Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-01 / 127. szám

11 £ AG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKI Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VI. ÉVFOLYAM 127. SZÁM KEDD, 1965. JÚNIUS 1. Kádár János és Biszku Béla visszaérkezett Moszkvából Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Biszku Béla, a Politikai Bi­zottság tagja, akik a Szovjet­unió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának meghívá­sára baráti látogatást tettek a Szovjetunióban, vasárnap visszaérkeztek Budapestre. Fogadtatásukra a Nyugati pályaudvaron megjelent Apró Antal, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Kállai Gyula, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Nyers Re­zső, a Politikai Bizottság pót­tagja, a KB titkára, Benkei András, a Központi Bizottság tagja, belügyminiszter, Csa­nádi György, közlekedés- és postaügyi miniszter, Péter Já­nos külügyminiszter és Pója Frigyes, az MSZMP KB kül­ügyi osztályának vezetője. Je­len volt G. A Gyenyiszov, a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. (MTI) A norvég miniszterelnök Moszkvában Koszigin beszéde a norvég vendég tiszteletére adott ebéden A tíznapos látogatásra Szovjetunióba érkezett Ger­­hardsen norvég miniszte­elnök hétfőn a Kremlben lá­togatást tett Kosziginnél a szovjet minisztertanács el­nökénél. A két államférfi megvitatta a feleket kölcsö­nösen érdeklő nemzetközi problémákat, valamint szovjet—norvég kapcsolatok kérdését. Gerhardsen hét­­­főn látogatást tett Anasztasz Mikojannál, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökénél is. A szovjet kormány hétfőn a Kremlben ebédet adott Gerhardsen norvég miniszterelnök tiszteletére. Az ebé­den Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin és más szovjet vezetők vettek részt. Az ebéden Koszigin szovjet kormányfő beszédet mondott. Kijelentette, hogy a szovjet­­norvég kapcsolatok normáli­san fejlődnek, a Szovjetunió hajlandó minden vonalon elő­segíteni a jószomszédi kapcso­latok erősödését. — Természetesen vannak olyan körülmények, amelyek megnehezítik Norvégia és Szovjetunió szorosabb közele­­­dését — mondotta Koszigin. — Elsősorban arra gondolok, hogy önök részt vesznek az Észak-Atlanti Tömbben, ami óvatosságra késztet bennün­ket, mert ez a tömb a Szovjet­unió és a többi szocialista or­szágok ellen irányul. — hogy Mindamellett reméljük, országaink kapcsolatai, amelyek most jók, idővel még jobbakká válnak. Arra fogunk törekedni, hogy határainkat a béke és barátság határának nevezhessék, egész Észak-Eu­­rópában megszilárduljon nyugalmi helyzet és az enyhü­­­lés. Hajlandók vagyunk meg­vizsgálni minden ilyen célú javaslatot. Koszigin kijelentette, hogy a dél-vietnami fegyveres in­tervenció, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság területé­nek bombázása, a dominikai ügyekbe történt fegyveres be­avatkozás az ENSZ alapokmá­nyának és az általánosan elis­mert nemzetközi jogszabá­lyoknak kíméletlen megsérté­sét jelenti. — Irányvonalunk: harcolni azok ellen, akik rá akarják kényszeríteni akaratukat más népekre: megszilárdítani a bé­ke és a népek közötti barátsá­got, tiszteletben tartani min­den nép jogát, hogy döntsön belső ügyeiben­ maga — jelentette ki Koszigin. (MTI) Békegyűléssel zárult a vietnami hét somogyi eseménysorozata A vietnami hét keretében vasárnap Barcson járási béke­­lapot rendezett a Hazafias Népfront és a KISZ-bizottság. Délelőtt több mint kétezer fő­­nyi hallgatóság előtt dr. De­­iséry László, az Országos Bé­­ketanács főtitkára tartott ün­­nepi beszédet. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Kocsis László, a Népfront me­gyei elnöke és Varga Károly ország­­elési képviselő, Népfront megyei titkára, a já­­­lás vezetői, valamint a jugo­szláviai Viroviticából érkezett sportkör küldöttsége is. A délutáni műsorban fel­léptek a járás magyar és nem­zetiségi községeinek kultúr­­együttesei. A sportpályán élénk érdeklődés mellett zaj­lott le a Virovitica—Barcsi SK barátságos labdarúgó-mérkő­zés. Az eseményekben gazdag nap hangulatos VIT-bállal zá­rult. * • * 200 Vasárnap délután Iharosban főnyi hallgatóság előtt Varga Károly országgyűlési képviselő, a Népfront megyei titkára tartott békegyűlést. A sok esőt miatt: Silózzák a lucernát Marcaliban Több mint egy hete fek­szik renden a marcali Csillag Tsz hetven hold Vörös lu­cernája. A géppel levágott téli takarmánynak valót már többször is be akarták takarí­tani, az időjárás azonban min­dig közbeszólt: megeredt az eső, s a nagyjából már száraz széna újra csuromvíz lett. Gondoltak arra is a szövetke­zet vezetői, hogy ágasan szá­rítják meg az értékes takar­mányt. Ez sem sikerült, mert a talaj nedvessége és a le­vegő nagy páratartalma miatt sem számíthatnak jó szára­dásra. A nagy mennyiségű széna sorsa napról napra súlyosabb gondot okoz. Ezért úgy dön­töttek hogy nem engedik to­vább súsozni az eső által, hanem silózzák. A géppel vá­gott lucernát rexxlsodróval szedik össze, aztán melasszal keverik. Erre a munkára még a vasárnapot is kihasználták. Már kora reggel megbízták Ősz János traktorost, hogy kezdjen hozzá a munkához. Hiába próbálkozott. A har­matos lucerna már a­nnyira belefeküdt a tövek közé, hogy a gép sem bírt vele. Tizenegy órakor újra nekiálltak. Akkor már jobb volt az eredmény. Benczik József, a szövetke­zet elnöke azt mondja, hogy ezt a szénát — ha nem ere­deti tápértékében is — sike­rül megmenteni. Nehezebb lesz a dolguk a kézikaszával levágott huszonhárom hold lucernával meg azzal a tíz holddal, ami még lábon áll. Ezt ugyanis a szövetkezeti gazdák vágták le vészesen, si­lózni nem tudják, meg kell várni, míg megszárad. ÁRA 1 50 nULIB Mai számunk tartalmából Nemzetközi gyermeknap (3. o.) A vasárnap sportja (4. o.) Gyorslista a lottó jutalomsorsolásról (5. o.) Kö­NYVH­ÉT Több mint harmincötezer forint értékű könyv talált gazdára szombat—vasárnap Ka­­posváron a két könyvesboltban, a könyvsátrakban, az iskolákban és az üzemekben. Tito elnök a Szovjetunióba látogat A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének, Szovjetunió Minisztertanácsának és az SZKP Központi Bi­­­zottsága elnökségének meghívására Joszip Broz Tito elnök felesége társaságában június második felében hivatalos lá­togatást tesz a Szovjetunióban. (MTI) Jelentős üzletkötések a BNV-n BEZÁRT A VÁSÁR Kihunynak a színes neonfé­nyek a Városliget fái között, a pavilonokban Bezárta kapuit csomagolnak. Nemzetközi Vásár,a Budapesti A vásár tíz napja a nem­zetközi méretű tapasztalatcse­re nagyszerű megnyilvánulása volt. A magyar ipar felvonul­tatta valamennyi számottevő termékét, bizonyságot hogy igyekszik megállni téve, he­lyét a hatalmas versenyben. S ezt nemcsak az egymillió ha­zai látogató állapította de erről tanúskodnak a meg, ha­zánkba érkezett külföldi szak­emberek és üzletemberek egy­aránt, akik közül sokan jelen­tős üzleti megállapodással tér­nek vissza hazájukba. Nagy sikert arattak a vásá­ron mindenekelőtt a magyar mérőműszerek és híradástech­nikai termékek. Az egyik kül­kereskedelmi vállalat például 47 laboratórium teljes felsze­relését, berendezését rendelte meg a METRIMPEX-től jövő évi szállításra, mintegy két­millió rubel értékben. Az egész vásár egyik ki­emelkedő üzleti eseményének tekinthető az a megállapodás, amelyet a szovjet külkereske­delmi szervek és az Egyesült Izzó képviselői írtak alá. Esze­rint a magyar vállalat egy komplett univerzális tele­­vízióképcső-gyár berende­zést szállít majd a Szov­jetunióba 8 millió rubel értékben. Jelentős üzletet kötött a MEDICOR is a brazil Casa Loner céggel. A megállapodás alapján Magyarország az idén és jövőre orvosi röntgenkészü­lékeket, egyéb orvosi műszere­ket és villamos szállít Brazíliának.készülékeket Török kereskedők jelentős megrendeléseket adtak fel idei szállításra különböző elektro­mos berendezésekre és villa­mos szerelési anyagokra. A lengyel Elektrim vállalat 300 000 rubel értékben porszí­vómotorokat, az NDK háztar­tási kávéfőző-gépeket rendelt. Iránnal transzformátorok és különféle nagyfeszültségű elektromos készülékek szál­lítására kötött szerződést a Trans Elektro. A csehszlovák MOTOKOV 2,8 millió rubeles szerző­dést írt alá a magyar kül­kereskedelmi vállalattal, de komoly üzletek várhatók a számos osztrák, holland, nyu­gatnémet üzletemberrel foly­tatott tárgyalások eredménye­ként is. A NIKEX a csehszlovák STROIMPORT-tal kötött szerződést egy 1300 tonnás Duna-tengerjáró hajó, két vízibusz és 20 nagy men­tőcsónak szállítására 1 800 000 rubel értékben. A MOGÜRT ezer Ikarus autó­buszt adott el az NDK-nak. Lengyelország szerszámgépe­ket, Diesel-motorokat vásárolt. Műszaki fejlettségünk kül­földi elismeréséről tanúskod­nak azok a szerződések, ame­lyeket magyar szabadalmak eladásáról kötöttünk. A lon­doni Scottish Road Markes LTD cég például 6 évi időtar­tamra megvásárolta a hidro­­pneumatikus folyami kotró gyártására vonatkozó magyar találmányt. Egy nyugatnémet cég az izotermikus regenerá­­tor magyar szabadalmát vásá­rolta meg. A találmány új­ rendszerű hőkicserélő beren­dezés, amely a kohászati és vegyipari beruházások gazda­ságosságát nagy mértékben növeli. A vásáron részt vett kiállí­tók sem panaszkodhatnak. A lengyelek például­­ 5 vagon árut hoztak bemu­tatásra, ezek a vásár után itt maradnak: szinte mindent megvásárolt tőlük a magyar külkereskede­lem. Emellett jelentős men­­­nyiségű bányaszivattyú és nö­vényvédő szer szállítására is kötöttünk velük szerződést. Az NDK-csarnokban kiállított gé­pek nagy része ugyancsak el­kelt. Az osztrák állami Hoff­­her-Schrantz Gépgyár által ki­állított mezőgazdasági beren­dezéseket megvásároltuk. Elmondhatjuk hát, hogy kiállítók elégedetten távozhat­a­nak a budapesti vásárról. Ezért búcsúzik minden részt­vevő e szavakkal: »Viszont­látásra jövőre.« Gáti István Szovjet küldöttség érkezett Budapestre P. F. Lomakónak, a Jetunió Minisztertanácsa Szov­el­nökhelyettesének, az állami tervbizottság elnökének veze­tésével hétfő délben szovjet delegáció érkezett Budapest­re, az 1966—1970. évi terv-­­egyeztető tárgyalásokra. Befejeződött az OKP kongresszusa Vasárnap délben befejező­­­dött Bécsben az Osztrák Kom­­­munista Párt XIX. kongres­­­szusa. A párt új központi bi­zottsága első ülésén a párt elnökévé Franz Muhrit válasz­totta. A Központi Bizottság titkárává Friedl Fürnberget és Erwin Scharfot választotta. A párt újjáválasztott politikai bizottságának 11 tagja van. A párt központi lapja, a Volk­stimme új Franz West lett.főszerkesztője A kongresszus küldöttei me­­­leg ünneplésben részesítették Johann Kopleniget, a párt sok éven át volt vezetőjét, akit elő­rehaladott korára való tekint­­ettel nem jelöltek a politikai bizottságba. (MTI) Megnyílt az ipari tanulók vizsgamunka-kiállítása Tegnap délelőtt tíz órakor Pintér Kálmán igazgató nyi­totta meg a Munkaügyi Mi­nisztérium 503. számú Helyi­ipari Iskolájának otthonában az ipari tanulók vizsgamunka­­kiállítását. ban méltatta Megnyitó szavai­a tanárok, a szakoktatóik és a tanu­lók mun­káját. Elmondta, hogy a kiállításon úgy­szólván minden tanuló­nak látható egy-egy vizsga­munkája. Az otthon három termében még a meghívott szakembe­rek is álmélkodtak a látotta­kon. Az elektromos teremben minden vizsgamunka azt bizo­nyítja, hogy a jövő szakembe­rei jól elsajátították ma tudnivalóit. Hajnal a szak­Lajos végzős tanuló vizsgamunkája újítás a szakmában. Teli György tanuló nagy teljesít­ményű akkumulátortöltője. Törő Dezső és Tóth János ta­­nulók közösen készített leve­gőnyomás-mérő műszere, Ko­ vács István tanuló modern vonalú, zseblámpaelemmel működő tranzisztoros kábel­­keresője, a villamos és a la­­­katos szakkör epidiszkópja va­lóságos mestermunka.­­ A kazánkovács-, a mérleg- készítő-, az asztalos-, az órás-, és a szabótanulók termeiben is rengeteg kiállítási a lát­nivaló. Ötletes és szép Nemes József malomipari tanuló fel­­­vonója, Hoffmann János asz­tali fúrógépe, Baumann Lász­ló végzős asztalostanuló két­rétegű bejárati ajtója. Mind­­­járt az első napon dicséretet kapott Maurer János aszta­­­lostanuló díszdoboza, Meis&­­terics József ízléses virágáll­ványa, Vörös Julianna, Szabó­ Imre és Sasvári Margit ruha í modellje.

Next