Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

XXXVII. évfolyam, 27. szám * ÁRA: 1,89 FS 1981. február 1., vasárnap Ötödször is kiválóak Becsülettel teljesítik pártmegbizatásokat Ünnepi munkásőr-egységgyűlés Siófokon A siófoki József, Attila, egység munkásőrei — köz­tük az alapítók: Bognár Jó­zsef, Sápi János, Csallós István, akiket már fiaik is követtek a testületbe — jól­eső érzéssel gyülekeztek teg­nap, hogy elvégezzék múlt évi számvetésüket, meghatá­rozzák idei feladataikat. Ez az egység érdemelte ki el­sőnek a megyében, majd a harmadszor és véglegesen is megyei vándorser­egét, parancsnokság oklevelét, s most ezt az elismerést ötöd­ször nyerte el tavalyi mun­kájával. Az ünnepi egység az ülésen megjelent: Sugá­r Imre, megyei p­árt-vb tagja, a me­­­gyei tanács elnöke, Pakó Jó­zsef, a munkásőrség orszá­gos parancsnokságának osz­tályvezetője, Zsák Ferenc, a munkásőrség megyei pa­rancsnoka, Siófok város és a járás párt- és tömegszerve­zeti vezetői, a vállalatok, a fegyveres testületek és hazáinkban állomásozó szov­a­jet csapatok képviselői. Pincehelyi Károly mun­kásőr köszöntötte a résztve­vőket. Az áldozatos munká­ról, amellyel a siófoki Jó­zsef Attila egység munkás­őrei ötödször is elnyerték a megyei parancsnokság van­­,a torserlegét — a legjobbnak járó­ elismerést — Varjú Márton parancsnok számolt be. Ezután parancsok hang­zottak el; a legjobbak átvet­ték a kitüntetéseket, elisme­réseket. Bohár László, Dáni­el János és Vendl József a legjobb szak­aszoknak járó zászlót, amit a testületben folyó versenyben elért ered­ményeikkel érdemeltek ki. Ezt követően tizenöt mun­kásőr vette át a kiváló mun­kásőri, illetve parancsnoki jelvényt, harminchárman pe­dig a 10. a 1­5 és a 20 év után járó Szolgálati Érdem­érmet. Közülük is említésre érdemes ifj. Cs.­­Jós István, akinek édesapja alapító munkásőr, és ő is húsz esz­tendeje tagja a testületnek. Itt vette­ át a Kiváló Mun­­­­kásőr ki­tűnt­etést Fenyvesi János, az egység társadalmi parancsnokhelyettese, alapí­tó munkásőr­, a hajózás dol­gozója. Hosszan zúgott a hajrá, amikor Zsók Ferenc megyei parancsnok átnyújtotta a ser­leget Varjú Mártonnak, majd Sugár Imre emelkedett szó­lásra. Bevezetőben átadta a megyei párt-vb üdvözletét, jókívánságait, majd ezeket mondta: — öröm, hogy a munkás­­­őrök többsége munkahelyén szocialista brigádban dolgo­zik, s magatartásuk­­ példás. Az elmúlt több mint két év­tized alatt természetessé vált, és így van ez itt is, hogy a munkásőrök kiképzésben, szolgálatban, a szocializmust építő és védelmező munká­ban egyaránt méltóan teljesítik elismerésre a felada­taikat ... — Számítunk az Önök pél­damutató magatartására és aktivitására a munkahelyen, a lakóhelyen, a közéletben. Ezután átnyújtották Szolgálati Érdemérmet a 10, a a 15 és a 20 évi fegyveres te­vékenységet ellátóknak, em­lékérmet­ és oklevelet kaptak a tartalék állományba vonu­lók. Megható volt, amikor es­küt tettek a leszerelők he­lyébe lépők. Az elköszönők nevében Kertész Imre adta át a fegyvert tán munkásőrnek. Nemes Zol­aki arra tett ígéretet: esküjük szelle­mében, becsülettel teljesítik­­ pártmegbízatásukat. Sz. L. Munkabizottsági ülések Madridban Bi­zottságokban folytatta munkáját a hét végén a madridi ta­lál­kozó. Mint a TASZSZ tudósítója madridi saj­tókörökből nyert értesü­lésekre hivatkozva jelenti, pénteken, a katonai enyhü­lés és a­­ leszerelés problé­máit, az információs együtt­működés kérdéseit, továbbá a Földközi-tenger térségével kapcsolatos kérdéseket vi­tatták meg a részvevők. Az európai katonai enyhü­léssel és leszereléssel fog­lalkozó konferencia összehí­vására tett, lengyel és fran­cia javaslat fontos helyet kap a találkozón folyó­­ ta­­­nácskozásokon. A szocialista országok küldöttségei a hétvégi mun­kaüléseken érveket sorakoz­tattak fel az információs együttműködés témaköré­ben korábban tett javasla­taik­­ mellett: igen fontosnak tartják, hogy az újságírók nagyobb felelősséggel vegye­nek részt az enyhülés és az együttműködés, a népek kö­zötti megértés és barátság eszméinek terjesztésében. Konferen­ciai körökben isme­retessé vált, hogy egyes nyu­gati országok képviselői a helsinki záróokmány szelle­mével és betűjével össze­egyeztethetetlen javaslatok mellett álltak ki. Ugyanak­kor megtagadták a támoga­tást attól a román javaslat­tól, amely a fasizmus, a neo­­nácizmus és az apartheid propagálásának betiltását indítványozta, lényegében védelmükbe vették az utób­bi időben feltűnően élénken tevékenykedő náci és neoná­ci szervezeteket. A Földközi - tenger térségé­vel foglalkozó munkabizott­ságban megvitatták Máltá­nak azt a javaslatát,, hogy a bizottság tevékenységébe kapcsolják be a nem euró­pai földközi-tengeri orszá­gokat is, az indítványt több ország támogatja, az Egye­sült Államok küldöttsége azonban határozottan ellen- Munkasiker Visontán A Mátraaljai Szénbányák Thorez bányaüzemében ki­magasló eredménnyel zárták az év első ^hónapját: a vison­­tai bányászok januárban 750 ezer tonna szenet hoztak fel­színre, az előírt havi prog­ramnál 120 ezer tonnával többet. Ennyi szenet egy hó­nap alatt korábban a magas teljesítmény ellenére sem termeltek. E teljesítménnyel kielégí­tették a Gagarin hőerőmű megnövekedett igényét: az erőműnek ugyanis a januári csúcsidőszakban több szén­re volt szüksége, így az erő­mű is túlszárnyalta korábbi havi teljesítményét, több vil­lamosenergiát szolgáltatott az országos hálózatba. ZU - & x&S­­...... Épülő Vízlépcsok. A folyók vizének mozgási ener­giáját alakítják villamos energiává a vízturbinák. A hasz­nosítható energia a folyó vízmennyiségétől és esésétől függ; a kellő vízszintkülönbséget gátakkal — hegyes vidékeken völgyzáró gátakkal — hozzák létre, s a földuzzasztott vizet a gát alján elhelyezett vízerőmű turbináin vezetik át. E turbinák a víz mozgási energiáját forgó mozgássá alakítva a velük egy tengelyre épített generátorokat hozzák mozgás­ba — azok termelik a villamos energiát, amelyet azután transzformátorokkal nagyfeszültségre (110 ezer voltra vagy annál is nagyobb feszültségűre) alakítanak, s úgy juttatják el az országos távvezetéken felhasználási helyükre. Képün­kön: épülő gát részlete a Kaukázusban Véget ért a BM önkéntes segítőinek tanácskozása Kitüntetés a kiemelkedő munkáért Szombaton befejeződött a Belügyminisztérium önkén­tes segítőinek második or­szágos tanácskozása. A ta­nácskozás befejeztével az önkéntes rendőri, az önkén­­­tes tűzoltói, illetve az ön­kéntes határőri feladatok el­látásában több éves kiemel­kedő tevékenységért kitün­tetéseket adtak át. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a szolgálati feladatok áldozatkész előse­gítésében végzett kiemelke­dő tevékenységük elismeré­seként a Vörös Csillag Ér­demrend kitüntetést adomá­nyozta a Volán-tröszt önkén­tes rendőri zászlóaljának, a tapolcai városi önkéntes tűz­oltó egyesületnek és a szom­bathelyi MÁV I. önkéntes határőr csoportjának. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozatát nyolc közösség és a Belügy­minisztérium egy dolgozója vehette át. A Közbiztonsági Érem arany fokozatával egy közösséget és 34, a közbiz­tonsági érem ezüst fokoza­tával 11, bronz fokozatával 10, a tűzbiztonsági érem arany fokozatával 10, ezüst fokozatával 3, bronz fokoza­tával 4 dolgozót tüntettek ki. A tanácskozás résztvevői­nek tiszteletére a belügymi­niszter fogadást adott. Nagy feladatok előtt A gyógyszeripar hírnevéhez méltóan ! A magyar gyógyszeripar felfelé ívelése a második vi­lágháború után kezdődött, termelése 1950 és 1975 kö­zött több mint százszorosára emelkedett. Az ágazat jelen­tőségére, nemzetközi fontos­ságára utal az a tény is, hogy az utóbbi tíz évben az export növekedésének üte­me meghaladta a termelés bővülésének mértékét. magyar gyógyszeripar jelen­­­tős pozíciókkal rendelkezik a világpiacon: a termelési érté­két tekintve a 14—16. helyen áll a világ gyógyszerterme­lőinek sorában, ha az export nagyságát nézzük 6—8., na pedig az egy főre számított exportot tekintjük, csak Svájc előzi meg a világon. A KGST-ben meghatározó sze­repet tölt be a magyar gyógyszeripar, jelentős té­nyezője a szocialista nemzet­közi munkamegosztásnak. Gyógyszeriparunk gyárt­mányszerkezete korszerű­nek tekinthető, bár a válasz­ték szélesebb körű a szüksé­gesnél, s a gyártástechnoló­gia műveleti és gépészeti megoldása még elmarad a legfejlettebb színvonaltól. A népgazdasági terv ki­­­emelt szerepet biztosít a kö­vetkező években a gyógy­szeriparnak. 1981-ben közel tíz százalékkal növekedhet ez az iparág, vagyis jóval erőteljesebb lesz a fejlődés, mint az iparban általában. Ennek megfelelően bővítik a célok eléréséhez szükséges anyagi és szellemi erőket. A beruházások — az elmúlt évhez viszonyítva — 15 szá­zalékkal nőnek az idén. Az egyik legfontosabb feladat az eredeti gyógyszerek kutatá­sának elősegítése, elsődlege­sen a központi idegrendszer­re, a szív­­ható szereket, és érrendszerre antibakt­eriá­­lis és vírus-ellenes hatóanya­gokat kutatnak. A szocialista export több mint tíz százalékkal, a tőkés kivitel körülbelül 13 száza­lékkal növekszik ebben az évben. Az iparág exportké­pessége, valamint a gazdasá­gosság fokozása érdekében­­szűkítik a kis szériákban, gaz­daságtalanul előállított ter­mékek körét. Az exportérték 15 százalékáért importálunk gyógyszeripari termékeket — így gyógyszerhiány nem vár­ható. Mindegyik vállalat törek­szik arra, hogy eredeti ter­mékekkel lépjen a piacra, így új gyógyszer forgalomba hozatala is jelenleg a tőjés kivitelnek 15 százaléka kész­termék. a nagyobbik rész a világszerte ál­ salában kedve­zőtlenebből értelm­­zhető ha­tóanyag. A szocialista kivi­tel ebből a szempontból igen előnyös, itt 96 százalék a késztermék aránya.

Next