Somogyi Néplap, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-01 / 230. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, E­G­Y­E­S­Ü­L­J­E­T­E­K I SOMOGYTEPtAP ------------------------~-------------------------------- ---------------------------------------------­­ - AZ- MSZMP S­O­M­O­G­Y M­E­GYEI BÍZÓT Teri f, , XXXVIII. évfolyam, 230. szám Békegyűlés a Taurusban A palesztin néppel váHótt szolidaritás jegyében csütör­tökön Budapesten béke­­gyűlést tartottak a Taurus Abroncsgyár szerelőcsarno­kában. Az őszi szolidaritási akciósorozat részeként meg­rendezett demonstráció szónoka Sebestyén Sándor­­né, az Országos Béketanács elnöke volt. Beszédében rá­mutatott: világszerte, így hazánkban is mély megdöb­benést és felháborodást vál­tott ki a bejrúti menekült­táborokban élő palesztinok kegyetlen­ lemészárlása.­­ A nyilvánosságra ke­rült újabb és újabb tények azt bizonyítják, hogy tuda­tos amely tömeggyilkosság történt, kimeríti a népirtás fogalmát — hangsúlyozta Sebestyén Nándorné, majd arról beszélt, hogy a nem­zetközi közvélemény egysé­­­gesen követeli a bűnösök és bűnpártolók felelősségre vonását. Ennek jegyében rendezték meg a közelmúlt­ban Bécsben azt a rend­át, amelyen öt­ven konfő­or­szág és tizenöt nemzetközi szervezet képviselői emel­ték fel szavukat az izraeli agresszió ellen. A tanács­kozás résztvevői hangsú­lyozták: felháborító, hogy éppen egy olyan ország ve­zetői bocsátkoztak ilyen végzetes kalandba, amely­nek népe a saját sorsán és tragédiáján élte át az üldöz­tetés, a népirtás, a szétszó­rás, a hazátlanság fájdalmát, s most egy másik népet kí­ván hasonló helyzetbe taszí­tani. A bécsi konferencián több felszólaló hangsúlyoz­ta, hogy ezek a cselekedetek kiváltották a békeszerető iz­raeli­ek jelentős tömegeinek ellenőrzését is. Javasolták továbbá egy speciális nem­zetközi­­ bíróság felállítását is, amely ítéletet hozhatna a népirtást elkövetők felett. A magyar béke- és szoli­daritási mozgalom őszinte szolidaritásáról biztosítja a palesztinai arab népet, amely törvényes, nemzeti jo­gaiért, önálló hazája meg­teremtéséért nehéz és áldo­zatos küzdelmet folytat — mondotta végezetül Sebes­tyén Nándorné. Ezután As­ad M. Kasim, a PFSZ budapesti irodájá­nak képviselője köszöntötte a békegyűlés résztvevőit. — Népünk soha nem fog­ja elfelejteni azt a cselekvő támogatást, amelyet a szo­cialista közösség országai nyújtottak ebben a kritikus időszak­ban. & lí fi* . " VIPO'oN ~~r\ * Ara: 1,40 Fi yUifir TS­A­G­A NAK LAPJA­­­I :/... 1­­982. október 1., péntek lázár György befejezte bécsi tárgyalásait „Elégedetten — Elégedetten térek haza a bécsi tárgyalásokról" — jelentette ki Lázár György miniszterelnök csütörtökön, az osztrák fővárosban tar­tott sajtóértekezletén. A kormány elnöke, aki Bruno Kreisky kancellár meghívá­sára háromnapos hivatalos látogatást bevezetőben telt Ausztriában, hangoztatta. Igen elégedett a vendéglátó­jával, valamint Rudolf Kirchschläger szövetségi el­nökkel folytatott eszmecse­réivel, mert megbizonyoso­dott róla, hogy mindkét fél egyaránt törekszik a példás jószomszédi viszony ápolá­sára és továbbfejlesztésére. Fontos közös megállapítás volt, hogy további távlatok vannak a­­ kapcsolatok fej­lesztése előtt a gazdaságban csakúgy, mint a legkülönbö­zőbb egyéb területeken — jelentette ki a magyar kor­mányfő. A tárgyalásokon — mon­dotta Lázár György — nagy teret kaptak nemzetközi kérdések is. Teljes egyetér­tés volt abban, hogy a leg­fontosabb feladat a fegyver­kezési verseny megállítása, a világ válsággócainak felszá­molása. Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke, felesége, valamint a kíséretében lévő személyiségek csütörtökön délután különvonaton haza­utaztak. A Minisztertanács elnökét, feleségét és kíséreteit a Ke­leti pályaudvaron Sarlós Ist­ván, a Minisztertanács el­­­nök­h­elyettese, Vahcsa Jenő mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniiszter ,és Szarka Károly ’külügyminiszter-he­­l­yett­es fogadta Jelen’.volt Andreas Berlakovick, ' ~aa. Osztrák ‘ Köztársaság buda­pesti nagykövetségén­ek ide­iglenes ügyvivője.«.. y­­(A látogatásról közleményt hoztak nyilvánosságra, ame­lyet a lap 2. oldalán köz­lünk.) fa Ülést tartott a Minisztertanács Lakás­gazdálkodás és táppénz­rendszer A Minisztertanács csütör­töki ülésén megvitatta és el­fogadta a lakásépítés és -fenntartás, valamint a la­kásgazdálkodás továbbfejlesztését és -elosztás szolgáló jogszabályokat, amelyek cél­ja a lakáshoz jutás esélyei­nek javítása, a lakosság arányosabb teherviselésé­nek kialakítása, a saját la­kás építésében való érde­keltség fokozása, a lakás­fenntartás állami terheinek mérséklése, továbbá a helyi tanácsok önállóságainak bő­ví­tése. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta az egészség­­ügyi miniszter jelentését a táppénzrendszerről 1976- ban hozott határozat végre­hajtásának tapasztalatairól megállapította, hogy az ál­lami és társadalmi szervek, valamint az egészségügyi há­lózat munkája nyomán utóbbi éveikben megállt az táppénzesek arányának nö­­­vekedése. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta a rész, vele­lei működő külföldi gazda­sági társulások magyar vám­szabad területen történő lé­tesítéséről szóló előterjesz­tést. Felhatalmazta a pénz­ügyminisztert, hogy a szük­séges jogszabályokat kiadja és — az érdekelt miniszte­rekkel egyetértésben — in­dokolt esetben egyedileg en­gedélyezhesse a jogszabá­lyok egyes pontjainak alkal­mazását vámterületen mű­ködő vegyes vállalatokra is. (A lakásgazdálkodásra vo­natkozó határozatról a lap 3. oldalán találnak olvasó­ink részletes ismertetést.) Csőszerelvényt húztak át a Dunán Mohácsnál. Az 1300 tonna súlyú és 645 méter hosszú csőkígyó vizet szállít majd a mohácsi-szigeti kutaktól Pécsre. A generál kivitelezője a Dél-dunántúli Vízügyi és vezetéképítés Közműépítő Vállalat. Alvállalkozóként a siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat végezte el a cső áthúzását a Duna medrén. A két­napos küzdelemről szóló riportunk a­z oldalon Befejezte szolgálatát a balatoni viharjelzés Az Országos Meteorológia­i Intézet siófoki obszervató­riumában szeptember 30-án éjfélkor véget ért a balato­ni viharjelző szolgálat. Az ezzel kapcsolatban atkaé tá­jékoztatóból kitűnik: m idei vihar­jelző xiem­ — má­jus 1-től szeptember 30-ig a hidegfrontokban seegény, ugyanakkor szeszélyes, he­lyenként csapadékosabb von­, mint az elmúlt évek hason­ló időszaka. A magyar ten­ger térségében ez alatt az idő alatt ötvenegy alkalom­mal adtak vihar közeledé­sére figyelmeztető sárga, és negyvenkilenc esetben köz­vetlen veszélyt jelentő pi­ros jelzést Az év b­k felező időszaká­ban a Bajion keleti me­dencéjéből Afegan, Inoto Jwm, Kantáréiban, Balaton­­füreden, Alsóörsön és Ba­­l­atona­mariiban automata fényjelző berendezésekkel folytatnak kísérleteket, ezrek műszaki kísérletek lesznek, s nem vi­harjelzé­­sek. . Szilárd a közrend, a közbiztonság Kaposváron ülésezett a megyei képviselőcsoport Egy hét múlva összeül az országgyűlés, amelyen a bel­­ügyügyminiszter beszámol a közrend és a közbiztonság helyzetéről. Ez a téma in­dokolta, hogy a somogyi képviselőcsoport- a rendőr-főkapitányság megyei új kaposvári székházának ta­nácstermében tartotta meg ülését tegnap délután. A házigazdákon kívül ott volt a tanácskozáson Varga Károly, a Hazafias Nép­front megyei titkára, Sarudi Csaba, a megyei tanács ál­talános elnökhelyettese, dr. Túri Imre, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője. dr. Halász János, a megyei fő­ügyészség vezetője. Szokola Károlyné dr., a képviselőcsoport vezetője nyitotta meg az ülést, majd tájékoztatta képviselőtársa­it az őszi ülésszak előkészü­lés­éről. A fel­készülést az tette tel­jessé, hogy megyei tájékoz­tatók is elhangzottak a na­­­­pi­rendek­kel kapcsolatban. Dr. Böröcz István főkapitány elmondta: megyei örül­nek annak, hogy a megye képviselői náluk meg­ülésüket. Ezután tartják — szemléltetőtáblákat is fel­használva — részletesen be­mutatta a megyei helyzetet. Kiemelte, hogy akárcsak az­ országban, a közrend nálunk is szilárd, a bűnüldöző tevé­­kenység eredményessége ja­vul. Somogy közrendjének és közbiztonságának helyzete az elmúlt tíz évben — a me­gye általános fejlődésével összhangban — alapvetően kedvezően alakult. A jog­sértő tevékenységek előfor­dulási gyakoriságát tekintve megyénk az ország közepe­sen fertőzött területei kö­zé sorolható. A képviselők megelége­déssel vették tudomásul, hogy az összbűnözés men­­­nyiségi mutatója 1976-ig ki­sebb ingadozás mellett lénye­gében stagnált, majd 1979-ig egyenletes ütemű, csökkenés figyelhető erőteljes meg. Ezt kisebb mértékű emelke­dő hullám követte. Az is­mertté vált bűncselekmé­nyek száma 17 százalékkal csökkent 1981-re 1972-höz képest. A tízezer lakosra ju­tó bűncselekmények 146-ról 121-re csökkent­ száma A megyei rendőr-főkapi­tány véleménye szerint az ilyen arányú és ütemű csök­kenés jónak értékelhető, hiszen országosan az emel­kedés hét és fél százalékos ugyanebben az időszakban. Sajnos, a bűnözés szerkezeti összetételében kedvezőtlen tendenciák is tapasztalhatók. Joggal tették például szó­vá, hogy az állam­polgárok egy része nem fordít kellő figyelmet a vagyonőrzésre, -biztonságra. Ezért nőtt besurranásos lopások száma.­­ A betörők leggyakrabban a kereskedelmi és vendéglátó­­ipari egységeket, illetve a magán- és hétvégi házakat, nyaralókat, présházakat tá­madták. A vagyonvédelmi fogyatékosságok, a kellő va­gyonőrzés hiánya, az esetek jelentős részében elősegítet­te a bűncselekmények elkö­vetését. A gazdasági bűncselekmé­nyek száma 1972-höz képest 51,6 százalékkal nagyobb. Szembetűnő, hogy ennek 90 százaléka vám- és deviza jel­legű visszaélés. E bűncselek­mények felderítését nehezí­ti, hogy az állampolgárok egy része ezt nem mindig ítéli el kellően. A gépjárművek növekvő száma ellenére a közlekedé­si baleseteik száma 1978 óta egyenletes ütemben csök­ken. A közlekedési bűncse­lekmények száma 27,7 száza­­lékkal nőtt. Az esetek túl­nyomó többsége ittas jármű­­vezetés. E tíz év alatt javult a rendőri szerveknél a nyomo­zás színvonala és szakszerű­sége. Somogy a megy­ék rangsorában a 7. helyen áll az ismeretlen tettesű ügyek felderítettségének mutató­jával. Az idegenforgalom szintén hat a bűnözésre. megye az országos szervek­­­től kapott segítséggel — az idegenforgalom élénkülése ellenére — biztosítani tudta az üdültetési idény zavarta­lanságát. Elismeréssel szólt a rend­őr - főkapitány a lakosság szinte valamennyi rétegéből és korosztályából kikerülő önkéntes rendőrükről akik tevékenységükkel eredmé­nyesen hozzájárulnak a köz­rend és -biztonság erősítésé­hez, a Saik képviselő mondta el véleményét a témával kapcsolatban. Elsősorban az­t sürgették, hogy sokkal ha­tározottabban lépjenek föl a munkakerülőkkel szem­­ben. A képviselők is sürge­tik majd, hogy jogszabályo­­k nem pontosabban fogalmaz­zák meg ki ellen mikor lép­hetnek föl Dr. Hernády Alajosnak, a Dél-dunántúli Vízügyi Igaz­gatóság vezetőjének tájékoz­tatója alapján megvitatták a megye vízgazdálkodási hely­zetét. Az úgynevezett törpe­­falvak vízellátásának meg­oldási módjairól, a Balaton parti sávjának tisztáin tartá­sáról különösen szenvedé­lyes vita bontakozott ki. A somogyi képviselők vé­gül megtekintették a rend­őr-főkapitányság új székhá­zát.

Next