Somogyi Néplap, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-01 / 179. szám

XLI. évfolyam, 179. szám AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ara: 1,80 Ft 1985. augusztus 1., csütörtök Továbbra az enyhülés a cél „Senki sincs teljesen megelégedve a helsinki zá­róokmány megvalósításával, mégis minden hozzászólás­ban helyeselték az európai biztonsági folyamat tovább­vitelét” — így foglalta ös­­­sze a helsinki külügymi­niszteri konferencia első napján szerzett benyomáso­kat vezércikkében a szerdai Helsingin Sanomat. Sevardnadze szovjet kül­ügyminiszter beszédéből két új elemet emelnek ki a Finlandia palotában tar­tózkodó diplomáciai és saj­tómegfigyelők: a KGST és a Közös Piac közötti köze­ledésre vonatkozó ajánlat .'yen tekintélyes fórum előt­ti megerősítését és a „má­sodik kosárban” foglalt — kereskedelmi, gazdasági és műszaki együttműködésre vonatkozó helsinki ajánlá­sok — megvalósítására vo­natkozó felszólítást. Schultz „igen éles” beszé­déről a Helsingin Sanomat úgy véli, hogy „nagyrészt, az amerikai közönség­ szá­mára készült”. Joe Clark kanadai kül­ügyminiszter azokhoz csat­lakozott, akik — a konfe­rencia résztvevőinek alap­jában véve tengerentúli ki­sebbségeként — kiábrándult­ságuknak adtak hangot az európai együttműködés ed­digi eredményei láttán. Clark elsősorban az ottawai konferencia alapján le ezt a következtetést.vonta Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminisz­ter rámutatott: a mostani tanácskozásnak két kérdés­re kell választ adnia: he­lyes volt-e a záróokmány aláírásakor választott út, s merre vezet ez az út a to­vábbiakban. Genscher min­denesetre úgy véli, hogy a záróokmány nem utópiszti­kus realista, fogalmazvány, hanem dokumentum. kiegyensúlyozott amelynek mondanivalója fontos az Európa különösen közepén egymás mellett élő két Né­metország számára. Eduard Sevardnadze, ,az SZKP KB PB tagja, szov­jet külügyminiszter szerdán Helsinkiben találkozott Ro­­land Dumas-val, a francia diplomácia irányítójával. Eduard Sevardnadze, az női figyelmet szenteltek azoknak a kérdéseknek, amelyek összefüggenek Mi­hail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának ok­­tóber 2. és 5. között sorra­­kerülő franciaországi láto­gatásával. Mindkét fél ab­ból indul ki, hogy e láto­ga­tásnak új nyomalakot kell adnia a szovjet—fran­cia kapcsolatok fejlődésé­nek politikai és más terü­leteken, és hozzá kell járul­nia a két ország közötti köl­csönös megértés fejlődésé­hez az alapvető nemzetközi problémákat illetően. Várkonyi Péter vezetésével a magyar küldöttség a helsinki záróokmány aláírásának tizedik évfordulója alkalmából ren­dezett tanácskozáson a finn fővárosban Bányászok a szőlőben, diákok a barackosban Csonkázás, te­teje­zés folyik, talajmunkákat végeznek és permeteznek ezekben a na­pokban a balatonszárszói Vörös Csillag Termelőszövet­kezet szóládi, kötcsei és kő­röshegyi­— összesen mintegy 350 hektárnyi — szőlőültet­vényeiben. Bármennyire megviselte is a téli fagy a régebbi és az új telepítéseket — és ennek nyomán csök­kentek a terméskilátások —, az állomány nem nélkülöz­heti a szakszerű törődést, a gondos növényápolást, a ro­var- és gomibakártevők elle­ni védekezést, mert a követ­kező években csak így bíz­hatnak az ideinél gazdagabb szüretiben. Mint arról Gólent László kertészeti főágazat­veze­t­ő- helyettes tájékoztatott, a Nógrád megyéből érkezett munkások — többnyire Mát­ra vidéki bányászok, akik a szabadságukat töltötték ezzel a munkával — 30—35 fős turnusokban váltották egy­mást és szőlőt telepítettek, zöldmunkákat végeztek, ka­páltak, részt vettek a tám­­berendezések készítésében a kőröshegyi szőlőben. Az utolsó nógrádi csoport július közepén ment el, s ha a sző­lő olyan hozamot ígér, hogy szükség lesz rájuk, vissza­hívják őket szüretelni is. Diákokat minden nyáron, így most is foglalkoztatnak a Vörös Csillag Tsz-ben. A 40—60­­ tanulóból álló csopor­tok kéthetenként váltják egymást a békéscsabai köz­­gazdasági szakközépiskolá­ból. Ezekben a napokban őszibarackot szednek, s ha ezzel végeznek, ők is a szö­vetkezet szőlőjébe mennek. Régi kapcsolatot tart fenn a gazdaság és a szakközépis­kola ; annak idején még csak táborhelyként használták tsz által felajánlott területet a a diákok, azóta már épü­leteket húztak föl ezen a he­lyen a békéscsabaiak. H. F. Huszonnégy hét a szülési szabadság A Minisztertanács rende­lete alapján 1985. szeptem­ber 1-től a szülési szabad­ság időtartama húsz hétről huszonnégy hétre emelke­dik. A fölemelt szülési sza­badságot úgy kell kiadni, hogy abból négy hét a szü­lés várható időpontját meg­előző időre essen, az azt kö­vetően járó húsz hét szülé­si szabadság meghosszab­bítására nincs lehetőség. A huszonnégy hét szülési szabadságra az a szülő nő jogosult, akinek az orvos a szülés várható időpontját szeptember elsejére vagy azt követő időpontra álla­pítja meg. Ha tehát a szü­lés szeptember elsejére vagy azt követően várható, a szü­lési szabadságot a szülés várható időpontját meg­előző 28. naptól kell kiadni, függetlenül attól, hogy szülés esetleg szeptember 1- j­ét­ megelőzően következik be. Ha a szülés várható időpontja szeptember else­jét­ megelőzi, a szülő nő a jelenlegi hatályban lévő szabályoknak megfelelően jogosult a szülési szabad­ságra, abban az esetben is. h... a szülés a vártnál ké­sőbb, szeptember 1-én, vagy azt követően követke­zik be. NAIROBI UTÁN A magyar kormánykül­döttség, amely Duschek La­­josnéna­k, az Elnöki Tanács tagjának, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsa elnökének vezetésével július 15. és 27. között Nairobiban részt vett a Nők III. Világkonfe­renciáján , szerdán MNOT székházában sajtótá­a­jékoztatót tartott a nagy­szabású tanácskozásról. A delegáció tagjai elmondták: csaknem 160 állam és szá­mos nemzetközi szervezet képviselői — mintegy hat­ezren — vette­k részt a Ke­nya fővárosában lezajlott vi­lágkonferencián. Az antiimperialista szolidaritás jegyében Moszkvában Közös felelősséggel Ötödik napja, ragyogó napsütésben tart már Moszkvában a XII. Világif­júsági Találkozó. A megnyi­tó előtti napon pedig még zuhogott az eső, s a feszti­vált megelőző hetekben szinte mindennap hatalmas záporok, felhőszakadások áztatták a szovjet fővárost. Az időjárás ilyen gyors ked­vező változása a Moszkva meteorológiai védelmét el­látó vállalat munkájának köszönhető. Mint a Trud szerdai szá­ma beszámol róla, a szol­gálat nyolc darab ID—14-es és AN—30-as repülőgépe július 26. óta naponta fel­száll, hogy Moszkva körül kétszáz kilométeres körzet­ben száraz jéggel szórja be a gyülekező felhőket, így kényszerítve őket arra, hogy még a város elérése előtt megszabaduljanak esőter­­hüktől. Továbbra is élénk a moszkvai rendkívül Világif­júsági és Diáktalálkozó po­litikai fórumainak, a tema­tikus központoknak a mun­kája. A termek ugyan az ötödik napon sem teltek meg zsúfolásig, de a vita csaknem kivétel nélkül min­den központban mind érde­mibbé válik. Kialakult az igazi párbeszéd — mondják a küldöttek. Kétségtelenül a béke és a leszerelés kérdéseivel fog­lalkozó egyes számú köz­pontban folyik a legtevéke­nyebb munka. Vitánként öt­ven, hatvan felszólaló szót kér, mindegyikükre ter­­­­mészetesen nem is kerülhet sor, pedig az elnö­k szigorú­an betartja az ötperces idő­tartamot. A vitákban a többség vé­leményétől eltérő nézetek is elhangzanak. Szerdán pél­dául egy norvég küldött az afganisztáni helyzetről fej­tette ki nézeteit, amelyeket azután keményen megbírált több, a fejlődő országokból jött küldött. A fesztivál talán legszebb kiképzésű központja a kör­nyezetvédelem kérdéseivel foglalkozik. Itt szerda reg­gel gyűlést tartottak Az if­júság, a diákság és a kör­nyezetvédelem problémái címmel. A vita témája a környezetvédelem fejlődé­se, az új technológiák, a természeti kincsek ésszerű felhasználása volt. Ebben is három görög, továbbá egyiptomi, bolíviai, kubai, indiai, osztrák, finn, jugosz­láv és más küldöttek szó­laltak fel. A Lumumba egyetemen az antiimperialista szolida­ritási központban a faji megkülönböztetéssel fog­lalkoztak a mai vita során. A küldötteiknek alkalmuk volt találkozni a nemzeti függetlenségért a diktatóri­kus rezsimek harc kiemelkedő ellen vívott személyi­ségeivel. Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára július 27. és 30. között a VIT-en rés­ztvevő magyar küldöttség díszvendégeként részt vett a XII. Világifjú­­sági Találkozón Moszkvá­ban. Fogadta őt Borisz Po­­nomarjov, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának póttag­ja, a­ KB titkára. Berecz János szerdán ha­zaérkezett Moszkvából. Vonatpótló autóbuszok Kaposvár és Kaposmérő közt Pályafelújítás miatt A rádióban már jó ideje hallhatjuk: vonatpótló autó­buszok szállítják az utaso­kat Kaposvár és Kaposmérő között. Természetes, hogy ezek a buszok megállnak út­közben mindenütt, ahol a vonat is­ megállna, így az átszállással járó kisebb kel­lemetlenségtől eltekintve az utas idejében eléri a csat­lakozásokat és eljuthat a célállomásra. Kaposváron, a helyi já­ratú autóbuszok parkolójá­ban tábla jelzi­, a vonatpót­ló járatok indulási helyét. Mayer József üzemfőnök el­mondta: a munkák miatt pályafelújítási szükségessé vált átszállások három vo­natot érintenek. Ilyen a Gyé­kényesről 12.51-kor mérőbe érkező, addig Kapos­­sze­mélyvonatként közlekedő szerelvény, melynek utasai vonatpótló busszal juthatnak a mérői vasútállomásról Ka­posvárra, innen pedig 13.05- kor viszi őket — i­mmár gyorsvonatként — tovább a vonat Budapestre. Ugyancsak vonatpótló busszal kell számolniuk azoknak, akik Budapesten, a Déli pályaudvaron reggel 7.20-kor felülnek a Dombó­váron és Kaposváron Gyékényesre tartó, Kaposvá­rt­­ig gyorsvonatként, innen Gyékényesig személyvonat­ként közlekedő szerelvényre. Azok, akik ezzel a­ vonat­tal érkeznek Budapest felől és Kaposvárnál tovább kí­vánnak utazni, Kaposvártól K­aposimérőig vonatpótló buszon teszik meg az utat. Hétfőtől péntekiig közleke­dik a Kaposvárról 13.55-kor induló, Gyékényesre tartó személyvonat. Ennek a vo­natnak az utasait buszok vi­szik Kaposvárról Mérőig, ahol vonatra szállnak és úgy folytatják tovább az útjukat. A vonatpótló buszok indu­lási és érkezési idejére vasúti menetrendben szerep­­­lő időpontok, az utazásra pe­dig a vasút pénztáraiban váltott jegyek érvényesek. Minthogy ezen a szakaszon még hosszabb ideig tart a pályaépítés — az előre be­tervezett pályafelújítás so­rán kicserélik a vágány alatt az elhasználódott kavics­ágyat —, jó ideig számol­hatunk a vonatpótló buszok­kal. Mint az üzemfőnök el­mondta: általában négy-öt buszt kapnak a Volántól egy-egy vonathoz, de hét vé­gén olykor hat is közleke­dik. Kitűnő a kapcsolatuk a vállalattal, szükség esetén — belső átcsoportosítással — többletigényt is kielégít a­­ Volán az utasforgalom za­vartalan lebonyolítására.

Next