Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-02 / 258. szám

illAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK* XXVII. évfolyam 258. szám, 1971. november 2., kedd óra: 80 fillér Somogy területi fejlesztési tervét tárgyalta meg az SZMI Mozgósít és ellenőriz a szakszervezet m­egye IV. ötéves területi fejlesztési tervét tár­gyalta meg tegnapi ülésén Szakszervezetek Megyei Taná­­­csa. Minden meghívott és ta­­n­ácstag előtt ott feküdt az írásos anyag, amelyet előzőleg már gondosan tanulmányoz­tak, s jó alapot teremtett az eszmecseréhez és a vitához a napirend előadóinak szóbeli kiegészítője. Sugár Imre, megyei tanács elnökhelyettese a leszögezte, hogy a terv gaz­dasági alapját a gyárak és a mezőgazdasági üzemek közép­távú tervei adják, ha tehát ezeket túlteljesítik, ezzel megye területfejlesztési tervé­n­­ek megvalósítását segítik. Ehhez kapcsolódott, amit dr. Szerényi János, az SZMT tit­kára elmondott a szakszerve­zetek feladatairól. Többek kö­zött megállapította, hogy terv előirányzatai összességük­­­ben megfelelnek az elfogadott megyei fejlesztési irányelvek­nek, éppen ezért valamennyi szakszervezeti szervnek fokoz­nia kell a tevékenységét megvalósítás érdekében. Eze­n jüket elsősorban a terv telje­sítésére, a hatékonyság to­vábbi növelésére és a gazda­­sági egyensúly javítására össz­pontosítsák. Feladatuk, hogy a szocialista munkaversenyt fo­lyamatossá tegyék, tovább emeljék színvonalát, s a ver­senyben és a brigádmozgalom­ban a hatékonyság követel­ményeit helyezzék előtérbe. A szakszervezeteknek szorgal­ma­zniuk­ kell, hogy a terme­lés növekedése elsősorban termelékenység emelkedésével­­ valósuljon meg. Nagyon fon­tos, hogy a SZOT felhívása alapján támogassák azoknak a kormányintézkedéseknek végrehajtását, amelyek a be­­­ruházások korlátozását, a fe­gyelem és a felelősség érvé­nyesítését, a megkezdett be­ruházások mielőbbi befejezését szolgálják. A több mint kétórás vitában tizenegyen szólaltak fel, s na­gyon sok észrevételt tettek. Csak a legfontosabb vélemé­nyeket és javaslatokat emelem ki közülük. Sasvári Károly, a villamossági gyár munkása ér­dekesen fogalmazta meg munkások véleményét az át­a­lagkeresetek emeléséről. Sze­rintük pontosan határozzák meg a vezetők, hogyan érhetik el a jövedelmek növekedésé­hez kívánt hatékonyságot. Olyan üzemben például, mint a villamossági gyár, ahol dolgozók hetven százaléka be­a tanított vagy segédmunkás, csak a nagyobb szakmai tu­dást igénylő munkák biztosí­tásával lehet a helyzeten vál­toztatni. A munkások, a szak­­szervezeti tisztségviselők sokat tehetnek az ötéves terv meg­valósulásáért, ehhez azonban arra is szükség van, hogy a vezetők jobban meghallgassák a munkások véleményét az egész közösséget érintő dönté­sek előtt. Sári Nándor, a ME­­DOSZ megyei titkára a mező­gazdasági üzemek tapasztala­tai alapján kifogásolta, hogy a középtávú tervek készítése­kor nem kérdezték meg a dol­gozók véleményét fontos, hogy az* éves vagyon tervek összeállításakor tájékoztassák őket s vegyék figyelembe ja­vaslataikat. Dr. Fonai János, az építők szakszervezetének megyei titkára szerint anya­gi-műszaki segítség is szüksé­ges ahhoz, hogy a tervezett la­kásépítés megvalósuljon. szakszervezet nevében helyte­­­lenítette, hogy az vállalatok a lakások építőipari felének átadását általában az év utol­só negyedére tervezik, s a la­kók csak a következő évben költözhetnek be. Mozgalmi módszerekkel próbálják elérni, hogy a jövő évi tervben vál­toztassanak ezen a gyakorla­ton. A munkások, a szocialista brigádok sokat tehetnek azért, hogy jó minőségű és hibátlan munkát végezzenek, garancia­­levelet adjanak, s a rossz munkát ingyen helyrehozzák. A szakszervezet mindent meg­tesz e szellem terjesztéséért és meghonosításáért Keresztúri János, a Víz- és Csatornamű Vállalat osztályvezetője azt kérte, hogy a szakmák megye­bizottságai kísérjék figyelem­mel a beruházásokat, nehogy éppen a munka- és egészség­védelmi létesítményeket hagy­ják ki belőlük. Ugyanerről be­szélt Tóth Lászlóné, a Nö­vényvédelmi Állomás mérnöke is, a MEDOSZ szak­ta­pasztalatai alapján. Szerinte az alapszervezeteknek őrköd­niük kell azon, hogy takaré­kos, mégis korszerű, és az igé­nyeknek megfelelő minden mezőgazdasági legyen beru­házás, s ne maradjon el a munkavédelmi és szociális rész sem. A kereskedelem és a szol­gáltatás is reflektorfénybe ke­rült a felszólalásokban. Papp Sándorné, a KPVDSZ megyei titkára a területfejlesztés és a kereskedelem szoros kapcsola­tát elemezve rámutatott: az új városrészekben mint például a kaposvári Kalinyin­­lakótelepen — nem maradhat el évekig a bolt- és vendéglá­tó hálózat. Rámutatott, hogy a balatoni idegenforgalom növe­kedésével nem tart lépést a kereskedelmi és vendéglátó hálózat fejlesztése, korszerűsí­tése. Kosztolánczi János, a HVDSZ megyebizottságának munkatársa azt javasolta: SZMT kísérje figyelemmel az a szolgáltatás fejlesztésére ter­vezett 48 millió forint fel­­használását a nők második műszakjának megkönnyítése végett Őszinte vélemény hangzott el a kollégiumi és óvodai he­lyekkel kapcsolatban is. Ga­­vora Zoltánnénak, a pedagó­gus szakszervezet megyei tit­kárának véleménye szerint el­sősorban a fizikai dolgozók gyermekeinek tanulását segíti a kollégium, éppen ezért nem megnyugtató, hogy a tanácsok a hatszáz kollégiumi hely he­lyett százötvenet terveztek, s az sem, hogy a most rendel­kezésre álló pénz nem elegen­dő a tervezett kollégiumi he­lyek megépítésére. A taná­csoknak, a szakszervezetek­nek és a vállalatoknak nem szabad ebbe belenyugodniuk. Horváth Sándorné, az SZMT nőbizottságának vezetője sze­rint az óvodaépítést a szak­­szervezetnek és a KISZ-nek is szorgalmaznia kell, s nem lehet belenyugodni, hogy vállalatok és intézmények ne­m tartsák meg ígéretüket, és ki­sebb mértékben járuljanak hozzá az óvodák építéséhez. Sok igényt megfogalmaztak a hozzászólók. Ezért emelte ki a válaszában Sugár Imre, hogy néhány létesítmény — óvoda, iskola stb. — gyorsabb meg­építésére van lehetőség, ez nem borítja fel az egyensúlyt, érdemes hát keresni a megol­dást. Klenovics Imre, az SZMT vezető titkára megállapította, hogy a tervben rögzítettek, az ülésen elhangzott javaslatok öt évre meghatározzák a szak­­szervezet munkáját Az SZMT úgy döntött, hogy minden évben megtárgyalja a gazdálkodás tapasztalatait, az ötéves tervvel kapcsolatos szakszervezeti feladatokat Ugyanígy a megyebizottságok, az üzemi szakszervezeti bizott­ságok is napirendre tűzik szakma, illetve az üzem hely­­­zetét, s értékelik, hogyan haj­­tották végre az SZMT hatá­rozatát L. G. ötezer tonna réz Chiléből Hazaérkezett az a magyar gazdasági delegáció, amely Chilében réz és cellulóz im­portjáról tárgyalt Rövidebb Móra megállapodás született a chilei réz importjáról. Az ál­lami rézbányák vezetőivel egyetértettek abban, hogy 1975-ig évente 5000 tonna re­zet vásárol Magyarország Chi­lében. CMTUi Kubába látogat dr. Ajtai Miklós A kubai forradalmi kormány meghívására november első felében dr. Ajtai Miklós, a Magyar Népköztársaság mi­niszterelnök-helyettese hiva­talos baráti látogatsára Kubá­ba utazik. a. Látogatása idején kerül sor kubai—magyar tudományos, műszaki gazdasági, együtt­működési bizottság ülésére is, amelynek elnöke magyar rész­ről dr. Ajtai Miklós, kubai részről Carlos R. Rodriguez miniszter, a Kubai Kommu­nista Párt titkárságának tagja lesz. (MTI) Meggondolatlan téliesítés helyett gazdaságossági számítás . Téli felkészülés az építőiparban Közeledik a tél, az építőipar is megkezdte a melegítőberen­dezések, hőlégfúvók, gőzfej­lesztő kazánok kiszállítását téli építkezésre kijelölt mun­a­kahelyekre. Az előkészületek azonban már jóval korábban megkezdődtek. A vállalatok még szeptemberben elkészítet­ték a téli munkák intézkedési tervét, sőt az előrelátóak már az építési megbízás szerződé­sének megkötésekor a téli munka lehetőségeinek figye­lembevételével ütemezték a határidőket Az előkészületek módszere lényegesen változott: most nemcsak műszaki intéz­kedési tervet készítettek, ha­nem körültekintő közgazdasági elemzést is, mert a téli mun­ka meggondolatlanul látványos műszaki megoldásai gazdasá­gilag tönkretehetik a vállala­tot Ezért fontos, hogy decem­ber végére a lehető legkisebb­re csökkentsék az építkezések befejezetlen állományát és az anyagkészleteket Így az erő­ket koncentráltan használhat­ják fel elsősorban a népgazda­ságnak fontos egyedi beruhá­zásokon, a lakásépítkezéseken és más nagy objektumokon. A gazdaságos és munka feltételeinek hatékony megte­remtésében fontos törekvés, hogy ezekben a hetekben tető alá kerüljenek a téli munkára kiszemelt épületek, felszerel­jék, beüvegezzék az ablakokat és ne átmeneti — ideiglenes jellegű —, hanem végleges be­rendezésekkel oldják meg az épületek fűtését A mostani­­ sokat (MTI) tél az első, amikor elmondha­tó: mindez nemcsak törekvés, hanem a gyakorlatban is meg­valósul. A téli előkészületi tervek szerint azonban csak akkor mennek a fűthető épületekbe, amikor már a szabadban, mí­nusz 5 fok alatti hidegben nem dolgozhatnak. Ezért kije­lölték azokat a munkahelye­ket, amelyeken folyamatos le­het a munka a nagy hidegek beálltáig, s egyúttal meghatá­rozták a »melegáttelepülés« rendjét. Ezen a télen csaknem 70 egyedi nagyberuházáson dolgoznak. A lakásépítkezéseken külö­nösen nagy súllyal esik latba a házgyárral rendelkező ÉVM- vállalatok téli munkája, mert a gyárjellegű panelüzem télen is ontja a termékeket, így gon­doskodni kell arról, hogy új­ panelek összeszerelése lépést tartson az üzemi termeléssel. A lakásépítő ÉVM-vállala­­toknál jelenleg 36 846 lakás épül 3 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt — tehát tekin­télyes mennyiség kerül tető alá a hidegek beköszöntéséig, s jobb feltételeket teremthet­nek a jövő évi ütemesebb munkához. 1972-re a vállala­tok több mint 35 ezer új la­kás felépítését tervezték. Ezért fontos feladat most, hogy a gondos téli munka alapján sok évi gyakorlattól eltérően a már az első negyedévben nagy számban adjanak át új laká­ Podgornij fogadta a magyar parlamenti küldöttséget Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa el­nökségének elnöke hétfőn este fogadta a Moszkvában tartóz­kodó magyar parlamenti kül­döttséget. Meleg szavakkal üd­vözölte a magyar delegáció vezetőjét és tagjait. Emlékez­tetett a magyar és szovjet ve­zetők legutóbbi személyes ta­lálkozóira, amelyeken ismét és ismét bebizonyosodott, hogy a Szovjetunió és a Magyar Nép­­köztársaság viszonyában nin­csenek vitás kérdések, teljes a nézetek azonossága minden alapvető kérdésben. (MTI) Szoros barátság, nézetazonosság Brezsnyev hazautazott Megértek a feltételek a konferencia összehívására Hétfőn délután visszaérkezett Moszkvába­­ a francia kormány meghívására Franciaországban tett hivatalos láto­­­gatás és azt követően az NSZEP KB meghívására az NDK- ban tett baráti látogatás után — Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa elnökségének tagja. »Udvariassági gesztus«, így írnak a vasárnapi nyugat-ber­lini lapok Leonyid Brezsnyev NDK-beli útjáról. Nyilvánvaló, hogy a valóságban ennél lé­nyegese­n fontosabb látogatás­ról van szó. Brezsnyev mostani berlini útja is aláhúzza, hogy a Szovjetunió egyre erőtelje­sebb békeoffenzívája alapvető feladatának, az során of­­fenzíva kiinduló pontjának tartja a szocialista állam­kö­­zösség egységének erősítését. A látogatás lényegét ille­tően ismeretes, hogy a Szov­jetuniónak az európai bizton­ság szilárdítására irányuló po­litikája, a szocialista orszá­gokkal és nem utolsósorban a Német Demokratikus Köztár­sasággal való egyetértésben, már jelentős eredményeket tud felmutatni. Az NDK-beli láto­gatás csak még jobban ki­domborítja a Szovjetunió és az NDK eddig is nyilvánvaló nn­­. (Folytatás a 3. oldalon) Ötezernél több halott és egymillió hajléktalan • Szökőár pusztít Indiában Hatalmas erejű szélvihar és szökőár pusztított a hét végén a Nyugat-B Bengáliával határos Orissa államban, Calcuttától 150 mérföldnyire. A mintegy öt méter magas szökőár a Ben­­gáli-öböl partján levő falva­kon söpört végig, épületeket döntött romba, és elárasztotta a rizsföldeket A természeti katasztrófának ötezernél több ember esett ál­dozatul és egymillióan váltak hajléktalanná. A mentési munkálatokra ki­vezényelték a tartomány kato­nai rendőrségét (MTI) A Westminstert titkosrendőrök vették köré! Bombák, bombák... Ulsterben az IRA, Londonban a „Dühös Brigád” Mintegy tízezres tiltakozó tömeg vonult Londonban a miniszterelnöki rezidencia elé, és követelte az angol hadse­reg visszavonását az északír tartományból. Vasárnap, kevéssé­ éjfél után, iszonyú erejű robbanás történt London szívében, parlamenttől alig fél mérföld­­­­nyire egy laktanyaépületben. (Folytatás a 2. oldalon) Bernadette Devlin a tüntetők gyűlésén. A Béke-világtanács leszerelési bizottságának ülése Usenet as ENSZ-közgyűléshez Moszkvában közleményt ad­tak ki a Béke-világtanács le­szerelési bizottságának kibőví­tett üléséről. A közlemény rá­mutat: Ez év október 30—31- én Moszkvában megtartották több tudós és közéleti szemé­lyiség nemzetközi találkozóját — a Béke-világtanács leszere­lési bizottságának kibővített ülését —, amelyen megvitatták korunk egyik legégetőbb prob­lémáját, az általános és teljes leszerelés kérdését. Az európai politikai hely­zetben mutatkozó pozitív vál­tozások megteremtik Európá­ban az előfeltételeket mind a külföldi, mind a nemzeti fegy­veres erők és fegyverzet csök­kentésével összefüggő elodáz­hatatlan problémák mielőbbi megoldásához. Hangsúlyozták a részvevők, hogy a legköze­lebbi jövőben, lehetőleg az össz-európai értekezlet össze­hívása előtt meg kell kezdeni a tárgyalásokat e fontos kér­désekben. A találkozó részvevői üze­nettel fordultak az ENSZ-köz­­gyűlés 26. ülésszakához, és ki­fejezték, hogy minden esz­közzel támogatják azt a tevé­kenységet, amely az általános leszerelési világkonferenci mielőbbi összehívását és a ezzel kapcsolatos más intézke­dések megvalósítását szolgálja

Next