Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-21 / 18. szám

SOMOGYI NÉPLAP Rajtolnak az asztalitenisz NB I női csapatai is Pécsen játszik a K. Vasas férficsapata Most már teljes lendülettel in­dul, illetve folytatódik az aszta­litenisz NB I bajnoksága. Egy héttel korábban rajtoltak a férfi­csapatok, most elkezdik a nők is. A sportág berkeiben kíváncsian várják a »»gyengébb nem­« bemu­tatkozását. Az érdeklődés első­sorban annak szól, hogy miként változtak meg az erőviszonyok az élvonalbeli csapatok körében. Né­hány egyesületnél ugyanis éltek az átigazolás nyújtotta lehetősé­gekkel. Csaknem egy tucatra va­ló játékos cserélt egyesületet az NB I-ben. Másutt a feltörő fia­talok kapnak helyet az NB I-es csapatokban. Véglegeset ugyan majd csak a bajnokság befejezése után ki­alakult kép fog adni, annyi azon­ban máris bizonyos, hogy sok helyütt jelentős változások tör­téntek. Hogy csak a vidéki csa­patoknál maradjunk, a Szombat­­helyi Pedagógus jól ismert együt­tese teljesen megváltozik. Vis­­szavonulás,­ házasság, Szombat­helyről való távozás miatt a jö­vőben sem Szekér, sem Takács, sem Gsápámé­­ nem áll a csapat rendelkezésére. A kaucsuklabda Somogy me­gyei barátai elsősorban arra fi­gyelnek, hogy mi a helyzet a K. Vasas háza táján. Korábban már hírül adtuk, hogy a tavaly 9. helyen végzett Vasas női gárdája legfeljebb annyiban változik, hogy Szerecz Ági esetleg hamarosan helyet kap a csapatban. Az első hazai idénynyitó mérkőzéseit a Külker ellenében azonban a kis Szerecz lány még nem játszik. Minthogy Szereczné beteg, így a Vasas edzője a Bódizs, dr. Vin­­czéné, Gundiné, Bartusné együt­test állítja asztalhoz a kitűnő erőket felvonultató Külker elle­nében. Szeretnénk remélni, felke­res lesz a rajt. Az ősszel dön­tetlen volt az eredmény. A Vasas férficsapata második Nagy érdeklődés mellett tar­tották meg Barcson az év első hivatalos sporteseményét, a járási mérkőzését ma este Pécsen vív­­ó egyéni asztalitenisz-bajnokságot. ia. A K. Vasas együttese a Pécsi Ércbányász ellen lép asztalhoz. Véleményünk szerint megnehezíti a kaposváriak dolgát, hogy az Urán bemutatkozása egy héttel ezelőtt nem sikerült. A papírfor­ma kétségkívül a pécsi csapat mellett szól. Ha azonban Balázs, Ivusza, Nagy Tibor a múlt va­sárnapi játékát nyújtja, s a ne­gyedik emberként ismét szóhoz jutó Dómján is leküzdi elfogó­dottságát, akkor egy döntetlen feltétlenül elképzelhető. Elkezdték a marcali MB 111-as csapatok is Most már szinte mindenütt folyik a készülődés a már­cius közepén kezdődő labdar­­úgó-bajnoki rajtra. A héten — pontosabban január 17-én — elkezdte tornateremben Marcali Vörös Meteor csapa­a­ta is. A Marcali Honvéd már korábban munkához látott. Tudósítónk a marcali együt­tesek készülődéséről az aláb­biakat közölte: Tizenhat új játékos az M. Honvédnál — Ez a Honvéd-edzők sor­sa. Minden évben újból elöl­ről kell kezdeni. Az idén is így van — mondta Borsfai Géza, aki a hét elején is­mertette edzéstervét a Mar­cali Honvéd SE vezetőivel és játékosaival. Hetenként öt alkalommal edz a Honvéd. Három ízben tornateremben folyik a készülődés, kétszer pedig — akár esik, akár fúj — szabadban dolgoznak a fiúk. Nagyon­ sok az új arc. Borsfiai edző azt közölte, hogy tizenhat játékos átiga­zolási kérelmét nyújtották be. Általában ismeretlen nevű labdarúgók szerepelnek az igazolási listán. Az új játé­kosokkal most ismerkedik a tréner, s most az »öreg ka­tonák« is, akik fogadkoznak, hogy az NB III-ban is csülettel helyt fog állni be­a Marcali Honvéd csapata. Mi újság a Vörös Meteornál Kálmán Sándor, kör elnöke készséggel a sport­vála­szol a kérdésre. — Sok nehézséggel kell megküzdenünk, az első aka­dályon azonban, úgy véljük, szerencsésen túljutottunk. Le kellett győznünk a kishitűe­­ket. Ez nem azt jelenti, hogy könnyű dolga lesz a sportkör vezetőségének s csapat tagjainak az NB Hi­á­ban, hanem hogy egyáltalán neki tudunk vágni ennek a bajnokságnak. A sportkör vezetői teljes mértékben elégedettek Abo­­nyi Károly edző munkájával. Mi sem természetesebb, mint hogy Abonyi vezeti továbbra is a szakmai munkát a Me­teornál, ahol az első edzé­sen majdnem negyven játé­kos gyűlt össze. Együtt ké­szül ugyanis az NB I­I-ra a tartalék és az ifjúsági csapat. Itt is fölfedeztünk néhány új arcot. Lőrinczet Keszthely­ről, Bogdánt Felsőbogátról, Bódizs Endrét a Kaposvári Dózsától igazolják a marca­liak. Újból ott van a készü­lődő labdarúgók között Óvá­ri, aki korábban állandó tag­ja volt a csapatnak, két évig azonban nem játszott, mert katona volt. A Vörös Meteornál is bi­zakodó a hangulat, s készül a mérkőzésprogram. A kör­nyékbeli, kaposvári és nagy­kanizsai csapatokkal játsza­nak előkészületi mérkőzése­ket a marcaliak. Cselgáncsverseny Kaposváron * Maga ez a cím újat mond. Mu­tatja, hogy egy új sportág las­sacskán mégiscsak kilép a gye­rekcipőből Somogyban. Igen, néhány esztendeje folyik már a próbálkozás. Kezdetben öreg birkózók és az ökölvívó sportágakból kinő­tt sportembe­rek kezdték. Aztán a K. Dózsánál — helyesen — rájöttek arra, hogy a cselgáncsot is fiatalon kell megismerni, elkezdeni. Nagy sikerekre természetesen nem te­kinthet vissza a Dózsa csel­gáncs-szakosztálya, de az első nehéz lépéseken már túljutott ez a sportág. Hogy bátrabban te­gyék meg a dózsások a követke­ző lépéseket, azért bízta a Ma­gyar Cselgáncs Szakszövetség e területi verseny megrendezését a kaposváriakra. (Tavaly Pécsen volt ez a viadal.) A dél-dunántúli megyék nem járnak az élen ebben a sportág­ban. Talán éppen ezért képzel­hető el, hogy a hazai környezet­ben a valamivel fejlettebb pécsi cselgáncsozók ellenében egy-két számban esetleg sikert aratnak a Kaposvári Dózsa tehetséges fia­tal versenyzői. 4 Folytatódik a röplabda KRK A nők kezdték, most a férfi­csapatok folytatják. A Kovács Rezső Teremröplabda Kupa ha­gyományos versenye keretében új színfoltot jelent, hogy a Nagy­­kanizsai Honvéd SE csapata is küzdőtérre lép egyik legjobb együttesünk, a K. V. Lobogó el­lenében. Aztán mindjárt a fér­fiak első versenynapján amolyan megyék közti rangadó is lesz. A nagykanizsai együttes ugyanis az NB I-es Kaposvári Dózsa le­génységével méri össze erejét. (Az előbbi mérkőzés 8.30-kor, ez utóbbi 10.30 órakor lesz.) A női nyitány egy héttel ez­előtt jól sikerült. A férficsapatok­tól hasonló teljesítményt várunk. SPORTINDÍTÓ SZOMBAT Teke: A Somogy megyei Tek Szakszövetség évzáró-évnyitó közpoílése Kaposvár, Megyei tanács, 16 ó. VASÁRNAP Asztalitenisz: NB I (női): Kaposvári Va­sas—Külker, Kaposvár, Ber­zsenyi Dániel Alt. Iskola, 9.30 ó. Röplabda: Kovács Rezső Kupa, II. for­duló, Kaposvár, Tanítóképző Intézet, 8.39 órától. A fordu­ló mérkőzései: Nagykanizsai HSE—K. V. Lobogó, K. V. Lobogó—Tabi Gimn., Nagy­­kanizsai HSE—K. Dózsa, Tabi Gimn.—Dózsa öregfiúk, Ka­­posmérő—K. Dózsa II. Cselgáncs: Dél-dunántúli területi egyéni felnőtt bajnokság a Kaposvá­ri Dózsa SK rendezésében. Kaposvár, Dózsa sportcsarnok, 9 ó. Harminchárom induló volt a barcsi járás egyéni asztalitenisz-bajnokságán A művelődési ház nagytermében harminchárom versenyző sorako­zott fel, hogy megkezdje a nagy érdeklődéssel várt versenyt. A torna több meglepetést hozott. Kiderült, hogy a járás községei­nek pingpongozói előrébb állnak mint a barcsi fiúk, lányok. A férfiak versenyében a szuloki Henger, a nőknél a csokonyavi­­sontai Szöllős Zsuzsa győzött. Eredmények: Férfi egyes (27 induló): 1. Henger (Szülök), 2. Nagy (Homokszentgyörgy), 3. Kulcsár (Barcsi Vasas). Férfi páros (10 P&r): 1. Henger, Gál (Szülök), 2. Bandi, Boros (Homokszentgyörgy), 3. Szöllős, Tóth (Csokonyavison­­ta). Női egyes (6 induló): 1. Szöllős Zs. (Csokonyavison­­a), 2. Szöllős É. (Csokonyavison­­ta), 3. Kiss M. (Szülök). Női páros (6 pár) : 1. Szöllős Zs., Szöllős E. (Cso­­konyavisonta), 2. Kiss, Horváth (Szülök—Bolhó), 3. Maltesics, Gyurokovics (Bolhó). Vegyes páros (6 pár): 1. Szöllős E., Nagy (Csokonya­­visonta—Homokszentgyörgy), 2. Szöllős Zs., Szöllős Gy. (Csoko­­nyavisonta), 3. Hengerics, Kiss (Szülök). CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Elektra. Az előadás kezdete 19 órakor. (Ódry-bérlet.) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A sikátor. Szélesvásznú magyar film. Csak 16 éven felülieknek! (I. 22-ig.) Az előadások kezdete 5 és 7 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ A Nagy Medve fiai. Színes, szé­lesvásznú NDK ifjúsági film. Kor­határ nélkül. (I. 22-ig.) Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. VASÁRNAP LATINKA SÁNDOR MEGYEI MŰVELŐDÉSI HÁZ Hurrá, nyaralunk! Magyarul be­szélő szovjet filmvíg­játék. Az előadások kezdete fél 4, fél 6 és fél 8 órakor. január­­| Időjárás 21 Várható idő­járás ma estig: Változó men­­­nyiségű felhő­zet, mérsékelt délnyugati szél. Párás, néhány helyen ködös, hideg idő. He­lyenként zúz­maraképződés. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma nyugaton mínusz 1—mínusz 6, keleten mínusz 6— mínusz 10 fok között lesz. A Nap kél 7.23, nyugszik 16.28 órakor. A Hold kél 11.52, nyugszik 2.51 órakor. Szombat Ágnes A lottó nyerőszámai Pénteken délelőtt, Nádor utcai székházában sorsolta a lottó 3. játékheti nyerőszá­mait a Sportfogadása és Lottó Igazgatóság. A televí­zió nyilvánossága előtt meg­tartott húzáson a következő­­ erőszám­okat sorsol­ták ki: 13, 19, 43, 49, 90. — Kongresszusi élménybe­számolót tartott tegnap dél­után Szigeti István elvtárs, a megyei pártbizottság titkára a szakszervezeti székházban a Somogy—Zala megyei Élel­miszer és Vegyiáru Nagyke­reskedelmi Vállalat dolgozói részére rendezett pártnapon. — Lebontották a régi bá­dogfalú élelmiszer-pavilono­kat a Balaton partján. He­lyükre új, előregyártott ele­mekből készült modern pa­vilonok kerülnek. A szezon kezdetéig az Élelmiszer-kis­kereskedelmi szonhét ilyen Vállalatnak hit­elárusítóhelye lesz a Balaton-parton. Az új pavilonok és a berendezés egymillió forintba kerül. A Budapest fotóalbum jelent meg Lengyel Lajos Kossuth-díjas és Nemzetközi Gutenberg-díjas könyv­művész szerkesztésében. A Kapos­váron is kapható könyvben hu­szonkét fotóművésztől és riporter fotóstól mintegy 140 színes és fe­kete fehér felvétel látható a fővá­rosról. Az album elején Vészi End­re író köszönti várostörténeti és kalauzoló soraival mindazokat, akik lakói, vendégei és távoli cso­dáiéi Budapestnek. — , Új rakodódarut kapott tegnap a 13. sz. AKÖV. Az új panter daru egyszerre 50 mázsa teher fölemelésére ké­pes. — TAVASZ A TÉLBEN. Még javában tart a tél, de a kaposvári keltető­üzemben már kikeltek az első pely­hes kiscsibék. Az első kel­tetés számításon felül jól sikerült. Szerdán 33 500 na­poscsibét szállítottak el megye közös és háztáji gaz­a­daságai.­­ A MEK is megkezdte a jégvágást a Balatonon. Az exportszállítmányok tartósí­tásához hetven vagon ~ jégre lesz szükség. A Cementsiló. cement tárolására ömlesztett alkalmas silót épít az Állami Émítő­­ipari Vállalat Kaposváron. A tároló terveit most készítik a Somogy megyei Tervező­­irodában. Szombat, 1937. január ZL A MAGYAR TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 15.25: Kézilabda VB. 18.20: Ba­rangolás a kék úton. 18.35: Ta­lálkozás az ősemberrel. 19.05: A tv jelenti. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv Híradó. 20.20: Princ, a katona. IX. 20.55: Szombaton este. 22.50: Tv Híradó. 23.10: Jó éjszakát, felnőttek! A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 16.00 Hírek. — 16.05 Síver­seny. — 17.20 Bábjáték. — 17.40 Hol van, mi az? — 18.00 Tv-újdonságok. — 18.15 Feled­hetetlen dalok. — 18.30 Ifjú­­­­sági hangverseny. — 19.15 Idő­­s gép. — 19.54 Jó éjszakát, gye­­­­rekek! — 20.00 TV Híradó. —­­ 20.30 Szeressétek egymást, em­berek. Sorozatadás. — 21.30 I Pastir Kostja. Szovjet játék­film. — 23.00 Egy kis régi, egy kis új. — 23.15 TV Híradó. — 23.30 A kézilabda-világbajnok­ság közvetítése SvédországbóL — Új raktárt adott át Sió­fokon, az ipartelepen az Élelmiszer és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat. Kor­szerű, emelővillás targoncás rakodó működik a telepen. Az új létesítmény hárommil­lió forintba került. A fel­szabadult raktárakat az élelmiszer-kiskereskedelmi és az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat hasznosítja. — 16 968 000 forint értékű tüzelőt és építőanyagot adott el tavaly a tabi TÜZÉP-telep. Áruforgalmi ter­vüket ezzel 104,1 százalékra teljesí­tették. Földrengés Mongóliában is Mongóliában pénteken, ma­gyar idő szerint 2.57 órakor, ismét erős földrengést ész­leltek. Az előző földrengés január 5-én volt. A szovjet szeizmikus állomások adatai szerint az újabb földrengés epicentruma 270 kilométerre nyugatra van Ulánbátortól. Az epicentrumban nyolc-ki­­lenc a földrengés valószínű erőssége. Szovjet területen — Irkutszkban, Kjahtanbart és Kahanszkban — négy-öt erős­ségű földrengést észleltek. A házakban megremegtek a csillárok, a megcsendültek szekrényekben nyelt, megálltak az üvegetle­s faliórák. Az Irkutszk szeizmikus állo­más az utóbbi 15 napban több mint háromszáz külön­böző erősségű földlökést ész­lelt.­­ Az 503. sz. Ipari Szakmunkás­képző Intézet (Kaposvár, Irányi Dániel utca 10.) fölvételt hirdet ka­rosszéria-lakatos szakoktatói állás betöltésére. Fizetés az MM 110/1966. sz. utasítás alapján. Az állás betöl­téséhez általános iskolai végzettség és szakmunkás-bizonyítvány vagy technikumi oklevél és szakképzett­ség szükséges. Jelentkezni lehet az Intézet igazgatójánál február 1-ig. (2841) — Felhívás! Az MHS gépjármű­vezető-iskola március 1-én sze­mélygépkocsi-vezetői (úrvezetői) tanfolyamot indít Kaposváron. Je­lentkezés Kaposvár, Dózsa György utca 16. szám alatt. Magas színvo­nalú elméleti és gyakorlati kikép­zést biztosítunk! (2842) — A Vasas SK TRANSZVILL mögötti jégpályája megnyílt. Nyit­va tartási idő mindennap délután 4 órától este 8 óráig, vasárnap dél­előtt 8-tól 12 óráig is. Belépődíj 4. Ft. Vezetőség. (4466) APRÓHIRDETÉSEK ADÁS - VÉTEL Kaposváron, Som-he­gyen 1200 n-öl szántó, 300 n-öl szőlő, présház (5x4 m) fölszereléssel együtt — részben is — eladó. Zalafa utca Érdeklődő 5. (egész, nap). (2357) Fonyódligeten elad­. lakóház, 186 n-öles te­lek gyümölcsfákkal nagyméretű szoba, konyha, előszoba, kamra. Érdeklődni Harta Istvánnál. (4911/ Magánjáró részgép olcsón szalagfű eladó. Balogh, Kaposvár, Schönherz Zoltán u. 1. (2876) ötvöskónyi, Dózsa György utca 4. számú ház elköltözés mint áron alul eladó. Ér­deklődni lehet Lovász Jáno­sénál, ötvöskó­nyi, Petőfi Sándor út­ja 15. (4908) Eladó Zrínyi utca folytatásában, vegyen 1000 n-öl Kapos­­helynek, szőlőnek náz­­al­kalmas szántó két részben is. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Ezredév ,h­a_14/a._______ (2877) K­iadó kitűnő álla­potban lévő G—35-ös , imikerekes ,ajta lévő nagy vontató telje­­ítményű körfűrésszel, orreno kövesdaráló és gy öntvényburkolatos gyári kövesdaráló, egy, tizenhat kalapácsos daráló villanymotor­­ral, egy nagy teljesít­ményű, 220 voltos vil­­anyhegesztő trafó, egy 6—24 voltos akkumu­­átortöltő, benne 42 volt is. Kandi János, volnanemedi. __ (2864) Eladó szoba-konyha­­pájtos ház beköltözhetően, azonnal Ka­posvár, Gorkij utca /a (délután 3-tól min­­ennap). _ _ (2833) Kaposváron, Ady­ndre utcában házrés ladó. Cím 2778. szá­m­on a hirdetőben. Közület részére 2—3 vagy több szobás, be­költözhető házat ven­nénk. Ajánlatokat 2725. számra a hirdetőbe kérünk.__________(2725) a Házhely Kaposváron, Gilice utcában 223 n-öl eladó. Felvlágo­­sítás: Wälder, Kapos­vár, Április 4. utca 23. _____ (2653) Kétszobás családi ház eladó, vétel esetén beköltözhetően. Ka­posvár, Kertész utca 6/b.________ (2801) szép házhely elad Kaposváron, a Labor­falvi Róza utcában Érdeklődni: Kandó Kálmán utca 7. (2814) Kaposvár, Micsurin utca 94. számú kis ház nagy telekkel elfoglal­h­atóan eladó._____(2781. és Egy hármasszekrény egy konyhaszek­rény eladó. Kaposvár, Cseri u. 67. (2836) Eladó 7 éves — 8 hó­napos vemhes — tehén (negatív). Baté, Kos­suth utca 30. (2790) Szép konyhabútor költözködés miatt sür­gősen eladó. Kaposvár, Május 1. u. 12., 1H. emelet 1. ajtó. (2845) Garazsírozott 500-as Trabant eladó. Cím 2811. számon a hirde­tőben. (2811) Kaposvári belvárosi, emeleti, kétszobás, összkomfortos főbérle­­ti lakásomat nem nagyobb elcserél­siófoki lakásért megegyezés­sel. Kiss, Siófok, köz­ségi tanács, földszint, (2832) és Zöldségtermesztésben haj­tatásban nagy gyakorlattal rendelke­ző kertész elhelyez­kedne keretbe termelőszövet­kertésznek. Lakás szükséges. Ér­deklődni: Tab, vasbolt. A balatonújlaki feleskertészt keres tsz 15 kh-as kertészetébe. Je­lentkezés a tsz-irodán Telefon: Balatonújla 2. (4906) A Budapesti Lakás­építő Vállalat azonnal fölvesz — budapesti munkahelyekre — kő­műveseket, ácsokat, könny­űgépkezelőket, villanyszerelőket, ku­bikosokat és férfi se­gédmunkásokat. Kü­lönélési díjat rendelet­­ szerint fizetünk. Mun­kásszállást és napi két­­zeri étkezést biztosí­tunk. Tanácsigazolás és munkaruha, szak­munkásoknak szer­szám szükséges. Je­lentkezés: Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. (4459) Kisgyermek gondo­zását 2—4 évesig 1 aká­con én vállalom. Cím a kiadóban: (2878) Vizsgával és gyakorlattal rendelkező kazánfűtőt felveszünk azonnali belépésre kaposvári Vasüzem, Cseri út 4. (4446) Esztergályosokat és autószerelőket Jelentkezni lehet a 13. sz. Autóközlekedési Vállalatnál. Kaposvár Berzsenyi u. 1—3. (2799) A Budapesti elemgyár (XI., Épület Buda­foki út 78. sz.) keres férfi és női segédmun­kásokat. Rövid betanu­lási idő, állandó mun­ka, jó kereseti lehető­ség. Vidékieknek ta­nácsi igazolás szüksé­ges. Személyes jelent­kezés a gyár munka­ügyi csoportjánál. Le­velekre nem válaszo­lunk. (390) 25 éves gyakorlattal kiváló autószerelő — műhelyvezetői beosz­tásban — állást változ­tatna tsz-be vagy álla­mi gazdaságba is. Ajánlatokat 2861. szám­ra a kiadóba kérek. Gépésztechnikus (2861) éves ipari és mezőgaz­­­dasági gyakorlattal munkahelyet változtat­na. Ajánlatokat számra a hirdetőbe.2807. ___________________(2807) Férfi és női segéd­munkásokat keres 6;50 Ft-os órabérrel meg­határozott időre a Li­kőripari Vállalat, Ka­posvár, Berzsenyi utca 44. (2838) Gyakorlattal rendel­kező varrónőket be­dolgozó tagnak felve­szünk Lengyeltótiban alakuló részlegünkhöz Jelentkezni lehet ja­nuár 23-tól Berkes Jó­zsefnjénél Lengyeltóti, Kossuth Lajos utca 57. 6—7 méteres geren­dák, léc, stukatúr­­a padlásdeszka, hasábra kapható szára­zyí­­mesi fakereskedőnél Kaposvár, Sallai utc­a 1 (2777) Főtengelygörgőzés, hengerköszörülés, du­gattyúkészítés, háztar­tási eszközök javítása. Használt Mechalor olaj kály­ha és villany­­motor eladó. Horváth, Kaposvár, Vörösmarty utca 33. (2875) Felár nélkül 4 napos határidőre vállalunk kilós mosást a lakos­ság részére. Patyolat Vállalat, Kaposvár. (4451) Keszthely belterüle­tén épülő villaszerű társasházban első eme­leti, kétszobás eladó. Kaposvári lakó ha­sonlóra vagy családi házra cserélhető. Sza­bóné, Kaposvár, Tán­csics tér 1. (2869) Családi ház nagy te­lekkel, egy príma Pannónia motorkerék­­pár fizetési könnyítés­sel eladó. Somogy­­aszaló, Kentner. (2759) Varrógép, kerékpár, bicikli, kerékpárdina­­mó javítása, festése, motorkerékpár-kere­kek centrálása garan­ciával határidőre. Sát­rán József, Kaposvár Berzsenyi utca 2. Szakszerű húsfüstö­lés, teknő-, rendfaköl­­csönzés. Kaposvár, Május 1. utca 60. (2505) Esküvőre menyasszo­nyi, koszorúslányi ru­hák, fehér bundák leg­nagyobb választékban kölcsönözhetők. Ka­posvár, Berzsenyi utca 9- (2728) Házépítők! Színes, mintás márvány mo­zaiklapok szürke vagy fehér cementből ké­szítve, raktárról azon­nal kaphatók Strausz Gyula kisiparosnál, Budapest, XI., Kovász­­na utca 2. Telefon 268-261. Vidékre is szállítok. Kérjen in­gyen árjegyzéket, min­takártyát. (6612) Fényképezőgépek, látcsövek, vetítőgépek szakszerű javítása ga­ranciával Pálfy Jenő optikai műszerész, téyképés­zmesternél. T­ Kaposvár, Engels utca (2847) Esem­őjavítást rövid határidőre vállal, Gel­­lért Imréné ernyőké­ül tő. Kaposvár, József Attila utca 8. (MÁV­­(2816) i házzal szemben). (2331)

Next