Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-01 / 51. szám

n5ro ■yc CT // sCJCs ttSÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) ÍR­Ás 80 FILLÉR Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXL évfolyam 51. szám, 1964. március 1., vasárnap Losonczi Pál elvtárs látogatása megyénkben Losonczi Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, földművelésügyi miniszter, or­szággyűlési képviselő a hét vé­gén két napot töltött megyénk­ben. Pénteken délelőtt, Ka­posvárra érkezésekor Németh Magyaróvölgyben van az Al­­sóbogáti Állami Gazdaság marhahizlaló telepe. Al­lattenyésztési kutatók itt is­folytatnak kísérleteket. A hely­is színen Böbék József, a kutató­­csoport vezetője és dr. Guba Sándor, a mezőgazdasági tech­nikum­ igazgatója adott számot a takarmányozási, hizlalási ta­pasztalatokról. A fehérje pót­lására karbamidot etetnek, s ezt keverik kukoricacsutkával és silóval. A takarmányozási és hízékonysági kísérletek leg­utóbbi mérlegelési adatai sze­rint az egyik istállóban 34,5 kg a növendékbikák havi át­lagos súlygyarapodása. Az ál­latok átlagosan 18 korban érik el az 550 hónapos kg-os súlyt, s minőségük megfelel az export követelményeinek. Szolnoki Ferenc állatgondo­zó Losonczi elvtárs kérdésére válaszolva elmondta: ez a ta­karmány nem ártalmas az ál­latok egészségére, megbetege­dés egyáltalán nem fordult elő. — Csak egy baj van — tette hozzá —, kevés a szalma, ne­héz így rendet tartani. Délután a Kaposvári Állami Gazdaság cseh­ központjában folytatódott az eszmecsere a kutatásról. Molnár László, a Felsőfokú Mezőgazdasági Pénteken este nagygyűlést rendeztek Homokszentgyör­­gyön. Ezen Csima József köz­ségi vb-elnök megnyitó szavai után Losonczi elvtárs mondott beszédet. Képviselői beszámolójában a falu lakosságát érdeklő kérdé­sekről szólott. Elemezte a vi­lágpolitika alakulását, s rész­letesen ismertette mezőgazda­ságunk helyzetét és feladatait. Utalt azokra a kérdésekre, amelyekről a gyűlés kezdete előtt beszélgetett a tsz-szak­­körben a helyi vezetőkkel: Berki József elnökkel, Szakács József párttitkárral és mások­kal. • Hogyan áll, hol tart az ország mezőgazdasága? Ez nemcsak a parasztokat, hanem a városiakat is érdekli. Köz­ponti Bizottságunk legutóbbi Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára és Illés Dezső, a megyei pártbizottság titkára fogadták. Együttesen keresték föl először a mezőgazdasági technikumot, onnan pedig Ma­­gyaróvölgybe utaztat Technikum tanszékvezetője a sertésfiaztatók téli mikroklí­­mai vizsgálatairól tájékoztatta a vendégeket Ennek alapján szóba került a mezőgazdasági építkezések és az állattenyész­tési kutatás számos problémá­ja. Losonczi elvtárs a nagy­üzemi állatférőhelyek létesíté­sének gyakorlatáról szólva helytelenítette a korábbi túl­zott megkötöttségeket, a taka­rékosság és ésszerűség alatt folytatott pazarlást. örve Az állattenyésztési kutatóknak pe­dig azt tanácsolta: vegyék job­ban figyelembe az élet min­dennapos követelményeit, valóság talaján maradva olyan a eljárásokat dolgozzanak ki, amelyeket közvetlenül haszno­síthatnak az állami gazdasá­gok és termelőszövetkezetek. Közben a látogatók Dénes­­majorban megtekintették az épülő mezőgazdasági techniku­mot. Itt Győri János, az EM Építőipari Vállalat igazgatója és Ozsváth Károly főmérnök tájékoztatta őket a munkákról. A vállalat vezetői kijelentet­ték: szeptember 1-én kezdőd­het a tanítás ebben az új in­tézményben, ha az iskola igaz­gatósága nem módosíttatja az elfogadott terveket ülésén megállapította: az át­szervezett mezőgazdaság egész­ségesen, biztatóan fejlődik. Az utóbbi évek kedvezőtlen idő­járása, a nagyüzemi gazdasá­gok kialakításával járó nehéz­ségek ellenére is el tudtuk lát­ni a korábbinál több élelmi­szerrel az országot; ez arról tanúskodik, hogy jó úton já­runk — mondotta, majd he­lyi példákat sorolt fel annak bizonyítására, hogy szebben, jobban él a falu, mint az át­szervezés előtt . Itt nagy a jövedelem a közösben. Nem hiszem azon­ban, hogy bárki annyi pénzt kapott volna, hogy már kezdi sokallani, és azon gondolko­dik, kellene visszaadni belőle. Mindenki azt tartja inkább, hogy nem ártana még egy ki­csit több. És erre megvan a lehetőség. Homokszentgyör­­gyön is még több jut, ha töb­bet termelnek — hangsúlyoz­ta a miniszter. Végezetül Losonczi elvtárs ezeket mondotta: — Közös célunk, közös a felelősségünk.­­ Életünk úgy alakul, ahogyan szót tudunk érteni egymás­sal, ahogyan dolgozik ki-ki a maga helyén. Munkánkat ab­ban a tudatban folytathatjuk, hogy eddigi fáradozásunknak megvan a gyümölcse, s ez erőt ad a további feladatokhoz. El­mondhatom, hogy az országve­zetés a néptől kapott megbí­zatást teljes tudásával szolgál­ja, kérni pedig arra kérem mindnyájukat, hogy ezt­ a po­litikát továbbra is jó munká­jukkal támogassák. Beszélgetés a tsz-ek helyzetéről a barcsi járásban A tegnapi napot Losonczi elvtárs Németh elvtárssal együtt a barcsi járásban töl­tötte. Velük tartott Szigeti István, a megyei tanács elnök­­helyettese is. A miniszter elő­ször a járási pártbizottságon érdeklődött a tsz-ek helyzeté­ről. Nyomatékosan felhívta a figyelmet a szövetkezetek, ezen belül a jó tsz-ek vezetőivel va­ló rendszeres foglalkozásra, nehogy kivonják magukat tagság és a járás ellenőrzése a alól. Ezután Kastélyosdombóra látogattak. Ott Csonka Géza, a Népakarat Tsz nemrégiben megválasztott elnöke ismertet­te körülményeiket, a gazdálko­dás javítására szolgáló elgon­dolásaikat. Bátorította Loson­czi elvtárs, hogy a tagságra tá­maszkodva fogjon hozzá munkához, és akkor az ered­­­mény nem marad el. Felhívta a figyelmét, hogy ne akarja­nak máról holnapra mindent megoldani, hiszen az képtelen­ség, hanem csak azt tűzzék maguk elé, ami nem haladja meg erejüket. — A kastélyos­­dombóiakat úgy ismerem — mondotta —, hogy akarnak és tudnak előbbr­e jutni; a jó gaz­da gondosságával dolgozzanak, s akkor az eddigi megtorpa­nást és egy helyben topogást fejlődés váltja fel. Az esti etetés idején érkez­tek a vendégek a lakócsai ma­jorba. A növendékmarha-istál­­lóban Losonczi elvtárs Rugács János és Galambos György ál­latgondozóknak elismerését fe­jezte ki azért, mert most na­gyobb a rend, a tisztaság, és szebb, gondozottabb a jószág, mint néhány évvel ezelőtt. Fucskár Antal tehenész a tej­hozam alakulását és a gondo­zók bérezését ismertette. Este a községi tanácsházán a helyi vezetők fogadták a lá­togatókat. A kötetlen beszélge­tésen szóba került ennek az évről évre fejlődő szövetkezet­nek megannyi eredménye néhány gondja. Nyári Pál, és tsz elnöke elmondta: közgyű­­­lésre készülnek. Arra töreksze­nek, hogy a kukorica részes műveléséről áttérjenek fejlet­tebb jövedelemelosztási for­mára. Ennek elfogadtatása vé­gett már az előkészítés idő­szakában ismertetik a javasolt díjazási módszert, hogy a köz­gyűlésen megfelelően dönthes­sen a tagság. A beszélgetés után Losonczi elvtárs gyűlésen találkozott lakócsai választóival. Beszá­molt nekik képviselői, munká­járól és az ország helyzetéről. Ezzel befejeződött megyénkben tett látogatása. K. J. Ismerkedés az állattenyésztési kutatók munkájával Képviselői beszámoló Homokszentgyörgyön Teljes rehabilitáció Prága (TASZSZ): A CSKP Központi Bizott­sága teljes mértékben rehabi­litálta a Szlovák Kommunista Pártnak azokat a neves sze­mélyiségeit, akiket a szemé­lyi kultusz időszakában alap­talanul a burzsoá nacionaliz­mus, valamint a párt- és államellenes tevékenység vád­jával illettek. A Rudé Právo szombati szá­mának belső vezércikke sze­rint a CSKP Központi Bizott­sága 1963. decemberi plénu­mán felülvizsgálta a Szlovák Kommunista Párt 1950. évi IX. kongresszusán elhangzott — a Szlovák KP vezetősége egyes tagjainak úgynevezett burzsoá nacionalizmusáról szóló — bí­rálat politikai és ideológiai vo­natkozásait. A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága tü­zetesen megvizsgálta az üg­­gyel kapcsolatos okmányokat, valamint az újonnan napvilág­ra került tényeket, s arra következtetésre jutott, hogy a a bírálat az úgynevezett burzsoá nacionalista frakcióról alapta­lan volt. A CSKP Központi Bizottsá­ga érvénytelenítette a korábbi alaptalan párthatározatokat Husáknak, Novomeskynek és Clementisnek a CSKP Közpon­ti Bizottságából és a pártból való kizárásáról, párt-, állami és társadalmi tisztségeikről történt leváltásukról, valamint K. Smidkenek a CSKP Köz­ponti Bizottságából való kizá­­rásáról Magyar kormányküldöttség mázolt a lipcsei vásárra A Német Demokratikus Köztár­saság kormányának meghívására magyar kormányküldöttség utazott a lipcsei vásárra. A delegációt Lévárdi Ferenc nehézipari minisz­ter vezeti. A küldöttség tagjai: Mulató János külkereskedelmi mi­niszterhelyettes, Borsos László bel­kereskedelmi miniszterhelyettes, továbbá Kárpáti József, Kasink berlini nagykövete, ak­i az NDK- ban csatlakozik a delegációhoz. (MTI) ■ . ;Tr­ IC'7 ■/­Mai számunk tartalmából: Üzemorvost kérnek a gyárak (3. o.) A balatoni telekdzsungel és ami mögötte van PAR­LAG­O­N (5. o.) Kulturális melléklet (7—8. o.) GYERMEKEKNEK (9. o.) Mindenféle — mindenfelől (10. o.) Vagyonvédelmi tapasztalatok a csurgói járásban (12. oj A Biztonsági Tanács ciprusi vitája New York (MTI). Az Egyesült Nemzetek Biz­tonsági Tanácsa pénteken folytatta a ciprusi kérdés vi­táját. Elsőnek Denktash ciprusi török politikus szólalt fel. Denktash csupán »magánem­berként« adhatta elő vélemé­nyét. Azt állította, hogy Ma­­kariosz elnök terroruralmat gyakorol a ciprusi törökök fe­lett. Ezután Görögország képvi­selője szólalt fel. Emlékezte­tett arra, hogy a ciprusi kül­ügyminiszter ismételten fel­hívta a világszervezet figyel­mét: idegen intervenció fenye­geti Ciprust, és ezért az ENSZ-nek mást kellene intéznie az felül­ér­dekelt államokhoz függetlenségének és az ország területi sérthetetlenségének tisztelet­ben tartására. Kiprianu ciprusi külügymi­niszter felszólalásában kije­lentette, hogy — tekintettel a Denktash beszédében elhang­zott rágalmazó kijelentésekre — kéri a tanácsot, az igazság megállapítására hallgasson ki különböző nemzetiségű cipru­si állampolgárokat. Felhívta a Biztonsági Tanács figyelmét arra, hogy Törökország pénteken újabb provokációt haj­tott végre, amikor hadgyakorlatok ürü­gyén török hadihajókat kül­dött a ciprusi partok közelé­be. A ciprusi külügyminiszter ezután megismételte kormá­nya kérését, hogy a Biztonsá­gi Tanács védje meg Ciprust a török fegyveres intervenció fenyegetésétől, s biztosítsa szigetország függetlenségét és a területi épségét. A Biztonsági Tanács ülésé­nek végén Fedorenko, a Szov­jetunió képviselője felszólí­totta Törökország­­ot, válaszoljon végre képviselő­arra a kérdésre, a török kormány hajlandó-e az ENSZ alapok­mányának megfelelően kije­lenteni, hogy tiszteletben tartja Ciprus integritását és függetlenségét Menemenciog­­lu török küldött Fedorenko fel­hívására kijelentette, kormá­nya egyike a londoni »garan­ciaszerződés« aláíróinak, és Törökország e szerződés ér­telmében tesz eleget köte­lezettségeinek. Fedorenko ezután ismét szót kért, és felhívta a Biztonsági Tanács tagjainak figyelmét arra, hogy a török küldött ezúttal sem adott világos választ a ciprusi kormány által jog­gal igen fontosnak tartott kérdésre. (Folytatás a 2. oldalon) Éleződnek az ellentétek Ausztriában Az Osztrák Szocialista Párt népszavazást javasol a Habsburg kérdésben Bécs. Klaus, az Osztrák Néppárt szélsőséges elemeit képviselő kancellár­jelölt fellépése már­is mélyreható ellentétekhez vezetett a szocialistákkal. A vita előterében Habs­burg Ottó­szatérésének ausztriai visz­­kérdése áll, amely már tavaly csaknem a 17 éves koalíciós együttmű­ködés felborulását okozta. Osztrák szocialista körökben rámutatnak: Klaus a múlt év őszéig, amikor a néppárt el­nökévé való megválasztása után e tisztségéről taktikai meggondolásokból le nem mondott, az európai monar­­chisták tömörülésének alelnö­­ke volt. E szervezet örökös elnöke Habsburg Ottó, és tagjai közé sorolhatja például Franco külügyminiszterét is. Piffl-Percevic, a Klauss-féle új néppárti kormánykoalíció oktatásügyi minisztere a néppárt fő hangadója volt a Habsburg Ottó visszatérését célzó tavalyi akcióban. Mivel Klausék »jogi« szem­pontokra hivatkozva eddig nem voltak hajlandók biztosítékot adni a Habs­­burg-ügyben, a szocialista párt most nép­szavazást javasol a kérdésben, de tervét a néppárt mereven elutasította. Hétfőre tűzték ki a koalí­ciós bizottság újabb tárgyalás­­ait. A kiélesedett ellentétek­ miatt bécsi politikai körök­ben már nem számolnak az­zal, hogy az új kormány jövő hét közepére megalakul­a hat. A jelek szerint a válság tovább húzódik. (MTI) Kaposvári zárszámadás A múlt évi költségvetési és városfejlesztési terv végrehajtásáról tárgyalt a városi tanács Élénk vita és hasznos esz­mecsere után tegnap elfogad­ta a városi tanácsülés a Ka­posvár múlt évi költségvetési és városfejlesztési tervének végrehajtásáról szóló rést. Megyeszékhelyünk jelen­költ­ségvetése 1963-ban tizenhat százalékkal volt magasabb az előző évinél, a bevétel 49 153 891, a kiadás pedig 44 249 345 forintra rúgott. Kaposváron a szilárd burkolatú járda 40 000 négyzetméterrel gyarapodott, hússzal emel­kedett a bölcsődei, het­venöttel pedig az óvodai férőhelyek száma. Az általános iskolákban négy­százzal több fiatal tanult, mint 1962-ben, s a gimnáziu­mokban is hasonló az emel­kedés. Viszont egy helyben­­ topogott az úthálózat fejlesz­tése és a parkosítás. A városi tanács népművelési célokra 229 000, a könyvtárak fej­lesztésére pedig 40 000 fo­rintot fordított. A tanácsülésen felszólalt dr. Kassai János, a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának titkára is. Elmondotta, több szépséghiba is akadt hogy a tanács munkájában. Megem­lítette, hogy a városi tanács az eredetileg elfogadott cél­kitűzéseknek csupán 56,8 szá­zalékát valósította meg múlt évben, a terveket gyak­­­ran módosítgatták .Felhívta a tanácsi apparátus figyelmét arra, hogy a város lakosságá­nak csak akkor van bizalma, ha látja, hogy a tervek meg­felelő elemzéssel készültek, és pontosan megvalósítják őket. A végrehajtó bizottság elő­terjesztéséhez sok tanácstag hozzászólt. Többen elmondot­ták, hogy nincsenek megelégedve a város virágosításával Az ország más városai nem­csak utolérték, hanem el­hagyták Kaposvárt ezen a té­is­zen. Nem megfelelő az utcák tisztasága sem. Mások a társadalmi munká­ban rejlő nagy lehetőségeket hangsúlyozták, támasztották alá, és példákkal hogy mi­lyen sokat segíthet a lakos­ság a tervek megvalósításá­ban. Vízvezeték 80 000, a II. Rákóczi építésében Iskola tereprendezésében Ferenc pe­dig 82 520 forint értékű mun­kát végeztek a kaposváriak. A vita és a hozzászólások­ra adott válasz után a ta­nácsülés megfelelő határoza­tokat hozott.

Next