Somogyi Néplap, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-10 / 34. szám
Bakastrófák nyomában„Harcos, becsületes irodalmat akarok csinálni”” SOMOGYI KATOMDALON Népdalgyűjtés a kaposvári járásban Az elmúlt évek televíziós népdalvetélkedői országszerte a népdalra irányították a figyelmet. A somogyi falvakban egymás után alakulnak meg a Röpülj páva-körök, és ezzel szinte egyidőben elkezdődik a népdalgyűjtés is, mivel a kórusok igényes műsorának összeállítása enélkül nem lehetséges. A lassan feledésbe menő értékes dalokat, amelyeket már csak egy-egy öregember ismer, magnetofonszalagra veszik, és így adják át a fiatalabb nemzedéknek. Ezek a gyűjtések is azt igazolják, hogy a szerelmi és tréfás népdalok mellett népzenénk leginkább felszínen levő rétegét a katonadalok alkotják. Az öregek és fiatalok, nők és férfiak egyaránt kedvelik, ma is gyakran éneklik őket, dalkincsünknek talán legaktívabb darabjai. Ezért választottuk a katonadalok műfaj csoportját egy szervezett népdalgyűjtés a kaposvári járásban. témájául (Természetesen így a kezdő népdalgyűjtők munkáját is megkönnyítettük!) Ebbe a munkába a járás honismereti mozgalmának sok lelkes híve kapcsolódott be. Jelentős mennyiségű, jó dalanyagot bocsátott rendelkezésünkre pl. Boda Péterné, a kazsoki asszonykórus vezetője, Szalai Imre szennai igazgató, Zsovár József zselickisfaludi tanár, Gelencsér Sándor nagyberki önkéntes néprajzi gyűjtő és Valczenbach István középiskolai tanuló Cserénfáról. Saját gyűjtésükben Büssüből, Nagyberkiből, Kapospuláról és Polányból van sok katonadal. „Széles az Isonzó vize...”* A gyűjtés minden esetben spontán módon történt, nem nyomoztunk különleges dallamok, szövegek után. A kutatás első stádiumában ezért a legjobban ismert, ma is gyakran énekelt katonadalok kerültek elő. A legnépszerűbb dallamok minden kutatópont anyagában szerepeltek, bár a legtöbbször variált szöveggel, dallammal. Az anyag rendezésében a dallamot tekintettük alapnak, az azonos dallamhoz tartozó, de különböző témájú szövegeket is egymás mellé állítottuk, így a gyűjtőmunka első szakaszának lezárását képező tanulmányban 150 Kaposvár környéki katonadal dallamát és szövegváltozatait mutattuk be. A gyűjtés sok tanulságot szolgáltat a dallam és a szöveg társulásának bonyolult kérdéséhez. Nem véleten az, hogy melyik dallamhoz kapcsolódik a legtöbb különböző tartalmú szöveg, melyik szerelmi dalt alakítják át katonadallá. Erre a műfajcsoportra jellemző, hogy sok köztük a laza szerkezetű, az úgynevezett vándorversszakok összeénekléséből keletkezett dal. A »Megásták a baka sírját« kezdetű dalinak más-más szövege került elő Berzencéről, Kazsokról, Szennából, összesen mintegy húsz versszak ugyanarra a dallamra. A közismert szerelmi tartalmú szöveget például így alakították át: »Széles az Isonzó vize, keskeny a híd rajta Ne menj arra barna babám, mert leesel róla. Nem baj, babám, hadd essek az Isonzó vizébe, Ügy se lesz a háborúnak soha, soha vége.« A katonadalok igen értékes kortörténeti dokumentumot is jelentenek. Hiteles leírást, élménybeszámolót kapunk az elmúlt idők katonai kiképzési módszeréről, a közkatonák mindennapi életéről. Az összegyűjtött dalanyag központi eseménye a világháború Ebben az időben azonban újabb katonadalok nemigen keletkeztek, a régebbi hagyományos katonadalkat énekelték változatlan formában vagy aktualizált szöveggel. Tolna és Somogy fiainak jelentékeny része a 44. gyalogezredben szolgált. Ezt az ezredet még Mária Terézia alapította 1744-ben (innen az elnevezése is!), s azóta mindig ezekről a vidékekről egészítették ki újoncokkal az ezred állományát. Ezt a folytonosságot dalaik is visszatükrözik: a dalok hagyományozódása sokkal intenzívebb, mint az esetleg később alakult és nem ilyen egységes állományú ezredeknél. Rövid szárú csizma — dalban A dalok rendszerezésénél a katonaélet eseményeit követtük nyomon sorozás, bevonulás, az itthon maradottak érzelmeit kifejező dalok, a kaszárnyaélet, a világháború, a leszerelés. A dalok szövegének elemzése sokszor nagyon világosan mutatja keletkezésük idejét és körülményeit. Ha a rövid szárú csizmáról énekelnek, akkor tudjuk, hogy 1870—80 között keletkezett a szöveg, mert ez abban az időben volt viselet, ha a kiváltás kerül szóba, akkor a múlt század közepére kell gondolnunk, amikor pénzválságért meg lehetett szabadulni a katonaságtól. Illusztrálásul álljon itt egy ismert dal: »Verd meg isten a mészáron két karját / Mér vágta le a gyönge borjú négy lábát. / Gyönge a borjú nem állhat a lábára, / Fölteszik a rosseb baka hátára«. A borjút már a XVIII. században rendszeresítették a gyalogságnál. (Szőrös borjúbőrből készült, vállra csatolható katonai hátitáska, amely telerakva igen nehéz volt; a rossebbaka: 44-es gyalogezred katonája.) A somogyi katonákról, de különösen a híres 44-esekről elterjedt, hogy dalolva mentek rohamra, s dallal az ajkukon haltak meg a királyért. Makfalvy Géza főispán írta Felber Pál kapospulai katonaköltő könyvének előszavában: »Dicső negyvennégyesek, ti dalolva távoztatok szeretteitek könnyező köréből, dalolva rohantatok a csatába, s a dúló csaták győzelmeit is dallal ünnepeltétek meg, mert szíveteket a honszeretet, a király-hűség nemes tüze lobogtatja.« A valóság azonban nem ez volt. A hadsereg vezetői a katonadalt is felhasználták arra, hogy a katonák figyelmét eltereljék a társadalmi problémákról, a rossz bánásmódról, álhazafias közhelyekkel, jelszavakkal mesterségesen harcra lelkesítsék őket. A 44-es gyalogezred »házi szerzője« Felber Pál volt, az I. világháborúban. Ezek a hamis ideológiát tükröző, nacionalistasoviniszta katonadalok a mai gyűjtéskor már alig kerülnek elő. Az idő rostáján a selejt kihullt, s csak az értékes, művészi alkotás maradt meg. Munkánknak többek között ez is szép tanulsága. Szegények keserve Az egyszerű, katonák, a szülők, hozzátartozók érzelmeit azok a dalok fejezik ki legjobban, amelyek a komisz kaszárnyaéletre, az igazságtalan háborúra panaszkodnak, melyek a szülőföld és a szeretteik iránti vágyakozásról szólnak. Csak néhány jellemző sort idézünk: »Szolgálom a császárt nagy kénytelenségből«; »Elviszik a szegényeket idegen országba / odahaza a kedves babája éjjel-nappal siratja.« »Azért lettem én katorja, mer én árva vagyok.« »Sej, bíró, bíró, osztopáni bíró, / Két szemedet szedje ki a holló! / Mért írtad be a nevem katonának ...«; »Agyonütném azokat az urakat, / Akik engem katonának soroztak«; »Jaj, de nehéz a császárnak 3 évet kiszolgálni«; «■ Nem löszök a, nem löszök a császár katonája, inkább löszök a jegyző úrnak nyúlhajtó kutyája ...« Gyűjtésünket folytatni akarjuk, s reméljük, hogy még nagyon sok somogyi katonadalt sikerül feljegyezni. A honismereti szakkörök és énektanárok munkájára a jövőben is számítunk. A megörökítés mellett azonban a legszebb dalok megismertetésére is gondolnunk kell. A katonadaloknak helyük van népdalkórusaink műsorában is. Dr. Király Lajosné Darvas József 60 éves, a 60 éve, 1912. február 10-én született Darvas József kétszeres Kossuth-díjas író. Az író elsősorban sajátos, maga választott művészi formáival és eszközeivel alkot véleményt kora társadalmi jelenségeiről, vesz részt azok alakításában. Okokat bogoz, törvényszerűségeket kutat, felráz, mozgósít, elítél, dicsér és buzdít. Mindezeket azonban versbe öltözteti, elbeszélésbe formálja, regénybe önti, színészekkel közvetítteti. Az író nem tud anélkül élni, hogy ne írjon. Ez az életeleme, egyéniségének elidegeníthetetlen része. Mégis, akadnak életutak, amelyeken a felelősség erejétől áthatva évekre meg kell szakítani ezt a boldog házasságot. De igazi író esetében soha nem jut el válásig a különélés. Sőt megszépülve, új elemekkel színesedve, súlyos tapasztalatokkal gazdagodva folytatódik a fiatalkori szerelem. Darvas József élete jól példázza e sorsot. Az orosházi bérescsalád tanítóképzőt végzett gyermeke is szinte kamasz eszmélésétől kezdve íróinak érzi, tudja magát. De nem a magamutogatás, az öncélú szépelgés vágya hatja, hanem az eltökélt és egyre erősödő szándék: »a proletár tömegekkel való szolidáris sorsvállalás«. Írásai ennek megfelelően nem andalító olvasmányok voltak. Szociográfiai ihletésű munkái hű és megrázó képet adtak a falusi rétegek életéről, a szegényparasztság kilátástalan körülményeiről, mégpedig úgy, hogy a pontosan tájékozott, igaz élményekkel rendelkező író és a művelt marxista találkozásáról is vallottak. (Egy parasztcsalád története, Vízkereszttől Szilveszterig, A legnagyobb magyar falu, Szakadék.) Mert Darvas József — bár a nagy tekintélynek örvendő népiesek csoportjába tartozott — tévedéseiket éppen tudományos materialista felkészültsége miatt nem tette magáévá. Hamar megtalálta az utat az illegális kommunistákhoz, a baloldali sajtóhoz. Nem is menekült meg a toloncháztól, a hosszú rendőri felügyelettől. Meg attól, hogy a harmincas években esztendőkön át alkalmi moc»kából éljen. A felszabadulás alkotó ereje teljében találja. Most élhetne igazán művészetének, alkotásainak soraival vehetne részt az új magyar irodalom kialakításában. Osztályának érdeke azonban úgy kívánja, hogy most nem írásaival, hanem közvetlen politikai tevékenységével szolgálja a társadalmi kibontakozást. lemondás ez egy írónak, Nagy aki életét a művészi ábrázolásban vélte kiteljesedni. Mégis, előbb a Parasztpártban vállal vezető tisztséget, majd egymás után három miniszteri tárcát tölt be kilenc év alatt. Az ellenforradalom után az elsők között áll az írószövetség újjászervezésének élére, folyóiratot indít a megújhodás jegyében. Ideje alig jut írásra. Tevékenységével, higgadt életszemléletével, gazdag tapasztalatával és nem utolsósorban megalapozott tudományos világnézetével azonban jól szolgálja a szocialista művelődéspolitika ügyét Áldozat volt? Az, de önként és szívesen vállalt áldozata saját irodalmi törekvéseinek. A közéleti szereplés azonban nem ártott művészetének. Az elmúlt másfél évtizedben olyan művekkel örvendeztette meg olvasóit, amelyek a bölcs, sokat látott, tapasztalt ember szemével segítenek eligazodni az egyre bonyolultabbá váló társadalmi fejlődésben. művészete tartalmilag is íráskitágult; már nemcsak a kétkezi munkásokról ír, hanem az egész nemzetet készteti önvizsgálatra (Kormos ég, Részeg eső, A térképen nem található, Zrínyi). Művészi eszközei is gazdagodtak. Darvas József igazi író. Mégis elsősorban olyan ember, aki nem csökkenő felelősséget érez osztályáért, nemzetéért, és ezt nemcsak írói, művészi eszközökkel, hanem közéleti vállalásaival is töretlenül bizonyítja. P. L. — Írj szálloda a millenniumra 1972-ben, a város millenniumi évében új szállodát avatnak Székesfehérváron. Az 55 millió forintos beruházással épülő Alba Regia rövidesen elkészül. Bütyök, tisztességes nevén Attila, Tápéról vonult be anyucijával a kanikára. Rosszalkodott a manaulája, operálni kellett. A takaros kis srác szánén négyéves lehetett, alig látszott ki a földből. Felperdülő, hosszú szempillás, húsos, pisze orra, s főként barátkozó természete miatt majd megették az őgyelgő betegek meg a nővérek is. Igaz, a két füle mintha a kelleténél nagyobbra sikeredett volna, ezt az aránytalanságot azonban feledtette több jó bemondása. Soha nem pityergett, örökké izgettmozgott, sasszézva közlekedett a folyosón, és csík módjára siklott el, a fejét simogatni készülő tenyerek elöl. — Gyere, Bütyök, nézzük, mi az a hólyag a nyakadon! — ugratta egy nála sokkal nagyobb fiú, akinek csak szeme látszott ki a vastag póalyából. Attila — mintha kéznél lett volna a válasza — félvállról vetette oda: — A te fejed a hólyag. Aztán hirtelen sértődöttet játszott, abbahagyta a szaladozást. Száját biggyesztve állt az ablaknál, s onnan lesett óvatos pillantásokkal a háta mögé, hogy milyen a hatás. Fél perc múlva már a második kórteremben kígyózta körül az ágyakat. A 70 esztendős P. Ferenc szólt volna hozzá, akinek súlyos gégeműtétje volt, s hang helyett csak sustorgó levegő áramlott ki az álla alatt levő acéllyukból. Ott — Te meg nem tudsz beszélni? — csodálkozott rá a gyerek, s fejét kissé félrebillentve, kíváncsian vagy tán szánakozva nézegette. Aztán elmenekült a furcsa öregembertől. Nem hagyták nyugton. Itt megszagolták sűrű, gesztenyés haját és kijelentették, hogy annak kutyaszőrszaga van. Ott az arcát tenyérbe fogva érdeklődtek, miért nem mosta meg a fekete szemét. Amott bizalmaskodva megcsipkedték az ülepét, mondván, hogy a pizsamában benne hagyta a szabó a tűt. Bütyök ezekre az incselkedésekre legtöbbször így reagált: — Tudok ám rúgni is! — És úgy cikáztatta a szemöldökét, mintha haragudna. Mi jól megértettük egymást Bütyökkel. Reggelente széles mozdulatokkal parolázott velem, ami jókora tenyérbecsapásból és egy sziéből állt. Gyakran megfésültem, és ha a tükörbenézés után elégedett volt a munkámmal, büszkén mutogatta mindenkinek a frizuráját. Két nap alatt igazi haverok lettünk, még bokszoltunk is, nem beszélve az olyan időtöltésről, mint a bújócskázás. Rá rám lelt valamelyik ajtó mögött, éleset nyerített, mint a kiscsikó. Harmadnap Bütyök későn ébredt. Sokáig ásítozott, dör zf ök szölte a szemét, majd lemászott a kiságyról és üdvözölt De már jöttek is érte, vitték a műtőbe. Mindössze negyedórát, ha odavolt. Amint az orvossal együtt kilépett liftből, láttam, hogy túl van a a «nagy« műtéten. Nem sírt, csak nyöszörgött, szipogott, mintha sajnálta volna a manduláját. Ügyet sem vetett rám, iparkodott lefeküdni. — Látom, Bütyök, jól elbántak veled — szóltam utána. De továbbment, mintha nem hallotta volna. Egyenletes szuszogással aludt vagy huszonnégy órát. Másnap délelőtt azonban felkelt, és ezzel az ő részéről minden el is volt intézve. Egy kissé kábán köszönt ugyan, de már megint nevetett szeme, csöpp ökleit pedig úgy a tartotta, mintha be akart volna húzni nekem. Csakhogy most már engem szólítottak. Doboló szívvel lépkedtem az orvos nyomában, de peckesen is, hadd lássa Bütyök, én se félek jobban nála. Negyven percig szúrtak, vágtak, varrtak, matattak a torkomban. Azt mondták, hogy a tüszős-hályogos mandulától, pláne ebben a korban, nem olyan egyszerű megszabadulni. Végül már — nem is annyira a kíntól, hanem attól, hogy mindent és mindenkit befröcsköltem vérrel magam körül — nem bírtam tovább, elfogott a fékezhetetlen idegesség. Vacogni kezdtem. Fel azonnal, és dőlni bele az ágyba! — És nem beszélni! Nem köhögni, nem forgolódni — intett jóra a tanár úr. Dehogy törődtem én Bütyökkel. Csakhogy már mindössze annyi amikor maradt, hogy lezuhanjak erőm fekhelyemre, és mint focs, haa sított a torkomba a fájdalom is, az én Bütyök barátom megjelent az ajtóban. Lábát szétvetve, kezét csíkos klinikai miniköpenye zsebébe mélyesztve, nagy komolyan azt kérdezte: — Neked is elhúzták a nótádat? Kirobbant a nevetés. Voltak ott vagy tízen: az orvos, egy nővér injekciós tűvel, a szobatársak meg a kíváncsi szomszédok, és valamennyien hahotáztak. Egyikőjük megfogta Bütyök karját, és kivezette, nehogy valami bajom essék, látván, mennyire fulladoztam én is frappáns bemondása miatt. Azt tudtam ugyanis, hogy egyedül Bütyök a tegnapi fogadtatásért vágott vissza, kétségkívül találóbban, mint én. Mert ami igaz, az igaz, csakugyan alaposan elhúzták a nótámat. Még egy hét múlva is elforogtam az ennivaló Ilyenből még... A tanácstag választókerületének lakóitól begyűjti a panaszokat, az észrevételeket, és azokat illetékes helyre továbbítja. Az illetékes — két hónap múlva vagy két hét múlva, de rövid idő alatt nagyon ritkán — többnyire levélben válaszol, és gyakran még mindig nem arról értesíti a tanácstagot, hogy bejelentése elintéződött. Éppen ezért kell szóvá tenni és példaképül állítani azt az esetet, mely a múlt héten történt a Donnerban. Lesüllyedt a Ballakúti utcának a Szigetvári utcába torkolló szakasza, és az eltömődött árokból az úttestre folyt a víz. Kell-e bizonygatni, milyen veszélyeket rejtett magában a vízzel elárasztott, pen kanyarodó útszakasz? épkörzet tanácstagja azonnal jelezte a bajt a városi tanács építési és közlekedési osztályvezetőjének, aki, szemkápráztató gyorsasággal, egy óra múlva kiment a helyszínre, délutánra pedig már rendbe hozatta az árkot, hogy a víz elfolyását biztosítsa, sőt a szükséges csöveket is odaszállították. Ha valami 24 órán belül elintéződik, azt már igen gyorsnak érezzük. Hát még ha 12 óra alatt megszüntetik a kellemetlen közjátékot, mint ahogy az ebben az esetben történt?! Pedig Orosz Ottó, a városi ÉKV-osztály vezetője igazán elfoglalt ember, ehhez kétség nem fér. Viszont ahhoz se férhet kétség, hogy egy tanácstag aktivitása csakis az illetékes szervek aktivitásával együtt ér valamit. Ilyenből még többet kérünk! R. Zs. SOMOGYI NÉPLAP főwslörítik. 1072. február lfl.5