Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-26 / 174. szám
Filmfesztivál - Moszkva A téma a háború „A filmművészet humanizmusáért, a békéért, a népek barátságáért” — ez a XII. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál jelmondata. „Ha békét akarsz, készülj a háborúra” — tartja a római közmondás. „Ha békéért akarsz küzdeni a művészetben, számolj le a háborúval” — ezt a gondolatot szűrhetjük le a nagyszabású seregszemle legjelentősebb filmjeiből. Hogy napjainkban még mindig a II. világháború az egyik legfontosabb témája a nemzetközi filmművészetnek, annak oka nemcsak az, hogy a háborúnak máig eleven következményei vannak, az egyes emberek életében és a világpolitikában egyaránt, hanem az is, hogy napjainkban sok a nemzetközi feszültség, fegyveres harc folyik több helyütt a világon, s egyre fenyegetőbb rém a terrorizmus. Ezeket az összefüggéseket egyébként — furcsa módon — egy meglehetősen közepes jugoszláv film világította meg a legjobban. A címe Békeidő Párizsban, Párizsban, ahova elvetődik egy jugoszláv fiatalember, aki talán nem is emlékeznék arra, hogy kisgyermekként maga is koncentrációs tábor foglya volt, ha csuklója fölött nem viselné a tetovált számot, valóban béke van. Csakhogy ... Dolgozik az álmok és szerelmesek városában egy orvos, aki a KD-számok eltávolítására specializálta magát; létezik olyan magángyűjtemény, amelyben valamennyi német egyenruha megtalálható, s a tulajdonos, aki maga is viselte hajdan az SS-zubbonyt, azzal büszkélkedik, hogy őt nem győzték le, » íme joga van — és valóban van joga — ezekkel az egyenruhákkal kereskedni; a normandiai partokon olyan német fiatalok, akik évekkel, sőt évtizedekkel a háború után születtek, korabeli járműveken, egyenruhákban, fegyverekkel játszanak háborúsdit. És emellett: a rendőrség gyakorta véres összeütközésekben csap össze a tüntetőkkel, s kegyetlen merényletek követelnek emberéleteket. Ilyen időket élünk tehát, nem csoda, ha a filmművészek a legkülönbözőbb megközelítésben újból és újból nekiveselkednek a II. világháború gyötrelmes témájának. Az osztrákok filmje, Bockerer — számomra a fesztivál egyik legjobb alkotása — a fekete humor eszközeivel él, megpróbál nevetve és nevettetve búcsúzni a háborútól. Franz Antel rendező Bockerer hentesmester történetét 1938-tól 1946-ig követi, Hitler ausztriai bevonulásától a fölszabadulásig. A hentes úgy tiltakozik a fasizmus ellen, hogy különböző rendű és rangú képviselőiből fapofával bolondot csinál. Amikor például arra kötelezik, hogy tűzze ki ő is a horogkeresztes zászlót, olyan hatalmas lobogót választ, hogy lelóg a földre. Amikor figyelmeztetik, elkezdi fölcsavarni a selymet a nyelére, csavarja, csavarja, s végül eltűnik a horogkereszt, s marad a vörös. A magyar versenyfilm rendezője, Kovács András, szerelmi történetet elevenít meg ideiglenes paradicsom című filmjében — 1943—46-ból. Egy francia hadifogoly és egy magyar zsidó szeret egymásba, fiatalasszony a háború azonban irgalmatlan, a tragédia elkerülhetetlen. A film azt kísérli meg — sajnos nem eléggé pontos, erőteljes ábrázolással —, hogy a háború társadalmi méretű tragikumát a magánélet szférájában mutassa föl. A háború a maga minden borzalmával egyúttal nagy kaland is. Ezt a lehetőséget használta ki két monstre film, az amerikai és a szovjet. A Menekülés a győzelembe című film sztorija ismerős a magyar nézőnek. A foglyok és fasiszta őrzőik közötti futballmérkőzés történetét korábban Fábri Zoltán vitte filmre Két félidő a pokolban címmel. Az amerikai változat amolyan igazi nagy mozi. Grandiózus mérkőzésről van szó, amelyben a német hadsereg legjobb futballistái mérik össze erejüket az európai koncentrációs táborokban szanaszét sínylődő egykori jeles labdarúgókból verbuvált fogolyválogatottal. Az eredmény döntetlen, s a film vége: happy end. John Huston rendező az egyébként Magyarországon forgatott filmben olyan világsztárokat állít a szó szerint csata- és csatársorba, mint Sylvester Stallone, Michael Cain és Pelé. Két szovjet rendező — Alexandr Alov és Vlagyimir Naumov — neve jegyzi a Teheran—43 című szovjet— svájci—francia kooprodukcióban készült 2 óra 10 perces filmet. 1943-ban Churchill, Roosevelt és Sztálin teheráni találkozójakor a németek merényletet terveztek a három államférfi ellen — ez a történet egyik szála, a másik: 1980-ban véres harc folyik az egykori terv írásos és filmdokumentumaiért. Az idő tehát szinte jelenetről jelenetre változik, s helyszínek London, Teherán, a Moszkva, Párizs, még gyakrabban váltják egymást. A szálak olykor túlságosan kuszán bonyolódnak, de az Igor Kosztolevszkij, Natalija Jelesvosztyikova, Armen Dzsigarhanjan, valamint Alain Delon és Curd Jürgens közreműködésével készült film, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak, bizonyára sokakat érdekel majd. Morvay István Rámón Miriedas szobrai Ramón Mitriedas spanyol szobrászművész műveiből nyílt kiállítás Budapesten, a Dorottya utcai kiállítóteremben. A művész önálló kiállítása az V. budapesti nemzetközi plasztikai kiállítás alkalmából nyílt. Mitriedas ugyanis kisaz 1975-ös III. biennálé díjnyertese volt. Három ülő asszony Aés fia díványon (részlet) Új múzeum Debrecenben Debrecenben Borsos József neves városépítész vénkerti házában, nem messze a Déri Múzeumtól, nyílt meg ez évben a „Debrecen és a magyar irodalom” című állandó kiállítás. Csaknem öt évszázad irodalmát e szűk helyen bemutatni: a kiállító eszközök tervezőjének és a rendezőnek a mesteri munkája. Debrecen múltja méltó erre a bemutatásra. Huszár Gál nyomdája 1561-től hazánk legrégibb folyamatosan dolgozó üzeme, s a magyar nyelvű nyomtatványai irodalmi nyelvünk letéteményesei, megerősödésének vívmányai. A jobbágy-gyermekeket felnevelő kollégium a felvilágosodás fellegvára, élén Csokonaival, Kölcsey, Petőfi, Arany otthona volt Debrecenben. A „szabadságharc fővárosa” nem feledkezhetett meg Kossuthról, Jókairól sem. Az emeleti kiállítóteremben századforduló és a 20. század a jeleseivel találkozunk. A tudomány vára ekkor még a kollégium. Itt tanult Ady Endre, ide járt Móricz Zsigmond Légy jó mindhaláligjának gyermekhőse, Nyilasi Misi, Debrecenből indult Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Oláh Gábort lehúzza, Gulyás Pál felülkerekedik, Juhász Géza szellemi patrónus lesz már egyetemi katedrája előtt is. A kiállítást harmadik csoportja bemutatja a Csokonaikör és az Ady Társaság bátor és sokoldalú kísérleteit. Debrecen irodalmi múzeuma 1945-ig vezet *e bennünket. Sokat emlegetett világ ez, a kollégium gyűjteménye is felsorakoztatja a múltját. A magyar irodalmi múlt minduntalan előretörő vonulata ez, s a kiállítás három csoportja valóban a magyar művelődéstörténet hőskora. Még mindig van bennük felfedeznivaló. A múzeum kézirattára és relikviái lehetővé teszik a tudós kutatómunkát is. Ne sajnáljunk még egy jó negyedórát, hogy a Margit utcában meglátogassuk Holló László-emlékházat. A a magyar festészet nagyjaival és java alkotásaival, otthona berendezésével találkozhatunk. Kiskunfélegyháza is híven őrzi képeit, de itt kitárulkozik előttünk a magyar tájjal, a magyar néppel eljegyzett alkotó szinte teljes életműve. K. A. Verbőczy Antal SANZON Fogadjuk el az Út s az Ének beteljesült szerelmének a legkisebb fiút. Évmilliók vesszőfutása pikkelyezi arcát — halak mása a legkisebb fiú. Batyuba kötve az út, a dal Batyuba kötve vidd magaddal a legkisebb fiút! I Birtalan Ferenc Júliusi passiú lépteink egyre csendesednek aztán az erdő sem kísér tűzfényű arcunk elparázslik rászáll a hollószárnyú íj lehettünk volna boldogok utánunk rezzentő bogár álmaink káposztaföldjén csendet rág a nyúlfogú nyár Váncsa István Hurrá, nyaralunk! Ilyenkor kár mind nyáron, amigyérebben folyik a víz a csapból, amikor gutaütötten hallgatnak a telefonok, és vendéglőkben olyan meleg a a sör, hogy fél perc alatt megdöglik benne a légy — ilyenkor nekem kisebbségi komplexusaim támadnak, felebarátaimmal beszélgetve folyton pironkodom, és szégyenkezve vallom be, hogy másodrendű állampolgár vagyok. Ugyanis nem megyek nyaralni. Sehova. Felebarátaim, amikor közlöm velük ezt a tényt, el álmélkodnak, aztán összevonják a szemöldöküket, s végül úgy néznek rám, mintha valami szerfölött dicstelen tulajdonságomra derült volna fény, mintha legalábbis azt mondtam volna, hogy rendőri felügyelet alatt állok, gyógyíthatatlan nemi betegségem van, és emellett az angoloknak szurkoltam a világbajnoki selejtezőn. Mert hát, kérem, milyen ember az olyan, aki nem megy nyaralni? Hogyhogy nem megy? Magyar ember nyaral Aki nem, az gyanús, annak valami vaj van a füle mögött. Jobb vigyázni az ilyennel, így aztán nem is merek színt vallani, inkább mindig habogok valamit, hogy még nem dőlt el, vagy hogy sok dolgom van a nyáron, inkább ősszel vagy.. . — ami épp az eszembe jut. De ennek most már vége. Ezentúl egyértelműen és világosan kijelenteni, sőt — íme — írásban adom, hogy nem megyek, mert nem akarok. Pont. Nem megyek a Balatonhoz, a Duna-kanyarba, a Mátrába, nem megyek külföldre, nem megyek sehova. Még strandra se. Persze, nagyon jól tudom, hogy pótolhatatlan élményekkel leszek így szegényebb, aztán, ugye, a pihenés is nélkülözhetetlen, erre pedig a legegyszerűbb keretek is jók: leutazik az ember az ő vidéki rokonához — mindenkinek van —, üldögél a kertben a hársfa alatt, hallgatja az estéli harangszót, közben házi bort iszogat.. Nincs is ennél jobb. Kell a városi ember lelkének ez a kis romantika. Csuda hangulatos ám a budi az udvar végén, főleg ha sötétben akar az ember kibotorkálni, meg a kerekes kút is, mert a vizében több a kóli-baktérium, mint H.O, aztán itt vannak a vöröshangyák, a szép selymes fű között, sőt talán már nem is ott, hanem a bokámon, ettől akkorát ordítok, hogy a hazatérő csorda megvadul. Később jönnek a szúnyogok és a lódarazsak, ami azért már túlzás, ugyanis arra közben rájöttem, hogy a vöröshangyákat ki lehet irtani a házi borral, két deci egy egész bolyra elég, ám a szúnyogokhoz meg a többihez aerosolos házi bor kéne... Nincs affinitásom a romantikához, sajnos. No de itt van nekünk Európa gyöngye, a magyar tenger- Aranyhíd, vitorlások, hínár, lacikonyhák kínálják a frissensült hekeket, mindjárt innen az Északi-tengerből, hozzá kis üveg Dab sört harminchatért, de langyos, mert rossz a hűtő;strandra ötször próbál kimenni az ember, ebből négy alkalommal nem sikerül, mert minden négyzetcentimétert szeméthalmok vagy nyaralók töltenek ki, ötödjére aztán lepakol, úszni a hínártól nem tud, viszont kap egy bőrgyulladást, és ez legalább gyógyíthatatlan. Esténként pedig ül a szállodában, és nézi a tévén, a Pityke őrmestert Komoly ember, persze, ezzel nem törődik, a komoly ember külföldön nyaral, napnyugati irányban, és intenzíven, hogy betankolhasson annyi élményt, ami következő három évet kitölti. Ez sikerülni szokott. Kapja magát a turista, kiszalad Bécsbe, megiszik egy pohár üdítőt, s amikor kiderül, hogy tizennégy schillinget, azaz körülbelül huszonhét forintot kell lepengetnie érte, ez mindjárt akkora élmény, hogy nem is kell különb. A turista tehát nem iszik, mert arra nem futja. Nem is eszik, mert a hetvenöt schillinget — száznegyvenhét forint — kissé soknak találja egy bécsi szeletért. Aztán tovább megy Jugoszláviába (éllen és szomjan), hogy tovább gyűjtse az élményeket, beül valahova egy kávéra, hatvan dinárért (kilencvenhat fillérrel szorzandó), és az irigységtől elfeketedve nézi, hogy a szomszéd asztalnál valaki egy hatalmas homárral birkózik és jégbe hűtött pezsgőt nyakal hozzá. Ekként múlatja az időt világjáró hazánkfia, aki — mondanom se kell — fürdőszoba nélküli lakosztályt bérel, mert jobbra nem telik, gyalogol, mert a közlekedés is drága, egyszóval éhesen, szomjasan, izzadtan, dögve fáradva lohol fel-alá, és közben örül, hogy ezt legalább háromévenként egyszer megteheti. Feladja a képeslapokat, amelyeket még itthon vásárolt, csomagját hatvan forintért; ha hifi-bolond, akkor elmegy egy áruházba, és nyálcsorgatva bámulja a Thorens lemezjátszókat, Sugden végerősítőket, Sequerra tunereket; aztán vesz három magnószalagot, néhány lemezt, megveszi a Penthouse és a Playboy legújabb számát, majd hazajön- Itthon mindenekelőtt beül a fürdőkádba, megiszik egy üveg Martell konyakot, szivarra gyújt, és úgy érzi, Európában van. Csak hát ehhez nem muszáj elutazni. Summa summárum: nem megyek sehova, Budapesten fogok nyaralni, méghozzá nyíltan, emelt fővel, boldogan. És ha ezért megvető pillantásokkal méregetnek, arra gondolok, hogy ugyan bizony, melyik brazil vagy indonéz polgár engedheti meg magának ugyanezt, akit a módosabbak közül is? No, ugye. Én viszont megtehetem- SOMOGYI NÉPLAP