a német békeszerző­dés megkötése kérdésében el­foglalt álláspontját. »Mind­két fél kifejezte azt a szilárd meggyőződését, hogy elenged­hetetlenül szükséges e kérdés mielőbbi békés rendezése.« A két kormány atomfegyverek tárolását, »elítéli kül­földi fegyveres erők és kato­­nai támaszpontok fenntartását Afrika területén.« A két kor­mány úgy véli, »határozott intézkedésekre van hogy feltétel nélkül és szükség, hala­déktalanul teljesítsék« az Af­rika atomfegyver-mentes öve­zetté nyilvánításáról szóló ENSZ-határozatot. »A Szovjetunió és a Mali Köztársaság kijelentik, hogy határozottan elítélik az impe­rializmus és a kolonializm­­us minden megjelenési formáját.« A Szovjetunió és a Mali Köztársaság kormánya üdvöz­li az algériai nép történelmi győzelmét. Mindkét fél «komoly jelen­tőséget tulajdonít a kongói helyzetnek« — hangsúlyozza a közlemény. — A kongói hely­zet rendezésének igen fontos előfeltétele, hogy »szűnjék meg az imperialista erők be­avatkozása az ország ügyeiibe, távolítsanak el bek. on­nan minden külföldi katonai személyzetet és zsoldost, biztosítsák a Kongói Köztár­­s­­aság igazi függetlenségét­ és területi sérthetetlenségét«. »Ami az afrikai helyzetet illeti, a két fél határozottan elítéli a gyarmati rendszer új formáját, amelynek célja: gazdasági segítség örve alatt biztosítani a régi gyarmattar­tói előjogok fenntartását. A gyarmati rendszer új formája veszélyezteti az afrikai álla­mok függetlenségét és akadá­lyokat támaszt az afrikai or­szágoknak antikolonialista alapon való egysége és szoli­daritása útjában« — hangzik­ a közlemény. A két kormány megállapodott: »Minden tőle telhetőt elkövet, hogy segítse e veszély elhárítását és az af­rikai államok nők megőrzését«;függetlensége­A két fél kifejezi azt a mély meggyőződését, hogy a Kínai Népköztársaság ENSZ- beli jogainak helyreállítása »egyik fő feltétele az Egyesült­ Nemzetek Szervezete haté­kony tevékenységének«. A mali fél kifejezte nagy­ megelégedését azért az ömzsW len segítségért és támogatá­sért, amelyet a Szovjetunió nyújt az afrikai népeknek és az afrikai kontinensen folyó nemzeti felszabadító mozga­lomnak. »A semlegesség, amelyet egy sor afrikai és ázsiai or­­szág követ, az az út, megfelel az ezekben az amely or­szágokban fennálló konkrét reális helyzetnek« — muteferá a közlemény. A találkozások és beszélge­tések során megvitatták szovjet—mali kapcsolatok kés­z­üléseit. A két fél megállapo­dott abban, hogy a Szovjet­unió és a Mali Köztársaság népjeinek érdekében minden területen tovább bővítik az együttműködést. A Szovjet­unió műszaki és anyagi segít­séget nyújt a Mali Köztársa­ságnak újabb objektumok épí­téséhez és szakemberek kép­­­zéséhez. A közeljövőben mali par­amen­ti küldöttség látogat majd el a Szovjetunióba. 1 (MTI)

Next