Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-01 / 152. szám

,V­I­LÁ­G PROLETÁR­J­A K­ EGY­ES­Ü­L­JETEK! SOMOGYINERAP AZ M­S­Z­M­P S­OMO­G­Y M­E­G­Y­EI BIZOTT­SÁ­GÁNAK L­A­P­J­A XXXVII. évfolyam, 152. szám­a 1981. július 1., szerda Borsod megyében Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap az esti órákban Borsod-Abaúj-Zemplén, me­gyébe érkezett. Kíséretében van Baliai László és Katona István, a Központi Bizottság osztályvezetője. Részt vesz a látogatáson Gyurkó László író, országgyűlési képviselő. A Központi Bizottság első titkárát megyei és helyi ve­zetők Mezőkövesden fogad­ták: Grósz Károly, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a megyei párt­bizottság első titkára, Ladá­nyi József, a megyei tanács elnöke, Pataki István, a Me­zőkövesdi tanács elnöke és Szilágyi János, a járási hi­vatal elnöke, Juhász Péter, a mezőkövesdi városi­ járási pártbizottság első titkára üd­vözölte a pártbizottság szék­­házánál a gépkocsiból ki­szálló Kádár Jánost. Az ün­­nepi külsőt öltött városban régi matyó szokás nemzetiszínű szalaggal szerint át­kötött kenyeret és a megye világhírű tokaji borából kós­tolót nyújtottak át matyó népviseletű fiatalok, úttörők pedig vörös szegfűvel kö­szöntötték a vendégeket. Lázár György látogatása fővárosi létesítményeknél Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács­ elnöke kedden egésznapos progra­motó tájékozódott a főváros fejlődéséről, a tervekről és fel ker­esett több nagy épít­kezést­, néhány új létesít­ményt.­­ A városházán Maróthy László, a­z MSZMP Politikai Bizottságaának, tagja, a Buda­pesti Pártbizottság első tit­kára és Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács­­ elnöke fo­gadta. A tanács épületében Maróthy László Budapest po­litikai, társadalmi, gazdasági életéb­ől, a fővárosi pártszer­vezetek, kommunistáik tevé­kenységéről adott tájékozta­tást Kiemelte, hogy a fővá­ros politikai és társadalmi életét a rend, a kiegyensú­lyozottság jellemzi, a párt­­szervek munkájának­ közép­pontjában az MSZMP XII. k­omgresszusán hozott határo­zatok végrehajtása áll. Az üzemekben, a gyárakban, az intézményekben mindinkább k­i­bontakozik az alkotó kész­ség-Szépvölgyi Zoltán az ötö­dik ötéves terv idején megva­lósult városfejlesztési ered­ményekkel az elkövetkező összefüggésben öt esztendő feladatait vázolta. Budapest a következő években is ki­emelt fejlesztési forrásokhoz jut, s a tanács arra törek­szik, hogy minél ésszerűb­ben, jobban gazdálkodjék a reábízott javakkal. Alapos előkészítő munka és társa­dalmi viták után Budapest hatodik ötéves terve három kiemelt feladatra, a legfon­tosabb társadalompolitikai célok megvalósítására össz­pontosít: a lakáshelyzet ja­vítására,­ intézmények, a köz­művek felújítására, az egész­ségügyi hálózat bővítésére, a meglevő intézmények gya­rapítás­ára és az oktatási fel­tételek javítására. Lázár György elismeréssel hozott a hallottakról.nyilat­A megbeszélést követően Lázár György útja a Kato­na József Színházba veze­tett. Itt többek között Dreda József művelődési minisz­terhelyettes fogadta a ven­déget. A továbbiakban a XV. ke­rületben épülő bud­a­pesti szemétégetőmű beruházását keres­te fel. Hajdú György, a Fővárosi Közterületfenn­tartó Vállalat vezérigazgatója adott tájékoztatást arról, hogy a nagy beruházás meg­valósulásával évente 440 000 tonna szemét megsemmisíté­sére lesz mód. Lázár György megtekintette az épülő nológiai szemétégetői mű tech­főépületét, több részlegét, majd útja az új­pesti városközpont rekonst­rukciós területén felépülő lakótelepre vezetett. A Rózsa utca és az Árpád ú­t keresz­teződésében a kerület veze­tői fogadták a vendéget. MA: 1*0 Ft A 100. ülés előtt Holnap délelőtt a szófiai nemzeti kultúrpalotában ün­nepélyes keretek között nyí­lik meg a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsának XXXV. ülésszaka. Az ülés­szakon a tagállamok küldött­ségeit a­ kormányfők veze­tik, hazánk delegációjának vezetője Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnöke. A szovjet kül­döttség vezetője Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnöke. A szófiai ülésszaknak kü­lönleges jelentőséget ad, hogy tízéves a szocialista gazdasági integráció komplex programja. Ez a program a hetvenes években jelentős segítséget nyújtott valamen­­­nyi tagország gazdasági fej­lődésének meggyorsításá­hoz, korszerűsítéséhez, szakosítás, a kooperáció el­ő mélyítéséhez, a KGST sze­repének további növekedé­séhez a világgazdaságban. Közismert tény, hogy mi­közben a tanács tagállamai­nak lakossága, csupán a vi­lág­­ népességének egytizede, ezek az országok ma már a világ ipari termelésének egy­­harmadát adják. Az ülésszak ennek megfelelően napirendjén szerepel majd a komplex program teljesítésének első tíz évéről szóló beszámoló. A végrehaj­tó bizottság beszámolót ter­jeszt elő a két ülésszak kö­zött végzett munkáról. A ta­nács megvitatja a tagálla­mok műszaki—tudományos együttműködéseinek helyzetét, feladatait és a tagállamok 1981—85 évre szóló tervkoor­dinációját. Az ülésszakon két- és többoldalú megállapo­dások aláírására is sor ke­rül Az ülésszak keretében tart­ják meg a­ végrehajtó bizott­ság 100. ülését és ülést tart a tervezési együttműködési bi­zottság is. * ^ * *g £ P £***mV*:‘' Közlekedés a föld alatt. A világ nagyváro­saiban, ahol az autóbuszok, trolik, villamosok szállítóképes­sége elégtelen, a metrók ígérnek megoldást. Ez a gyorsvasút közelebb hozza a városnegyedeket, az utasoknak jelentős idő­megtakarítást jelent. Képünk a taskenti metróépítésen ké­szült, ahol a vonalszakaszokat különlegesen erős, a földren­géseknek is ellenálló szerkezettel készítik. ■ ■ Ülést tartott a megyei tanács Elfogadták Somogy VI. ötéves területfejlesztési tervét * A megyei tanács tegnapi ülésén beszámolót hallgatott meg és fogadott el a végrehajtó bizottság munkájáról a megye V. ötéves tanácsi fejlesztési és középtávú pénzügyi tervének végrehajtásáról, valamint a tavalyi költségvetési és fejlesztési alap gazdálkodásáról. A testület megtár­gyalta és elfogadta Somogy VI. ötéves területfejlesztési tervét. Személyi kérdésben is döntött a tanács: Hausz Gyulát, a megyei művelődésügyi osztály vezetőjét saját kérésére fölmentette tisztségéből, és helyére Sótényi Sándort, az osztály eddigi helyettes vezetőjét nevezte ki. A területfejlesztési szerv be­vezetőben megállapítja: a tervidőszakban több mint négyezerrel csökken a lakos­ság, ugyanakkor emelkedik a nyugdíjasok száma és ará­nya. A foglalkoztatás ágazaton­ként és településenként el­térően alakul. Létszámigén­­nyel is járó fejlesztésre Mar­caliban, Nagyatádon és Ta­­bon lehet számítani, Barcson a meglevő kapacitások ki­használása kerül előtérbe. Kaposváron a különböző üzemek közötti létszám­igény-eltérések lényegében kiegyenlítik egymást. A megyei ipar teljesítmé­nye a korábbi időszakénál kisebb, de az országos átlagot továbbra is meghaladó ütem­ben, 26—30 százalékkal nő. A gazdálkodó szervek milliárd forint értékű 3—3,5 beru­házással számolnak; ez mint­egy fele az előző tervidősza­kénak. Ebből az élelmiszer­­ipar 1,1—1,2, a gépipar 1 milliárddal részesedik. Az építőipar termelése az előző tervidőszakinál szeré­nyebb mértékben, 11—14 százalékkal nő. A jelenleg ismert építési igények 21,5 milliárd forintot tesznek ki. A magasépítésben továbbra is kapacitáshiánnyal kell számolni, mindenekelőtt Ka­posváron és Siófokon. A mezőgazdasági termelés a korábbi évekhez képest mérsékelt ütemben, 12—13 százalékkal növelhető. Ezen belül a növénytermesztésben lehet dinamikusabb fejlődés­re számítani, mégpedig úgy, hogy mérsékelni kell a kuko­rica és növelni a többi takar­mánygabona vetésterületét. Fontos feladat az állatte­nyésztés gazdaságosságának javítása. Ezt elsősorban a fé­rőhelyek rekonstrukciójával és magasabb hozamokkal le­het elérni. Változatlanul szarvasmarha-tenyésztés ma­­­rad a meghatározó, de az ed­diginél nagyobb szerepet kap a sertéstenyésztés. Itt a fő cél a Kaposvári Húskombi­nát igényének a kielégítése. A tervidőszakban a gazda­ságok kiegészítő tevékenysé­gének további bővülése vár­ható. A mezőgazdasági nagyüze­meknek a termelés tervezett növelését erősen­ korlátozott beruházási feltételeik mellett kell megvalósítaniuk. Az anyagi­­ eszközök elsősorban a gépesítés fejlesztésére szol­gáljanak. A közúti tömegközlekedés feltételeinek javítása érdeké­ben elkészül a siófoki busz­­pályaudvar, fiatal városaink­ban kialakulnak a helyi köz­lekedés feltételei, javul a vá­rosok és vonzáskörzetük köz­lekedési kapcsolata. Az el­maradott hírközlés javítása érdekében elengedhetetlenül szükség van a kaposvári pos­ta rekonstrukciójára. Marca­li térségében a Petőfi adó át­játszó állomásának megépíté­se a feladat. A terv a kiskereskedelmi forgalom 6—7 százalékos emelkedésével számol. A há­lózatot mindenekelőtt Kapos­váron és a kell bővíteni.Balaton-parton A Balaton vendégforgalma várhatóan mérsékelten nő. Itt legfontosabb feladat vízminőség védelme és javí­­­tása, a tó üdülésre alkalmas állapotának­­ fenntartása, szolgáltatás, a művelődési és a sportlétesítmények hálózatá­nak bővítése. A szolgáltatás fejlesztésére összesen mintegy 130—135 millió forint beruházási ös­­­szeget költhet a megye. A tö­meges lakásépítéshez szüksé­ges alapellátási szolgáltatási tevékenység, a textiltisztítás, a gépjárműjavítás és az ide­genforgalomhoz kapcsolódó személyi szolgáltatás kap el­sőbbséget. Az önálló lakás iránti igény továbbra is meghatározó ma­rad a társadalmi szükségle­tek rangsorában. Az állami lakásépítésre fordítható taná­csi pénzeszközök 1350 célcso­portos és 2760 telepszerű tár­sasház felépítését teszik le­hetővé. Az ötéves terv során a megyében összesen mintegy 11 400 lakás építéséhez van­nak meg a feltételek. Ez idő­szakban az új építésével azo­nos feladat a meglevő lakás­állomány használati értéké­nek megóvása: több mint 700 lakás részleges felújítása szerepel a tervben. Az ellá­tottság javítását ezenkívül a lakásgazdálkodás színvonalá­nak emelése, a lakáscserék széles körű kibontakoztatása szolgálja. Sürgős feladat eh­hez a szervezeti, személyi fel­tételek megteremtése. Fokozódó igényt kell kielé­gítenie az egészségügynek. Kaposváron 220 ággyal lesz több, ugyanakkor korszerű műtők épülnek. Siófokon 145 ággyal bővül a kórház. Az ágazathoz tartozó gyermek­­intézmények közül 160 cse­csemőotthoni és 80 egészség­­ügyi gyermekotthoni hely várja az igénylőket. Az idős rászorulóknak Kaposváron egy 200 személyes szociális otthon épül. A közoktatás szükségleteit alapvetően a demográfiai változások, az ezekből faka­dó mennyiségi hiányok hatá­rozzák meg. Enyhítésére az óvodai helyek száma 1300-zal gyarapodik. 214 tanteremmel lesz több az ötéves terv vé­gére, ebből mintegy 80-at bő­vítés, átszervezés folytán ala­kítanak ki. A tervidőszakban tovább javul a települések vízgazdál­kodása, a lakosság ellátott­sága közművekkel. A vízter­melő kapacitás mintegy napi 36 ezer köbméterrel növek­szik. Az egészségügyileg ve­szélyeztetett­ településeken 35 ezer ember jó ivóvízzel való ellátását egyrészt a községek közművesítésével, másrészt közkutak­­ telepítésével oldják meg. Sajnos, 73 település gondjának megszüntetése to­vábbra is várat magára. Megépül a fonyód—kaposvári regionális vízvezetékrendszer második üteme. Marcali víz­ellátását a nyugat-balatoni regionális rendszerre csatla­koztatással, Nagyatádét a helyi vízbázis bővítésével oldják meg. Fontos feladat a kaposvári szennyvíztisztító első ütemének megépítése. A tervidőszakban a koráb­binál arányosabban fejlődik a településhálózat. Ennek lé­nyeges elemei: a városok — elsősorban Kaposvár — né­­­pességnövekedésének mér­séklése, a középfokú közpon­tok erőteljesebb fejlesztése, a községek népességmegtartó képességének erősítése, a vá­roskörnyéki centrumközségek alapellátásának gyorsabb ütemű fejlesztése. Az alapfokú településeken az életkörülmények javítása érdekében nagyobb hang­súlyt kap az alapellátó intéz­mények felújítása, állagmeg­óvása, a közlekedési feltéte­lek javítása. A testület a tervről megál­lapította, hogy annak felada­tait a korábbinál nehezebb feltételek között lehet és kell megvalósítani. Ezért felhívta a megye területén működő társadalmi szerveket, vállala­tokat, szövetkezeteket és in­tézményeket, hogy hatékony munkával segítsék a terület­fejlesztés középtávú felada­tainak teljesítését. A lakossá­got pedig arra kérte, hogy a társadalmi munkaakciókat folytatva fejlessze szűkebb környezetét, lakóhelyét.

Next