Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-23 / 119. szám
1984. május 23., szerda Mégegyszer a Rákóczi Kupáról A szombati játéknap iránt megnyilvánuló nagy érdeklődés is azt mutatta, hogy változatlanul a népszerű sportágak közé tartozik megyénkben az asztalitenisz, ha azt magas színvonalon művelik. Klampár, Kriston, Faházi, Takács, Frank, Káposztás meg a többiek neve valóban jól csengett. Lényegében csak Jónyer, no meg az előzetes jelzés ellenére Gergely maradt távol a kaposvári ranglistaversenytől. Ez utóbbin a szakemberek sem csodálkoztak. Mint hallottuk, Gergely is elég sokat megengedhet idehaza magának, akkor és ott versenyez, ahol a kedve tartja. Most az utolsó pillanatban „fogfájásra” hivatkozva mondta le a kaposvári részvételt, de egyesek szerint nem fájt, hanem nem „füllött a foga" somogyi szerepléshez. Nos, Klampár sok mindenért kárpótolt, bár neki is volt egy-két nehéz játszmája. Csalódást okozott viszont Kriston, aki egyenesen Ausztriából érkezett. A bécsi asztalitenisz-gálán nagyszerűen szerepelt, és európai nagyságokat legyőzve második lett. Ez a sorozat bizonyára nagyon rasztotta, ezért sem kifárudott megbirkózni az elődöntőben Klampárral. Dicséretére szóljon, hogy mégis eljött. Sok szó esett a Rákóczi két tehetséges fiataljáról, Szabadosról és Vargáról, ők párosban vért hajtottak nagy braAsztalos—Horváth végre az duó (Ganz-MÁVAG) kiverésével. Ez a neves páros sok hazai és nemzetközi siker részese már, és ezúttal is első számú esélyese volt a páros küzdelmeknek. Sokak véleménye szerint, ha a fiatal kaposvári kettős több rutint szerez, újabb hasonló és még szebb eredményekkel rukkolhat elő. A kétnapos verseny befejeztével arra kértük dr. Diner Gábort, a versenybíróság elnökét, hogy röviden foglalja össze tapasztalatait a kétnapos rendezvényről. — Különválasztanám a szakmai és a rendezéssel kapcsolatos észrevételeimet. Úgy érzem és az itt levő edzők is osztották véleményemet, hogy a döntő kivételével nem mozgott túl magasan verseny színvonala. Érződött, hogy a sportolók egy megerőltető versenyidény végén vannak, s egyeseken a fáradtság, másokon a túljátszottság jelei mutatkoztak. Ez a felnőttekre és az utánpótlás tagjaira egyaránt vonatkozik. Akinek az ellenfele több ponttal elhúzott, az eleve feladta, és meg sem próbálta hátrányát ledolgozni. Ezért is maradtak el a váratlan eredmények. A rendezésről csak elismeréssel szólhatok. Zökkenőmentesen, folyamatosan bonyolódott le minden. Egyetlen óvás sem volt a két nap alatt, és ez a versenybírók felkészültségét, határozottságát is igazolja, összességében jó benyomásokkal távozom. J. R. Románia nyerte a Konzum Kupát Tegnap Pécsen befejeződött a Konzum Kupa kosárlabda-torna. Eredmények: Románia—Csehszlovákia 76:72 (46:35) Lengyelország—Magyarország 94:92 (54:34) A torna végeredménye: 1. Románia 4 pont 2. Lengyelország 4 pont 3. Csehszlovákia 2 pont 4. Magyarország 2 pont öSPORTn fl Kecskeméti SC lesz a Bányász mai vendége Újabb forduló következik ma a labdarúgó NB II-ben. A Siófoki Bányász együttese ismét idehaza szerepel, ellenfele a Kecskeméti SC. Újabb kieső jelölt látogat tehát hétközben a Balatonparti városba. Emlékezetes, hogy egy héttel korábban a Szekszárd is milyen nehézzé és sokáig kétségessé tudta tenni a hazai győzelmet. Nyilvánvaló, hogy ezúttal is kemény ellenállásra kell felkészülniük a siófokiaknak. A csapat vasárnap Szolnokon jó benyomást keltett, jelezvén, hogy a sorozatmérkőzések nem fárasztották ki a csapatot. Az összeállításban annyi változás várható, hogy a legutóbb sérülés miatt hiányzó Bódi várhatóan elfoglalja helyét a csapatban. Újság még, hogy Pardavi is elkezdte az edzéseket, de az ő játékára egyelőre nem kerülhet sor. * * * Máris élénk érdeklődés nyilvánul meg a Siófok— Rábha MNK-döntő iránt. Megkezdték a jegyek árusítását Siófokon a sportpályán, a Volán, a Siotour irodájában és a vasúti jegypénztárban. Kaphatók jegyek a Siotour összes megyei kirendeltségén is. Az árusítást ma kezdik. A Bányász különvonat és kürtőn autóbuszok indítását tervezi a találkozóra. Kosárlabda NB II K. Gazdász—Soproni FÁK 88:80 (39:43) K. Gazdász: Déri (12), Bodor (31), Szabó T. (29), Nudig(5), Dunajetz (8). Csere: Szita, Hantal, Somoskövi (2). Edző: Klenovics Endre. Kaposváron sikerült két vállra fektetni a harmadik helyezett Sopron együttesét. Ezzel a győzelemmel a Gazdász nagy lépést tett a kiesés elkerülése felé. Jók- Déri, Bodor, Szabó T., Mádig, Táncsics SE—ASE 98:84 (56:40) Táncsics, Knyihár (9), Béndek (10), Kovács (40), Gurszky (4), Lestár (8). Csere: Jenei (9), Hász (10), Stadler (2), Csapó (6), Szamosi. Edző: Stettner János. Budapesten is biztosan nyert a kaposvári együttes. Jók: Béndek, Kovács. Nők: Soproni VSE—K. Tanítóképző 134:51 (86:21) Tanítóképző: Pajor (8), Velez (10), Miklai (7), Olsovszky (4), Lóczi. Csere: Schreck (8), Maráz (6), Vígh (4), Hajdú (2), Ladányi. Edző: Ékes Tamás. A rendkívül kemény, helyenként durva mérkőzésen több sérülés történt. Soproni Postás—K. Tanítóképző 83:49 (46:20) Tanítóképző: Pajor (8), Schreck (4), Miklai (2), Maráz (14), Vígh. Csere: Velez (14), Olsovszky (5), Lóczi (2), Hajdú, Ladányi. A hét végi kettős forduló második mérkőzésén csak ennyire futotta a sérültekkel felálló kaposváriak erejéből. A képen: Műdig és Bodor védekezik a Sopron elleni mérkőzésen Kötéltánc A következő napok számolgatásokkal, az idegek a kötéltáncával telnek a Kaposvári Vasas Izzó női röplabdacsapattárnán. Az együttes sorsa ugyanis már nemcsak a saját kezében van. A hét végén ugyan nyert a gárda, de az egyik rivális, az Eger is (vesztett állásból!) megszerezte a két pontot, így az utolsó fordulóban dől el, hogy a második kieső az Izzó vagy a Duna SK lesz-e. A csepeliek a csoport listavezetőjéhez, a Székesfehérvári Volánhoz látogatnak, s ha nyerni tudnak, akkor kaposváriak már hiába küzdenek a Dutép SC otthonában. Ha viszont a fővárosiak veszítenek, akkor az íz. zónak nyernie kell ahhoz, hogy bentmaradhasson az NB I-ben. A csoport állása az utolsó forduló előtt: 9. Szt. Volán 10. Szolnok 11. BVSC 12. Dutép 13. Eger SESC 14. Duna SE 15. Kaposvár 16. Haladás 27 18 9 63:40 45 27 16 11 61:51 43 27 14 13 58:47 41 27 13 14 54:56 40 27 13 14 53:55 40 27 13 14 47:50 40 27 12 15 47:58 39 27 9 18 42:63 36 — Két bajnoki labdarúgómérkőzésre kerül sor ma megyénkben. A Siófoki Bányász 18 órakor fogadja a Kecskeméti SC-t NB II-es mérkőzésen. A megyei bajnokságban ma játsszák Szőnyi SE—Marcali VSE ela maradt találkozót. A kezdési idő: 17.30 ó. Somogyi Néplap Négy idegenlégiós a norvég csapatban Tegnap délután Budapestre érkezett Norvégia „A” és utánpótlás labdarúgó válogatottja. Tor Röste Fosse, a norvégok szövetségi kapitánya válaszolt az MTI munkatársa kérdéseire. — Azt hiszem kollégám Mezey Gyöngy is egyetért velem abban, hogy a vb-selejtezőkre készülvén egyáltalán nem könnyed futballra kerül sor. Több taktikai elképzelést is kipróbálunk. — Milyen eredményre számít? — Biztos, hogy három góllal most nem kapunk ki, de az egyértelmű, hogy a magyarok a találkozó esélyesei. Fosse, aki négy éve irányítja az északiak csapatát, Herlovsen és Soler hiánya ellenére is bizakodhat, hiszen kezdő csapatában négy idegenlégiós húz mezt. Albertsen a görög Olympiakosz játékosa, Giske a Nürnbergben futballozik, Thoresen, az egyik legnagyobb ász a holland Eindhovent erősíti, míg ökland franciás könnyedségből tarthat bemutatót, ő ugyanis a Racing Paris csatára. A valószínű összeállítás ez lesz: Thorsfvedt — Ahlsen, Kojedal, Gröndalen, Hareide — Giske, Öteland, Albertsen — Davidsem, Thoresen, Dokken. Cserejátékosok: Nygard (kapus), Fjelber, ErHandsen, Sundby, Brandhaug. Szerda HÍREK Május A nap 4.58 órakor kél, s 20.24 órakor nyugszik, a hold 2.22 órakor kél, s 12.37 órakor nyugszik. A várható időjárás: Ma eleinte túlnyomóan napos idő várható, később délnyugat felől ismét növekszik a felhőzet és újabb esőzés kezdődik. Az élénk, helyenként erős déli, délnyugati szél csak éj Dezső szakára mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 20 és 25 fok között alakul. 23 160 évvel ezelőtt, 1824. május 23-án született Jászberényben és 80 éves korában, 1904-ben hunyt el Budapesten Zirzen Janka pedagógus, a magyar nőnevelés és tanítóképzés egyik jelentős képviselője. Édesanyja, aki bábaasszony volt, rokonai segítségével neveltette. Már diákkorában nagy vonzódást mutatott a pedagógiához, s iskoláinak elvégzése után szülőházában egy kis leánynevelő intézetet nyitott. Ez a vállalkozása azonban sikerült, s mivel pénze nem is elfogyott, nevelőnői állást vállalt Egerben. Szülővárosának polgárai azonban visszahívták Jászberénybe, ahol 1846-ban újra megnyitotta intézetét. Az 1848—49-es forradalmat követően ismét nevelőnősködött, majd 1866- ban Pestre költözött, s bekapcsolódott a nőnevelés szervezésébe. 1869-től a budai tanítóképző intézet, majd az ebből fejlődött polgári iskolai tanítóképző intézet, a későbbi Erzsébet Nőiskola igazgatója volt, csaknem három évtizeden keresztül. Igen sokat tett a magyar nőnevelés és tanítóképzés érdekében, nevét a magyar nőnevelés úttörői között tartják számon. — Békegyűlést rendezett tegnap délután Siófokon Hazafias Népfront városi bizottsága és a DRW KISZ- bizottsága. A vállalat nagytermében a mintegy 200 résztvevő megtekintette Miért nem threiil neutronfegyer c. filmet is. — ötszáz gyermeket hívott meg szombat délelőttre a Tungsram Rt Kaposvári Elektronikai Gyárának szakszervezeti, KISZ- és közművelődési bizottsága. A nagyszabású gyermeknapi rendezvényen ügyességi versenyeken vesznek részt a kicsik, és vidám zenés műsorban bűvészek is szórakoztatják őket. Jogsegélyszolgálatot hozott létre Nagyatádon a Hazafias Népfront városi bizottsága. Ezentúl minden hónap első hétfőjének délutánján várják a jogi tanácsadók mindazokat, akiknek problémájuk van. — Salome címmel rendez balettijátékot Csenterics Ágnes a Magyar Televíziónak Petrovics Emil zeneművéből Negyezsda Pavlova és Vjacseszlav Gongyejev, a Moszkvai Nagyszínház művészeinek közreműködésével. A koreográfus Edk Imre. — Sikeres véradónapot rendezett Balatonújlakon Vöröskereszt helyi szervezete. Felhívására 146-an jelentek meg a lakosok közül, és 48 liter vért adtak. — Somogyi íróvendégei is lesznek az ünnepi könyvhét baranyai eseményeinek. Takáts Gyula és dr. Laczkó András találkozik majd az olvasókkal. — Tejtermék-bemutatót tartottak tegnap a Kapos Kereskedelmi Vállalat nagyatádi, Bajcsy-Zsilinszky utcai üzletében, ahol több új terméket kóstolhattak meg az érdeklődők. Értékes térképeket, földig ömibaket és szextánsokat loptak el a római csilagászati múzeumból. A lopásit hétfőn reggel fedezték föl a múzeum dolgozói. A tolvajok, akik valószínűleg vasárnap éjjel követték el tettüket, legkevesebb 680 000 dollárnyi kárt okoztak a múzeumnak. — Névadót rendeztek bogláriéiei áfészinél. A hat a csecsemőt és hozzátartozóit a helyi általános iskola tanulói műsorral köszöntötték. — Azokat a szerszámgépeket is láthatják az érdeklődők a BNV-in, amelyeket a Technoimpex helmi vállalat és külkereskea nagyatádi Tszikar közösen forgalmaz. A közös vállalat vezetői ezúttal is előnyös üzletkötésekre számítanak. — Kamillaszüret. Az idén még az átlagosnál is korábban virágzott ki Heves megyében az összes gyógynövények közül legismertebb és legáltalánosabban használt kamilla. A Tiszától a Mátráig nagy fehér foltokban fellelhető híres drog szedése legalább három hétig eltart. A tavalyinál többre, összesen mintegy ötvenvagonnyira számítanak a felvásárlóik. Feloldják a pontytilalmat szombaton, a Desedán. A Kaposvár melletti horgász vizen május 26-tól, hajnali 4-től este 10-ig kifogható már ez a hal is. Súlyos büntetés rablásért Súlyos büntetést szabott ki rablásért kedden a győri megyei bíróság Vasas Lajos 30 éves soproni lakos ez év január 17-én Soproniban, felfigyelt egy magányosan haladó nőre. Utána eredt, elrabolta tőle válltáskáját és a zsákmánnyal elmenekült. A táskában egyéb holmikon kívül 1940 forint értékű készpénz volt. A bíróság súlyosbító körülményiként vette számításba, hogy Vasas korábban már három ízben követett el hasonló bűncselekményt. Ezért három és fél évi börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte és négy évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. Az ítélet jogerős. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ® a — Értesítjük a lakosságot és közüzeteket, hogy május 26- án Siófokon autó- és motorvásár lesz. (79054) — A nagy érdeklődésre való tekintettel a kaposvári Csiky Gergely Színház május 26-án 19 órai kezdettel műsorára tűzi Shakespeare Hamlet c. előadását. Jegyek válthatók a Rendezvényirodában. Kaposvár, Május 1. u. 8. Telefon 11- 103. , (79104) — Engedményes kerékpárvásár! Szovjet férfikerékpár 1550 Ft helyett 1000 Ft-ért, fiúkerékpár 1110 Ft helyett 700 Ft-ért — amíg a készlet tart — a Kaposvár, Ady Endre utcai járműboltban. (79219)