Somogyi Néplap, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-01 / 101. szám

mAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 1 forint Somogy! Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. évfolyam, 101. szám [UNK] 1968. május 1 szerda MÁJUSI KÖSZÖNTŐ A virág, ami ma hajnalra kibomlott: májusi virág, s a virágba borult fák, májusi fák, égő lobogók. A kert, hegy, a város májust köszönt, a Lobogókkal­­ tépett, foszló üveg zászlókkal és feszülő mai selymekkel. És a réteken, te­reken örvendezve májusfák állnak. Szalagokkal díszítjük, virágfüzérekkel, ágakkal. Má­jusi jelekkel: szabadsággal, hűséggel, emlékezéssel. De mi volt, ki is adta meg ezt az első májusi — május 1 -ne mondjuk csak így: má­jusi — jelt? Talán az a pá­rizsi határozat 79 évvel ez­előtt, amely a II. Internacio­­nálé első alakuló kongres­­­szusán kimondta: „Egy bizo­nyos időpontban nagy nem­zetközi tüntetést kell szer­vezni, mégpedig oly módon, hogy egyidejűleg minden or­szágban és minden városban egy meghatározott napon, munkások követelik a hivata­a­los szervektől a napi nyolc órai munkaidő bevezetését és a párizsi nemzetközi kong­resszus többi megvalósítását... határozatának Egy ilyen tüntetés rendezését 1890. má­jus elsején, javasoljuk, ezt az időpontot fogadjuk el a nem­zetközi tüntetés napjául.. . Május elsejét tehát a mun­kásosztály avatta nemzetközi ünneppé. De a májusi jel — a sza­badság jele —, az első má­­jusfák dacoló és diadalmas felállításai, jeladásai már ré­gebbről hirdették a májust. Az üldözésben, a rabságban születtek ezek a májusfák, »Szabadságfa­“ is lett hát az első nevük: L’arche de la li­­berté. Az első májusfát — de ki tudja pontosan, hogy a vi­lág minden táján a szabad­ságért szót és fegyvert emelő népek hol emelték pontosan a legelsőt — talán az Ang­liából menekülő üldözöttek hajója, a Mayflower vitte át az új világba? Innét is a hajó neve — Májusvirág —, a Kossuth Lajos 1852-ben visszatérve amerikai kör­útjáról a plymouthi tőben így beszélt róla: kikö­»Az önök szabadságfája, a May­flower, a miénk az osztrákok akasztófája­«. A májusok szabadságért harcoltak, a sza­­­badságot köszöntötték. A la­tin eredetű szó is, május is azt jelenti: virágnyitás, újjá­éledés. Az első szervezett május 1-ét — miként a határozat Párizsban meghozatott — 78 évvel ezelőtt ünnepelte a vi­lág, és egyetlen sem maradtunk el esztendővel mögötte. 1890-ben május 1-re nagy­arányú felvonulást terveztek, de ezt a rendőrség nem en­gedélyezte. Azért május 1. vi­rágai kisebb akkor is kibomlottak, csoportokban vonul­tak fel a Városligetbe a munkások, végül is hetven­ezerre növekedett a számuk. A fővárosban ez addig soha nem látott, hatalmas tömeg volt. Az akkori gyűlésen felolvasták a szentpétervári munkások üdvözlő táviratát is. A májusi menetben ma sok helyen öreg, tépett zászlók is vonulnak. Harcok, küzdel­mek, győzelmek zászlóvete­ránjai. Az idei májusi zász­lók rengetegében egy öreg lobogó 77 éves születésnapját üli. Jártam »nála« Oroshá­zán, történelmünk e zászlót»-­nája emléke előtt tisztelegni: ez a zoszló, öreg selyem adta az első jelet a parasztság csatlakozásának a munkások­hoz, ez vezette az első, szer­vezett viharsarki földmunkás­megmozdulást. Fehér selyme egyik oldalán pirossal hímez­ve a három 8-as, a másikon: »Föld! Kenyér! Szabadság!" 1891. május 1-én bontották ki először — sortűz is dörrent ekkor, a riadt hatalom, a fő­­szolgabíróság a főispánnak »orosházi zendülés«-ről táv­iratozik. Májusi zászló történelme — csendőrségi, katonasági utasításokban, statáriumban, ügyészségi végzésekben, bíró­sági ítéletekben is olvashat­juk. És a történelmet, életün­ket maradandóvá rögzített költői sorok. Juhász Gyula Május ünnepe így kezdődik: »A hatalom kiadta a paran­­csot: Ne legyen ünnep május elsején! Zászló ne lengjen és ének ne zengjen, Csak robotoljon csöndben a remény!«... a Vonulnak a májusi zászlók, történelmet írják. Ady Endre a 65 év előtti május 1- ről így tudósít: »Vörös lobo­gók alatt rengeteg ezer em­ber ünnepel ma Magyaror­szágon. Belereszket a gyön­ge szívű, annyi .. . Forradalom zúg a világon, nálunk azon­ban nem vulkánok tüzelnek, hanem lappangó, fojtó házi­tűz pusztít...« A májusi zászlókba a történelem szele kap. Egy pillanatra, csak egy rövid idézetre még álljon meg a krónikás az 1919-es eszten­dőnél. Csak egy háromsoros rendeletet idézzünk, amelyet a forradalmi kormányzóta­nács adott ki. »A magyaror­szági íanács Köztársaság má­jus 1-ét, a világ forradalmi proletariátusa nemzetközi egy­ségének emléknapját, a pro­letárállam ünnepévé avatja. E napon minden munka szü­netel«. , Vonulnak a zászlók, virág­gal, májusfákkal köszöntjük május 1-ét. Köszöntjük most az ünnepet, az örömöt, a vi­rágnyitást, az újjáéledést. A vidámságnak, szép hagyo­mánynak se szeri, se száma. Sokágú a májusfa, vagy ahogy egyes vidékeken mondják: hajnalfa, zöldág, májfa. A szerelemnek is van rajta ága. A legények állították kedve­sük háza elé. Vannak községek, ahol csak egy olyan kö­zös fát állítanak a legények, s arra a sok ajándékot. Van olyan hagyomány is, ahol csak a falu szépe kap május­fát. Hagyományok, s mai vi­dám ünnepi szokások: zene, tánc, bál. De épp ezért is, mielőtt a megkezdett Juhász Gyula verset idézzük legalább befejeznénk, emlékezte­tőül az első két sorát: »A ha­talom kiadta a parancsot: / Ne legyen ünnep május else­jén!« De így emelkedik magasba a vers, mint ahogy a májusi zászlók is emelkednek: »... Mint győzedelmi zászló, égbe lendült A jegenye, s ezer pacsirtá­dat Hirdette boldogan és büszkeséggel, Hogy itt van május és a diadal!«... m. a*. x#Avwrite>y Tito visszaérkezett Belgrádba Joszip Broz Tito jugoszláv államfő, a JKSZ Központi Bi­zottságának elnöke kedd dél­ben Moszkvából repülőgépen visszaérkezett Belgrádba idei második, 25 napig tartó kül­földi körútjáról. Tito egy-egy hetes állami látogatást tett Japánban és Iránban, párt­os állami küldöttség élén egy hetet töltött a Mongol Nép­­köztársaságban, s végül Leo­­nyid Brezsnyevnek, az SZKP főtitkárának meghívására két napig Moszkvában tartózko­dott, ahol a szovjet vezetők­kel baráti véleménycserét folytatott a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom és a világpolitika több idő­szerű kérdéséről, valamint a Jugoszlávia és a Szovjetunió közötti kapcsolatok fejleszté­séről. Az eredeti programon túl­menő moszkvai szovjet—ju­goszláv megbeszélésekkel kap­csolatban Belgrádban hangsú­lyozzák hogy az az SZKP főtitkárának meghívására tör­tént, a meghívás elsősorban a JKSZ elnökének szólt, és a két párt közötti kapcsola­tok erősítését, a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom egyes problémáinak megvitatását célozta. A meg­hívás pártjellegű volta elle­nére azonban részletesen fog­lalkoztak általános nemzet­közi politikai kérdésekkel is — elsősorban Vietnam problé­májával, hangoztatva a poli­tikai rendezés szükségességét, a közel-keleti helyzettel és az atomsorompó-tervvel, ami jelenleg az Egyesült Nemze­tek közgyűlésének tárgyaló­­asztalán fekszik —, s a meg­vitatott kérdéseket illetően a két ország nézetei azonosak vagy hasonlóak voltak. A Jugoszlávia és a Szovjetunió közötti kétoldalú kapcsola­tokról a moszkvai tárgyalá­sok fényében Belgrádban megállapítják, hogy a gazda­sági és általános együttmű­ködés mind szélesebb körű, és mindkét ország kapcsolatok szorosabbra kész a fű­zésére. (MTI) Éljen május 1., a munkásnemzetköziség nagy ünnepe! t Husszein meglepetésszerűen Londonba Husszein jordániai király hétfőn este saját kezűleg a londoni repülőtérre vezetett egy Caravelle típusú repülő­gépet. A király tíznapos gánjellegű látogatásra az ma­an­gol fővárosba érkezett. Érke­zése nemcsak a brit külügy­minisztériumot, hanem Jor­dánia londoni nagykövetségét is meglepte, hiszen a király­nak a program szerint ezen a héten Líbiába kellett volna lá­togatnia. Az utóbbi időben az angol közvéleményben élvezhető hangulati eltolódás állott be Izrael agresszív magatartásá­val szemben, és egyre többen ismerik fel az arabok állás­pontjának igazságos voltát. Husszein m­­eg akarja értetni az angol vezetőkkel, hogy or­szága csaknem teljesen véd­telenül áll szemben Izraellel, ha Anglia nem hajlandó Hunter-mintájú bázókat szállítani vadászkon­Jordániá­nak. (MTI) látogatott EAK-jegyzék Izrael akcióiról Az Al Ahram jelentése szerint az EAK kormánya jegyzéket nyújtott át a Biz­tonsági Tanácsnak, amelyben felsorolja a legutóbbi agres­­­sziós cselekményeket, ame­lyeket Izrael Jordánia és Egyiptom ellen követett el. Utalt arra, hogy az izraeli haderő akadályozta meg a Szuezi-csatorna megtisztítá­sát a hajóroncsoktól, Izrael akadályozta meg Jarring kül­detésének végrehajtását, és most legutóbb is szembehe­lyezkedett a Biztonsági Ta­náccsal, amikor nem teljesí­tette a novemberi határoza­tot, és nem hajlandó lemon­dani a május 2-re tervezett jeruzsálemi katonai díszszem­léről. Élfizetnavató ü­nnepségek A cukorgyár teljesítménye Kaposvár­ legidősebb üze- központi öltöző és fürdő nagy­oa­ en­y­hí­ti az idős gyár szo­ciális gondjait, de — különö­sen a kampány idejére — nem oldja meg teljesen. Pe­dig a gyár sokat költ erre. Tavaly például jelentős ös­­­szeget fordítottak a balaton­­boglári üdülő építésére és a gyár lakótelepén lévő lakások korszerűsítésére is. Ehhez a munkához jelentősen hozzájá­rult a szocialista brigádokon kívül a gyár egész kollektívá­ja: jelentős az a társadalmi munka, amelyeket a dolgo­zók végeztek. A közösségért végzett munkát is figyelembe vették, amikor a tizennyolc kiváló dolgozó-jelvény odaíté­léséről döntöttek a vállalat­nál. Faragó László, az Élelmi­szeripar kiváló dolgozója lett. A kitüntetéseket tegnap nyúj­tották át az ünnepségen. Az élüaemavatással egy időben tíz szocialista brigádot is ava­tott a gyár. Ezek a brigádok — hangsúlyozta az ünnepsé­gen Csanádi János, az ÉDOSZ megyei bizottságának titkára — a jövő eredményei­nek letétesítményesel­­me, a hetvenötéves cukorgyár ünnepelte tegnap este élüzem­­mé avatását az ÉDOSZ Mű­velődési Házban. Tóth Lajos igazgató ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a Ma­gyar Cukoripar eredményei­hez nagyban hozzájárult a ka­posvári gyár is, hiszen a terü­letéhez tartozó négy megyé­ben kötelező tervszámok nél­kül — a tsz-ekkel kiépített jó kapcsolat alapján — több répát termeltetett, mint amennyit a gyár fel tudott dolgozni: a múlt évben átvett 31700 vagon répából más gyáraknak is jutott. A négy megyében megtermelt répát jó szervezéssel a tavalyinál is olcsóbban juttatták el a gyár­ba, s ez a termeltetési részleg érdeme. Az viszont már a gyárban dolgozó munkásoké, hogy a beszállított nyers­anyagból több cukrot főztek, mint korábban. A 124 üzemnap alatt kifő­zött 2894 vagon cukor bizo­nyítja, hogy a kaposvári mun­kások értik a szakmájukat. Szociális évre javul­ ellátottságuk évről Az idén átadott A barcsiak is részesei a pécsi gyár eredményeinek Tegnap bensőséges ünnepség volt az Építőgép-javító és Gépgyártó Vállalat 7-es számú pécsi gyárának barcsi telepén abból az alkalomból, hogy vállalat harmadszor nyerte el a az élüzem címet. Futác Kál­mán, a pécsi gyár igazgatója mondott ünnepi beszédet. Részt vett az ünnepségen Árvai István, a gyár most nyugdíjba vonuló igazgatója. — Termelési tervünket 112,6 százalékra túlteljesítettük. 51 millió forint értékű áruval ter­meltünk többet a tervezettnél. 12 millió forint nyereségre tet­tünk szert — mondotta többek között. A munkából a barcsi telep is derekasan kivette részét. A 85,6 millió forint termelési ér­tékből 49,8 millió forintot ál­lított elő. 54 db silót kifogásta­lanul elkészítettek, elismerés illeti őket a Magyar Hajó- és Darugyár számára készült vasszerkezeti munkáért, továb­bá a sablonokért és más fontos elemekért Említésre méltó az is, hogy az üzem kollektívája helyrehozta a viharkárokat, felépített egy új, korszerű iparitanuló-műhelyt és átala­kított két darab háromszáz tonnás silót. Az utóbbival hozzásegítette a nagyvállala­tot a határidő megtartásához. Az eredmények eléréséhez nagymértékben hozzájárult a műszaki fejlesztés, valamint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére indított munka­verseny. Az igazgató átadta az él­üzem cím viselésére jogosító oklevelet Pethes Róbertnek, a telep vezetőjének, majd juta­lomosztás következett. Megju­talmazták a barcsi telep ve­zetőit jó munkájukért, a te­lep dolgozóinak pedig mint­egy 10 000 forintot osztottak ki. Ebből négyezer forintot tett ki az az összeg, amelyet azért kapott a telep, mert az anyagyárral együtt a harma­dik helyet szerezte meg a ju­bileumi munkaversenyben. Az ünnepségen Pethes Ró­bert telepvezető mondott kö­szönetet a nagy elismerésért, és a kollektíva nevében ígér­te, hogy az új mechanizmus­ban, a megváltozott körülmé­nyek között is megállják he­lyüket, igyekeznek megtarta­ni a megtisztelő élüzem cí­met. KÉTMILLIÓ TONNÁS ÓRIÁS Tovább épül az ország egyik jelentős üzeme, a Dunai Kőolajipari Vál­lalat. Már működik az évi egymillió tonnás ka­pacitású olajfinomító be­rendezés, s ennek kiegé­szítő üzemei. Jelenleg a 2 millió tonnás évi kapa­citású berendezést építik és szerelik, s a tervek sze­rint még ebben az évben bekapcsolódik a termelés-

Next