Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-28 / 73. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap •jfífíllllfMP rö MOGY MEG reMTITJV.In ÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam 73. számára; 80 fillér Ülést tartott a négyei pártbizottság Tegnap délelőtt Lenin utcai székházában ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Somogy megyei Bizottsága. A tanácskozáson részt vett Nagy Tibor, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese. Németh Ferencnek, a Központi Bizottság tagjának, megyei pártbizottság első titkárának megnyitója után első napirendként a Központi Bizottság 1973. november 28-i határozata alapján a káder- és személyzeti munka helyzetét tárgyalta meg a testület Szigeti Istvánnak, a megyei pártbizottság titkárának előterjesztése alapján. A széles körű, tartalmas vita után feladattervet fogadott el a megyei pártbizottság. Második napirendként Kovács Ferencnének, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagjának előterjesztése alapján a legutóbbi pártbizottsági ülés óta végzett végrehajtó bizottsági munkáról szóló jelentést fogadta el a testület. A megyei párbizottság végül személyi ügyben döntött. Illés Dezsőt, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezérigazgatóját visszahívta megyei pártbizottsági és megyei párt-végrehajtóbizottsági tagságából. Üdülőklubok a Balatonon Szakszervezeti kar nyit Siófokon, Üdülőklubok Balatonföldváron és Balatonlellén a SZOT Dél-balatoni Üdülési Igazgatósága. A parti nyaralók egy részét penziókból alakították át, ezekben a 30—40 ágyas házakban szinte semmilyen szórakozási lehetőség nincs. Ezért döntött úgy az üdülési igazgatóság, hogy az elavult — és üdülőnek már nem használható — épületeket átalakítják, s kluboknak rendezik be. Erre a célra még hosszú évekig alkalmasak lesznek. Az átalakított épületekben könyvtár-, biliárd- és kártyaszoba is helyet kap, s lehetőséget teremtenek a zenehallgatásra és a táncra is. Az első szakszervezeti üdülőklub Fonyód-Bélatelepen már megnyílt. A nyár közepéig készül el a siófoki klub. A tervek szerint jövőre adják át a balatonföldvárit, azt követően pedig a balatonlelleit. Losonczi Pál látogatása Baranya megyében Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke kedden az esti órákban Baranya megyébe érkezett. Pécsen, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának székházában dr. Nagy József, a megyei pártbizottság első titkára. Horváth Lajos, a megyei tanács elnöke és Bocz József, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte a vendéget. Losonczi Pál tegnap délelőtt eszmecserét folytatott Baranya és Pécs párt- és állami vezetőivel. Az Elnöki Tanács elnöke ezután a helyi vezetők társaságában fölkereste a város legfiatalabb felsőoktatási intézményét, a Pollack Mihály Műszaiki Főiskolát. A vendégek megtekintették a kitűnően fölszerelt előadótermeket, laboratóriumot és műhelyeket, valamint a nyolcszáz személyes modern kollégiumot. Losonczi Pál és kísérete délután Szigetvárra látogatott. A történelmi múltú városban a vendégek felkeresték a Radován téri új lakótelepet, megtekintették a helyreállított Zrínyi-várat és a vármúzeumot. Az Elnöki Tanács elnöke végül ellátogatott Szigetvár legnagyobb ipari üzemébe, az 1969-ben felújított konzervgyárba . Kádár János Nyíregyházán és Fehérgyarmaton Látogatás a Taurus gyáregységében és a Győzhetetlen Brigád Tsz-ben Kádár János, az MSZMP KB első titkára Szabolcs-Szatmár megyei látogatása során szerdán délelőtt a megyei pártbizottság székházában találkozott a megyei pártvégrehajtó bizottság tagjaival. Dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte és tájékoztatta SzabolcsSzatmár helyzetéről, fejlődéséről, s a további fejlesztés terveiről. Kádár János válaszában megköszönte a szívélyes fogadtatást, s visszaemlékezve korábbi látogatásaira, elismeréssel szólt a megye életének fejlődéséről, és beszélt a további haladás főbb teendőiről. Ezután a Taurus Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyáregységébe látogatott. Dr. Horváth László, a Taurus Gumigyár vezérigazgatója és Gergely Ferenc, a nyíregyházi gyár igazgatója tájékoztatta Kádár Jánost. -A megye életére is jelentős befolyást gyakorol a nyíregyházi gumigyár tevékenysége. " Ezt a többi között az is ma járult hozzá" a nyíregyházi bölcsődei és óvodai ellátás fejtatja, hogy 3 millió forinttallesztéséhez. Az itt folyó munka színvonalára jellemző, hogy a magyar vegyiparban elsőnek vezették be a »dolgozz hibátlanul« mozgalmat.Tóth Emil, a pártszervezet csúcstitkára ismertette ezután a párt- és társadalmi szervezetek munkáját. Molnár Sándorné, a szakszervezeti bizottság (Folytatás a 2. oldalon) A nyíregyházai pályaudvaron dr. Tar Imre, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei pártbizottság titkára üdvözli Kádár Jánost. A kép jobb oldalán Benkei András belügyminiszter. Napirenden az új KRESZ Plenáris ülést tartott szerdán — a Magyar Autóklub székházában — az Közlekedésbiztonsági Országos Tanács. Kőrösi György belügyminiszterhelyettes elnökletével megvitatták az új KRESZ tervezetet. Az ülésen részt vettek az OKBT tagjain kívül a fővárosi, valamint a megyei közlekedésbiztonsági tanácsok elnökei és más közlekedési szakemberek. Az OKBT jogi szakbizottságának elnöke beszámolt a KRESZ-tervezet eddigi vitájáról, javaslatokról, és előterjesztette a szakbizottság állásfoglalását. Több alapvető forgalmi szabály javasolt szövegét vitatták meg a tanácsülésen, így szóba került egyebek között az általános sebességkorlátozás, a párhuzamos közlekedésnek, a tömegközlekedésnek, a tompított fény lakott területen belüli használatának szabályozása. A vita alapján kialakított állásfoglalást, és javaslatokat, az OKBT eljuttatja az illetékes szakminisztériumok vezetőisorán fölmerülő észrevételekhez. r'dVpv nx 1974. március 28., csütörtök Magyar küldöttség utazott a stockholmi Vietnam-konferenciára Vass Istvánnénak, az Országos Béketanács alelnökének vezetésével magyar békemozgalmi küldöttség utazott Stockholmba, a hét végén megrendezésre kerülő nemzetközi vietnami konferenciára. ! VÁROSSZÉPÍTÉS Nagyatád városközpontjában, az utcákon és a játszótereken, az óvodák kerítései mentén, a sportpálya és az MHSZ-bázis építési előkészületeinél ezekben a napokban több száz társadalmi munkás serénykedik. Diákok, fiatalok, a gyárak szocialista brigádjainak tagjai szinte egy emberként fáradoznak legfiatalabb városunk szépítésén. A Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottsága ma délelőtt tárgyal Kaposváron a társadalmi munka helyzetéről, és várhatóan elfogadja az idei munkaterv-javaslatot is. Ebben az eddiginél is nagyobb teret kap a társadalmi munka. Új akció indítására lehet számítani, melynek az a fő célja, hogy kevés pénzzel és sok társadalmi munkával minél többet tegyünk Somogyban a falu- és városszépítésért, a lakóhelyek parkosításáért, fásításáért, játszótér- és sportpályaépítéséért. Az akció részleteiről és sikereiről rendszeresen beszámolunk olvasóinknak. Húsz órán át tárgyalt Brezsnyev és Gromiko Kissingerrel Újabb megbeszélést tartott szerdán este Moszkvában Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Gromiko külügyminiszter és Henry Kissinger, az Egyesült Államok külügyminisztere, Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója. Henry Kissinger vasárnap este érkezett a szovjet fővárosba és — az eddig közzétett hivatalos jelentések szerint — az amerikai—szovjet kapcsolatok áttekintésén kívül több fontos nemzetközi kérdésről is tárgyalt a szovjet vezetőkkel. Leonyid Brezsnyevvel és Andrej Gromikóval tartott hétfői és keddi eszmecseréi alkalmával megvitatta az európai biztonsági konferenciával kapcsolatos időszerű kérdéseket, valamint a többi európai témát, beleértve a haderőcsökkentési tárgyalások helyzetét is. Brezsnyev, Gromiko és Kissinger eddigi — mintegy húsz óra tiszta tárgyalási időt tartalmazó — megbeszélésein szóba került a stratégiai fegyverzetkorlátozási tárgyalások helyzete és kilátásainak kérdése, valamint a közel-keleti helyzet. Az amerikai külügyminiszter tegnap fogadáson látta vendégül Andrej Gromikót. Ebből az alkalomból pohárköszöntők hangzottak el. . . " Moszkvában úgy tudjuk, hogy a most folyó amerikai tárgyalások szovjet csütörtökön fejeződnek be. Kissinger ma Londonba utazik, és Wilson miniszterelnök fogadja. A moszkvai tárgyalások eredményeiről előreláthatólag közleményt adnak ki. 61 milliárd forintos árbevétel A somogyi áfész-ek részesei az országos eredménynek 1973-ban jó évet zártak az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek. Az összes árbevétel (a forgalom és a teljesítmény együtt) 61 milliárd forintot ért el, s ez az 1972. évinél 3,6 százalékkal többé volt. Az összes bevételből 55 milliárd forintot tett ki a bolti és vendéglátóipari forgalom — Somogyban 2 milliárd S56 millió forint volt ez az összeg — és 6 milliárd forintot a mezőgazdasági termékek értékesítése, valamint az ipari—szolgáltatási tevékenység. Az utóbbi hat év legjobb teljesítményeként burgonyából, zöldségből és gyümölcsből az áfészek közel 30 ezer vagont vásároltak fel és értékesítettek. Megyénkben is kiemelkedően sikeres volt a felvásárlás, az emített cikkekből több, mint 1724 vagon terményt vettek át a termelőktől az áfészek. Az élelmiszerforgalom 12 százalékkal növekedett, s ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a községekben az ellátás zavartalan és választékban, valamint minőségben is javult a helyzet. Az áfészek 1973 végén 2,3 millió négyzetméter vendéglátó-üzleti térrel bolti és rendelkeztek, Somogyban ebből 131 376 négyzetméter volt. Örvendetes, hogy sokkal több már a nagyobb, 2—300 négyzetméter alapterületű egység (mintegy 2590 darab), a boltok 80 százaléka azonban egy-három személyes kis még üzlet. Tavaly az üzembe helyezett beruházások értéke közel 600 millió forint volt; többek között 40 új ABC-áruház, 15 vendéglő—étterem, 9 sütőüzem, 44 fűtőolajtelep, 11 kisebb vágóhíd, illetve húsfeldolgozó kezdte el működését Különösen a sütőüzemek és a húsfeldolgozók javították számottevően a lakosság ellátását. Hogy az áfészek 1973-ban eredményes évet zártak, mi sem bizonyítja jobban: 7,6 százalékkal nagyobb volt a gazdálkodás nyeresége, mint 1972-ben, és csaknem elérte az 1950 millió forintot. 1974-ben az áfészeknek még nagyobb feladatokat kell ellátniuk. A szövetkezeti tervek szerint az árbevétel az 1973. évihez képest 8 százalékkal növekszik. A tervek szerint 140 ezer üzletteret négyzetméternyi új építenek, s mindenekelőtt az élelmiszer- és napicikk-árusító üzlethálózat bővül. A beruházások az idén, megközelítik meg a milliárd forintot. i Ifjúsági parlament Kisbajomban kezei intézkedési tervet, részletesen taglalva az ifjúságra vonatkozó fejezetet. A termelőszövetkezetben jelenleg 78 fiatal dolgozik különböző munkahelyeken. A fiatalok között van néhány olyan, aki nem végezte el az általános iskola nyolcadik osztályát, akik hajlandók tanulni, azok részére különféle kedvezményeket biztosítanak. A tsz vezetőségébe kettő, a különböző bizottságokba pedig három fiatalt kívánnak beválasztani. A fiatalokról úgy gondoskodnak, hogy házépítésnél különféle kedvezményeket biztosítanak részükre. A szocialista brigádok részére külön jutalmat tűznek ki. Anyagi támogatásban részesítik a sportot, a tervezett országjáró-kiránduláson részt vevőiket. Gyarapítják a tsz házi szakkönyvtárát, 1974-re 3000 forintot biztosítanak az ifjúsági alap részére. Végh Tivadar főmezőgazdász a tsz 1974. évi termelési tervéről szólt. Felhívta a fiatalok figyelmét a szervezett és az egyéni tanulásra, önképzésre. Az ipar jellegű mezőgazdasági termeléshez szükséges, nagyértékű gépek kezeléséhez megfelelően képzett szakemberekre van szükség. A hozzászólások során a fiatalok a közösséget érintő kérdéseket és egyéni problémákat vetették föl, melyeket a tsz vezetői nagy figyelemmel meghallgatták, s ígéretet tettek a jogkesteresek teljesítésére. (Tudósítónktól.) A Beleg, Kutas és Kisbajom termelőszövetkezeteiben dolgozó fiatalság jött össze a napokban Kisbajomban, hogy tanácskozzék termelőszövetkezete és a saját munkájáról. Nagy József tsz-elnök megnyitója után Vass Magdolna agrármérnök, a KISZ csúcstitkára ismertette a termelőszövet-