Somogyi Néplap, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-25 / 198. szám

SOMOGYI NÉPLAP Otto Winzer: Az NDK fővárosában egyedül az NDK szuverén jogai érvényesek Berlin (ADN). —■ A Német Demokratikus Köztársaság berlini várospa­rancsnokának kinevezése vilá­gossá tette, hogy az NDK fő­városában egyedül az szuverén jogai érvényesek NDK — jelentette ki csütörtökön este Otto Winter helyettes külügy­miniszter a Német Demokrati­kus Köztársaság televíziójá­ban. Kennedy amerikai elnök legutóbbi sajtónyilatkozatával kapcsolatban hangoztatta: szuverén német állam főváro­­­sa már régóta nem alkalmas hely az elévült megszállási rendszer fenntartását mesterkedések folytatására­ célzó Winter külügyminiszter-he­lyettes a továbbiakban hangoz­tatta:­­ a legújabb nyugat-berlini provokációkat az Adenau­­er-kormány és a Brandt­feie szenátus azért szer­vezte, hogy a nyugati ha­talmakat megpróbálja régóta eltemetett négyha­­­talmi státus felélesztésére rávenni. A bonni revánspolitikának az volt a célja, hogy az NDK-t el­válassza fővárosától, de ez törekvés teljesen kudarcot val­a­lott. Winter nyilatkozatában ki­jelentette, hogy a szovjet had­erők az NDK kormányával kö­tött megegyezés alapján ideig­lenesen azért állomásoznak a Német Demokratikus Köztár­saságban, mert Nyugat-Né­metországban NATO-csapatok tartózkodnak. Mivel pedig a NATO most Nyugat-Berlinben is megvetette lábát, a Német Demokratikus Köztársaság fő­városában a néphadsereg ol­dalán a szovjet haderő is őr­ködik a béke, valamint a Né­met Demokratikus Köztársa­ság és az egész szocialista tá­bor biztonságának megőrzésén. Az amerikaiak Nyugat-Berlin­ben vállalt felelőssége, amiről Kennedy elnök beszélt, azt eredményezte, hogy az határőreit legyilkolják, a NDK ha­tár ellen bombamerényleteket követnek el, soviniszta tünte­téseket rendeznek a szovjet, sőt az amerikai katonák ellen is — állapította meg Winter. A NATO-csapatoknak, amelyek a bonni kor­mány revansista céljait támogatják, el kell tűn­niük Nyugat-Berlinből. Helyettük átmenetileg az ENSZ katonai alakulatai biz­tosíthatnák a rend, a nyugalom és a béke fenntartását Nyugat- Berlinben, amíg a nyugat-ber­lini lakosság túlnyomó többsé­ge saját maga meg nem te­remti békés életének és az NDK-val való normális kap­csolatainak biztosítékait — je­lentette ki Winter külügymi­niszter-helyettes. (MTI) A nyugati hatalmak válasza a Szovjetunió augusztus 10-i jegyzékére London (DPA—AP). A három nyugati diplomáciai képviselőd hatalom pénte­ken azonos szövegű­ jegyzékeket nyújtottak át a szovjet külügy­minisztériumban válaszul az augusztus 10-i szovjet jegyzék­re, amelyben a Szovjetunió a nyugatiak berlini provokációi miatt tiltakozott. A tiltako­zást a nyugati válaszjegyzé­kek éles szavakkal utasítják el, és a nyugat-berlini feszült­ség fokozódásáért a­­ Német De­mokratikus Köztársaságra és a Szovjetunióra igyekeznek há­rítani a felelősséget. Az Egyesült Államok, Fran­ciaország és Nagy-Britannia a pénteki jegyzékben megismét­li azt a javaslatát, hogy tart­sanak négyhatalmi megbeszé­léseket a­­ feszültség megszün­tetésére és a helyzet további rosszabbodásának­ megakadá­lyozására. A javaslat szerint a legjobb lenne ezeket a megbe­széléseket Berlinben megtar­tani, de a hely megállapítását a nyugati hatalmak nem te­kintik javaslatuk feltételének. Brit kormánykörökben hang­súlyozzák, hogy a jegyzékek szándékosan hagyták nyitva azt a kérdést, milyen síkon bo­nyolódjanak le a Berlinnel kapcsolatos tárgyalások. Azt szeretnék, ha a négy hatalom berlini megbízottai kezdené­nek megbeszéléseket, de nem zárják ki azt a lehetőséget sem, hogy a kapcsolatfelvétel a moszkvai nagykövetek síkján vagy esetleg még magasabb szinten történjék meg. (MTI) Repülőgép­szerencsétlenség Kolumbiában Bogota (MTI). A kolumbiai Taxader légitársaság egyik DC–3 típusú repülőgépe csü­törtökön felszállás közben kigyul­ladt, és lezuhant Barrancabermeja repülőterén, Santander tartomány­ban. A repülőgépen 28 utazott, 20 ember meghalt, személy kettő közülük a repülőgép személyzeté­hez tartozott. Nyolc személy sú­lyosan megsebesült. Tizennégy év alatt ez volt a Taxader kolumbiai légitársaság vonalain az egyetlen szerencsétlenség. hol kell beszerezni iskolai --------- i felszerelésünket! Diáktollak Iskolakörzők Bőr-, fa- és műanyag tolltartók Pasztellkrónok Növénygyűjtők Kézben, háton hordozható iskolatáskák 14,40— 56,00 Ft-ig 11.00— 33,00 Ft-ig 5,80— 48,00 Ft-ig 3,00— 18,00 Ft-ig 18,00 Ft 65.00— 135,00 Ft-ig A földművesszövetkezeti szaküzletekben minden iskolaszer beszerezhető! (2962) 2 Terjed a sztrájkmozgalom Spanyolországban Madrid (MTI). Napról napra növekszik azoknak a bányászoknak a szá­ma, akik csatlakoznak az as­­túriai bányavidék sztrájkmoz­galmához. Csütörtökön a spa­nyol hatóságok újabb öt bá­nyát zárattak be, ahol a mint­egy 3160 főnyi bányász lassí­tott munkatempóval fejezte ki szolidaritását sztrájkoló bá­nyásztársai iránt. A sztrájkolók száma péntek reggelre 12 000-re emelkedett. A Spanyolországból érkező jelentések első ízben számol­nak be arról, hogy az astúriai bányavidéken általánossá vált a lassított munka. Egyes he­lyeken a bányászok szokásos teljesítményüknek csupán 70 százalékát adják. Más bányák­ban a dolgozók tüntetőleg tá­vol maradnak munkahelyük­től. Az AFP hírügynökség sze­rint a bányászok mindenek­előtt azt akarják megmutatni, hogy nem hajlandók igénybe venni azokat az eszközöket, amelyeket a Franco-rezsim el­lenőrzése alatt álló szakszerve­zetek ajánlanak követeléseik kielégítésére Párhuzamos tüntetések Algírban Khider és Ben Bella nyilatkozatai Algír (MTI). Csütörtökön az algíri fóru­mon, a volt kormányzósági palota előtt 15—20 000 főnyi tömeg gyűlt össze. Mohamme­­di Szaid, az FLN politikai bi­zottságának egyik tagja inté­zett rövid beszédet a tömeg­hez. — Algéria népe — mondot­ta —, büszke lehetsz magad­ra, győztesen harcoltál Euró­pa, a NATO és Franciaország ellen ... Ha újra harcra ke­rül a sor, algériai nép, ne félj, mi melletted leszünk, ve­led együtt harcolunk, hiszen gyermekeid vagyunk, és min­dig veled maradunk. A beszéd után nem lehetett megállapítani, hogy a tüntető tömeg a politikai bizottság mellett vagy ellene van-e — írja a DPA tudósítója. A tüntetőket ugyanis a 4. katonai körzet hívta ös­­­sze, hogy tüntessenek hadsereg mellett, most pe­­­dig a politikai bizottság tagjait éltették. A volt kormányzósági palo­ta erkélyén ezután megjelent Mohammed Khider, a politikai bizottság főtitkára, és — mint az AFP jelenti — beszédében elítélte »azokat a testvéreket, akik meg akarták akadályozni a fórumra összehívott tünte­tést«. A katonatisztek önkényes cenzúrázása tevékenységére cé­lozva kijelentette, hogy sen­kinek sincs joga korlátozni a nép kifejezési szabadságát. »A hadsereg — mondotta — a népből született, de ez nem jogosít fel bizo­nyos felelős vezetőket ar­ra, hogy erőszakot alkal­mazzanak a nép ellen.« — A nemzeti felszabadító hadsereg — folytatta — erőt képvisel, de most arról van szó, hogy ez az erő a népet szolgálja-e majd vagy csak egyeseket. A beszéd elhangzása után eltuntek a katonatiszteket él­tető feliratok, és a tömeg élé­re olyan tüntetők álltak, akik Ben Bellát és a politikai bi­zottságot éltették. Ben Bella miniszterelnök­­helyettes, a politikai bizottság tagja is mondott beszédet az algíri fórumon. Hangsúlyozta a békés építés szükségességét. »Vegyétek a fegyvert a bal, a csákányt pedig a jobb ke­zetekbe. Hét és fél évig har­coltatok, a soron következő években polgári munkát ké­rünk tőletek« — mondotta Ben Bella a tömegnek. A miniszterelnök-helyet­tes megígérte, hogy né­hány napon belül munka­­­ alkalmat biztosítanak min­­denkinek, megnyitják az üzleteket. »Cso­dákra nem vagyunk képesek, a gazdasági helyzet pedig — a múlt örökségeképpen !— rendkívül nehéz. A politikai bizottság azonban veletek van, és a forradalom győzni fog*—■ hangsúlyozta. Az algériai ve­zető a továbbiakban földrefor­mot ígért, majd rátért az új állam külpolitikájának ismer­tetésére. Algéria vezetői min­dent meg fognak tenni az Egyesült Észak-Afrika, a Maghreb megteremtéséért, és támogatni kívánják az ango­lai szabadságharcosok függet­lenségi küzdelmét — jelentet­te ki. A hadsereg szerepével fog­lalkozva Ben BeTa hangsú­lyozta, hogy annak feladata az ország határainak biztosí­tása. Khider, a politikai bizottság főtitkára csütörtökön este saj­tóértekezletet tartott. Meglepetést keltett az bejelentése, hogy a 4. szá­­­mú vilaja egységei szer­dám elfoglalták az algíri rádió épületét. Khider kijelentette, hogy ha a katonák nem adják át a rádiót a polgári hatóságoknak, a politikai bizottság a néptől kér segítséget. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a politikai bizottság nem hajlandó en­gedményekre, mert ezek végül is anarchiához vezetnének. A bizottság felhatalmazását a forradalmi tanácstól kapta, és élni fog jogaival. Az esti órákban lassan hely­reállt a nyugalom Algír ut­cáin. A tömeg szétszóródott. Megfigyelők megállapítják, hogy a tüntetések célja lénye­gében közös volt: a tömegek munkát, kenyeret és jobb élet­­körülményeket követelnek. Potsdam mindennapi életéből. A képen: A Clara Zet­kin bölcsőde kis lakói ismerkednek városukkal. (MTI Külföldi Képszolg.) Szombat, 1962. augusztus Nem szabad megengedni, hogy Gizenga Lumumba tragikus sorsára jusson Rabat (MTI). Antoine Gizenga kongói ha­zafi sorsa élénk nyugtalansá­got vált ki a marokkói nép körében. A marokkói országos diákszövetség vezetősége táv­iratot intézett az ENSZ-hez, amely hangsúlyozza: »A ma­rokkói diákok és az egész nép nevében nyugtalanságunkat fe­jezzük ki Gizenga sorsa miatt. Felszólítjuk az ENSZ-et, ame­lyet felelősség terhel a kongói vezető mostani helyzetéért, te­­­gyen meg mindent annak meg­­dolg­ozására, hogy Gizenga Lumumba tragikus sorsára jus­son.« MOSZKVA A szovjet ügyészek nyilatko­­zatot adtak a sajtónak, és eb­ben szintén nyugtalanságukat juttatják kifejezésre. Montero tábornok Buenos Airesben Buenos Aires (Reuter, AFP). Mint az AFP jelenti, csütör­tökön este az argentin fővá­rosba érkezett Montero tábor­nok, a jelenlegi katonai-politi­kai válságot kirobbantó láza­dás elindítója. Montero tábornok Buenos Airesbe érkezve egyáltalán nem rejtette véka alá, hogy a Guido-kormány távozását kí­vánja. »A jelenlegi kormány hibrid jelenség. Csak alapvető és döntő akció szüntetheti meg az ország politikai, gazdasági és szociális hanyatlását« — mondotta Montero. Az AFP arról tudósít, hogy Bernardino Lavayro, az új ve­zérkari főnök szintén olyan megoldás híve, amely magában foglalná Guido távozását és a hadsereg átszervezését. (MTI) A Szovjetunió és a többi békeszerető ország türelme nem lehet végtelen A Pravda washingtoni tudósítója a berlini kérdéssel kapcsolatos amerikai álláspontról Moszkva (TASZSZ). — A német kérdés megol­dása, amelyet a Szovjetunió sürget, minden nép alapvető érdekeit, köztük az Egyesült Államok nemzeti érdekeit is szolgálná. Az amerikai politi­kusoknak fontolóra kellene venniük, milyen óriási előnyt jelentene az Egyesült Államok népei számára a német béke­­szerződés megkötése — írja a Pravda pénteki számában Sz. Visnyevszkij, a lap washingto­ni tudósítója. — Aligha titok valaki előtt is az Egyesült Államokban — folytatja a tudósító —, mire vezet, ha továbbra is fenntart­ják a háborús veszélygócot Eu­rópa szívében, és tovább fokoz­zák a bonni militaristák étvá­gyát. A tudósító utal a Nyugat- Berlinben egyre ismétlődő pro­vokációkra, majd így folytat­ja: — Minden józan gondolko­dású embernek mindebből egyetlen ésszerű következte­tést kell levonnia: nem veszte­getve az időt, meg kell kötni a német békeszerződést; köl­csönösen elfogadható szerződés alapján rendezni kell a nyugat­­berlini helyzetet; e városrészt a NATO katonai támaszpont­ja helyett demilitarizált had várossá kell változtatni, sza­ezzel pontot tenni a második­­ világháború után; megbízható gátat emelni a harcias neoná­cik útjába. — Sajnos, nem vehető ész­re — folytatja a cikkíró —, hogy Washingtonban komolyan elgondolkodnának a kialakult helyzet fölött. Mihelyt arra ke­rül a sor, hogy levonják az ész­szerű következtetéseket a köz­ismert tényekből, a washingto­ni stratégák se nem látnak, se nem hallanak, s nem képesek logikusan gondolkodni. Vörös posztóként fogadnak minden olyan utalást, hogy haladékta­lanul szükséges a német béke­­szerződés megkötése. A rende­zés fő kérdéséről, a nyugat-ber­lini megszállás readuer meg­szüntetéséről pedig sok ameri­kai propagandista egyenesen kijelenti, hogy az még megvi­tatás tárgya sem lehet. — Ki kell vonni a három nyugati hatalom megszálló csa­patait Nyugat-Berlinből, és meg kell szüntetni az ottani megszállási rendszert. Ezzel széles út nyílik a német béke­rendezéshez. Csakis ezen az úton kell keresni a kölcsönö­sen elfogadható megoldást. Itt van az ésszerű megegyezés reá­lis alapja — hangsúlyozza tudósító, majd befejezésül le­­­szögezi, hogy annak, aki szí­vén viseli az egyetemes béke sorsát, nem szabad hiábava­lóan heteket, hónapokat vesz­tegetnie. »A Szovjetunió és többi békeszerető ország sok a jóakaratról és türelemről tett tanúságot konstruktív lépése­ket várva az amerikai kor­mánytól. Ez a türelem termé­szetesen nem lehet végtelen.« (MTI)

Next