Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-02 / 1. szám

XLII. évfolyam, 1. szám Világ proletárjai, egyesüljetek!Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1986. január 2., csütörtök Ára: 1,80 Ft Losonczi Pál újévi köszöntője Tisztelt Honfitársaim! Éjfélikor nemcsak egy évet búcsúztattunk és egy újat­­ köszöntöttünk. 1985-tel egy ötéves időszak is lezárult, és a mostani újévi jókíván­ságot is szeretném értelmez­ni öt boldogabb esztendőre. A mögöttünk hagyott VI. ötéves népgazdasági terv idős­za­kába­n tovább gyara­podott az ország, javult egyensúlyi helyzete, meg­őriztük alapvető társadalmi vívmányainkat. Életünk azonban nehezebb lett, mindenekelőtt a számí­tottnál is szigorúbb nemzet­közi gazdasági körülmények, de a saját fogyatékosságaink miatt is. Kiviláglott, hogy népgazdaságunk a szüksé­gesnél lassabban képes al­kalmazkodni a megváltozott világpiaci követelményeik­hez.A termelés szerkezetének és a gazdálkodás hartékony­­ságának javulási üteme nem volt elég ahhoz, hogy a több mint egy évtizede tartó cs­e­­rearányromlást megállítsuk. A nemzeti jövedelem nem nőtt a­­ tervezett mértékben. Ezért főleg a belső felhasz­nálás visszafogásával tud­tuk csak megteremteni a gazdaság külső és belső egyensúlyát. 1985-ben népgazdaságunk teljesítménye több területen elmaradt az előirányzattól, és ez nem írható csak a zord tél számlájára. Súlyo­san esik latba, hogy a gaz­dálkodás és az irányítás nem javult a kívánalmaiknak megfelelően. Ezek a tények még inkább sürgetik a gaz­daságirányítás korszerűsítését, az folyamatos önálló­sággal együttjáró felelősség érvényesítését és a demok­ratizálódás felgyorsítását, mintt egymással összefüggő, egymást segítő feladatok megvalósítását. A tervezettnél lassúbb fej­lődés ellenére bizonyossá vált, hogy a vállalatok meg­növekedett önállósága, vál­lalkozási szabadsága meg­sokszorozhatja a hatéko­nyabb gazdálkodás lehetősé­geit. A kisvállalatok és a kisszervezetek pedig egye­bek közt olyan jelentős terü­leteken oldották a feszültsé­gieket, min­t a választék ja­vítása és a különböző lakos­sági szollgál­tatásaik. Eredményeink közé sorol­­hatju­k a szocialista demok­rácia erősödését is. Ezt nem­csak olyan országos jelentő­ségű események tükrözték, mint a XIII. pártkongres­­­szius, az országgyűlési és ta­­nácsválasztások, a szakszer­vezetek, illetve a Hazafias Népfront választásai, hanem a jog- és hatáskörök decent­ralizálása, s nem utolsósor­ban a vállalati tanácsok megválasztásának réte, lebonyolítása is.előkészí­t jelen .tanulságai egybe­vágnak sok évszázados tör­ténelmi tapasztalatainkkal: népünkben megvan a tehet­ség, a szorgalom és a fele­lősségtudat, azaz­­ megvannak azok a képességek, amelyek­kel a legnehezebb időkön is úrrá tudunk lenni. Szeretném ezt az alkalmat is felhasználni, hogy a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Ma­gyar Népköztársaság­­ Elnöki Tanácsa, kormánya és a ma­gam nevében is köszönetet mondjak mindazoknak, akkok fizikai vagy szellemi mun­kásságukkal, kenységükkel, alkotó tevé­nem ritkán személyes példájukkal hoz­zájárultak nehéz helyzetünk jobbításához. Tisztelt Honfitársaim! A Magyar Népköztársaság területénél és lélekszámánál nagyobb mértékben igyeke­zett hozzájárulni a nemzet­közi feszültségek oldásához, az enyhülés és a bizalom légkörének visszatéréséhez. Mi a legnehezebb időkben is azon voltunk, hogy szükség van a párbeszédre, a vitás kérdések tárgyalások való rendezésére. Ezért útján is tartjuk nagy jelentőségűnek a genfi Gorbacsov—Reagan csúcstalálkozót, amely előse­gítette egymás álláspontjai­nak jobb megértését, hozzá­járulhat a két nagyhatalom közötti viszony normalizálá­sához. A csúcstalálkozó lehe­tőséget teremtett a nemzet­közi légkör javításához, ah­hoz, hogy egy árnyalattal jobb körülmények között folytathassuk belső építő­­munkánkat. Meggyőződé­sünk, hogy a szocialista or­szágok közösségének a bé­kés egymás mellett élés megvalósításáért, a fegyver­kezési hajsza megállításáért, a leszerelésért, a békéért és haladásért folytatott követ­kezetes harca az egész em­beriség jövőjét szolgálja. Örömünkre szolgál az is, hogy a Magyar Népköztársa­ságot, mint szocialista orszá­gok­, a szocialista közösség szilárd tagját megbízható, korrekt partnernek ismerik el világszerte. Tapasztalata­ink szerint velünk őszinte törekvéssel erősítik az együttműködés szálait Szovjetunió, a szocialista­ kö­­­zösség országai éppen úgy, min­t a harmadik világ és a féltett tőkés államok. Becsü­lik szándékainkat,­­kiszámít­hatóságunkat, készek a kap­csolatok tovább építésére az élet minden területén. Az idei esztendőről és a most induló VII. ötéves terv­ről szólva el­­kel­l monda­nom : politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális programunk pártunk XIII. kongresszusának elvi dönté­seire épül. Figyelemmel van azokra a nemzetközi ténye­zőkre és folyama­tokra, ame­lyek visszahatnak szocializ­must építő munkáinkra. El­sősorban azt veszi számítás­ba, hogy nemcsak hazánk, hanem szocialista közössé­günk valamennyi országa a megújulás időszakát éli, a fejlődés hozta újabb és bo­nyolultabb feladtokkal talál­ja szemben magát. Ezek a körülmények­­ még inkább szükségessé teszik a népünk érdekeit szolgáló, egyeztetett közös politikát. Építve a együttműködésre, nemzetközi belső gondjainkat azonban ma­g­unknak kell megoldanunk. Életünk alakulása, nemzet­közi megbecsülésünk döntő­en a hazai építőmunka sike­reitől függ. Ezeknek­­ a gondolatoknak a jegyében kívánok az új év első napján portunk Köz­ponti Bizottsága, az Elnöki Tanács és a kormány nevé­ben is minden hazánkfiának, Magyarország valamennyi barátjának boldog, eredmé­nyes és békés új esztendőt. ÉJFÉL Az új év első órája. Hatal­mas tömeg hullámzik Kapos­vár belvárosában. Fiatal fiúk, lányok egyenszerelés­­ben. Farmer, csizma, pezs­gősüveg, szerpentinszalag. A borzas frizurákon konfetti­pöttyök, és csillogó hó. „Buééék..." Papírtrombiták recsegésétől visszhangoznak a falak, a zsivajt dugót ve­szített bütykösök kluttyaná­­sa ellensúlyozza. „Miénk sör... "zeng a nagy londoni a rockkoncert ismert dallamá­ra az aktualizált változat. Néhányuk kezében maroknyi csillagszóró hányja szikráit. Nyikorgó kőműve­stalicskán terpeszkedik egy aranyifjú, hasán borosüveg táncol. A vén járművet barátja taszi­­gálja. „Sziasztok! Buék!" ordítja az utas, s széles jó­kedvében jobbra-balra kínál­­gatja az üres üveget, öten ugranak egy lassú tempóban közeledő autó elé: „Boldog újévet!” Az autó lassít, ki­nyílik ajtaja, szitok hasít az éjszakába a szélvédő mögül. A fiúk elhúzódnak, egyikük belerúg az autó hátuljába. Ablak nyílik az emeleten, mérges hadarás hull a lenn tombolók fejére: „Csendet... éjszaka ... aludni!” Nevetés, fölharsanó kurjongatás. Fönn a­­ néreg, s a hangerő for­­tisszimóba vált. Valaki leha­jol, s máris hógolyó csattan az emeleti homlokzaton. Ne­vetés. „Tűz!” Záporozik muníció az ablakra, bumfor­a­di hópöttyök cifrázzák a fa­lat. Az indulatos protestáló az ablak mögé menekül. Égig hangzó röhögés. Duzzad, nő, árad, tobzódik az energia. Mulat, új évet köszönt és régit búcsúztat a kaposvári ifjúság. Tiszta öröm vegyül kamaszos suta­sággal, szeszcsinálta duhaj­kodás botcsinálta virtussal. Szilveszteri évforduló, ezer­éves misztérium. Tobzódó életöröm, jó látni. Egyik-másik már dülöngél. Kóh­ajú, nyegle srác föl­hajtja a pezsgő maradékát, s a vastag üveget kirakatba. Éktelen bevágja a pölés, egy pillanatra csöröm­a kör, megreked a szó, tágul hallgatnak a trombiták. El­Az önfeledt ünneplők közt fel­tűnnek a lumpenelemek. Azok, akik minden ünnepet holtbiztosan tönkretesznek. De most kisebbségben van­nak, reménytelenül. A törött kirakat ügye fölött elsiklik a tömeg, örülnek, ünnepelnek tovább. Taxit fogok, vezetője hab­zik a dühtől. „Befejeztem hazamegyek. Másfél millió kilométert vezettem baleset­­mentesen. Most ezek miatt odalegyen?” A taxis más szemüveggel nézi a történ­teket. Tapasztaltabb, többet látott. Egész éjszaka járta a várost. ,iElvittem négyet a Donnerba. Fizettek, tak, otthagytak. S én kiszáll­meg­süllyedtem a hóban. Kértem, toljanak meg. Csak nevet­tek ... Alig tudtam kikecme­regni.” A belváros tele emberek­kel. Legtöbbjük fiatal. Sőt, nagyon is fiatal. Éjfél után egykor 8—10 éves is tapossák a havat, gyerekek Boros­­flaskával, töményes üveggel. Egyik-másik járni sem tud, úgy lebírta a szesz. Várják-e őket valahol? Nézek szomo­rúan, borzongató látvány kis csapatuk. Éjfél után egy óra. Kapos­vár fiatalsága az új évet ünnepli. Csupor Tibor Merénylet a libanoni elnök ellen Két súlyos incidens is megkérdőjelezte a libanoni „háromoldalú egyezmény” valódi értékét és újabb je­lek mutatnak arra, hogy a Damaszkusz által kimunkált megállapodást a közeli jö­vőben alaposan próbára te­szik azok, akiknek nem tet­szik az események ilyen ala­kulása. Szilveszter napján me­rényletet kíséreltek meg Amin Dzsemajel libanoni elnök ellen és percekkel ké­sőbb kis híján megölték a „Libanoni Erők” egyik ve­zetőjét, Asszad Saftarit, a damaszkuszi egyezmény ki­dolgozóját. Az elnöki autó­konvojt kézi irányítású ra­kétagránátokkal lőtték, és megszólaltak az automata­fegyverek is. Dzsemajel testőrségének nyolc tagja megsebesült, két autót a tá­madók szétlőttek, de az el­nök sértetlen maradt. Nem sokkal később két rakéta érte azt a gépkocsit, amely­ben Asszad Saftari utazott. Saftarinak sem esett baja, de egyik testőre életét vesz­tette. Amerikai szerződésszegések — A ra­kétaelhárító védel­mi rendszerekről (REVR) kötött szovjet—amerikai szerződés előírásaira való­­ te­kintettel Washi­ngh­omnak ab­ba­­ kelll hagynia Grönlandern készülő lokátorá­llomásának építését és le kell mondania arról is, hogy hasonló állo­mást építsen Angliában — hangoztatta Obinjakov ve­zérőrnagy, a Krasznaja Zvezda idei első számában. A sízertó felsorolja, s mint későbbb­ utal rá,­­nem a tel­jesség igényével az amerikai szerződésszegések tényeit: a hadászati védelmi kezdemé­nyezés keretében például nagyszabású ra­kétaelhárító védelmi rendszert dolgoznak ki. Az űrbe telepítendő rendszer elemeinek létreho­zása teljes­en ellentétes az Iatz-ban a bAn­—1. része­ként kötött szovjet—ameri­kai REVR szerződés V. cik­kelyeinek előírásával. A Pershing—2-es rakéták és a robotre­pülőgé­pek nyu­gat-európai telepítése lépés­ről lépésre rombolja a szov­jet—amerikai hadászati egyensúlyt rögzítő SALT—II. szerződés alapjait. Az ame­rikai hadászati potenciál eu­rópai középhatótávolságú eszközökkel történő kibőví­tése nem egyéb a szerződés előírásainak megkerülésére tett kísérletnél, amelyet pe­dig a SALT—II. XII. cikke­lye tilt. Járhatók a somogyi utak Hóval, faggyal érkezett meg a január Szilveszter napját sűrű hó­eséssel köszöntötte a tél. Megyeszerte mintegy 20—25 centi vastag hóbunda fedi a mezőket. Az év utolsó nap­ján megindultak a KPM Közúti Igazgatóságának jár­művei és a legtöbb helyen a bérelt gépek is. A főközle­kedési utakon egész éjjel jártak a tolólappal fölsze­relt tehergépkocsik, nyo­mukban a fűrészport és sót szóró autók. Sajnos a So­mogy Volántól bérelt teher­autó szilveszter előtt meghi­básodott — csakúgy, mint 1984 végén —, s nem tudott csatasorba állni. Tegnap délben a igazgatóság hóügyeletén közúti az Endrédi Jánostól kapott tá­jékoztatás szerint a somogyi főutak mindenütt járhatók. A reggeli órákban még vé­kony, 1—1,5 centiméter vas­tag, általában fagyott, ha­vas-jeges réteg borította az utakat. A forgalom rendkí­vül csekély volt, s a leszórt só nem olvaszthatta még föl a síkos páncélt. A délelőtt megélénkülő forgalom már megtörte ezt a kérget, s megindulhattak a latyakto­lók, eltávolítva az olvadt havat. A megye számos mellék­útvonalán szintén dolgoztak a traktor vontatta talajkések és hóekék, tisztították a le­fagyott részeket, és eltávolí­tották a havat a bekötő utakról is. A KPM minden útfelület tisztítására már korábban szerződést kötött a helyi tsz-ekkel, állami gaz­daságokkal. Ennek ellenére Mernye, Beseny és Osztopán térségében, valamint a me­gye néhány más pontján a hóeltakarítás csak késve, tegnap délelőtt kilenc óra tájban kezdődött el a bérelt gépekkel. A megyében öt helyen tart huszonnégy órás ügyeleti szolgálatot a KPM. URH- rádióval tartják a kapcsola­tot a hóeltakarítást végző gépekkel, és kapják az in­formációt a megyei helyzet­ről. Kaposváron is megkezd­ték a hó eltakarítását a vá­rosgazdálkodási vállalat em­berei. Teherautók, traktorok járják tolólappal, sóval föl­szerelve az utcákat. A vál­lalat brigádjai folyamatosan tisztítják a járdákat, az uta­kon a gyalogátkelő helyeket, és sózzák a vasúti felüljáró­kat. A hóügyeleten Balogh Lajostól kapott tájékoztatás szerint embereik szilveszter este éjfél után kettőig dol­goztak, s újévkor reggel hat­tól újra kézbe vették a hó­lapátot. A vállalat folyama­tosan tart ügyeletet, hogy szükség szerint mozgósít­hassa erőit. Bizonyos mértékig a hóel­­takarítók munkáját minősí­ti, hogy a távolsági autóbu­szok nem késtek szilveszter­kor és újév napján. A Sze­gedről, Győrből induló bu­szok szinte percre pontosan érkeztek. A vasúton a vál­tók és a sínek takarítására mozgósították a tartalék személyzetet, s megyeszerte nem akadt tíz percnél töb­bet késő vonat.

Next