Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-19 / 116. szám
1986. május 19., hétfő Érdeklődés csak vidékről Folyóiratok főszerkesztőinek tanácskozása Múltt év márciusában hagyományos fonyódi költőn a találkozóhoz kapcsolódott az tanácskozás, amelyen a vidéki folyóiratok főszerkesztői vettek részt. Ezen az első, ilyen jellegű összejövetelen már egyértelművé vált — s ezt valamennyi főszerkesztő el is mondta —, hogy olyan kezdeményezés elindítói voltak a fonyódnak, amelyet mindenképpen folytatni kell. Méghozzá olyan módon,hogy leszűrjék azokat a tapasztalatokat, amelyek előre viszik a munkát. Egyik ilyen probléma éppen az volt, hogy kevésnek bizonyult a fél nap, amit a tanácskozásra szántak. Ebből okulva, péntteken és szombaton is összeültek a Karikás Frigyes gimnáziumban a főszerkesztők, hogy kicseréljék nézeteiket. A házigazdák nevében Simon Ottó tanár köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Fodor András költőnek, aki az írószövetség képviseletében volt jelen a találkozón. — Ritkán adatik meg — mondta, hogy az egymástól távol eső szerkesztőségek vezetői találkozhatnak, összevethetik tapasztalataikat. Időszerűséget adott a mostani találkozónak az is, hogy a tavaly elhangzott gondok közül sok még mindig fönnáll, s keletkeztek újak is. Segítette a sikeres munkát, hogy kötetben jelent meg a tavalyi tanácskozás anyaga, így írásos nyoma maradt az elhangzottaknak. Zimonyi Zoltán, a Látóhatár főmunkatársa azokról a legfontosabb mozzanatokról beszélt, amelyek leginkább közrejátszottak abban, hogy az irodalmi folyóiratok megkapják mai arculatukat. Történeti visszatekintését a felszabadulásnál kezdte, s meggyőző érvekkel mutatott rá arra a jelenségre, hogy a vidéken szerkesztett folyóiratokban megjelenő értékek kallódnak, nincsenek olyan súllyal jelen az irodalmi köztudatban, amilyen megilletné őket. Meghosszabbodtak hát az „egyenjogúsítási kérelmek”. Folyóiratainknak a magyar szellemi életben betöltött helyéről beszélt a tőle megszokott szenvedélyességgel és felelősségérzettel Vekerdi László, aki a tavalyi rendezvény után az ideit is megtisztelte jelenlétével. A résztvevők véleménye szerint hasznos találkozó, módot ad arra is, hogy egyes lapok együttműködjenek. Olyan időben került sor a megrendezésre, amikor annak lehetünk tanúi, hogy az irodalmi értékek befogadása egyre inkább visszaszorul. Ám ahogy az egyik előadó megfogalmazta: bármennyire is romlik az irodalom presztízse, a tekintélyvesztés nem idézheti elő,hogy az irodalom legyen a vesztes. Ahhoz,hogy érzékelhető eredményt tudjunk elkönyvelni, nem elég a műhelyek felelősségére hivatkozni. A legfelsőbb szinttől a legalsóbbig sok apró mozzanat segítheti, vagy gátolhatja sikert. Ezek közé tartozik a a lapok terjesztése is, amiről ugyancsak egybehangzóan állapították meg a résztvevők, hogy nincs megoldva. Végezetül meg kell állapítanunk, egy dologban nem lépett előrébb az idei tanácskozás a tavalyihoz képest. Akkor a vidéken szerkesztett lapok főszerkesztői találkoztak, ezúttal azonban a rendezők (az írószövetség, a Somogy Megyei Tanács, a Somogy, a Fonyódi Nagyközségi Tanács és a Karikás Frigyes gimnázium) azt szerették volna, hogy táguljon a kör, s a budapestiek eljöjjenek. Kénytelenek vaigyunk következetességet látni abban, hogy egyetlen fővárosi folyóirat sem képviseltette magát. Vagy higgyük azt: jövőre majd eljönnek? Somogyi Néplap 5 Fórum a természetbarát mozgalomról KÖZÖSEN A ZÖLDBEN Túraverseny és sok sok játék Tegnap reggel még párás volt az idő, nyolc órára mégis népes sereg gyűlt össze a kaposvári Jókai ligetben. Régi természetjárók és iskolai túraszakkörök alig tízentúli tagjai, „profi” turisták, akiknek ingét országos túrák emlékét őrző jelvények díszítették, és családok is, akik egyszerűen csak szerettek volna kirándulni a gyerekekkel. Egyszóval mindazok, akik elfogadták a Természetbarátok Turista Egyesülete, valamint szenkeszi tőtségünk meghívását az egész napos zselici túrára. A tapasztalt természetjárók biztosra vették, hogy kiderül az idő, s igazuk lett, mert mire a menet töröcskei úttörőtáborhoz ért, a nap már kikukucskált a pálcafüggöny mögül. Itt elsőként Venczler Nándor köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Tarján Lászlóné megyei környezetvédelmi titkár szólt a természetbarát mozgalom és a környezetvédelem jelentőségéről. Ezután Mautner József emlékezett a somogyi turistamozgalom kezdeteire: ötszemélyes csapatok alakultak, amelyek versenyszerűen tették meg a Gyertyános-völgyi turistaházhoz vezető utat. Térképismeretre, elméleti felkészültségre és erőnlétre volt szüksége azoknak, akik a díjakra pályáztak. A célt a helyismerettel nem rendelkezők sem téveszthették el, ugyanis messze szállt a lacikonyhán sistergő hurka és kolbász illata. Egy kis pihenő után az árnyas fák alatt került sor a fórumra, melyen az érdeklődők a természetjárással, a turista mozgalommal kapcsolatos kérdéseikre kaptak választ. Itt — egyebek között — vendégeink voltak dr. Tarján Lászlóné, Sümeg Nándor és Vukov Péter, a somogyi természetbarát szövetség elnöke, illetve főtitkára, valamint a turistamozgalom több vezetője. Ezt követően adták át a díjakat a háromfordulós túrarejtvény legjobb megfejtőinek. Kollektív díjat kapott a kaposvári Bartók Béla úti iskola 4. a osztálya, a Táncsics Mihály Gimnázium természetjáró szakosztálya, valamint a Gyakorló általános iskola turisztikai szakköre. Egyéni első díjat Kozma Hajnalka kaposvári és Nemes Gyula siófoki olvasónk kapott. A helyes megfejtés a következő volt: 1. forduló: 1. Hefty Frigyes, 2. Zögling siklógép, 3. Abafy Genovéva. 11. forduló: 1. Ballakút, Balla Pál erdész, 2. II. József, a későbbi király, 3. Csokonai, Gyertyái Albert, Fekete István, Takáts Gyula. 111. forduló: 1. Dél-dunántúli kék túraút. 2. Nádasdi erdő, Kotormányi erdő, Ropolyi erdő, Töröcskei erdő, Szentjakabi Herceg forrás, Latinca romok, emlékmű. 3. Víztorony, Négytestvér forrás, Cserkész forrás, Eszperantó forrás, TESZ-ház, Töröcskei tó, Úiztörő tábor, Húsvét forrás. Az ifjúsági túraverseny legjobbjai a Bartók iskola negyedikesei lettek. — Természetjáró szakkörünk is volt, de feloszlott, mert kevés gyerek jött — mondta a csapat tagja, Erőss Zsófia. — Mi öten nem nyugodtunk bele, és az osztálykiránduláson megbeszéltük,hogy indulunk a túrán. Az őrssel külön eljöttünk felderíteni a terentet, de a győzelmet mégis Dévai Andrisnak köszönhetjük, aki három éve túrázik, és aki édesapjától sokat hallott már a védett madarakról, a természetjárás szabályairól. A felnőttek közül a „Juharfalevél” túracsoport lett. az első, melynek kapitánya Patkó Béláné tapasztalt természetjáró. — Minden hétvégén fölkerekedünk. A város környékén nem akadna hely, ahol bekötött szemmel ne igazodnánk. 15 éve vanl gyok igazolványos turista, de 12 éves unokámat csak alig sikerül rávennem, hogy kövessen. Azt hiszem, a tv és az autó rontja el az embereket, így sokan el sem jutnak addig, hogy fölfedezzék a kirándulások szépségét. Kötegnyi oklevelet és díjait nyertek a Gyakorló általános iskola csapatai. Kása Eszter tanárnő öt éve vezeti a turisztikai szakkört. A gyerekeket vonzza a természet, sok függ viszont attól, hogy a pedagógusnak van-e ideje és kedve a programok szervezéséhez, vagy a szakkör megreked az iskola falain belül. Sok gyereket a szülei is elvisznek kirándulni, a többség azonban csak ilyen alkalmakkor jut hasonló élményhez. A szomszédos tisztáson köziben1 játékos versenyek kezdődtek, előkerültek habteniszütők és a pöttyös a labdák. Voltak, akik a környéket barangolták be, vagy egy pohár bor mellett régi nagy túrák emlékét elevenítették föl. Vidám, élményekben gazdag napot töltöttek a zöldben. B. F. Horváth János festőművésznek, a szombathelyi tanárképző főiskola tanárának képeiből nyílt kiállítás pénteken Balatonszéplakon, Hotel Interpress Galériában.a A megnyitón Szabó Ernő, az intézmény igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd dr. Poszter György esztéta, az ELTE rektorhelyettese néhány tartalmas, szép gondolattal útjára a szeptember indította végéig nyitvatartó tárlatot. Mint elmondta: a művész kétféleképpen közeledhet a világhoz. Vagy szubjektív, lírai módon, önmagából kiindulva, saját egyéniségét kivetítve a környezetre. Vagy pedig úgy, hogy a művészi énben szólalnak meg a világ minőségei, tartalmai. Horváth János pályája kezdetétől fogva ezt az utóbbi, objektívabb utat járja. Törekszik a dolgok azonosítására, néven művészi nevezésére. Világa derűs, harmonikus — mégsem idilli. A konfliktusok kioldásával, nagy erőfeszítéssel megküzdött harmónia ez, mely több évtized alkotó munkáját sűríti magában. Az esztéta végül örömmel szólt arról: a korábban ábrázolt után a festő szélesítette Őrség tematikáját, s ezúttal a Hortobágyot állította érdeklődésének középpontjába. A festmények valóban az Alföld többségén végtelen síksága adja a témát — képek mégsem egyhangúak. A sokak által ismert tájat minden alkalommal újra és újra fogalmazza a festészet különböző eszközeivel. Az Őszi szántás barna rögein kék és lila keveredik. Sárga ég alatt fehér a víz, a a Kazlak egét talán a lemenő nap visszfénye festi ibolya színűire. Máshol barna az ég, megint másutt szürke, vagy épp rózsaszín. A a festő virtuóz módon játszik színekkel. Az Alföldi tájon a föld és az ég egyaránt számtalan tarka foltból áll össze egységessé, a Tél című képen szinte egybeolvadóan szürkésfehér mindkettő. Ezzel szemben az Eső előtt hangsúlyozott kontraszttal ütközteti a sötétkékre borult égboltot, s a rikítóan zöld mezőt. Mára már bántóan erős színe még fehér házikó tetejét is magához hasonlította. De nemcsak a színekkel, a horizonttal is mesterien játszik. Éles vonalát hol feljebb, hol lejjebb helyezi. A Hortobágy téren, a Köd keskeny földsávjára végtelenül magas ég borul, melyben szinte érezni a párák lebegését, az őszi szántáson a témának megfelelőenföld kapott nagyobb hangú súlyt. A perspektivikusan ábrázolt Fasoron akár végig is mehetnénk, érezzük, milyen mély hóba süppedtek a kopasz téli bokrok. Érdekes összehasonlítást kínálnak a festmények és a külön csoportban kiállított vázlatok. Az előbbiek kidolgozottságával szemben az utóbbiak spontánságukkal, biztos kézzel, alig néhány körvonallal odavetett formáikkal hívják fel maguikra a figyelmet. A képeket végtelen nyugaliasság, egyensúly uralja, minden a helyén van, még élőlények esetében is alig látunk mozgást. A kalapos munká is arcába borulva alszik, a havas udvaron szénát rakó paraszt is szinte megmerevedett mozdulat közben. A báránykák oly szelídek, mint egy könyv illusztrációján.mese- A kiállításhoz melllékelt ismertetőjében a tanítvány, Szabó Ernő szűkszavú, természetes festőnek nevezi mesterét, olyanok, aki már nem is tőmondatokban, hanem csak kulcsszavakban fogalmaz. Erre a kevéssel sokat mondó puritánságra mi sem jobb példa, mint a jó érzékkel a terem központi részén elhelyezett Tornác. A remekül komponált képen fehér fal előtt, egy ajtó és egy ablak között egyszerű szék áll. Ezzel a festő mindennél többet mond el azokról az emberekről, akik ebben a házban élnek. És vall önmagáról is, akire — hogy ismét méltatóját idézzem — „nem hatottak a burjánzó iskolák, izmusok, divatok. Teszi, ami a dolga: megszállottan halad a maga útján.” S tegyük még hozzá: olyan úton, amit manapság kevesen vállalnak ilyen egyértelműséggel, iilyen, következetesen. Tersztyánszky Krisztina Mesteri szűkszavúság Két somogyi díjazott Hazánk mezőgazdasága diákszemmel ’86 Általános iskolások számára tizenhatodszor hirdetett rajzversenyt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. A kiírás tematikája szerint olyan munkákat vártak idén is a gyerekektől, amelyeken hazánk mezőgazdaságáról alkotott elképzeléseiket sűrítik színekbe. Az ünnepélyes eredményhirdetést szombaton délelőtt tartották a városligeti Vajdahunyadvárban, összesen több mint háromezerháromszáz pályamunka érkezett a bíráló bizottság elé, ebből az általános iskolai rajzok száma elérte a kétezerháromszázat. A szakemberekből zsűri huszonöt munkát álló talált alkalmasnak a díjazásra. Ezek között örömmel olvastuk két somogyi pályázó nevét is, akik mindketten a fonyódi Magyar Bálint általános iskola tanulói. Magyarhoni István a fiatalabb, ötödik osztályba jár. Két képet küldtünk el — mondja, az egyiken egy almaszüretet, a másikon pedig egy szőlőszüretet festettem meg. Arra a kérdésre már nehezebben válaszol, hogy melyik a kedvenc tantárgya, hiszen a rajzot „hivatalból” is illenék szeretni. Ám meggyőzően állítja, hogy mellette a környezetismeret és a matematika is odasorolható. Vastag Zsolt egy osztállyal följebb jár, s ahogy meséli az esetet, kiderül, hogy nem kimondottan azzal a szándékkal festette a díjazott Húsbolt című hogy majd kiállításra képet, küldik, hanem mert a megadott témán belül ez jutott eszébe. — Igyekszünk úgy irányítani a gyerekeket, hogy felszabadultan tudjanak dolgozni — mondja Farkas Béla rajztanár. Ha ez megvan, akkor csodálatos dolgok kerülhetnek ki kezeik alól. — Nagyon sokszor viszek haza képeket, mondja felesége, Farkasné Mocsári Mária, s alig hiszünk a szemünknek, hogy mire képesek, milyen színvilágot tudnak használni. Az ilyen pályázatokban az a legjobb érzés — veszi át a szót Farkas Béla, hogyha látjuk, a gyerekek örülnek. S nemcsak a saját, hanem egymás sikereinek is. A házaspár egyébként második éve tanít Fonyódon, a megyeszékhely után választották a Balaton-parti nagyközséget. Munkájuk nalát bizonyítja, hogy színvomár az első tanév végén úgy érezték, olyan anyag birtokában vannak, amely megérdemli a nagyobb közönség figyelmét. A kaposvári Kilián György városi művelődési központban rendezett kiállításon meggyőződhettünk róla: feltételezésük jogos volt. A két díjazott mellett még öt fonyódi kisdiáknak a képét állították ki a Mezőgazdasági Múzeumban. Köztük van két képpel a Farkasházaspár gyermeke, a hét esztendős Dávid is. A zsűri egyébként négy iskolát csoportos díjjal jutalmazott. Ezek sorába tartozik a Magyar Bálint általános iskola is. Somogyból a fonyódiakon kívül még két nagybajomi tanuló képét, és egy kaposvári pályázó textilmunkáját állították ki. V. I.