Somogyi Néplap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-18 / 41. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Február 7—12. között bemutatót tartott Somogy megye az Atrium Hyatt szállóban. A látottakról, a vetítettképes előadásokból és az ismertetőkből értékes tanulságot von­hattak le az érdeklődők: azt, hogy mire képes az összefo­gással létrehozott gazdálkodás a megye életében. Nagy érdeklődéssel szemlélték a külföldiek és magya­rok ezt a szép bemutatót. Dicséret illeti a rendezőséget! A kiállítás alatt a Somogyi Néplap, amelyet naponta adtak az érdeklődők kezébe, még jobban elősegítette a me­gye megismerését a budapesti látogatók körében. Büszkék lehetünk mindannyian Somogy megyére. Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelettel: Ódor István és­ neje­­ Budapest 1982. augusztus elején költöztünk be a Kaposvár, Fü­redi u. 6. Ili. e. 4. alatti főbérleti tanácsi lakásba. Azóta járom a különböző szerveket, hogy a hiánypótlást végez­zék el, de eredménytelenül. A kisszobában még tavaly de­cemberben tapétáztak, azonban az egyéb munkálatokat nem végezték el. A padlószőnyeg fel van púposodva, és mindkét szobában pecsétel. A Sombernél ígéretet­­ kaptunk a szükséges munkák elvégzésére, de eddig nem történt sem­mi. Jegyzőkönyvet sem készítettek az elvégzendő munká­latokról. Két kiskorú gyermekem van. Szükségünk lenne a kis­­szobára, de mivel még nincs kész, nem tudjuk rendesen használni., , Azt szeretném megtudni, kihez tartozik a hiánypótlás elvégzése, mert eddig mindenki máshoz tanácsolt. Tisztelettel: Zsák Ferenc Kaposvár, Füredi u. 6. III. e. 4. r Új múzeumok Somogyban Történeti emlékhellyé nyilvánítják Somogyvárt Ülést tartott tegnap a me­gyei tanács művelődési bi­zottsága. Beszámoló hang­zot el arról , amit a Kaposvári kutatásról, Tanító­képző Főiskola végez a tan­kötelezettség Dr. Deli István, teljesítéséről, a kutató­­csoport vezetője tájékoztatta a bizottság tagjait az eddig végzett munkáról, és beje­lentette, hogy a részered­ményekről az év szeptem­berében számolnak be. A kutatócsoport 1984 összegzi tapasztalatait.nyarára Ezt követően a megyei múzeumi hálózat fejleszté­séről tartott tájékoztatót a bizottság tagjainak Mészáros Balázs, a Somogy Múzeumok igazgatója. megyei Még ebben az esztendőben lékhellyé nyilvánítják el­So­mogyvárt. Szintén az idén készül el Marcaliban a Bernáth Aurél emlékmúze­um. Tabon pásztorművé­­szeti alkotásokból állandó kiállítás, ahol nyílik be­mutatják a helyben élő Nagy Ferencnek, a népmű­vészet mesterének alkotásait is. Jövőre Nagyatádon nyit­nak múzeumot, Boglárlellén pedig múzeumhajót rendez­nek h­elyi be, Kőröshegyen Szé­Zsigmond múzeum nyílik. A Somogy megyei múzeumi hálózat további bővítését tervezik Siófokon és Fonyódon. A Balaton jege még alkalmatlan a sportolásra A napokban vékony hár­tyát vont a Balaton vízfe­lületére a fagy, melyet szél apró darabokra és ki­­­sebb táblákra tört, majd a déli part felé sodort. Tihany és Balatonföldvár körzeté­ben tiszta a vízfelület. A déli parton a 200—300 méteres egybefüggő jég recés felület és a bizonyta­a­lan vastagság miatt nem al­kalmas sportolásra. Az enyhe januárban né­hol már megkezdték a part­védő és feltöltési munkákat, de most a zajló jég miatt a kotróhajókat és kőszállító uszályokat biztonságos ki­kötőkbe kellett menekíteni. Életfogytig tartó­­ egyház emberölésért Emberölés bűntettében hirdetett ítéletet csütörtö­kön a Miskolci Megyei Bí­róság. Az elítélt — Horváth János 22 éves helybeli lakos — a múlt év júniusában azí­­rességkérés ürügyével fel­kereste Lugosi Klára bodvai lakost. Az idős nő néhány percre Horváth kiment a szobából, ez­t kihasználva az asztalon lévő pénztár­cából kivett 600 forintot. A sértett ezt észrevette, vis­­­szakérte a pénzét. A vádlott emiatt dulakodni kezdett ve­le. Horváth előbb egy por­celáncsészével fej­beütötte Lugos­i Klárát, majd felkap­ta az asztalon lévő kést, és kétszer mellbe szúrta. Az eszméletlen nőt aztán egy másik szobába cipelte át, ahol megerőszakolta, végül pedig összeszedte a lakás­ban található értékeket, s távozott. Lugosi Klára a sérüléseibe A bíróság belehalt, nyereségvágy­ból elkövetett emberölés, valamint erőszakos nemi közösülés és fosztogatás bűn­tette miatt életfogytig tar­tó fegyházra ítélte Horváth Jánost, s a közügyek korlásától is eltiltotta gya­tíz évre. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. XXXIX. évfolyam, 41. szám * 1983. február 18., péntek Utazókazetta, tolltartó Balatonújlakról Izléses bőröndök, úgyne­vezett magasított utazóka­zetták gyártását kezdték most el a Divatáru Nagyke­reskedelmi Vállalat részére; az év első negyedében 5000 darabot gyártanak. Ötféle új tolltartót is készítenek, a­miért 100 ezret rendelt ezekből. Tízféle szabadidő­­táska is készül könnyű or­kánanyagból, kézi-, váll- és utazótáska kivitelben, diplomatatáska szegett, kü­­­lönleges kivitelezését is el­kezdték. A Lada gépkocsik­hoz való műszertartó kazet­tákból 2000-et rendeltek szovjet exportra. Régi termékeikből csak azokat gyártják, amelyeket a kereskedelem igényel, így többek között csaknem negyvenféle iskolaszert. Termelési tanácskozáson értékelték a héten a múlt esztendei tapasztalatokat, meghatározták az idei fel­adatokat a Horizont­áfész balatonújlaki műanyagüze­­mében. Erről érdeklődtünk Oltvári Tibor üzemvezetőtől. — Nehéz esztendőt hagy­tunk magunk mögött, s az idei évkezdet szintén ha­sonló volt. "Tavaly a terve­zettnél kevesebbet­tünk s ezért kellett termel­most olyan termékekre áttérni, amelyeket jobban tudunk értékesíteni a hazai vagy a külföldi piacokon. Az 1983- as indulásnál gondot jelen­tett a megrendelések és bi­zonyos anyagok hiánya. Ha­zai anyagból most már van elegendő — Győrből kap­tunk —, rendelésünk is van, s ha megkapjuk a szükséges importanyagot, akkor jobban bízhatunk az eredményesebb évben. Az idei tervünk 44 millió forint. Ennek teljesítését szolgálja a belső átszerve­zés. Csökke­ntették a he­gesztőrészleg létszámát, vi­szont több dolgozó került oda, ahol a keresettebb cik­keket, a bőrdíjaműveket készítik. Országos verseny előtt Csurgói szakmunkástanulók sikere Befejeződött megyénkben a s­zakma kiváló tanulója verseny, a csurgói 526-os ipari és mezőgazdasági szak­munkásképző tanulóinak nagy to sok sikerével. A géplakó­vetélkedésében Her­mann­ Imre lett az első, a tantárgyi versenyben, ma­tematikában a második he­lyen végzett. A mezőgaz­dasági gépszerelők között Mohári József szerezte meg az elsőséget, és a második is csurgói tanuló, Schel­­mayer József. A férfi- és a női szabó szakmunkástanu­lók­ versengésében ugyancsak kettős csurgói siker szüle­tett: az előbbiben Császár Gyöngyi az első, Aracsi Ibo­lya a második, az utóbbiban pedig Győri Margit az első és Katona Aranka a máso­dik. Az épületasztalosok kö­zött a szakmai versenyben Tivoli Zsolt „csak” második, de a történelmi versenyben első lett. Az iskola­­ tanulói még több második, harmadik és negyedik illetve he­lyezést értek el. A csurgói szakmunkás­­képző intézet sok évi ki­emelkedő munkájának az elismerése: ők rendezhetik meg az ország mezőgazda­sági gépszerelő tanulók ré­szére a szakma kiváló ta­nulója verseny, április 6— 8-án. Don Quijote (Bátai rajza) Hízósertés - szakcsoporttól Somogyban két áfésznak van sertés­­tenyésztő szakcsoport­ja. A Marca­liban műkö­dő szakcsoport saját húsfel­dolgozó üzemét látja el alapanyaggal, a boglárlellei­­ek pedig azért hozták létre hét évvel ezelőtt a szakcso­portot, hogy a Kaposvári Húskombinát ellátását se­gítsék. Az alakulás első évé­ben mindössze 127 sertést szállítottak a kaposvári vál­lalatnak, tavaly pedig már 1180-at. Érdemes megjegyez­ni, hogy ez 11 százalékkal több, mint az előző évben szállított mennyiség. A te­nyésztők a sertésekért majd­nem ötmillió forintot kap­tak. Jobbára a nagyközség lel­jes részén élnek a sertéste­nyésztők, de a szőlőskisla­­knak is egyre többen foglal­koznak ezzel a jövedelmező munkával. Az ez évre kö­tött szerződés szerint a ter­melők az idén további tíz­­százalékkal emelik az érté­kesítést. A szükséges táppal és sze­mes takarmánnyal az áfész ellátja a tenyésztőket. Ha igénylik a gazdák, értékesí­téskor háztól az átvevő helyre is elszállítja az álla­tokat. A szakcsoport tagjai közül vannak, akik csak hár­mat, de vannak olyanok is, akik csaknem száz sertést adnak el évente. A húskombinát és a bog­sé­rlellei áfész gondoskodik arról, hogy a tenyésztők megfelelő tenyészanyagot kapjanak. A múlt évben pél­dául 65 anyakocát helyeztek ki a szakcsoport tagjaihoz. A tudósítónktól Ismeretlen Vörösmarty-kézirat? Valószínűleg valamelyik békési arisztokrata család birtokában volt az a vedu­­tákkal (városképekkel) teli album, amelynek üres lap­jain angol nyelvű, s két, kézzel írt magyar vers ol­vasható — az egyik Vörös­marty Mihály „Honszeretet” című költeménye. Az egy békéscsabai könyvbaráthoz került albumban Vörösmarty- versből szereplő­dik a költemény 9. és hiány­13. verssza­ka, a kézirat utolsó négy sora viszont az eddigi kiadásokból hiányzik. A „Pécs, 12/12 ’853” keltezéssel leírt Honszeretet máshol nem olvasható , versszaka így hangzik: „Imádlak, fél­telek, / ó drága szent haza­ ? Mi adna még gyönyört, / ha sorsod mostoha?”. A kézirat cím nélküli, tizenhat négy­soros strófából áll, alatta Vörösmarty, neve olvasható, s több kisebb eltérést is mu­tat az eddigi kiadásokban szereplő, 1843-ban írt „Han­­saeretet”­-hez képest. A kézirat titkának fejtése a szakértőkre meg­vár; nem elképzelhetetlen, hogy most Békéscsabán az 1853- ban már visszavonultan élő Vörösmarty Mihály ál­tal emlékezetből leírt, tíz évvel korábban szerzett köl­teményének változata ke­rült elő. Szerelem — Imádom Gizikét, és ő is rajong értem.­ Elve­szem feleségül, mert azt mondja, hogy a világ vé­gére is eljönne értem! — Várj csak barátom! Öt év múlva már akkor is dühös leszel, ha ide, a sarki kocsmába jön el ér­ted ... Színházban Mutterek színházban vannak. Müllerné odasúgja a a férjének: — Most jön a nagymo­­no­lóg! Mire a férje: — Remélem, nem ide elénk fog ülni! Ugyanaz — Papa! Mi az, hogy bi­gámia? — Amikor az embernek egy feleséggel több van, mint amennyi kellene. — És mi az, hogy mono­gámia? — Hát tulajdonképpen ugyanaz — feleli sóhajtva az apa. Vendéglő — Főnök, ebben a ven­déglőben úgy érzem ma­gam, mint odahaza. — Olyan kellemes a kör­nyezet? — Dehogy. Itt sem törő­dik velem senki ... Autó helyett — Mondja, Szabón­é! Megvették már az autót? — Nem. De valóban spó­rolni kezdtünk, autóra, de aztán kiszámítottuk, mennyi pénzünk gyűlt ös­­­s­ze fél év alatt, s elhatá­roztuk, hogy inkább mozi­ba megyünk. Szakácsnő Az újságíró megkérdezi az egyik halászhajó­­ kapi­tányát, hogy mikor fordul vissza a tengerről. Ami­kor már fogytán az üzem­anyag vagy megteltek a hordók hallal ? — Egyik sem — feleli a kapitány. — Tud­ja, van a hajón egy csúnya, nem is fiatal szakácsnőm. Amikor már őt meg­kívánom, azon­nal kiadom a parancsot: „Indulás haza”, A hét vicce Az értekezleten valaki odasúgja az igazgatónak: — Szepesi k­artárs, a hátsó sorokban elkezdtek ultizni,néhány­an — Tudom. De sajnos nem mehetek oda. Még válaszolnom kell néhány felszólalásra... SOMOGYI/TM” Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-k.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár. La­tinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf.: 31. 7401. Telefon: U-510. 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca Sándor u. 3. Tét.: 11-516. Postacím: Kaposvár. Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Bala­jcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, eg­y évre 40ft Ft, Index: 25 967 [ ^ ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május l. u. 10. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza.

Next