Somogyi Néplap, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-01 / 258. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKI m­­a: 50 FHLÍB AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. évfolyam 258. szám.­­•­­■ Te­.(T ■) 1966. november 1., kedd 'V, KÖZÖNSÉGES KALÓZKODÁS Ghánában letartóztatták a guineai AESZ-küldöttséget A ghánai kormány szombaton este önkényesen le­tartóztatta Louis Lansina Beavogui guineai ügyminisztert és annak a delegációnak a többi kül­ső tagját, amely úton volt Addisz Abebába, hogy részt vegyem az Afrikai Egység Szervezete ülésén. A küldöttség a Pan-Ameri­can amerikai légiforgalmi társaság gépén utat­ott. A repülőgépnek először nem engedélyezték a továbbindu­­lást, majd — miután a gui­neai diplomaták vonakodtak kiszállni — rendőrök hatoltak be a repülőgépbe és elhurcol­­ták őket. Az etiópiai fővárosban tar­tózkodó küldöttségek körében általános visszatetszést kel­tett a guineai delegáció acc­­rai letartóztatásának híre. A ghánai katonai rezsim ezzel a lépésével kérdésessé tette az afrikai állam- és kor­mányfők csúcsértekezletének megtartását — mutatnak rá értekezleti körökben, és hangsúlyozzák, hogy az, amit Ghana csinál, közönséges ka­lózkodás. Bizottság megy Ghánába A küldöttségvezetők hétfőn délelőtt nem hiva­talos ülést tartottak zárt ajtók mögött. A megbeszélést Diallo TeUi, az Afrikai Egység Szervezete főtitkára kezdeményezte, némi huzavona után meghív­­­ták Ocrant, Ghana képviselő­jét is. Az előkészítő ülés — tudósítások szerint rendkívül feszült légkörben, s a ta­nácsadók kizárásával —a guineai AESZ-delegáció Ghá­­­nában történt önkényes fog­va tartásáról tárgyalt. Nem hivatalos forrásból származó, de egybehangzó je­lentések közük, hogy az AESZ több tagállama java­solta vegyes bizottság kikül­dését Ghánába. Az Szomália s néhány más EAK, or­szág azt szorgalmazta, hogy a küldöttség kizárólag a gui­neai miniszternek és társai­nak azonnali szabadon bo­csátását követelje az AESZ nevében. A ghanai küldött­ség azonban értésre hogy be sem engedik az adta­ or­szágba a delegációt, ha az egyszersmind Guineát is nem keresi föl Ennek az állás­pontnak is akadtak pártolói, így például Szudán. Guineai vélemény nem hangozhatott el, mert a Ghánában letar­tóztatott küldöttség helye üre­sen maradt. Végül közölték, hogy az AESZ-küldöttség mindkét r,­szágba ellátogat. Amerika keze a provokációban Vasárnap este a washing­toni külügyminisztériumba kérették a guineai ügyvivőt. A távol levő Bush külügymi­niszter nevében Ka­tzenbach külügymin­iszter-helyettes éles hangú tiltakozó jegyzéket nyújtott át amiatt, hogy né­hány órával korábban ,Co­­nakryban házi őrizet alá helyezték Robinson ■ Mollvai­­ne amerikai nagykövetet. Mollvaine is tiltakozott Gui­neában— ő már szuronyos őr­­ség kíséretében vonult az ot­tani ’­ölti ymr'-'sztérium­ba. Az am.s­k.n­ak azt hangoztat­ják, nem tehetnek arról, hogy Ghánában letartóztatták az AESZ-ülésre utazó guineai delegációt, amelyet Beavogui külügymi­nisziter vezetett. vet Guineai részbről a nagykő­mozgást azért korlátozzák, szabadságát mert úgy tekintik, hogy a Pan Ameri­can amerikai légitársaságnak kötelessége lett volna bizto­sítani a Beavogui vezette de­legáció zavartalan elszállítá­sát Addisz Abebába. A cél: az AESZ felrobbantása Az Afrikai Egység Szerve­zete Addisz Abeba-i értekez­letének előkészítő ülésére összegyűlt küldöttségek szinte egytől-egyig mélységes botránkozásuknak adtak meg­ki­fejezést a ghánai hatóságok példátlan eljárása miatt. Az algériai kormány diplo­máciai jegyzékben szólította fel Ghánát a letartóztatottak azonnali szabadon bocsátásá­ra, s ugyanakkor Algériában Buteflika külügyminiszter a guineai hatóságokkal is föl­vette a kapcsolatot. Az EAK külügyminisztériu­ma utasította accrai nagykö­vetségét, lépjen közbe a guineai küldöttség szabadon bocsátása érdekében. Közben a hétfői Al Ahram feltűnést keltő kommentárt közölt. Minden jel arra vall — írta —, hogy az incidenst külföl­di kezek készítették elő az afrikai csúcsértekezlet fel­­robbantása céljából. A guineai rádió közölte, hogy a demokrata párt mára tömegtüntetéseket szervezett. A Guineai Demokrata Párt nyilatkozatban közölte: Ezen a napon bezárnak minden mozit, vendéglőt és mulatót, hogy így mutassák ki a népi szolidaritást »az Egyesült Ál­lamok accrai bábjai által el­követett útonállással szem­ben«. Monstre tüntetés Conakryban A »Forradalom Hangja«, a guineai rádióállomás hétfőn ismertette a külügyminiszt­ét­rium közleményét: — A Gui­neai Köztársaságban egyetlen ghanai állampolgárt sem tar­tanak vissza törvénytelenül. Mindazok a ghanaiak, akik az ország területein tartózkodnak, szabad akaratukból teszik ezt, de ha kívánják, bármikor el is távozhatnak. Azokat az accrai közléseket, hogy Guinea ghanai diákokat és diplomatákat fogva tart, a comakryi külügyminisztérium »hazug állításoknak« minősí­tette. Később a guineai rádió ar­ról adott hírt, hogy a kora délelőtti óráktól kezdve tö­megfelvonulás volt a főváros­ban. Körülbelül 50 000 ember menetelt az Egyesült Államok nagykövetségének épülete elé. A hírek olvasását negyedórá­ra fel is függesztették, s a rá­dióban jól lehetett hallani a harsogó jelszavakat: »Le jenkikkel!«, »Jenkik, takarod­a jatok Afrikából!«, »Éljen Nkrumah!«, »Le az accrai po­jácákkal!«, »Éljen a forrada­lom!«, »Ghana népe győzni fog!« A bemondó szerint sok tüntető »harci öltözékben« vonult ki, és az ország más pontjain is hasonló megmoz­dulásokra került sor. Végül az embertömeg a »Szeptember 28-a stadion«-ba menetelt, megjelent köztük Sekou Touré­s államelnök is. A jelszavak so­káig visszhangzottak a sta­dionban. Arról nem érkezett jelentés, hogy a tüntetők meg­­támadták-e az amerikai dip­lomáciai képviselet épületét. Időközben Accrában Ankrah tábornok, a hadsereg vezetője »meglátogatta« a tranzit­ uta­zás közben letartóztatott 19 guineai személyiséget. Tadesze etiópiai igazságügy-miniszter, aki vasárnap érkezett Accrá­ba hétfőn tárgyalt An­kr­ah­hal. (MTI) Dobi István távirata Bum­edienhez Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Huari Bumedient, az Al­gériai Forradalmi Tanács el­nökét az Algériai Demokrati­kus és Népi Köztársaság nem­zeti ünnepe, az algériai nép felszabadító forradalma kez­deteinek 12. évfordulója alkal­mából. Péter János külügymi­niszter ugyancsak üdvözlő táv­iratot intézett Abdelaziz Bu­­teflika külügyminiszterhez az algériai nemzeti ünnep alkal­mából. (MTI) Kállai Gyula fogadta George Thomsont Kállai Gyula, a Miniszter­tanács elnöke hétfőn az Or­szágházban fogadta George Thomson angol külügyi ál­lamminisztert. Péter János külügyminisz­ter hétfőn szintén fogadta George Thomsont. A Külügyminisztériumban megkezdődtek a magyar—an­gol tárgyalások. Csehszlovákia: Gyors ütemben építik az 500 kilométer hosszú szovjet—csehszlovák gázvezetéket. Csehszlovákiában 200 km hosszúságban fektetik le a gázcsöveket. (Telefoto — MTI külföldi képszolgálat) Aknavetős munkásőrök őszi lőgyakorlata A T­ata melletti lőtéren rendezték meg az aknavetős munkásőr-alparancsnokok őszi lőgyakorlatát. A nagy szak­tudást igénylő gyakorlaton kiválóan vizsgáztak a részve­vők. A képen: Tüzelőállás a lőtéren. Moszkva november 7-re készül Moszkva fehér hótakaróba öltözötten készül november 7- re. Sorra érkeznek a barátsági vonatok, a szakszervezeti kül­döttségek, a külföldi baráti társaságok delegációi. Élénk magyar forgalmat bo­nyolít le ezekben a napokban Moszkva. Hajdú megyéből bé­kevonat érkezik pénteken, nógrádiak békevonata először a Leningrád felé tart, majd az ünnep után fut be Moszkvá­ba. A Szputnyik Szovjet Ifjú­sági Utazási Iroda szervezésé­ben 300 magyar fiatal látogat el a szovjet fővárosba. Szerdán indul Bu­dapestre a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság öttagú küldöttsége. Ezekben a napokban egyéb­ként a világ több mint 30 or­szágában kezdődnek szovjet barátsági hónapok. Moszkvában ezen a héten 50 új üzlet, étterem és esz­presszó nyílik. A november 7-i felvonulókat tízezer utcai árus fogja kiszolgálni. Szép munkasikerekkel zár­ják a moszkvai üzemek a no­vember 7-i mun­ka­versenyt. (MTT) Katonai puccskísérlet Venezuelában Az egyik puccsvezér meghalt, a másikat elfogták Vasárnap sikertelen katonai hatalomátvételi kísérlet zaj­lott le Venezuelában. Clemente Pacheco Ocoha ezredes megkísérelte kor­mányellenes zendülésre bírni a fővárostól a­lig húsz kilo­méternyire fekvő Los Te­­ques-i tiszti iskola növendé­keit. A növendékek többsége azonban nem csatlakozott mozgalmához. Heves szóvál­tás kerekedett, majd eldör­dültek az első lövések. Rövid tűzharc után lázadók megadták magu­a­kat. Maga az ezredes a tűzharc­ban életét veszítette. A fenti eseményekről a hadügymi­nisztérium közleménye tájé­koztatta a lakosságot. A közlemény hírül adja azt is, hogy letartóztatták Antonio Perez Hernandezt, a puccskísérlet másik ve­zetőjét. A hatalomátvételi kísérlet szervezőinek pártállásáról egymásnak homlokegyenest ellentmondó hírek­nek. Némelyek tudni keringő­vésik, hogy Ochoa ezredes 1962-ben baloldali tisztek társaságában hagyta el az országot, és kül­földről tért vissza. Mások vi­szont úgy értesültek, hogy az ezredes az annak idején megbuktatott Perez Jiminez diktátor híveinek sorába tar­tozott. Az UPI szerint a puccs már napok óta »lógott a levegőben«. Leoni kormánya ugyanis új adózási rendszert kí­vánt bevezetni. Bukás előtt a libanoni kormány Libanoni sajtójelentések sze­rint az Intra Bank csődje bu­kással fenyegeti a kormányt. A parlament a múlt héten el­utasította a kormánynak azt a kérését, hogy teljhatalmat kapjon a pénzügyek vitelében, a parlament pénzügyi bizott­sága pedig még mindig­­ n­em hagyta jóvá a kormánynak azt a másik előterjesztését, 50 millió font előleget hogy jut­tathasson az Intra kisrészvé­nyeseinek. Miután híre terjedt a Kö­zép-Kelet legnagyobb bankhá­za fizetésképtelenségének, betétesek megrohanták a pénz­a intézetet, és a kassza órákon belül kiürült. A bank kapui előtt kétségbeesett betétesek tolongnak, és a parlament épü­leténél hétfőn harmadízben zajlott le heves tüntetés. Jaffi miniszterelnök az őt és kormányát ért súlyos bírá­latok nyomán bejelentette: szükség esetén hajlandó fel­vetni a bizalmi kérdést. (MTI) Zavargások Zambiában Az afrikai lakosság heves tüntetésének volt­ színhelye vasárnap este a zambiai Kit­­we városa. A tüntetésre az adott okot, hogy eddig még tisztázatlan körülmények kö­zött meggyulladt, majd leve­gőbe repült több olajtartály. Az afrikaiak feltételezik, hogy a dobbanás fehér szabó­­török műve. A robbanás következtében mintegy másfél millió liter olaj semmisült meg. Harminc­méteres lángnyelvek csaptak fel, s hatalmas sötét füstfelhő terjedt szét a város fölött. Vé­gül is sikerült megfékezni a tüzet A megsemmisült olaj­mennyiség az ország egyheti olajszükségletével egyenlő. (MTI)

Next