Somogyi Néplap, 1967. augusztus (24. évfolyam, 180-206. szám)

1967-08-01 / 180. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK­ AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. évfolyam 180. szám. ÁRA 1 50 FHXÉR 1967. augusztus 1., kedd A szállítási bizottság napirendjén: Körzeti pályaudvarrá fejlesztik a kaposvárit Tizenhat állomást és megállóhelyet korszerűsít a MÁV a harmadik és a negyedik ötéves tervben „Átgombolják'­ a somogyszob—szentgyörgyi vonalat A megye vasúthálózatának fejlesztéséről tanácskozott, fontos közlekedéspolitikai el­vek gyakorlati alkalmazásá­val foglalkozott tegnapi ülé­sén a megyei szállítási bi­zottság. Hoffmann Sándor, a bizottság titkára arról adott tájékoztatást, hogyan elégí­­ tették ki a mezőgazdasági és balatoni szállítási igénye­ket. A szekszárdi, a szombat­­helyi, a veszprémi és a fővá­rosi társvállalatok kilenc gépkocsival és egy pótkocsi­val segítették a 13. sz. AKÖV-öt. Mivel augusztus­ban még nagyobbak az igé­nyek, a Nagykanizsai Állami Gazdaság tíz pótkocsis te­hergépkocsit ad rakodómun­kásokkal együtt a megyének. A harmadik és a negyedik ötéves tervben megvalósuló vasúti fejlesztésről Földes Gyula, a MÁV Pécsi Igazga­tóságának igazgatóhelyettese tájékoztatta a szállítási bi­zottság tagjait. Bővítik és korszerűsítik a gyékényesi ál­lomást A tizenötmilliós munkát jövőre fejezik be. Ugyanekkorra épül meg a négyvágányos fogadó állomás a gyékényesi kavicsbányához. Jövőre készül el a vonalkor­rekció az ötvöskónyi megálló­helynél. Kaposváron átépí­tik a vágóhídi megállót. Ez­zel összefüggésben korrigál­ják a dombóvár—gyékényesi vonal kaposvári bejárati ívét. A Villamossági Gyár iparvágányának építésével egy időben átépítik a siófoki vonal egy szakaszát, új hidat emelnek a Deseda fölött. Az 1968-ban befejeződő korsze­rűsítés után két vágányon bonyolódik a forgalom Ka­posvár felé a vágóhídi szol­gálati helytől. Még az idén megépítik az AGROKER iparvágányát a textilművek mgállónál. 1968-ban és 1969- ben átépítik a somogyszob— nagyatádi vonalat 23 tonna tengelynyomásra, meghos­­­szabbítják a nagyatádi állo­mást. »Átgombolják« a somogy­szob—balatonszentgyörgyi vo­nalat, azaz itt építik be a balatoni rekonstrukciókor fölszedett használható­ket. Az idén Marcaliig síne­jut a MÁV az »átgombol­ással«, a befejezés pedig 1969-re várható. Ezzel növelhető a pályasebesség és a tengely­­nyomás. Szerepel a tervek­ben a somogyszobi állomás korszerűsítése 1970-ben és 1971-ben. A megyeszékhely vasútállomásának korszerűsí­tését az igazgatóság 1971— 1974-re tervezi. A szállítási tanács ülésén olyan igény, hogy elhangzott a MÁV hozza előbbre ezt az időpon­tot, mivel a megye egyete­mes érdekei ezt kívánják. A nyári forgalom után még az idén átépítik Siófok és Szántód—Kőröshegy között a nyílt vonalat. Jövőre Szán­tód—Kőröshegy és Fonyód között végeznek ezzel a mun­kával. Korszerűsítik a szán­tód—kőröshegyi és a balaton­­szemesi állomást. Százhúsz tengely magasított befogadóképességű, utasperonos lesz mind a két állomás. 1969-ben Fonyód és Balatonszent­­györgy—Komárváros között építik át a nyílt vonalat. Korszerűsítik a balatonfeny­­vesi és a máriafürdői állo­mást. Szélesítik a peronokat, meghosszabbítják az állomá­sokat, korszerűsítik a bizto­sítóberendezést. A negyedik ötéves tervben megépül második vágány Szabadbaty­­a­tyán és Siófok között, kor­szerűsíti a MÁV a balaton­szentgyörgyi, a siófoki, a fo­­nyódi és a boglári állomást. A szentlőrinc-gyékényesi vo­nal somogyi szakaszának korszerűsítését is tervbe vet­ték. A harmadik ötéves terv végén korszerűsítik a barcsi állomás felvételi épületét. A negyedik ötéves tervben pe­dig átépítik a vasútvonalat Darány és Gyékényes között. Ezzel egyidejűleg korszerűsí­tenek két-három középállo­mást is. Beható vita után határo­zott a szállítási bizottság a körzetesítés kérdésében. Még az idén körzeti pályaudvarra fejlesztik a kaposvári állo­mást. Ez azt jelenti, hogy Kaposvár bonyolítja le a körzetében levő kisforgalmú állomások forgalmát. L. G. Virágos felvonulás Szombaton este a Latinka Művelődési Ház kerthelyisé­gében bállal folytatódott az I. Kaposvári Virágnapok ese­ménysorozata. A szépen par­kírozott és kivilágított, hangu­latos kerthelyiségben a Pécsi Orvostudományi Egyetem ze­nekarának közreműködésével mintegy négyszáz fiatal tán­colt a kerthelyiség szökőkút­­ja körül este 10 óráig. Utá­na záróráig a házi zenekar muzsikája mellett szórakoz­tak a vendégek. Vasárnap délelőtt felvonulást rendeztek. virágos A me­net délelőtt tíz óra előtt a­­ ki­véd helyőrség fúvószene­karának indulóira a Hársfa utcától indult el, és haladt vé­gig a Május 1. utcán. A fel­­virágzott és felpántlikázott tekereken fiatalok ültek. Többségük népviseletbe öltö­zött, mint például a szennai népi együttes tagjai. A szen­nai kislányok festői szépségű fejdísze és viseletük a virágos menet legszebb látványossá­gát nyújtotta. A Kossuth té­ren a Somogy Táncegyüttes hat táncosa egy csárdást adott elő, majd a felvonulók to­vább indultak a Cseri parkba. A nap programja a továb­biakban itt folytatódott. Dél­után sportműsort bonyolítot­tak le, este pedig szabadtéri bállal fejeződött be a Kapos­vári Virágünnep. ­• INTELT *Ji Rusk interjúja: Az USA nem szünteti meg a VDK bombázását Dean Ru­sk, az Egyesült Ál­lamok külügyminisztere va­sárnap este a CBS televíziós társaságnak adott interjújá­ban kijelentette, meggyőződé­se, hogy a kongresszus hozzá fog járulni a vietnami háború jelenlegi üteme finanszírozá­sának folytatásához. Mint is­meretes, az Egyesült Államok közvéleménye az utóbbi időben — elsősorban a néger felkelésekkel kapcsolatban — több ízben is követelte a katonai kiadások csökkenté­sét. Bush visszautasította több szenátor és képviselő javas­latát, hogy szüntessék meg VDK bombázását. A külügy­a­miniszter a Glassboroban le­zajlott Koszigin—Johnson ta­lálkozóra utalva elmondta, hogy a szovjet kormányfő ki­jelentette Johnsonnak: ha az Egyesült Államok feltétel nélkül beszünteti Észak-Viet­nam bombázását, ez megnyit­hatja az utat a tárgyalások előtt. Rusk hozzáfűzte, hogy Johnson elutasította Koszigin indítványát, mondván, hogy az Egyesült Államok »nemn látja, milyen tényleges hatása len­ne a bombázások beszünteté­sének«. Dean Rusk utalt arra, hogy az Egyesült Államok fontoló­ra veszi a fegyverszállítások felújítását Izraelnek és az Amerika-barát arab államok­nak. A külügyminiszter ezt azzal indokolta, hogy a Szov­jetunió fegyvereket és egyéb katonai felszereléseket szál­lít Egyiptomnak és Szíriának. Az utóbbi napok heves faji zavargásaival foglal­kozva külügyminiszter végül kijelen­­­tette, hogy azok semmi esetire sem lesznek kihatással az Egyesült Államok vietnami háborús erőfeszítéseire. l(MTI) A MAI SZÁMUNK TARTALMABÖIc: Olcsón és idejében elkészül minden (3. o.) ÖTEN A SZÁZEZ­ERBŐL (5. o.) A VEVŐ MEGBECSÜLÉSÉRŐL (6. o.) Fofrt Jenő fogadta a japán külügyminisztert Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke hétfőn az Or­szágházban fogadta Miki Ta­­keo japán külügyminisztert, aki Yagi Masao nagykövet, Kitahara Hideo, a japán kül­ügyminisztérium európai és óceániai hivatalának igazga­tója és Tsurumi Kiyohiko, külügyminisztérium gazdasági a hivatalának igazgatója társa­ságában kereste fel a kor­mány elnökét. A találkozón jelen volt Péter János kül­ügyminiszter­­ és Szigeti Ká­roly, hazáink tokiói nagyköve­te. A barátságos légkörben le­zajlott beszélgetésen Fock Jenő és Miki Takeo eszmecse­rét folytatott a nemzetközi helyzetről, a két ország közöt­ti kapcsolatokról, főleg a gaz­dasági csolatok és a kulturális kap­továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Miki Takeo hétfőn elutazá­sa előtt Yagi Masaoval, Kita­h­ara Hideóval Kiyohikóval együtt és Tsurumi búcsúlá­togatást tett Péter Jánosnál. A látogatáson jelen volt Szarka Károly, Kós Péter és Szigeti Károly. A két kül­ügyminiszter közös közlemény kiadásában állapodott meg. A vendégek ezután szívélyesen elbúcsúztak házigazdáiktól. Miki Takeo feleségével és kíséretével a kora délutáni órákban elutazott Budapest­ről. (MTI) Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke Péter János társaságában fogadta Miki Takeót, Japán hazánkban tartózkodó külügyminiszterét. Letartóztatások Jeruzsálemben Új kormány alakult Jordániában Az izraeli minisztertanács hétfőn délelőtt 24 óra lefor­gása alatt harmadízben ült össze Jeruzsálemben, hogy kidolgozza a megszállt terü­letekkel kapcsolatos rövid és figyelők szerint­­ a vasárnapi két ülés nem járt eredmén­­nyel, mert a kormány tagjai között meglehetősen nagy véleménykülönbségek merül­tek fel. Az izraeli kormány hosszú távú politikáját. Még­ csak egy dologban ért egyet, éspedig abban, hogy az izraeliek hosszú ideig tartó megszállásra ren­dezkednek be. Az üléssorozaton foglalkoz­tak a megszállt területeken, főként Jeruzsálem arab szek­torában az utóbbi időben egyre erősödő ellenállási mozgalommal. Hétfőre vir­radóra Jeruzsálem arab szek­torában négy muzulmán szemé­lyiséget letartóztattak és egy félreeső izraeli he­gyes vidékre száműztek. A letartóztatottak között van Anvar Khatib, Jeruzsálem jordániai szektorának volt kormányzója, Jordánia elfő­­kori kairói nagykövete. Ugyancsak száműzték dr. Duad Husszeint, a Jordániai parlament volt tagját, a Su­­keiri-féle Palesztinai Felsza­­badítási Szervezet egyik ve­zetőjét. Valamennyiük ellen az a vád, hogy a múlt héten aláírták Jeruzsálemben azt a beadványt, amely felszól­ítj­a az óváros lakosságát, ne mű­ködjék együtt az izraeli ha­tóságokkal. Eskol izraeli miniszterel­nök vasárnapi rádióbeszédé­ben kijelentette, hogy az iz­raeli csapatok mindaddig je­lenlegi állásaikban maradnak amíg nem jön létre meg­egyezés Izrael és arab szom­szédai között A miniszterelnök burkol­tan bár, de megfenyegette a szállt arab területek meg­la­kosságát. Odd Bull tábornok, az ENSZ fegyverszüneti ellenőr­ző bizottságának vezetője va­sárnap visszatért J­eruzsá­­lemből Kairóba. A tábornok jeruzsálemi látogatásakor tá­jékoztatta az izraeli vezető­ket arról, hogy az EAK nem hajlandó izraeli hajókat engedni a Szuezi-csatornára. Az egyiptomiak ugyancsak visszautasították azt a koráb­bi izraeli indítványt, hogy a tűzszüneti vonal hosszanti irányban felezze meg a Szue­­zi-csa­tornát. Megbízható értesülések sze­rint Husszein jordániai ki­rály elfogadta a kormány le­mondását és új kabinetet ne­vezett ki. Szaad Dzsuma ed­digi kormányfő helyére Se­rif Husszein Ben Nasszert, állította, aki korábban már volt miniszterelnök. Egy má­sik volt kormányfő, Bahd­­zsat, miniszterelnök-helyettes­ként lép be az új kormány­ba.

Next