Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-06 / 5. szám

SOMOGYI NÉP I, AP 4 UEFA-lépés a fiatal tehetségek foglalkoztatására Az Európai Labdarúgó Szö­­labdarú-vétség, az UEFA uj­gó-versengés kiírását határolta el. Megteremtette az új rend­szerű kihívásos kupát, amelyen a nemzetek 23 éven aluli után­pótlás-válogatottjai jutnak szó­hoz. Az UEFA tagszövetségei február 28-i nevezhetnek. A jelentkezett csapatok közül március 10-én egy párt sorsol­nak ki, a két együttes később kijelölendő helyen mérkőzik egymással. A győztes a kihí­vásos kupa első védője lesz. A továbbiakban a kupa védőn­, — hasonlóan a DK rendszeré­hez — három hónapon belül meg kell védenie elsőségét az UEFA által kisorsolt újabb csaptait ellen. Az az együttes, amely a kihívásos mérkőzésen vereséget szenved, egy éven belül nem mérkőzhet újból. A kupát végleg elnyerni nem le­het. (MTI) Kaposvár sportja többre hivatott — állapította meg a városi tanács vb-ülése Tegnap délelőtt ülésezett Ka­posvár Városi Tanácsának Vég­rehajtó Bizottsága. A megyeszék­hely sportmozgalmának helyzetét vitatták meg. Nemcsak a múltat taglalta a végrehajtó bizottság, hanem megvizsgálta azt is, bizto­sítva vannak-e a feltételek ah­hoz, hogy Kaposvár sportja gyor­sabb ütemben fejlődjék. Muráth József, a VTS elnöke a vb elé tárta az utóbbi három esztendő munkáját. A számadatok fejlődésről tanúskodnak. 1963-ban 29 egyesület 143 szakosztályában 3922 fő alkotta a sportolók csa­ládját. Jelenleg harmincegy sport­kör működik. Kilenccel növeke­dett a szakosztályok és több mint kétszázzal az aktív sportolók szá­ma. A Kilián Testnevelési Moz­galomba egy év alatt 1718 fiatal kapcsolódott be. Valamelyest job­ban áll a város a sportlétesítmé­nyek dolgában. Csaknem tizen­egymillió forintos költséggel a kö­zeli hónapokban elkészül a fe­dett uszoda, s megteremtették a feltételét annak, hogy a fedett mellett egy új, 50 méteres nyi­tott uszoda is épüljön. Megkez­dődtek az Arany utcai sportte­lep létesítésének munkálatai. Erre a célra több mint hárommillió forint áll rendelkezésre. Elsősor­ban ezek az adatok billentették a fejlődés javára a mérleg nyel­vét. Kaposvár minőségi sportja azon­ban hanyatlóban van. Példázza ezt, hogy a nagy múltú ökölví­vás már nem a régi. A K. Hon­véd NB I B osztályú labdarúgó­­csapata sem tudott helytállni a magasabb osztályban. A tömeg­sporttal kapcsolatban is hangzot­tak el kifogások. Nem is alapta­lanul. Az egyik vb-tag párhu­zamba állította a középiskolák sportéletét azzal az időszakkal, amikor megközelítően sem voltak olyan tárgyi és anyagi feltételei a sportéletnek Kaposváron, mint ma. Itt bizony a múlt javára bil­len a mérleg. — Jobbak az adottságok, több a kitűnő testnevelő tanár, mint annak idején. Meg kell találni rá a módot, hogy a középiskolás sport — amely egyik legjelentő­sebb bázisa a város sportéletének — is fejlődjék — mondta az egyik felszólaló. Szóba került a városi sportha­tóság munkája is. A beszámoló megállapította, hogy amióta a sportszövetség nem osztálya a városi tanácsnak, megromlott a viszony a TS és a tanács irá­nyító szervei között. Ugyancsak leszögezte a testnevelési és sport­­szövetség városi elnöksége: a ta­nácsnál egyszerűen nincsenek meg a feltételei annak, hogy a sport­­szövetség mint tömegszervezeti irányító, központ működjék. Nincs a VTS-nek megfelelő helyisége. Hónapokon át nem volt telefon­ja stb. A vb olyanképpen foglalt ál­lást, hogy bár voltak kényszerítő körülmények, amelyek miatt­­ a sportszövetségnek át kellett en­gednie a régi helyét az egyik nagy fontosságú tanácsi szervnek, a jelenlegi állapot mégsem it­­­ható fenn. Egyöntetű volt a vélemény, ha­Posvár minőségi sportja többre hivatott. A tömegsportban elél eredményekkel sem lehetünk elé­gedettek. Gyorsítani kell a sport­pálya-építkezések ütemét. Ehhez a Kaposvári Honvéd Sportkör ve­­zetői igen messzemenő segítséget ajánlottak fel. Meg kell oldani s szövetségi bajnokságok problémá­ját is. Ha mindezt megvalóssítják, a jövőben több eredményről ad­hat számot a Kaposvári Város Sportszövetség. Életét vesztette a világ leggyorsabb autósa Szerdán egy szomorú sporthír járta be a világot. Campbell, többszörös világrekorder autó­ és a motorcsónak-versenyző világre­kord-kísérlet közben életét vesz­tette. A negyvenöt éves sportem­ber, aki egész életében a sebesség megszállottja volt, a »Kék madár« elnevezésű gázturbinás motorcsó­nakján és motorautójával az el­múlt tíz év alatt kétszer szárnyal­ta túl az abszolút gyorsasági világ­csúcsokat. A legutolsó, a kedd esti motor­csónakos kísérletjavítás azonban nem sikerült. Campbell egyébként mintha meg­érezte volna halálát. A startot megelőzően, amikor barátaival kártyázott, így szólt: — Olyan rossz előérzetem van. A holnapot nem élem túl... Mégsem tett le világról,­ord-kísér­leti tervéről. A 411 kilométer/órás világrekordot akarta megdönteni az észak-angliai Coniston-tavon. Az első hossz után még úgy látszott, hogy sikerülni is fog. 480 km /órát értek az órák, amikor a szeren­csétlenség bekövetkeze­t. A »­Kék madár« valószínűleg egy kereszt­­hullámtól a levegőbe emelkedett, ott szaltót csinált, és amikor vis­­­szazuhant a vízre, motorja felrob­bant. A kiváló angol versenyző a robbanás pillanatában életét vesz­tette. * * * Donald Campbell 1921-ben szüle­tett, édesapjától örökölte a sebes­­ség iránti olthatatln vágyat, ő a harmadik angol autóversenyző, aki így fejezte be életét. SPORTHÍREK ra A február 1-i, Isztambulban sor­kerülő Törökország—Spanyol­­ország Európa-bajnoki válogatott labdarúgó-mérkőzésre három ma­gyar játékvezetőt jelöltek ki. A vezető bíró Emsberger lesz, a két partjelző Biróczky és Schopp. * * * Január 22-én egy csapatban ját­szik a portugál fővárosban a lab­darúgósport jelenlegi két nagy sztárja, a brazil Pelé és a por­tugál Eusebio. A mérkőzést Vi­cente, volt hússzoros portugál vá­logatott játékos megsegélyezésére rendezik, aki mint ismeretes ok­tóber 7-én egyik szemére meg­vakult és ezért abba kellett hagy­nia a labdarúgást. A csütörtök reggeli Daily Mail közlése s­zerint az 1966. évi ang­liai labdarúgó világbajnokság nye­resége körülbelül egymillió font, de lehet, hogy még annál is több. Ebből a nyereségből 25 százalék illeti meg az angol labdarúgó szö­vetséget, 10 százalék jár a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA), míg 65 százalékot a dön­tő 16 résztvevője között osztanak szét. * * * A Győri Vasas labdarúgócsapata szerdán este játszotta második kongói mérkőzését Kinshasában. A magyar együttes 3:0 (0:0) arányban győzött a Daring nevű helyi együttes ellen. ASZTALITENISZ Az NB I női b­jnokság tavaszi műsora Január 22.: Közért—Statisztika, Szombathely—Vörös Meteor, K­­Vasas—­Külker, Debrecen—Hídépí­tő, Petőfi—Vasútterv Február 5.: Petőfi—Hídépítő, Külker—Postás, Vörös Meteor—31. sz. Építők, Statisztika—FTC, Kö­zért—Debrecen, Szombathely—K. Vasas, HSC—Vasútterv. Február 18.: FTC—Vörös Me­teor, 31. sz tás-Hídépítők. Építők—Külker, Pos­t, Debrecen—Vasútterv, Vasas—Közért, HSC—Sta­tisztika, Szombathely—Petőfi, í7. Március 5.: FTC—Vasútterv, 31. Építők—Statisztika, Postás- Vörös Meteor, Hídépítők—Külker, Debrecen—Szombathely, HSC—Kö­zért, Petőfi—K. Vasas. Március 19.: Vörös Meteor—Pe­tőfi, Statisztika—Külker, Vasútterv -Hídépítők, Közért—Postás, Szom­bathely—31 sz. Építők, K. Vasas —FTC, Debrecen—HSC. sz. Március 26.: FTC—Debrecen, 31­ Építők—K. Vasas, Postás- Szombathely, Külker—Vasútterv, Hídépítő—Közért, Vörös Meteor —Statisztika, Petőfi—HSC. Április 2.: FTC—Szombathely V.. sz. Építők—Közért, Postás— vasútterv, Külker—Vörös Hídépítő—Statisztika Meteor, HSC—K Vasas, Petőfi—Debrecen. Április 15.: Szombathely—HSC K. Vasas—Debrecen. Április 26.: Külker—Petőfi, Vö­rös Meteor—Hídépítő, Statisztika­­postás, Vasútterv—31. sz. Építők Közért—FTC. Május 3.: FTC—31. sz. Építők FTSC—Postás. Május 6.: FTC—Petőfi, 31. sz Építők—HSC, Postás—Debrecen Hídépítő—K. Vasas, Külker- Szombathely, Vörös Meteor—Kö­zért, Statisztika—Vasútterv. Május 7.: Vörös Meteor—Vasút­terv, Külker—Közért, Hídépítő- Szombathely, Postás—K. Vasas. 31. sz. Építők—Debrecen, FTC— HSC, Statisztika—Petőfi. Május 13.: Postás—Petőfi, Híd­építők—31. sz. Építők, Külker- FTC, Vörös Meteor—HSC, Sta­tisztika—Debrecen, Vasútterv — Vasas, Közért—Szombathely. Május 14.: 31. sz. Építők—Petőfi, Postás—FTC, Hídépítő—HSC, Kül­ker—Debrecen, Vörös Meteor—K. Vasas, statisztika—Szombathely, Vasútterv—Közért. Május 27.: FTC—Hídépítő. 31. sz. Építők—Postás, Szombathely—Vas­útterv, K. Vasas—Statisztika, Deb­recen—Vörös Meteor, HSC—Kül­ker, Petőfi—Közért. Június 4.: (előre hozott őszi forduló) Debrecen—FTC, K. Va­sas—31. sz. Építők, Szombathely —Vörös Meteor, Közért—Hídépítő, Vasútterv—Külker, Statisztika- Postás, Petőfi—HSC APRÓHIRDETÉSEK usataui ház 800 n-ös területtel eladó. Ho­­mokszentgyörgy, Ma­gyar János, Jáncsics U. 5._____________ (2821) Fiatal 130—160 kg-os hízók eladó. Kaposvár, Füredi u. 58. Érdek­lődni du. 4 óra után. ________ ________ (2823) Fonyódon háromszo­bás ház üdülési idény­re intézményeknek ki­adó. Leveleket 2601. számra a kaposvári hirdetőbe._________(2601) 4 db 150—160 kg-os, 8 hónapos príma hízó eladó. Szállítás a vevő kívánsága szerint. Ko­vács József, Kaposúj­­lak, Kossuth Lajos ut­ca^. _________ (2612) 17 hónapos üsző, ne­gatív, eladó. Somogy­­jád, Gárdonyi G. u. 6. szám. (2604) Épületfa, tűzifa, léc, stukatúr- és padlás­deszka kapható Gyi­­mesi fakereskedőnél, Kaposvár, Sallai u. 3. 1 db 5 hónapos üszőborjú és 3 db kecske sürgősen el­adó. Toponár, Vörös­­hadsereg u. 112. (2607) 2 db 7 éves ló eladó. Vajda Sándor, Bárd­udvarnok, Zsipó 39. (2615 Rövid bécsi zongora fizetési kedvezménnyel eladó. Pápai főmérnök, kórház. (2632) Siófok, Sziget utca 6. sz. alatt 3 szobás, össz­komfortos családi ház beköltözhetően eladó. Biczi Móric. (12631) Világítási hálózatra kapcsolható tárcsás daráló eladó. Horváth, Kaposvár, Május 1. ut­ca _40._____________(2613) 1 db Krammer-féle hentes jégszekrény 180x136x60 méretben, jó állapotban eladó. Cím: Pálvölgyi Gyula, Hács. ___________________(2625) Szövetkezeti vagy KISZ-lakást készpén­zért átvennék. Ajánla­tokat 2628. számra a hirdetőbe. (2628) 601-es garanciális Trabant gépkocsi 2500 km-rel sürgősen eladó. Érdeklődni: Tab, Kossuth Utca 49. Polgár, Lajos (4889) 600-as Trabant, 25 000 km-t futott, eladó: Po­­lány, Juhász._____(2617) Garázsban tartott Moszkvics 402-es jó ál­lapotban eladó. Érdek­lődni: Rádióállomás, Siófok, fon 226. Gergye. Tele_ (126316) Díjbeszedőt ideigle­nes munkakörben al­kalmazunk. Cím a ki­adóban: (4435) A Gyár­ és Gépsze­relő Vállalat keres vi­déki szerelési terüle­teire kovács, lakatos, hegesztő, csőszerelő szakmunkásokat szé­kesfehérvári, balaton­­füzfői, almásfüzitői, aj­kai, dunaújvárosi munkahelyeire. Jelent­kezés személyesen vagy írásban: Bp., VI., Paulay Ede utca 52., személyzeti osztály. A Pamutfonó­ipari Vállalat Kaposvári Gyára fölvesz 15. életévet betöltött kortól 17 éves korig általános iskolát végzett leány­ipari tanulókat Fölvételi vizsga január 11-én 8 órakor a gyár IL.iatasi termében. Szállást biztosítani nem tudunk. (2516) A Lengyeltóti Gép­állomás azonnali belépéssel fölvétel­re keres és mezőgazdasági gé­pek szerelésében jártas szak­m­unkásokat Szakképzett és gyakorlott keres (2591) a Kaposvári Állami Gazdaság a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum gyakorlati oktatásához, dénes­­ma­j­or—zaranypusztai munkahelyre. Kaposváriak vagy környékbeliek előnyben. Jelentkezés Dénesmaj­orban, a kaposvári kerület vezetőjénél.(2122) Forgácsolási munkák terén jártas gépész­technikust felveszünk. Munkásszálláson egye­dülállónak külön szo­bát biztosítunk. Mer­­nyei Gépjavító Állo­más. (2627) Idősebb nőt esti órákra keresünk 11 éves kislányunk mellé. Ajánlatokat a kiadóba kérünk. (2828) Külön bejáratú üres albérleti szoba kiadó Kaposvár, Kölcsey u. 65. alatt. (2535) átfestését rövid határidőre vállalja az fpipari Ktsz. Kaposvár, Ady Endre u. 23. Külön bejáratú búto­rozott szoba albérletbe kiadó. Kaposvár, Kis­­róma-hegy 3. sz. (Szi­getvári utcai téglagyár fölött.) (2618) Külön bejáratú, al­bérleti bútorozott szo­ba házaspár részére ki­adó: Kaposvár, József u. 7. (Cser.) (2829) A Latinka Sándor Megyei Művelődési Ház irodalmi színpada FÖLVÉTELT HIRDET irodalmi ér­deklődésű, zenét, táncot kedvelő fiatalok körébe Fölvétel január 8-án, vasárnap de. 10 órakor a művelődési ház 62. termében. Minden fiatalt szeretettel várunk (2605) (2630) JANUÁR időjárás Péntek Várható idő­járás ma estig: Változóan fel­­hős, párás, hi­deg ivo, topbfe­lé hószállingó • TM­zás, kis­eb­b na- I­ldizsár­aa vazás. Megélén­külő keleti, dél­keleti szél. A ______________várható iegma­napjai­ hőmérséklet nul­­la mínusz 5 fok között lesz. A Nap kél 7.32, nyugszik 10.08 órakor. .. A Hold kél 3.03, nyugszik 12.32 órakor. — Takarmánykezelő üze­met létesít egyre több tsz. Ezen a héten a segesdi Új Esetben és a vízvári Vörös Csillagban, a jövő héten a nagyberényi Új Barázdában indul meg az új üzem. Az idén még mintegy szövetkezet létesít saját 20—22 ta­karmánykeverőt, s így az év végére számuk várhatóan eléri a hatvanat. — Csaknem négyszáz te­nyészkant értékesített a múlt szete. Az állatokért kapott pénz meghaladja a másfél millió forintot. — Szakmunkásképzés Somogy­­döröcskén. Három szakmunkás­tanulója van a somogydöröcskei tsz-nek, közülük kettő mezőgaz­dasági gépszerelőnek készül.­­ Elütötték a mentőt. Vác határában Csányi József 25 éves gépkocsivezető dömperé­vel nem adta meg az elsőbb­séget egy főútvonalon haladó mentőautónak, és a két jár­mű összeütközött. A mentő­autó utasai közül Bucsku Ré­terné 56 éves háztartásbeli, felsőgödi lakos és Nidosi Ist­ván 40 éves szerszámlaka­tos belehalt sérüléseibe. Be­regi Jánosné felsőgödi lakos és Bálik János ápoló súlyos sérülést szenvedett. A rend­őrség Csányi Józsefet őrizet­be vette. — Jutalom a háztáji tehénállo­mány növeléséért. A Tahi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága pénzjutalomban részesítette a so­­mogyegresi vezetőket, mert a já­rás községei közül itt gyarapo­dott legjobban — huszonhárom­mal — a háztáji tehénállomány. A tanácsi vezetők 1500, a szövet­kezetiek 1750 forint jutalmat kap­tak. — Felkészültek a jégvá­csra a Balaton menti gaz­daságok. Mintegy ezer vaffen­yeget tárolnak majd a ver­mekben.­­ Hideghullámot jeleznek a cinkék. A hosszan tartó enyheség után most északke­let és északnyugat felől egyaránt támadásra kész­ülődő tél első igazi hideghullámait j­elzik a cinkék. Napok óta feltűnő buzgalommal tömik a begyüket. Megfigyelők sze­rint ez a hamarosan elkö­vetkező »bojtos napjaikra« utal. — 10 210 anyajuhot termékenyí­tettek meg mesterségesen tavaly huszonnyolc Somogyi tsz-ben. Ez a szám az anyajuhoknak mintegy egyharmadát teszi ki. Földrengés Mongóliában Csütörtökön reggel erős földrengés rázta meg Ulán­bátort, a Mongol Népköztár­saság fővárosát. A földreng­és első nagy lökése 8 óra 18 perckor (magyar idő sze­rint egy óra 18 perckor) tör­tént, és mintegy 35 másod­percig tartott. A második, enyhébb földmozgás 8 óra 45 perckor jelentkezett. A föld­rengés középpontja az Ulán­bátortól 350 kilométerre levő Bulgan Almak (megye) volt, ahonnem 10 hallos mozgást je­leztek. A rengést a Szovjet­unió Mongóliával határos ré­szén, Trkutszk környékén is erőtel­jesen érezték. Kiában károkról eddig Men fe­nincs­­ elöntés. Mongólia az ázsiai fö­ld­­rengéses övezetbe esik. ppán­­háterban azonban utoljára 1057-ben észleltek földron­­gást. A rengés peip»r't»urná­­’van a­­ Tobi-ajtó­­kon pírkor 12 ballos rengést mértek Mególia nagy man közn­at­­j ainak épületeit kéthallos erősségű tartós földrengések­re tervezték. Péntek, 1961. január &, A MAGYAR TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA Az 9.31 Szünidei matiné. — 10.35 ember és a háború. A szabadság ára. Magyarul be­szélő francia film. (Ism.) — 11.40 Telesport. (Ism.) — 11.55 Princ, a katona. A kultúr­­munka. Tv-filmsorozat. V. rész. (Ism.) — 19.00 A tv politikai tanfolyama. A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 11.00 és 16.10 Oktatás, neve­lés. — 17.25 Hírek. — 17.30 Gyer­mekműsor. — 17.55 A tv jelenti. — 18.15 Bonanza — sorozatfilm. 19.05 Panoráma. — 19.54 Jó éj­szakát, gyerekek! — 20.00 Kép­híradó. 20.30 Hirdetések. — 20.35 Hollywood és csillagai. — Oscar­­díjasok. 21-35 Téma változatok­kal — komolyzenei adás. — 22.05 Hírek (II.) — Hatvan holdon végeztek víz­rendezést tavaly az ordacsehi Már­cius 15. Tsz legelőjén. Az idén további százhúsz holdat víztele­nítenek csatornázással, és a javí­tásra kapott állami támogatásból jelentős mennyiségű műtrágyát is vásárolnak a legelőre. — Ötvenöt tenyészbikát vá­sárolt a megye állami gaz­daságaitól, termelőszövetke­zeteitől és háztáji gazdasá­gaitól tavaly az Állattenyész­tési Felügyelőség, s ezért tenyésztők csaknem kétmillió­­ forintot kaptak. Az állatok­nak mintegy fele más megye­­gyékbe került. — Korszerű borjúnevelés. Itatásos borjúnevelést alkal­mazott eddig a kötcsei Jóre­ménység Tsz. Ezen a héten rátérnek a Laktin nevű táp­szer adagolására, és így csök­kentik a felnevelés költsé­geit. — A Kaposvári Honvéd S. K. el­nöksége értesíti a sportkör tagsá­gát és a sportbarátokat, hogy ja­nuár 9-én 18 órakor a Fegyveres Erők Klubjában (Kaposvár, Ápri­lis 4. u. 4. sz.) évi közgyűlést tart. Mindenkit szeretettel vár az el­nökség. (4432) — Áramszünet. Értesítjük akosságot, hogy ma (6-án) 10 ó­ á­ a­tól 16.7o-ig és 7-én 8 órától 13 óráig áramszünet lesz a felsorolt utcáb­an: Vöröshadsereg útja, Gyár ut­ca, zö’d’a utca valamint a cu­koró­vári lakóépületeknél. A­am­­s­el:;á.t ’tí) vállalat. (4436) köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mind­azoknak az ismerősöknek, akik szeretett férjem, Mezősi János te­metésén részt vettek, és részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló Mezősi család. (2624) * * * Mindazoknak, akik szeretett, r&­­’ríthetetlen rokonunk, Hideghéthy Boldizsárné temetésén megjelen­tek, és a megboldogultat a kegye­let virágaival és koszorúival elhal­­mozva kísérték utolsó útjára, itt mondunk hálás köszönetet. A gyá­­szoló rokonság. (2635) * * * Köszönet­ünket fejezzük ki mind­azoknak, akik Péterfai Andor te­metésén részt vettek, és ezzel fáj­­dalmiukat igyekezt pv­­ gyászoló család. (2634) GY­Á­SZJELENTÉS Mély fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, sem, édesapánk,hogy szeretett fér­SOMOGYVÁRI LAJOS MÁV-ellenőr 46 éves korában hos­­­sz­ú szenvedés után elhunyt. Te­metése január 7-én fél 1 órakor lesz a Nyugati temetőben. Clvá­­szoló felesége és fia. C’830) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Arany virág (bérletszünet). Az előadás kezdete 19 órakor. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Öt jómadár, a pórul járt vagá­nyok. Szélesvásznú angol filmvíg­játék. Csak 16 éven felülieknek! Kísérő műsor: Magyar híradó. (Ja­nuár 9-ig.) Az előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Két nap az élet. Robert Merle regényének színes, szélesvásznú francia—olasz filmváltozata. Fő­szerepben: Jean Paul Belmondo. Csak 16 éven felülieknek! (Január 6-ig.) Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor.

Next