Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-05 / 104. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK] AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kommunista pedagógusok aktívaértekezlete a kaposvári járásban (Tudósítónktól.) Hétfőn délelőtt ülésezett a kaposvári járás kommunista pedagógusainak aktívaértekez­lete a járási tanács nagyter­mében. Az értekezleten hat­van kommunista nevelő vett részt A részvevők az iskola­reform végrehajtásának eddigi eredményeit tárgyalták meg. A vitaindítót Ruttkai Ferenc, a megyei pártbizottság főelő­adója tartotta. Szólt azokról a jelentős eredményekről, lyeket 1956 óta értünk el me­az oktatásban és a nevelésben, valamint a tárgyi és a szemé­lyi ellátottság területén. Az iskolareformmal kapcsolatban az a tapasztalat — mondotta —, hogy a járás dolgozói, a szülők szívesen vesznek részt megvalósításában, segítenek ebben a munkában. Megemlí­tette, hogy a szül­őkkel és a termelőszövetkezetekkel az eddiginél még jobb kapcsola­tot kell kialakítani. Pozitívnak lehet értékelni a járásban a nevelés és az oktatás koordi­nálását. A nevelők és az osz­tályfőnökök rendszeres feljegy­zéseket készítenek a tanulók­ról. Ez lehetőséget ad arra, hogy a nevelők figyelemmel kísérjék a tanulók fejlődését. Végezetül Ruttkai elvtárs fel­hívta a kommunista pedagó­gusok figyelmét, hogy az isko­lareform további részének megvalósításában nekik kell elsősorban példát mutatniuk, élen kell járniuk a többi ne­velő előtt. Az előadás u­tán sokan kap­csolódtak be a vitába Az igaz­gatók, iskolavezetők és neve­lők elmondták személyes ta­pasztalataikat, melyeket az iskolareform eddigi részének megvalósítása közben szerez­tek. A vitában Dombóvári László, a járási pártbizottság első tit­kára is részt vett Módosították a borárakat A Belkereskedelmi Minisztérium — az Árhivatallal egyetértésben — rendelkezést hozott, amelynek értelmében május 5-től, mától a hordós és a palackozott borok ára megváltozik. Az üzletekben az asztali borok ára literenként átla­gosan 2 forinttal csökken, a mi­nőségi borok ára pedig átlagosan 3 forinttal emelkedik. Az árcsök­kenés, illetve az áremelkedés a vendéglátóipari helyeken az osz­tályba sorolásnak megfelelően módosul. A hordós pecsenye- és csemege­borok, valamint a pezsgő, a hab­zóbor, a vermuth és a gyümölcs­borok ára nem változik. Az ár­változás a tervezett értékesítést figyelembe véve, éves szinten lakosságnak mintegy 65 millió fo­­­rint megtakarítást jelent. (MTI) Híradás a földekről A lemaradás megszüntetésén fáradoznak a marcali járás tsz-ei Az időszerű mezőgazdasági tennivalók egynémelyikéből meglepően keveset végeztek el eddig a marcali járás tsz-ei. A múlt hét végén a legfontosabb munkák közül főként a ka­­feoricavetéssel maradtak el megye többi járása mögött: a a megyei 22 százalékkal szem­ben mindössze 7 százalékot tel­jesítettek. A megyei átlagnál kevesebb kukoricát és őszi ga­bonát vegyszereztek. Egyik­­másik gazdaságban előbbre vannak, de a tennivalók üte­me általában elmaradt attól, amit a marcali járástól a ko­rábbi szép eredmények alap­ján várni lehet Tegnap körülnéztünk a já­rásban, meglátogattunk hány termelőszövetkezetet, ne­m vizsgáltuk, mi a lemaradás oka, s mit tesznek azért, hogy mielőbb végezzenek. Megtud­tuk — erről tanúskodott he­lyenként a határ még most is —, hogy több mint három hé­­­ten át esőzések akadályozták mezei munkákat. Tegnap azonban mindenki sietett. Hét­főn Marcaliban és Niklán, teg­nap pedig Böhönyén és So­­mogyzsitfán gyűltek össze a körzet szövetkezeti vezetői, megbeszélték, mit kellene ten­­­ni a lemaradás megszünteté­séért. Viszonylag rövidek, be­számoló jellegűek voltak ezek a tanácskozások, s a munkák­ban előbbre levő gazdaságok vezetői ismertették módszerei­ket, szervezési tapasztalatai­kat. A határt járva sok láttunk cukorrépát és helyütt mákot saraboló meg burgonyát ültető szövetkezeti gazdákat. A so­­mogyszentpáli Béke Tsz közös tábláin mintegy nyolcvanná dolgoztak tegnap, szórtak műtrágyát a tavaszi árpára, s a legtöbben burgonyát ültettek. Naponta nyolc-tíz holdon te­szik földbe a gumót, így há­rom nap alatt végezhetnek ez­zel a tennivalóval. Még jókora területen, mintegy 180 holdon hátravan a kukoricavetés. Ezt géppel végzik, ma vagy hol­nap azonban már a lovakat is vetőgép elé fogják, s a háztá­jiban 10—12 fogat veti majd a kukoricát. A Béke Tsz-ben úgyszólván csak április utolsó hetében foghatnak hozzá na­gyobb lendülettel a munkák­hoz. Mihelyt lehetett, dolgozni kezdtek a traktorok. Most a közösben is és a háztájiban is készítik a magágyat a gépek­, folyik a vegyszerezés meg vetés, és a vetések után mind­a járt elmunkálják a talajt. Csa­ládi vállalások szerint álltak parcellájukba az emberek, és sarabolják a cukorrépát. Északabbra, a Sávolyi Új Élet Tsz-ben szintén az a pa­nasz, hogy sokáig voltak tét­lenségre kárhoztatva, úgy számítanak, hogy a Most pár napos jó időben kialakult ütemmel dolgozva a hónap kö­zepére elvethetik a hátralevő 170 hold kukoricájukat. Mint­egy ötvenen ültették tegnap a burgonyát, mások répát vetet­tek. A talaj-előkészítés meg­gyorsítására Szőke Ferenc és Árvai György váltótársként ült traktorra, így a szövetkezet két gépe mától kezdve éjjel is dol­gozik. Az említett tsz-ekben és a járás legtöbb gazdaságában is vasárnapi műszakot tartanak. Sávolyon például május 1-én­­ és vasárnap összesen húsz hold napraforgóval, kukoricával és negyven hold tizenöt hold burgonyával szaporodott a be­vetett terület. Itt is említették, és más­t is mondták, hogy gépek alkatrészellátása kedve­­­zőtlenebb, mint tavaly ilyen­kor volt. Ha ilyen problémá­juk nem volna, könnyebben pótolhatnák lemaradásukat, de így is minden igyekezetük­kel a munkák meggyorsításá­ra, mielőbbi elvégzésére tö­rekszenek. H. F. ÁRAI 50 FILLÉR XIII. ÉVFOLYAM 104. SZÁM SZERDA, 1965. MÁJUS 5. Mai számunk tartalmából Egymásnak segítenek (3. o.) Olvasóink írják (5. o.) Miért modern Madách remekműve? (6. o.) Már csaknem húszezer amerikai katona és huszonöt hadihajó van Dominikában Caamano ezredes az ideiglenes elnök Johnson hétszázmillió dollárt kért a háborúra A nyugati hírügynökségek értesülései szerint hét­főn a dominikai törvényhozó gyűlés rendkívüli ülé­sén ideiglenes elnökké választották Francisco Caa­mano ezredest, a Bosch, volt elnök visszatéréséért küzdő erők parancsnokát. A helyszínről érkező je­lentések szerint a felkelők az Intervenció ellenére is tartják állásaikat Santo Domingóban, és kiterjedt erőkkel rendelkeznek az ország más vidékein. Az amerikai parancsnokság azzal a tervvel foglalkozik, hogy a fővárosban nagyszabású katonai akciót indít az ellenállás letörésére. A terv végrehajtását azon­ban egyelőre politikai okok miatt felfüggesztették, mivel az — több ezer emberélet elpusztítása miatt — »hátrányos politikai következményekkel járhat«. Az AP tudósítója hétfőn be­szélgetést folytatott a felke­lők főhadiszállásán Caamano ezredessel. Az ezredes, aki 18 000 főnyi katonaság és fegyveres polgári személy harcát irányítja, kijelentette, hogy nem fogad el »­semmifé­le olyan politikai megoldást, amely nem alkotmányos«. A felkelők elsősorban azért küzdenek, hogy Bosch elnök­kel az élen térjen vissza az 1963-ban törvényesen megvá­lasztott kormányzat. »Napon­ta tízszer beszélek telefo­non Bosch elnökkel, minden megoldáshoz az ő jóváhagyá­sa szükséges­«. Az ezredes hangsúlyozta, hogy erői min­den áron fenntartják a szünetet, hogy az AÁSZ tűz­bi­zottsága elvégezhesse munká­ját. Hozzáfűzte azonban: »Ha az amerikaiak megtámadnak bennünket, védekeznünk kell. Ha az amerikaiak még n­égy háztömbbel előrenyomulnak, akkor könnyen olyan össze­csapás keletkezhet, amely rendkívül megnehezíti a tűz­szünet fenntartását [UNK]s. Az Amerikai Államok Szer­vezetének öttagú bizottsága, valamint Emmanuele Clargi­­zio pápai nuncius hétfőn több mint kétórás megbeszélést folytatott a felkelők vezetői­vel, köztük Caamano ezredes­sel. A megbeszélésen a hír­­ügynökségek értesülései sze­rint a tűzszünet technikai feltételeiről volt szó. Hétfőn a katonai egységek általában megtartották a tűz­szünetet, de a városban to­­­­vábbra is szórványos lövöldö­zés volt. A kisebb csetepa­tékban két amerikai meghalt, és ezzel az amerikai halálos áldozatok száma hatra emel­kedett. A dominikai halottak számát mintegy ezer—ezeröt­száz főre becsülik. Francisco Caamono Deno ezredes kedden letette a hi­vatali esküt, mint a Domini­kai Köztársaság új ideiglenes elnöke — jelenti az AP hír»« ügynökség. Ahhoz, hogy Caamanót ideig­lenesen a köztársaság élére állítsák, a Puerto Ricó-i száműzetésben élő Bosch volt elnök jóváhagyására is szük­ség volt. Az AP jelentése szerint azonban a beiktatáskor mon­dott beszédében Caamano azt (Folytatás a 2. oldalon.) Amerikai repülők újabb kalóztámadásai a VDK ellen Szovjet válasz a demokratikus Vietnam nemzetgyűlésének felhívására Az amerikai repülőgépek kedden kalóztámadást intéz­tek egy Hanoitól 95 kilomé­terre délre fekvő vasútvonal ellen. Az akcióban több mint száz amerikai és dél-vietnami repülőgép vett részt. A Da Nang-i támaszpont környékén az amerikaiak újabb egységeket összpontosí­tottak, mert a napokban a szabadságharcosok újabb, az eddiginél is erősebb támadá­sára lehet számítani. Az amerikai tengerészgya­logság és a vietnami szabad­ságharcosok között több ös­­­szetűzés volt kedden a Da Nang-i amerikai légitámasz­pont környékén. Nyugati hír­­ügynökségek jelentései sze­rint négy amerikai megsebe­sült. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa két házának elnökei levélben válaszoltak arra felhívásra, amelyet a Vietna­a­mi Demokratikus Köztársaság nemzetgyűlése intézett a kü­lönböző országok parlament­jeihez a vietnami kérdés bé­kés rendezése érdekében. levél kifejti, hogy a Szovjet­­­unió Legfelsőbb Tanácsa tel­jes mértékben támogatja a vietnami békés rendezés ér­dekében a felhívásban foglalt javaslatokat és felszólítja a többi ország parlamentjeit, hogy szintén támogassák őket. A válasz egyúttal hangsú­lyozza, hogy az Egyesült Ál­lamoknak be kell szüntetnie hadműveleteit és mindenne­mű merényletét a Vietnami Demokratikus Köztársaság el­len. Ha az Egyesült Államok agressziója a VDK ellen fo­­­kozódni fog, a szovjet kor­­mány szükség esetén, a VDK kormányának felhívására megengedi, hogy Vietnamba utazzanak azok a szovjet ál­lampolgárok, akik harcolni kívánnak a vietnami nép igazságos ügyéért, a VDK szocialista vívmányainak­ fenntartásáért — mondja be­fejezésül a levél (MTI) AZ AUTÓSOK ÖRÖMÉRE A Siófok és a bozsoki elágazás között, tíz kilométer hosszú szakaszon korszerűsítik a 7-es főközlekedési utat az Aszfaltútépítő Vállalat dolgozói. Két méterrel szélesítik ki az úttestet. Folytatja a MÁV a dombóvár—gyékényesi vasútvonal felújítását Vonatpótló buszok közlekednek május 10-től Kaposvár és Somogyszob között Május 10-től megváltozik a menetrend a vasútvonal Ka­posvár és Somogyszob közöt­ti részén. A hét első öt nap­ján nem közlekedik a Ka­posvárról 7 óra 45 perckor induló 4022. számú, a 10 óra 10 perckor induló 4034. szá­mú vonat, a Somogyszobról Kaposvárra 9 óra 50 perckor érkező 4037. sz., a 13 óra 14 perckor érkező 4025. sz. vo­nat. A MÁV megszünteti Ka­­posvár és Kaposmérő között a megyeszékhelyről 7 óra 36 perckor induló 5742/5735. sz. vonatot, a Kaposvárra 9 óra 19 perckor érkező 5732/5747. sz., a 13 óra 2 perckor érkező 5734/5745 sz. személyvonatot. Helyettük vonatpótló bu­szok közlekednek Kaposvár­ról Jákó, Beleg, Somogyszob célállomással, Nagybajomon át. Ötvöskónyit nem érintik a buszok megfelelő bekötőút hiányában. Az autóbuszokon vasúti díjszabással utazhatnak az utasok. A menetjegyet az ál­lomások pénztárában vehetik meg. A községekben a jegy­vizsgálók adnak jegyet pótdíj nélkül. A buszok nem vállal­ják az útipoggyász- és az ex­­presszáru fuvarozását. A MÁV minden állomáson el­helyezte a vonatpótló buszok menetrendjét, az érdeklődők itt kaphatnak részletes felvi­­lágosítást. Szombaton és vasárnap korlátozás nélkül közleked­nek a szóbanforgó vonatok. A MÁV Pécsi Igazgatósága folytatja a dombóvár—gyéké­nyesi vasútvonal felújítását.

Next