Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-22 / 45. szám
Gyászjelentés Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, HARSÁNYI MIHÁLY súlyos betegségben elhunyt. Temetése február 26-án szerdán, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolja: felesége és rokonsága. • * * Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal és ismerősökkel, hogy KUNZSER FERENC faesztergályos 83 éves korában február 20-án váratlanul, csendesen elhunyt. Temetése február 24-én, hétfőn du. 13 órakor lesz a nagyatádi temetőben. Gyászoló testvérei: Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet az MSZMP MÁV üzemi bizottságának és pártalapszervezetének, vezetőségnek, jó állomás a munkaterülethez tartódolgozóinak, munkatársaknak, rokonoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk. BANAI GYULA műszaki főfelügyelő temetésén részt vettek, virágaikkal, együttérzésükkel bánatunkat enyhíteni igyekezek. Ezúton köszönöm a közvetlen munkatársak segítségét is." A gyászoló család. Fonyódon Mecsek társasüdülőben lakrész eladó. Perge, Dombóvár, Vörösmarty u. 57. Telefon: 15-73. (176792) Barcson, Semmelweiss u. 11. számú 316 n öles telken négyszobás, hallos, beköltözhető, családi ház 160 négyzetméteres, sürgősen eladóé Felvilágosít és betekintést nyújt este, Sándor, Semmelweiss u. 10. és Guizer, Béke u. 38., egész nap. Szövetkezeti (114706) társasháziban 2 szobás, étkezős lakás Balatonhoz öt percre, Siófokon eladó. Irányár: 15 000 Ftm Telefon: 84 12-262.__________(114717) Siófok mellett. Adándon régi 4 szobás családi ház berendezéssel, vagy anélkül beköltözhetően eladó. Érdeklődni hétfőtől péntekig: Budapest 266-364-es telefonon. Siófokon 265 1147161 nölön 2 szobás, komfortos, plusz összszoba összkomfortos 1 gázos családi ház eladó. Érdeklődni: Bajcsy-Zs. u. 188. Zala községben építésre alkalmas belterületi ingatlan eladó. Érdeklődni: Zala, Dózsa György u. 1. sz. alatt. (1147)? Siófok, László utcában Szent bekerített, közművesített telek eladó. Érdeklődni: Aradi vértanúk útja 77. (114720) Siófokon, forgalmas helyen vennék lakóházat udvarral, üzlethelyiség kialakítási lehetőséggel. Ajánlatokat „Nyaraló” jeligére a siófoki szerkesztőségbe: Barcson a Mező u. 8. alatti családi ház (Munkácsy lakótelep) fűtéssel, gáz-központi beköltözhetően. kp OTP-átvállalással plusz eladó. Érdeklődni a helyszínen vagy KEMIKÁL V. Barcs Béres. (114689) Egyszobás, komfortos, tehermentes lakás készpénzért eladó. Kaposvár, Petőfi u. 62. III. b. fszt. 1. Érdeklődni 17 óra után és szombaton, vasárnap egész nap. (7377)Kaposvár, Kandó K. u. 4. szám alatti, két család elhelyezésére alkalmas, 5 szobás, központi fűtéses, kertes családi ház garázzsal * eladó. Érdeklődni a helyszínen és a Kaposvár, 12 272-es telefonom_______(176785) Kőröshegyen 240 n-ös zártkertvel és pincével szőlőeladó. Érdeklődni lehet a 8410-857-es telefonon napközben. (114699^ * )Siófokon téglaépületben 67 négyzetméteres tehermentesen lakás eladó. Érdeklődni: Siófok, Kandó u. 4. III 9. Márta János, 17—19 óráig. (114693) Siófokon 3 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: Dózsa U. 78. (114692) Kaposváron a Donnerban, Laborfalvi R. u. 2. szám alatti családi ház, 120 n-ös kerttel eladó. Ugyancsak eladó a Léva köz 1. sz. IV. em. l-es ajtó alatti kétszobás szövetkezeti lakás, kevés OTP-vel. Érdeklődni: 17 órától, Léva köz 1. sz. alatt. Telefon: 11 946. Dr. Szalai. ________________(176741) Eladó kis kertes családi naz, Kétszobás, konyhás, Központi ivóvíz, villany van. Kisállattartásra Érdeklődni alkalmas, a helyszínen személyesen vagy levélben: Fehér Ferenc, 7285 Torokkoppány, Petőfi S. u. 3._______(176755) Budaörsi lakótelepen magasföldszinti 2 plusz 2 félszobás, ’<0 négyzetméteres igényesnek öröklakás eladó. Irányár 1 400 000 Ft plusz OTP-átvállalás. Érdeklődni 17 óra után a 8213-877- es telefonon. (7418) r Kaposváron a Csevárosrészben eladó 3 szobás, kertes, családi ház melléképületekkel, garázzsal, 617 négyzetméteres telken. Érdeklődni : Major, Kölcsey u. 56. sz., vagy 47. sz. (7349) 3 szobás, hallós családi ház, mellék épületekkel, 540 nöles telekkel eladó. Toponár, Toponári út 215. Érdeklődni: szombaton, vasárnap.___________(176456) Zamárdiban, a Balaton-parttól 300 -re eladó nyaralónak is alkalmas családi ház kis telekkel komfortos (kétszobás, kivitelben). Érdeklődni: Batthyány u. 68. Telefon: 84 31-170. (114463) Eladó budaörsi, lakótelepi, kétszobás, összkomfortos öröklakás 700 ezer Ft kp-ért OTP-átvállalással.plusz 2040 Budaörs, Lévai u. 27. I. em. 6. Fehérvári András. (114507) Zamárdi mellett gyönyörű fekvésű beépíthető szőlőgyümölcsös olcsón eladó, cserélhető gépkocsira Ruszthi, Siófok, Fő u. 80. ________________(114567) Árverésre Balatonboglár, kerül Liliom u. 15. alatti 3 szobás, tetőtér-beépítéses ház, kb. 100 négyzetméter lakterületű. Megtekinthető 1986. február 27-én 10—11 óra között. Árverés helye és Kaposvár, időpontja: Megyei Bíróság fszt. 1986. február 28., 23. 11 óra. Kikiáltási ár: 1,370 millió Ft.(7190) Siófokon családi ház sürgősen eladó melléképületekkel, 220 n öles telken. Irinyi János u. 27. (114622) Balatonszemes belterületén 3525 m2 kert a 7-es főútnál eladó. Érdeklődni a 1Ö-421-es telefonon Siófokon. (114620) Kőröshegy, kültelek 11. szám alatti kétszobás családi ház, 2442 négyzetméteres telken 720 négyzetméteres, 4 éves magaskordonos szőlővel, sok gyümölcsfával eladó. Érdeklődni: 7253, Szabadi. fi u. 34. Balogh,Pető(176 fi)-Siófokon az új sztrádalejáróhoz és a közel pulóverpiachoz belterülettel határos külterületi szántó eladó, 834 n-ös esetén a terület közel négyzetes alakú. Legközelebbi strand 3 kilométerre van. Villany van, közlekedés jó. Érdeklődni : Katona, Siófok, Kele u. 32. (114614) Siófokon 2,5 szobás, második emeleti szövetkezeti lakásomat elcserélném központi, vagy gázfűtéses összkomfortos siófoki családi házra. Érdeklődni: Bláthy u. 16.Szakács, (114666) Tab, Kossuth u. 50. I4. 54 négyzetméteres, központifűtéses lakás, garázzsal eladó. Érdeklődni 16 óra után.___________(114667) Siófok-Kilitin 150 n-öles építési telek eladó, műút mellett. A telken garázs, lakható melléképület, az utcában gáz. Érdeklődni: Kiniti, Vörösmarty u. 5. (114665) Kétszobás, összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Gáz van. Siófok-Kiliti, Petőn krt. 75. Kocsis László. (114668; JÁRMŰ Renault puego kevés kilométerrel igényesnek eladó. Telefon: 06 66 23-314. Egész nap lehet érdeklődni. (114428) Jó állapotban levő hatéves . Wartburg friss műszakival (zöld színű) eladó. Érdeklődni: Szabó Katalin, 8725 Iharosberény, Rákóczi u., vagy Csurgó, áfész, kereskedelmi osztály. 8840. _________________(89774) Új platós ZUK eladó. Zalaegerszeg, Olajmunkás u. 5. Telefon: 14622. 131-es dízel (1145598) friss műszakival Fiat, eladó. Érdeklődni: Babócsa, Rinya u. 9. Deák Lászlóné. (11465:») LAKÁS Székesfehérvári kétszobás, erkélyes, tizedik emeleti tanácsi elcserélném lakásomat hasonló kaposvárira. Érdeklődni: Pintér Béláné, Vése, Rákóczi u. 32 (7171) EGYÉB őrsszolgálat, vízvezeték-szerelés, javítás, karbantartás, Gombai József vízvezeték-szerelő kisiparos, Kaposvár, Dimitrov u. 17. (7305) Figyelem! Építőipari, barkács- és áztartási gépek ölcsönzését (betonkeverők, állványanyagok, parkettcsiszolók, szőnyegtisztítók, fúrógépek, gyorsvágók stb.) házhoz szállíttatással megnyitom 1986. március Siófok, Aradi u. 1-én, 3. sz. lge alatti telephelymellett).futballpálya Hanyecz Pál. (114694 a) Drótszőrű németvizsla 4 hónapos, sporttársi áron eladó. Karád, Alkotmány u. 3. Telefon 26. (114685) Egy 40200 1.5 LE villanymotor meghajtású rész eladó. szalagfűMegtekinthető: szombaton, vasárnap, Szalai Gyula, Nagyatád, Bezerédi u. 6._____________(14444 a) Egy állapotú kifogástalan márkás zongora áron alul eladó. Megtekinthető: szombaton, vasárnap, Szalai Gyula, Nagyatád, Bezerédi u. 6. (114444) Társtalanul, egyedül él? Forduljon bizalommal az INTERMEZZO társkeresőhöz. 7608 Pécs, pf. 8. Diszkrét ügyintézés. (176428) Siófokon üzlethelyiséget Ajánlatokat keresek. 654.számra a szerkesztőségbe siófoki kérek. (114397) Alig használt pbbo’fler és Mekaloi cserép-olajkályha olcsón eladó. Várhegyi, Siófok, Reviczky u. 27. (114613) Nagyboconádi keretméreten 50—60 méhcsaládot veszek, kaptár nélkül is. Sármellék, Dózsa Gy. u. 203. (135220) Többszintes der családi ház mo4 sor eladó, gyümölcsfával Nagyatád, Napfény u. 3. Érdeklődni: nép, Gábor Rinyaút A. u. 45. (114552) UE 28-as traktor pótkocsival eladó. Zalakomár, Kossuth út 19. Lendvai. (7103) Garázs eladó az északnyugati városrészben. Érdeklődni : Kaposvár, 11685 telefonon. (176743) Rózsatelepünk, díszfaiskolánk és gyümölcsfaiskolánk összes termékét ismertető, színes, nagy árjegyzékünket kérésére díjtalanul megküldjük. Vidéki növénymegrendeléseket postán, pontosan teljesítünk. Levélcím: Szálkáskertészet, 1368 dapest, pf. 5/206. Bu_________________(89681) Fekete kereszthúros, páncéltőkés Hofman-Cserny, bécsi, rövid zongora igényesnek eladó. Érdeklődni: vár, Németh Kapos István fasor 6. (7161) Eladó berendezés: lángossütő 2 db gáztűzhely, egy gázzsámoly palackkal, egy adagológép, egy villanybojler, egy 100 literes hűtő. Érdeklődni: Barcson, a Lenin úti cukrászdában. (114531) Tiszafa je és díszfa díszcser60—120 cm-es eladó. Barcs, Béke u. 31. Érdeklődni 17 óra után és hétvégén egész nap az 504-es telefonon. (114656) ALBÉRLET Siófokon, Ady E. u. 51. sz. alatt nyaraló (kisiparosnak is) albérletbe több évre kiadó. Érdeklődni: Siófok, Aradi vértanúk útja 77. (114719) Szoba kiadó a Toldi Kaposvár, lakótelepen, Arany u.7. (176442) A KAPOS KERESKEDELMI VÁLLALAT FELVÉTELRE KERES villanyszerelő szakmunkást és gyakorlattal rendelkező energetikust. Felvételi követelmény az energetikusi munkakörre: középiskolai érettségi + felsőfokú energetikusi képesítés. Jelentkezni lehet a Kapos Kereskedelmi Vállalat kereskedelemtechnikai oszályán (Kaposvár, Rózsa Ferenc u. 5.) az osztályvezetőnél.(89786) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A DÉL-DUNÁNTÚLI TÜZÉP VÁLLALAT kaposvári telepe és Fészek Áruháza felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: áruházi eladó, adminisztrációban jártas pénztáros, dekoratőr, rendész, árukiadó, takarító-hivatalsegéd. Jelentkezés: a TÜZÉP-telep vezetőjénél, (Kaposvár, Berzsenyi út 21.).(89902) PÁLYAKEZDŐ FIATALOK, FIGYELEM! A Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat nagyatádi telepe (Nagyatád, Kossuth u. 7.) az 1986/87-es tanévre 8 általános iskolát végzett, valamint érettségizett fiúkat ipari tanulónak beiskoláz magasnyomó gépmester szakmában Tanulmányi idő: 3 év, érettségi esetén 2 év. Az ipari tanulók beszámoltató rendszerű oktatása Pécsen az 500. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben történik. A tanulók részére szerződés alapján társadalmi ösztöndíjat is adunk, a részükre megállapított ösztöndíjon felül. JELENTKEZÉS: SOMOGY MEGYEI NYOMDAIPARI VÁLLALAT NAGYVATÁDI TELEPE, Nagyatád, Kossuth u. 2. Telefon: 19.(89759/b) Az Ipar és Vidéke Takarékszövetkezet pályázatot hirdet takarékszövetkezeti elnöki munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: — szakirányú középfokú végzettség, — középfokú politikai végzettség. Besorolás: a 30/1983. (ÁBMH) számú rendelet alapján. A pályázatot részletes önéletrajzzal a takarékszövetkezet igazgatóságához kérjük benyújtani 1986. február 28-ig. (89818) A DRW CSŐRÉLELŐ ÉS GÉPÉSZETI ÜZEMEGYSÉGE felvételre kereső műszaki főiskolát végzett, ötéves építőipari vagy gépipari gyakorlattal rendelkező, kivitelezésben jártas üzemvezetőt, valamint a pénzügyi és számviteli főiskolát végzett ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező gazdasági vezetőt. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: DRW Csőbélelő és Gépészeti Üzemegység, Balatonszéplak-alsó. Telefon: 13-122. (114304) A MINISZTERTANÁCS KÖZPONTI ÜDÜLŐJE FELVÉTELRE KERES — éves foglalkoztatásra — fiatal női munkavállalókat betanított vendéghállóipari, valamint nődolgozókat SZOBIALANYI, KONYHALANYI munkaikörbe. Bérezés: megegyezés szerint. Szükség esetén szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet Minisztertanács Központi Üdülőjében: 8636 Balatonszemes. Telefon: 45 000(272395) Gyakorlattal rendelkező felszolgálókat és egy fő konyhai dolgozót felveszünk. Volán-üdülő, Balatonvilágos. (228274) A „Zalavár” Mgtsz, Sármellék felvételt hirdet a zalavári kerületébe mezőgazdasági gépszerelő, hegesztő és lakatos munkakörök betöltésére. Jelentkezni lehet a zalavári kerületvezetőnél. A sármelléki kerületbe traktorvezetői munkakör betöltésére, valamint mezőgazdasági gépszerelő munkakörbe, aki a kampánymunkák mezőgazdasági idején (aratás, őszi betakarítás) önjáró betakarító géppel dolgozna. Jelentkezni lehet a sármelléki kerületvezetőnél. Fizetés mindkét esetben megegyezéssel. Szolgálati lakást szükség esetén biztosítunk. (89760) A Mélyépítő Vállalat siófoki építésvezetősége felvételt hirdet kőműves szakmában Balaton-parti munkahelyre. Bérezési forma: órabér plusz teljesítményhez kötött prémium. Kereseti lehetőség: 5—8000 ezer forint között, szakmai gyakorlattól függően. Jelentkezni lehet: Siófok, Kele u. végén, az építésvezetőségen, (89775) A SÁÉV SOMOGYGÉP Leányvállalata nehézgépszerelőket és autószerelőket vesz fel. Jelentkezés: Németh Gábor gépjavító üzemvezetőnél, Kaposvár, Kanizsai u. 56. (89867) ,,B” kategóriás mezőgazdasági termelőszövetkezet felvételre keres főkönyvelőt, két növénytermesztési főágazatvezetőt, növényvédelmi szakirányítót, üzemgazdászt. Fizetés az érvényben lévő rendelet alapján, megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. Házastársak előnyben. Jelentkezés a tsz elnökénél írásban vagy személyesen. Cím: 7282 Kisbárapáti, Fő u. 86. Telefon : 7. (89816) A Városi Tanács V. B. szociális otthonába. 3 műszakos munkahelyre ápolónőt felveszünk. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Lenin u. 16. (272396) Két szakképzett laboratóriumi asszisztenst felvesz a Somogy Megyei KÖJÁL.___________(272394) A Mélyépítő Vállalat siófoki építésvezetősége felvételt hirdet változó munkahelyekre Balaton térségében az alábbi átalások betöltésére: egy D vizsgával rendelkező gépkocsivezető, Karád—Siófok között személyszállítás végzésére. Gépkocsivezetőket tehergépkocsikra. Egy középfokú végzettségű gépészművezetőt. Kereseti lehetőség gépkocsivezetőknek 5000—7000 Ft között, gépész művezetőknek végzettség és gyakorlati időtől függően. (89844) Az MHSZ Gépjárművezetőképző Iskola a nagyatádi kirendeltségére’ felvesz vezetési gyakorlati oktatót. Feltétel: érettségi bizonyívány, „BC” hivatásos jogosítvány, valamint 2 évesvezetési gyakorlat. Jelentkezni lehet: az MHSZ Nagyatádi Városi Vezetőségen, Somogyszobi u. 15/b, valamint az MHSZ Gépjárművezető-képző Iskola, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. sz. alatt. (272398) A Dél-balatoni Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat, Szántód, Vajda J. u. 5. felvételre keres változó munkahelyekre hidraulikus kotrógépekre kezelőket, fenntartó gépére vontatóvezetői jogosítvánnyal rendelkező kezelőt (utólag szakvizsgát tesz). Fizetés a kollektívszerződés szerint. Jelentkezés: Kereki, Petőfi u. 4. Kárpáti József gépüzemvezetőnél. Telefon: 46-217.__________________(89739) DÉLVIÉP I. sz. főépítésvezetősége felvételre keres siófoki építésvezetőségére építésvezetőségi technikust. Jelentkezési feltétel: műszaki irányú középfokú iskolai végzettség. Jelentkezés: DÉLVIÉP 14. sz. építésvezetősége, Siófok, ipartelep. (272389)Alkalmazunk határozatlan munkaidős munkaviszonnyal, képesítéssel rendelkező raktárost, legalább középfokú végzettséggel, áruforgalmi ügyintézőt, anyagkönyvelőt, tájnyilvántartót és raktári szállídolgozót. Jelentkezés a Balaton- Füszért siófoki fiókjánál, az ipartelepen.________________(114559) A KAPOSVAS Zománcipari Kisszövetkezet felvételt hirdet férfi és női munkaerők felvételére, teljesítményelszámolással, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezés: Kaposvár, Cseri út 4. sz., munkaügyi csoport. (89871) A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság fonyódi építésvezetősége felvételre keres vízépítési gyakorlattal rendelkező művezetőt. Cím: Fonyód, Ady Endre u. 55.________________________(89731) A Kapos Kereskedelmi lat áruforgalmi osztályára Vállagyakorlattal rendelkező árcsoportvezetőt és áruforgalmi előadót keres. Felvételi követelmény: kereskedelmi szakközépiskolai érettségi, plusz árkalkulátori képesítés. Áruforgalmi előadónál felvételi követelmény: helmi szakközépiskolai kereskeérettségi vagy nem szakirányú középiskolai érettségi plusz középfokú áruforgalmi szakképesítés. Főiskolai végzettek előnyben részesülnek. Bérezés gyakorlattól függően. Jelentkezni lehet a vállalat központjában: Kaposvár, Május T. u. 57., a személyzeti vezetőnél. (89845) A BALATON FŰSZERT BOGLÁRLELLEI FIÓKJA azonnali belépéssel fölvesz adminisztrátorokat és raktárosokat Jelentkezés: a fiókigazgatónál. (89685) Kéthely község központjában 78 négyzetméteres üzlethelyiség eladó bérleményként is kiadó. Érdeklődni: Szolgáltatóipari Szövetkezet főkönyvelőjénél, Kaposvár, Latinca S. u. 8. Telefon: 14-387. (89748)