Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)

1972-07-04 / 155. szám

AZ MSZM­P SO­M­OGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam 155. szám 1972. július 4., kedd 183 nap Félidőhöz érkeztünk, ebből 366 napos szökőévből az első 183 eltelt. Az eddigi munka eredményeit lázas sietséggel e n­apokban összegezik a vállala­toknál, üzemeknél: most ve­szik számba, hogyan is állnak tí­z éves terv tejesítésével, mi­­v­el kecsegtetnek az első hat h­ónap eredményei. Mi az, m­it másként — jobban — kell csinálni a hátralévő idő­szakban, hogy eredményes — vagy még eredményesebb — legyen a gazdálkodás? Az első félév tapasztalatai­ra támaszkodva javítani lehet az eredményeket. Éppen ezért olyan fontos a vállalat veze­tőinek, hogy minél gyorsab­ban rendelkezésükre álljanak az első hat hónap munkáját rögzítő összesített adatok. Az eddigi tapasztalatok sze­rint jól indult, s a legtöbb vállalatnál jól is fejeződött be az első félév: a vállalatve­zetők örömmel tapasztalták, hogy javult a munkafegye­lem, csökkent a fluktuáció. Jobb volt az anyagellátás Mindez maga után vonta, hogy egyenletesebb termelés­sel — keveseb túlórával — sikerült az időarányos tervet teljesíteni, ez alapját jelenti a követke­ző félévi gazdálkodásnak is. A második 183 nap eredmé­nyeiért azonban még sokat kell tenni: a kedvező jelen­ségeket erősítve, az első fél­év hibáiból okulva lehet csak biztosítani az éves terv telje­sítését. Túl a napi feladatokon azonban egyéb tennivalóik is vannak a gazdasági vezetők­nek. Elég csupán a megyei pártbizottságnak, a vállalati üzem- és munkaszervezés korszerűsítésével foglalkozó határozatára utalni. Az év el­ső felében a megye vezetése következetesen törekedett ar­ra, hogy e fontos határozatot megismerjék a vállalatok ve­zetői, s megismertessék azok­kal a munkatársaikkal, akik­re a legnagyobb feladat hárul megvalósításukban. Ezt a célt szolgálta többek között a gaz­dasági vezetők megyei aktíva­­értekezlete. A Magyar Köz­­gazdasági Társaság megyei Szervezete e Somogy fontos munka elősegítése érdekében két ízben is rendezett anké­­tot. Sok hasznosítható tapasz­talat hangzott ezeken el. A vállalatoknál, üzemekben is megkezdődött ezzel párhu­zamosan az előkészítő munka. Az év végéig — a határozat szerint — mindenütt meg kell tárgyalni az üzem- és munka­­szervezéssel kapcsolatos fel­adatok megvalósítása érdeké­ben teendő intézkedési tervet. Az ezzel kapcsolatos feladat nagyon összetett: sokirányú elemző munkát kíván a szám­bavétel után is. S e nagy mun­ka nem lehet csak egyedül a vállalat vezetőinek a felada­ta: a párthatározatból eredő feladata az alapszervezetek­nek, hogy politikai munkájuk során — a vállalat egész kö­zösségének a mozgósításával — segítsék az üzem- és mun­ka­szervezés korszerűsítését. Nem kampányról van szó, hanem — a feladat jellegéből adódik ez — el kell érni, hogy a vállalati vezetés munkájá­nak állandó eleme legyen az üzem- és munkaszervezés kor­szerűsítése. A feladatokhoz jobban igazodó belső irányí­tási rendszer kidolgozása, a technológia munkaverseny korszerűsítése, a tökéletesítése, a helyi kezdeményezések fel­karolása, a munkaidő és mun­kaerő jobb, ésszerűbb kihasz­nálása nem lehet csak a válla­latvezetők gondja, de valóra­­váltásukért — helyzetükből adódóan — ők a felelősek. Elutazott a román igazságügyi miniszter Egyhetes hivatalos látogatá­sát befejezve vasárnap eluta­zott Budapestről a Teodor Va­silea igazságügy-miniszter ve­zetésével hazánkban járt ro­mán igazságügyi küldöttség. A delegáció megismerkedett magyar jogalkotás és jogalkal­a­mazás időszerű kérdéseivel. A megbeszéléseken megállapod­tak a magyar és román igaz­ságügyi szervek kapcsolatainak további fejlesztéséről is. l Budapesten tárgyal a csehszlovák külügyminiszter Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminisz­terének meghívására július 3-án Budapestre érkezett Ing. Bohuslav Chnoupek, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság külügyminisztere. A két miniszter között hivatalos tár­gyalásokra került sor a két ország közötti kapcsolatokról, valamint az aktuális nemzet­közi kérésekről. A tárgyalásokon részt vet­tek a két ország külügyminisz­tériumának vezető beosztású munkatársai, továbbá Vincze József, a Magyar Népköztár­saság prágai és Frantisek Dvorsky, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság budapesti nagykövete.­­A két miniszter tárgyalásai július 4-én folytatódnak. Irkutszk után Ulánbátorban Fock Jenő Momgóliába érkezett A Minisztertanács elnökének látogatása Cedenbalnál Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke és felesége hétfőn hivatalos és baráti látogatásra megérkezett a mongol fővárosba. A magyar ven­déget és kíséretét Ulánbátor repülőterén Jumzsagijn Ceden­­bal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a mongol minisztertanács elnöke, valamint a mongol párt és kormány több más vezetője fogadta. Fock Jenő, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, aki hi­vatalos és baráti látogatásra érkezett a Mongol Népköztár­saságba, hétfőn látogatást tett Jumzsagijn Cedenbalnál,­­ a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkáránál, a Mongol Népköztársaság Minisztertaná­csa elnökénél, s beszélgetést folytatott vele. A beszélgetésen részt vett Luvszan, a Mongol Népi For­radalmi Párt Központi Bizott­sága Politikai Bizottságának tagja, a Mongol Népköztársa­ság nagy népi hurálja elnök­ségének első valamint több elnökhelyettese, más párt- és állami vezető.mongol Fock Jenő hétfőn koszorút helyezett el Szuhe Bátornak és Csojbalszannak, a Mongol Népi Forradalmi Párt és mongol népi állam két meg­a­alapítójának síremlékén. A koszorúzási aktuson jelen volt Luvszan, az MNFP KB Poli­tikai Bizottságának tagja, a Mongol Népköztársaság nagy népi hurálja elnökségének el­nökhelyettese. * * * A Mongóliába tartó magyar delegáció vasárnap Kelet-Szi­­béria hatalmas ipari és kultu­rális központjában, Irkutszban tartott pihenőt. A magyar küldöttség látoga­tást tett az Angara folyón levő nagy vízi erőműnél és fölke­reste Kelet-Szibéria legna­gyobb műszaki főiskoláját, ahol 20 ezer diák tanul (Folytatás a 2. oldalon.) Ma kezdődik meg Budapesten a­z UNESCO európai tagországai tudománypolitikai szakértőinek konferenciája UNESCO európai tagországai tudománypolitikai szakértői­nek négynapos konferenciája. A tanácskozás — amelyre 25 országból mintegy 70 vendég érkezett — fő témája az euró­pai tudományos együttműkö­dés. A magyar delegáció a kon­ferencián ismerteti a kormány által nemrégiben jóváhagyott távlati kutatási tervet, amely az európai országok közül el­ső ízben foglalja másfél évti­zedes egységes programba a nemzeti tudományos célki­tűzéseket. Ugyancsak hazai szakembereink készítették el a »vitaindítót« is az európai együttműködés távlatairól, a kapcsolatok bővítéséről. Ma, kedden a Magyar Tu­dományos Akadémia tanács­termében kezdődik meg az Az európai biztonságról Meietezdett a magyar-olasz kerekasztal-megbeszélés Az európai biztonságért fo­lyó társadalmi küzdelem to­vábbi feladatairól, az európai biztonság és együttműködés különböző kérdéseiről magyar —olasz kerekasztal-megbeszé­­lés kezdődött hétfőn Rómában. A tanácskozás előzménye­ként tavaly novemberben olasz parlamenti képviselőkből és közéleti személyiségekből álló küldöttség járt Budapes­ten. A két ország társadalmi erői, közéleti személyiségei közötti szabad eszmecsere most az olasz fővárosban folytató­dik: Sarlós Istvánnak, a Nép­­szabadság főszerkesztőjének, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa alelnökének, az or­szággyűlés külügyi bizottsága tagjának vezetésével magyar küldöttség érkezett Rómába. Az európai biztonság és együttműködés olasz fórumá­nak képviseletében parlamenti képviselők, pártvezetőségi ta­gok vesznek részt a kerekasz­­tal-megbeszélésen, így Luigi Granelli képviselő, a keresz­ténydemokrata párt országos vezetőségének tagja, Sergio a képviselőház külügyi bizott­ságának tagja, az külügyi osztályának OKP KB vezetője, Luciano de Pascalis, az Olasz Szocialista Párt KB nemzet­közi osztályának vezetője, Gianfranco Lattanzi, a Prole­táregysé­g Olasz Szocialista Pártja Központi Bizottságá­nak tagja. OLASZORSZÁG Andreotti kormánya növeli a fejen­ltséget Az Olasz Kommunista Párt vezetősége megbélyegezte Giu­­lio Andreotti jobbközép kor­mányát. A párt vezetőségének közleménye megállapítja, hogy az új kabinet súlyosbítja a po­litikai, társadalmi és gazdasá­gi feszültséget. Andreotti egyébként ma mondja el programbeszédét a parlamentben. Hétfőn ismét összeül tanács­kozásra a három olasz szak­­szevezeti szövetség — a CGIL, a CISL és az UIL — titkársága. A megbeszélés célja, hogy ki­küszöbölje a még fennálló né­zetkülönbségeket, és vitás kérdéseket a szakszervezeti központokat egyesítendő szö­vetség megvalósításának útjá­­ból. A »szövetségek közötti szak- Serge, kommunista képviselő, szervezeti csúcsszövetség« gon­dolatát Luciano Lama, a CGIL főtitkára vetette fel, miután az UIL szociádemokrata és repub­likánus vezetői pálfordulásuk­­kal megakadályozták, hogy a szakszervezetek már-már vég­legesnek látszó szervezeti egye­sülése megvalósuljon. A terve­zett csúcsszövetségen belül mindhárom szakszervezeti köz­pont megőrizné önállóságát, a fontos szakszervezeti-politi­kai kérdésekben azonban több­ségi határozat alapján közös döntések születnének. A vitás kérdésekről már két hosszú megbeszélés zajlott le a három szövetség között egyelőre ered­mény nélkül. A vita lényege: csupán a meglévő akcióegysé­get biztosító­­ intézmény le­gyen-e a létesítendő­­ csúcs­­szövetség« vagy pedig híd a teljes szervezeti egyesüléshez. Pártküldöttség Csehszlovákiából A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására hétfőn Bu­dapestre érkezett Oldrich Svestka, Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának titkára és Ludo­­vit Pezlár, Szlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizott­ságának titkára. A csehszlo­vák­­ vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Aczél György, az MSZMP Politikai­­ Bizottságá­nak tagja, a KB titkára fogad­ta. Jelen volt Frantisek Dvors­ky, a Csehszlovák Szocialista Köztársasá­g­­Budapesti nagy­követe. (MTI) Castro-fogadás Moszkvában­ ­ Fidel Castro, a Kubai Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának első titkára, a forra­dalmi kormány elnöke, aki hi­vatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodik, hétfőn Kuba moszkvai nagy­követségén nagyszabású foga­dást adott az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségé­nek és a szovjet kormánynak a tiszteletére. A fogadáson Fidel Castro és Alekszej Kiszigin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nöke, pohárköszöntőt mondott. Véget ért az indiai-—pakisztáni csúcstalálkozó Nyilatkozattal felérő megállapodás „Az alapvető kérdéseket békés eszközökkel oldják meg” Elvi nyilatkozattal felérő megállapodást írt alá vasár­nap késő este az indiai Simlá­­ban Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök és Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni elnök, az öt­napos konferencia befejeztével. A hír érkezését megelőzően — amelyet a Press Trust of India hírügynökség jelentésé­re hivatkozva közöltek a nyu­gati hírügynökségek — hosszú ideig kétséges volt, hogy szü­letik-e valamiféle eredmény a megbeszéléseken. Vasárnap délután Indira Gandhival tör­tént megbeszélését követően Bhutto elnök még igen ború­látóan nyilatkozott a találkozó kimeneteléről. Mint mondotta: főként a kasmíri kérdés körül voltak igen komoly nézetelté­rések, amelyek azzal fenyeget­tek, hogy a tárgyalások »holt­pontra jutnak«. (Folytatás a 2. oldalon.) Zulfikar Ali Bhutto és Indira Gandhi aláírja az egyezményt. (Telefoto - AP—MTI—KS) Megkezdődött az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának 53. ülésszaka Szarka Károly nyitotta meg a tanácskozást Hétfőn délután Genfben, az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek palotájában megkezdő­dött az ENSZ gazdasági és szo­ciális tanácsának (ECOSOC) 53. ülésszaka. A megnyitón részt vett és felszólalt Kurt Waldheim, az ENSZ főtitká­ra is. Az ülésszakot Szarka Ká­roly nagykövet, a Magyar Népköztársaság állandó ENSZ- képviselője nyitotta meg, aki az idén a Gazdasági és Szo­ciális Tanács elnöki feladatait látja el. Bevezetőben rámu­tatott a háború és a béke, valamint a gazdasági és szo­ciális fejlődés problémái kö­zötti összefüggésekre. Beszéde további részében Szarka Károly a diszkriminá­cióval foglalkozott, és sajná­lattal állapította meg: »Számos területen, köztük a gazdasági és szociális terüle­ten is, diszkrimináció jelent­kezik, és még az is elmond­ható, hogy ez a jelenség az utóbbi időben fokozódott.­ Ezután Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára üdvözölte az ülésszakot és beszédet mon­dott.

Next