Somogyi Néplap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-11 / 291. szám

„Zenéből zenébe tért" Vallomások Kodály Zoltánról Vihmfrnr harcoltam nép m­eMen: egy túlélt és a epigon népiesség volt az, a Szabolcskáké és Pósáké. Ma fiatal költők mintha friss forrásokat nyitottak volna ugyanabból a régi, a népi talajból... Különös ritmusa a magyar lélek életének, hogy ez összeesik Kodályékt gyönyörű fölfedezéseivel. (...) Hiszek egy kultúrában, mely mélyebb és régibb az irodalminál, mely élni, nőni és halmozódni tud írás nél­kül is, mely előbb volt az irodalomnál, s ma is él még, noha bujkálva, s kiveszőben. Mély hála a nagyszerű gyűjtőknek, akik — mint Kodály Zoltán — átmentik az irodalom többé-kevés­bé biztos éléstárába egy süllye­dő világ halhatatlan gyü­mölcseit Babits Mihály (1933) Nem azért becsülöm Ko­dályt mint a legjobb ma­gyar zenészt, mert barátom, hanem azért lett egyetlen barátommá, mert­­ nagysze­rű emberi kvalitásaitól elte­kintve) a legjobb magyar zenész. Hogy e barátság hasznának legjavát én lát­tam, és nem Kodály, ez új­ból csak az ő nagyszerű ké­pességeit és félreálló önzet­lenségét bizonyítja. Küzdel­meket neo­ éppen nélkülöző pályámon mindenkor bát­ran és nyíltan mellém állott, soha fáradságot nem kímélt, ha érvényesülésemről volt szó. Bámulatos biztos és gyors ítélőképességének kö­szönhetem akárhány mű­vemnek végleges, az erede­tinél tökéletesebb kialakulá­sát. Bartók Béla Mily óriási örökséget ha­gyott ránk. Páratlan szépsé­gű kórusműveket, a Psalmus Hungaricust, színpadi alko­tásokat, amelyek ma is ál­landóan műsoron szerepel­nek. Számomra azonban ta­lán gyermekkorainak gyűj­teménye a legkedvesebb. Mindnyájan tanulhatunk belőle, hangzásuk szépségé­ből, friss elevenségükből. Eredetiek, gazdagok, neme­sen egyszerűek. A hallgató önkéntelenül is Kodály sza­vaira gondol. Senki se túl­ságosan nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon — sőt igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen hozzá. Benjamin Britten Kodály több a nemzetmű­velőnél, a honalapító embe­ri rangja illeti meg. A két világháború között Kodály a nemzeti egység egyik alap­­­vető feltételét kezdte meg­teremteni: az éneklő Ma­gyarországot. A XVI. század félelmetes válságában egy­szerre énekelni kezdett az ország, még a végvárak éhe­ző, rongyos vitézei is ének­mondókat tartottak. Tinódi csupán kiemelkedő nagy példa volt a sokból. Ez az ének tartotta össze a csak­nem széthulló társadalmat. (...) Kodály ezt az éneklő Magyarországot akarta feltá­masztani a lelkekre rakó­dott por és hamu alól: hon­alapító hevülete sohasem apadt (...) Kodály nem halt meg. Más történt vele: zenéből zenébe tért. Féja Géza (1975) A korszakos szenzáció, hogy századunk zenéjében egy kis ország semmiből termett énekkari valóságos reneszánsz kultúrája ígére­tét hozta, s végül, hogy a magyar zenei nevelés mód­szereit, eredményeit világ­szerte példaként emlegetik, mind-mind Kodály kezdemé­nyének, áldozatos munkájá­nak köszönhető. Egymaga végezte el, amit századok és nemzedékek mulasztot­tak. Zenei anyanyelvet adva népének, Dertdja vert rá, hogy e megtalált nyelven a kisiskolások, még az ó­vodá­­sok is beszélni tudjanak. Fodor András Én az ő nagyságát, távol­ról nézve, abban láttam, hogy milyen munkát vállalt egy ugyancsak nehéz hely­zetbe került nemzet életé­­ben. Az, hogy ő Bartókkal együtt lenyúlt a népzenéhez, nemcsak azt eredményezte, amit Európában Stravinsky és a többiek csináltak, vagy­is hogy az ősforrásból me­rítettek értéket. Sokkal töb­bet adott ő: egy nép lelkü­­letét hozta felszínre; ez ab­ban az időben már, azt le­konzerválva. Kodály min­­ket mondani, a zenében volt kára ezért óriási, öntudatra ébresztett egy nemzetet, megmutatva, hogy őneki is van sajátos értéke; büszke lehet arra, amit hogy az ősei véghezvittek. S megta­nítva ezt a nemzetet arra is, hogy még tágabb értelem­ben foglalkozzék saját ma­gával. Az a nevelő munka, amit ő itt helyben tán még Bartóknál is szívósabban végzett, nemcsak énekelni tanította meg százezerszám­ra a gyerekeket. Százezreket ébresztett közösségi öntudat­ra, arra, hgoy hívek legye­nek a közösséghez, amely­ben születtek. Illyés Gyula .. érzem szikrázó hiá­nyát ennek a szikár és nagy­szerű embernek, mint a tisz­ta télnek, csupa-jvára és csupa­ vegetáció életünkben, érezzük dermesztő hiányát ennek a tűz­szárnyú küldött­nek, létünk deres magányá­ban, mert szerénytelensé­günkben és könnyelműsé­günkben oly természetesnek, egyszerűnek és törvénysze­rűnek vettük, hogy van, hogy él, hogy a r­ienk, hogy magyar, szinte azt hittük, fizikailag nő át a halhatat­lanságba, testében is meg­bonthatatlan,­ mint a legen­dabeli királyok és szentek, hogy ő maga a testileg is létező halhatatlanság, mint hitte magáról Goethe, élete ősz tornyán, isteneket­ virág­­zó szerelmében, mámoros kései pillanataiban. És nem véletlenül mondom Goethét: műve is goethei méretű, nem csak arányaiban, jelen­téseiben is monumentális. Juhász Ferenc Kodály Zoltán jóvoltából a katlan perem­hegyeit áttörte a zene, s ami tegnap még helyi különösség, provincia­lizmus volt; Oltón, Dunán megindult a tenger felé. Németh László (1932) Kodály Zoltán (...) öntu­datot lehelt ebbe a népbe. Nemzeti öntudatot, a népnek önbizalmat, a nép múltjá­nak értéket, fényt, nemzeti egyéniséget teremtő művész volt. Kétezer év sivatagjain összegyűjtötte egy népnek vándorlása nyomán elszórt kincseit — és ezekből re­konstruált egy rendkívüli, önálló, a nép teremtette szel­lemi világot és a művi kul­túrával egyenrangú kultú­rát. (...) Kodály fél évszá­zados munkássága a Volga és az Amazonas energiájá­val és mindent magába gyűjtő sodrával mosta ki az idegen kultúrák, a szegény­ség és a múlt rétegei alól és gyűjtötte össze a magyar nép sajátos szellemi biro­dalmának nyomait, doku­mentumait. Kodályéhoz hasonló élet­művek nélkül (.. .) nem len­nének a szocializmusnak konkrét, nemzeti, népi és osztályérvei, érzelmi elemei Ilyen értelemben Kodai­ életműve forradalmi tett, és felmérhetetlen tu­sadalm hatású. Váci Mihály (1967) Mátyás Ferenc KODÁLY Meghalhat-e, kit a zene szelleme szült, meghalhat-e ajkunkon anyánk éneke, jövőnk remény-lehelete, — s elapadhat-e nyelvünk édes teje? Mint páva szállsz házfödelünk fölé, el sose földelünk, csak veled szálljuk be az űrt, magunkból kiűzve a bűnt, — teremtő zene, létünk gyógyító teje. Fájdalmad lelkünkbe szorult, sírod lezárta koszorúd, csak a tested az, mely kimúlt, porhüvelyedből lángra gyűlsz, — emberségünk eleje, szívünk éltető teje. Félrevert harang vagy, ha baj fenyeget, mennydörgés, robaj csap szét ajkadról, — s biztató, ha te lehetsz a menny­nyitó, — nyugtató zene, lelkünk édes teje. Kodály-kiállítás a Bartók-emlékházban Bartók vendégül látja Ko­dályt — úgy, ahogy az élet­ben is oly sokszor találkoz­tak, mint ahogy barátok, szellemi társak voltak. A Kodály-centenárium alkal­mából bensőséges kiállítást rendeztek az alig egy éve megnyílt Bartók emlék­házban, Budán a II. kerü­letben. „Vonzzák egymást, mint a kiegészítő ellentétek” — írta a két zeneszerző óriásról Molnár Aurél. S a kiállítá­son is Bartók és Kodály ba­rátsága, hasonló és ellenté­tes nézeteik kapnak hangot. Dokumentumok, fényké­pek, iratok, levelek sorakoz­nak a falakon és a tárlók­ban. A mostani kiállításon Kodály személye, tevékeny­sége a központ. De oly gyakran találkozik fellépése, megnyilatkozása Bartókéval.­­ Életművének fordulópont­ja a Psalmus Hungaricus (1923), ez hozta meg számá­ra hazájában az első nagy sikert, s ezzel hódította meg 1926-tól a világ nagy hang­versenytermeit. A magyar forradalmak bukásának tra­gédiáját komponálta va­rázslatosan szép kantátává, s benne személyes meghur­coltatásának keserű élmé­nyét, Kecskeméti Vég Mi­hály 16. századi magyar zsoltárfordítását zenébe ül­tetve Kodály Ady Endre szellemi társa, a szegénye­kért, elnyomottakért emel szót. Itt a Psalmus kéziratos kottája. Fotók a fiatal Ko­dályról. Együtt Bartókkal. Népdal-feldol­gozások, elté­rő és hasonló módszereik. De nézetük igen egyezik a népdal szerepéről, helyéről az új magyar zenében. Le­veleik egymáshoz. Vélemé­nyük egymás munkásságá­ról. Hangverseny-plakátok. A Háry színlapja 1926-ból, az október 16-i ősbemutatóról — Nagy Izabella és Kör­mendi János vendégfellépé­sével. Lemezborítók. Felvé­telek Kodályról és Kodály fényképei népdalgyűjtő út­járól. A Székelyfonó milánói be­mutatója a Scalaban, Failo­­ni vezényletével. A Budavári Te Deum meg­születésének körülményei. A mű kottája, szöveg részlete, bemutatója. Kodály vezényel — hangversenyen és lemez­­felvételen. Kodály zeneelméleti mun­kásságának dokumentumai. Könyvei, tanulmányai: A magyar népdal strófa-szer­kezetéről írott könyvének ki­adása. Közéleti szereplései: Tevé­kenysége az új alapokon történő ének-, megteremtéséért. zeneoktatás A zene­szerzőről elnevezett debre­ceni iskola felavatásán, 1957- ben. Tanítványaival, gyere­kek, között­­es Díjak, kitüntetések; 199­ Kossuth-díja. 1960: az oxfordi egyetem díszdokto­rává avatja, 1965: — Her­­der-díjjal tüntetik ki. S 30 éves, amikor az Elnöki Ta­nács a Magyar Népköztár­saság Érdemrendjét adomá­nyozza neki. Fotók — Kodály barátok­kal, a családja körében, Pab­lo Casalsszal, kortárs világ­nagyságokkal, karmesterekkel, zenészekkel, feleségével. Néhány személyes tárgy, emlék, levelei, s a hozzá írott levelek. Jelentőségét a legteljeseb­ben Bartók Béla foglalta össze. „Ha azt kérdezik tő­lem, mely művekben ölt testet a legtökéletesebben a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály mű­veiben. Ezek a művek; hit­vallomás a magyar lélek mellett. Külső magyarázata ennek az, hogy Kodály ze­neszerzői tevékenysége kizá­rólag a magyar népzene ta­lajában gyökerezik, első oka p pedig Kodály rendíthetetlen hite és bizalma népének építő erejében és jövőjé­ben”. Kodály Zoltánnak még nincs önálló múzeuma. Ez a kiállítás, s a Budapesti Tör­téneti Múzeumban rendezett bemutató anyaga a számos családi dokumentum jó alap­ja lehetne egy Kodály-em­­lékház gyűjteményének. K. M. Gyerekek között Feleségével Bartók és Kodály fiatalkori archív képe

Next