Somogyi Néplap, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-01 / 283. szám

XXXIX. évfolyam, 283. szám Ara: 1,40 R NÉPLAP 1983. december 1., csütörtök Kádár János vezetésével Baráti látogatás Berlinben Közös közleményt adtak ki Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára szer­dán délelőtt baráti látogatásra Berlinbe ér­­kezett. Kíséretében van Szőrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kar­valics László és Kotai Géza, a KB osztályve­zető helyettese. Kádár János Erich Honecker­­nek, az NSZEP KB főtitkárának, az NDK ál­lamtanácsa elnökének meghívására érkezett a demokratikus német á­lom fővárosába. A berlini Ostbahmhofon Erich Honecker üdvözölte Kád­ár Jánost és kíséretét. A fogadtatáson jelen volt Herr­mann Axen, az NSZEP Köz­ponti Bizottságának titkára és dr. Szalai Béla, a Magyar Népköztársaság berlini nagy­követe. Szerdán délelőtt — egy órával megérkezése u­tán — Kádár­­ János a niederschön­­hau­seni kastélyban megkezd­te hivatalos vendéglátójával, megbeszéléseit Erich Ho­neckerrel. A találkozón a kért államférfi áttekintette Ma­gyarország és az NDK kap­csolatainak alakulását és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit. Délben a kastély fogadó­termében bensőséges hangu­latú ünnepség keretében Ká­dár János átadta Erich Ho­­neckernek a Magyar Népköz­­társaság Gyémántokkal Éke­sített Zászlórendje kitünte­tést, amelyet hetvenedik szü­letésnapja alkalmából, ado­mányozott kimagasló érde­mek­nek elismerésül az Elnö­ki Tanács a demokratikus német állam vezetőjének. Az ünnepségein jelen vol­tak a Német Szocialista Egy­ségpárt Politikai Bizottságá­nak tagjai, köztük Willi Stoph miniszterelnök, vala­mint a Kádár János kísére­tében levő személyiségek. A kitüntetés átadásakor Kádár János rövid beszédet mondott csalataink továbbfejlesztése egyaránt szolgálja népeink érdekeit a szocialista közös­­ség egységének erősítését és a béke egyetemes ügyét Kedves Elvtársak! Bará­taink! A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Erkíl Honec­ker elvtársnak az ezer né­met munkás—paraszt állam felvirágoz­­atásában, a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalomban, a szocialis­ta országok közösségében ki­fej­tett eredményes interna­cionalista tevékenysége és a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus társaság kapcsolatainak köz­el­mélyítésében szerzett kima­gasló érdemei elismeréséül — 70. születésnapja alkal­mából — a Magyar Népköz­társaság Gyémántokkal Éke­­­sített Zászlórendje kitünte­tést adományozta. Kedves Honecker Elertárs! Megtiszteltetés számomra, hogy mostani látogatásom alkalmával ezt a kitüntetést átadhatom önnek, akit hos­­­szú évek óta ismerek és tisztelek, s akivel a közös célokért végzett közös mun­ka is összefűz. (Folytatás a 2. oldalon) Kádár János átadja Erich Honeckernek a Magyar Népköztársaság gyémántokkal ékesí­tett Zászlórendjét, amelyet az Elnöki Tanács 7«. születésnapja alkalmából adományozott az új DK vezetőjének.­­Telefotó — ADN/ZB—MTI—KSl KÁDÁR JÁNOS: Az NDK-nak jelentős szerepe van a béke és biztonság megőrzésében Tisztelt Honecker Elvtársi Kedves Elvtársak! A magyar nép ismeri és nagyra értékeli azokat a ki­magasló eredményeket, ame­lyeket a Német Demokrati­kus Köztársaság népe a Német Szocialista Egység­párt vezetésével a szocialista társadalom építésében elért. Az első német munkás—pa­raszt állam létrejötte és fej­lődése Marx és Engels szü­lőföldjén Európa második vi­lágháború utáni történelmé­nek kiemelkedően fontos tényezője A szocializmus útján járó Német Demokra­tikus Köztársaságnak a két világrendszer határán jelen­tős szerepe van a béke és biztonság megőrzéséért, különböző társadalmi beren­­­dezkedésű országok békés egymás mellett éléséért ví­vott küzdelemben. Kedves Erich Honecker Lávch ! Ezek az eredmények, a Né­met Demokratikus Köztár­saság fejlődése, elvi alapo­kon nyugvó nemzetközi te­vékenysége elválaszthatat­lanul összeforrtak az ön ne­vével, aki a Német Szocia­lista Egységpárt Központi Bizottságának élén és ma­gas állami tisztségében ere­jét nem kímélve munkálko­dik. A német munkásosztály hű fiát, a bátor antifasisztát, a kommunista eszmék meg­valósításának következetes harcosát tiszteljük önben, ak­i mindenkor elkötelezet­ten szolgálta népét, pártját és a szocializmus nemzetkö­zi ügyét. Nagyra becsüljük állhatatos tevékenységét szo­cialista közösségünk össze­­forrottságának erősítéséért és a nemzetközi kommunis­ta és munkásmozgalom egy­ségének megszilárdításáért. A jelenlegi feszült nem­zetközi helyzetben megkü­lönböztetett jelentősége van azoknak a kezdeményezések­nek, amelyeket ön szemé­lyesen is tesz szocialista kö­zösségünk összhangban béketörekvéseivel földrészünk és az egész világ békéjének és biztonságának megvédéséért, az enyhülés vívmányainak megőrzéséért. Pártunk és népünk igaz barátját tiszteljük önben, aki sokat tett és sokat tesz szo­cializmust építő együttműködésének országaink további fejlesztéséért, a népeink kö­zötti barátság elmélyítésé­ért. Találkozóink, közöttük a ma délelőtti tárgyalásaink is arról tanúskodnak, hogy pártjaink, országaink, né­peink viszonyát az interna­cionalista testvéri barátság, az élet minden területére ki­terjedő, töretlenül fejlődő és gy­ümölcsöző egy­üttm­űködés jellemzi. Meggyőződésünk, hogy hagyományosan jó kap­ Tanácskozás az iparjogvédelemről Harmincnégy vállalat és hét magánszemély kétszáz újítása, találmánya, illetve új terméke szerepel az MSZMP somogyi oktatási központjá­ban tegnap megnyílt megyei iparjogvédelmi kiállításon. A bemutató, amely egy­­ kétna­pos tanácskozás méltó kere­te, igen gazdag választékot kínál a látogatóknak a füs­tölt csirkétől a vízfelületre rakódott olajat eltakarító be­rendezésig. A szinte semmi­féle közös vonást nem tar­talmazó kiállított holmik mégis közeli rokonságban vannak: mindegyik új szel­lemi produkció megtestesítő­je. A MTESZ és a Magyar Agrártudományi Egyesület, valamint a Magyar Iparjog­­védelmi Egyesület somogyi szervezete és a Noviki Kis­ipari Innovációs Vállalat kö­zös rendezvényét — mely a megyei pártbizottság, a ta­nács, a KISZ-bizottság és az SZMT védnökségét élvezi — Tóth Károly, a megyei ta­­­nács elnökhelyettese nyitotta meg. Tegnap hat előadás hangzott el az iparjogvéde­lemről, az innovációról, ma az iparjogvédelmi egyesület szolnoki szervezete mutatko­zik be, és a korreferátu­mokra kerül sor. A tanács­kozás zárszava előtt pedig kiosztják a kiállítás díjait.. Az eseményről szóló tudó­sítást a harmadik okdalon közöljék. Aczél György látogatása a Szovjetunióban Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságainak tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára az SZKP Központi Bi­zottságának meghívására no­vember 28—30-a között láto­gatást tett a Szovjetunióban. Kíséretében voltak Barabás János és Knopp András, KB osztályvezető-helyettesei. a Aczél György megbeszélése­ket folytatott Konsztantyin Csernyenkoval, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­jával, a KB titkárával, Pjotr Gyemicsevvel, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagjával, kulturális mi­niszterrel, továbbá Zimjatnyinnal, az SZKP Mihail KB titkárával. Találkozott Gurij Marcsukkal, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhe­lyettesével, a tudományos— műszaki állami bizottság el­nökével, valamint Vaszilij Saaroval és Vagyim Med­­vegyevvel, az SZKP KB osztályvezetőivel. A találko­zóm Kádár János és Jurij Andropov legutóbbi megbe­széléseinek szellemében véle­ménycserére került sor a­­ nemzetközi élet főbb kérdé­­­­seiről, a két párt tevékeny­ségének, együttműködésének­ időszerű feladatairól, az ideo­lógia, a kultúra, az oktatás, a tudomány terén. Ácsér György tett a Szovjetunió látogatást Tudomá­nyos Akadémiáján, ahol Ana­tolij A­le­kszandroval, a SZUTA elnökével és Pjotr Fedoszejevvel, a SZUTA al­­elnökével megbeszélést foly­tatott a magyar—szovjet tu­dományos kapcsolatok to­vábbi fejlesztésére. A tanálcoaláíi részt vett Rajnai Sándor, asz MSZMP KB tagja, hazánk szovjetu­­nióbeli nagykövete. Aczél Gyöngy szerdán es­te hazaérkezett Budapestre. Fogadására a Ferihegyi repü­lőtéren megjelent Vlagyimir Razovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Elutazott az NSZK-beli ifjúszocialisták küldöttsége Szerdán elutazott pestről az NSZK-beli Buda­Szo­ciáldemokrata Párthoz tarto­­­­zó ifjúszocialisták (JUSO) küldöttsége, amely Horst Wegner szövetségi titkár ve­­­zetésével, a KISZ Központi Bizottságának meghívására tartózkodott hazánkban. A küldöttséget fogadta Fejti György, a KISZ KB első titkára, valamint Ko­vács László,­az MSZMP KB osztályvezető-helyettese. Lázár György Nógrád megyében Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke szerdán Nógrád megyébe lá­togatott A vendégeket Sal­­­gót­ar­jánban, a megyei párt-, székházban Géczi János, az MSZMP Nógrád megyei Bi­­­zortságának első titkára fo­­­gadta és tájékoztatta a me­­­gye politikai, társadalmi és gazdasági eredményeiről és tennivalóiról. A tájékoztató után Lázár György felkereste a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemeket, ahol ürmössy László vezér­igazgató ismertette a válla­­­lat tevékenységét, fejlődését, a termelés hatékonys­ágának fokozására irányuló munkát. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek az utóbbi évek szi­gorúbb gazdálkodási rendje, a nehezebb kereskedelmi fel­tételek közepette is képes volt termelésének értékét 1980-hoz képest csaknem megháromszorozni, és ver­senyképes maradt a külföl­di piacokon is. A Minisztertanács elnöke a vezérigazgató tájékoztatása után megtekintette a kohá­szati üzemek huzalművét,­ hideghengerművét és ková­csoló gyáregységét. Délután a megyei pártbizottság székhá­zának nagytermében aktíva értekezleten időszerű nem­zetközi és belpolitikai kér­désekről tartott előadást. Lázár György szerdai mun­kanapján Szécsényben fejez­te be, ahol a nagyközségi ta­nács székházában a járások megszüntetésével kapcsola­tos tennivalókról folytatott eszmecserét

Next