Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-19 / 221. szám

1987. szeptember 19., szombat Röplabda NB I ÚJPESTI DÓZSA— KAPOS VOLÁN DÓZSA 3:1 (7, 7, -11, 6) Budapest, 100 néző. V.: Simai, Legendás. Kapos Volán Dózsa: Ge­lencsér, Stefik, Karagity, Károly, Horváth, Schmidt. Edző: Lacziik Iván. Megilletődötten kezdett a kaposvári csapat, amely el­ső NB I-es bajnoki mérkő­zését játszotta. Sok nyitás­­fogadási hibát vétett és a támadás befejezésével sem jeleskedett. A harmadik játszmában magára talált a volános csapat, és szép já­tékkal megnyerte a játsz­a­mát. A negyedik — egyben mérkőzést eldöntő — játszmában a budapesti csa­pat újítani tudott, és jó já­tékot nyújtva megnyerte a játszmát s ezzel a mérkő­zést is. Jó, Horváth. Atlétika Nagyot ugrottak a lányok Az atléták második ver­senyidőszakának folytatásá­ban az Újpesti Dózsa atléti­kai pályáin rendezték meg a fiatalkorúak ügyességi csa­patbajnokságát. A leányok Einer Edit (556), Bozó Mariann (550), Szili Krisztina (543), Fejér Ma­riann (538) összeállítású tá­­volugrócsapata 546, 75-ös át­laggal ezüstérmet Fiú magasugrásban szerzett. a Ba­­nicz Zsolt (193), Fajta Ta­más (190), Vörös (183), Horváth Csaba László (179) összeállítású csapat 186, 25- ös átlaggal az ötödik helyet szerezte meg. A szakosztá­lyok közötti bajnoki pont­verseny szempontjából is nagyon értékes eredmények után 84 pontot kapott a Ka­posvári Rákóczi. E pontszám értékét növeli, hogy 1985- ben ezen a bajnokságon csak 30 pontot szerzett a szakosz­tály, a múlt évben pedig nem sikerült a pontszerzés. A serdülő „B” korcsoport részére Zalaegerszegen ren­deztek versenyt, s több ki­tűnő eredmény is született. Török Erika és Kovács Lász­ló teljesítette az aranyjelvé­nyes szintet. Eredmények, leányok: 100 m: Nagy 13,2. 200 m: Ko­csis 28,6. 400 m: Török (Két­­hely) 61,6. Távol: 467. Magasugrás: Kiss Farkas 135. Fiúk, 100 m és 200 m: Ko­vács 12,1, 26,6. 800 m: Bali­­kó 2:16,2. 3000 m: Balogh 10:51,9. Az egyesületjelölés nélkü­li versenyzők a Kaposvári Rákóczi sportolói. Testedzés tanulóknak Az iskolás korú fiatalok kondicionális és egészségi ál­lapota közismerten gyenge. Különösen nehéz a helyzetük azoknak a tanulóknak, akik­nek tanulmányi vagy egyéb feladataik színvonalas ellá­tása hátráltatja szervezetük egészséges fejlődését. Rend­szerint ezeknek a gyerme­keknek az iskolai testneve­léssel is gondjaik vannak. Rajtuk szeretnénk segíteni. Ezért szaktanácsadással és fejlesztési program átadásá­val 1987. október 5-én, hét­főn 18 órakor az érdeklődő szülők számára megbeszélést tartunk a Kaposvári Tanító­képző Főiskola előadótermében. A II. emeleti szakmai irányítást dr. Ozsváth Ferenc tanszékvezető főiskolai tanár végzi. Kézilabda MNK Nagyatádi VSE—Hőgyész 33:31 (14:14, 29:29) Nagyatád: Bárány — Ka­­rafa (3), Schuch (7), Puppi (3), Jüngling (2), Kertész (5), Mayer (5). Csere: Balaskó (2), Plangár (5), Takács (1). Edző: Jéki Zoltán. Izgalmas körülmények kö­zött hosszabbításban jutott a következő fordulóba — meg­érdemelten — az Atad. Jók: Schuch, Mayer, Balaskó, Harsányi Zoltán Tonis* OB I — Hétfőn folytatódik a te­nisz OB I küzdelemsorozata. A KVGY Vasas SC először idegenben szerepel hétfőn a Paks, majd kedden a Sop­ron ellen. Az első hazai ta­lálkozóra csütörtökön kerül sor — a BEAC csapatát fo­gadják. Tavasszal három győzelmet szerzett a csapat, s az ötödik helyen áll. Ezt a pozíciót szeretnék minden­képpen megőrizni. A listave­zetők kivételével mindenki­ folytatás vel szemben van győzelmi esélyük. Szeptemberben kezdték meg a felkészülést napi két edzéssel, a bajnok­ság előtt könnyítettek vala­mennyit az edzésadagon. A csapat névsora, erősor­rendben: Bátor, Káplán J., Káplán I., dr. Bóta, Szaba­dos, Hajas, Ács, Witz, Tóth II. Az együttes vezető ed­zője Harmath Frigyes. Ba­ranyai Sándor vezette a fér­fiak edzéseit. SAKKSZIMULTÁN A hétszeres magyar bajnok Karakas Éva nemzetközi nagymester az ország egyet­len női mesteredzője, négy sakkszimultánon találkozott a Siófokon lakó, valamint az ott üdülő sakkrajongókkal. A Bányász sakk-szakosztálya rendezésében, illetve három siófoki üdülőiben a 67 táblán megtartott eseménysoroza­ton a Somogy megyeiek kö­zül Léhman Zoltán, Schmuk Richárd, Pásztor István, Bar­­ta Sándor és Szabó Gyula ért el döntetlen eredményt. Somogyi Néplap EsportH Hazai bemutatkozás előtt Egyöntetű óhaj az A csapatba jutás Két héttel ezelőtt már le­játszotta első őszi NB I-es bajnoki mérkőzését a Rákó­czi férfi­ asztalitenisz csapa­­ta. Az idegenbeli rajt jól si­került, az egyik újoncot ver­te meg a kaposvári együttes a várt föllénnyel. A rajt előtt sokáig csend honolt a csapat háza táján. Mi tagadás, akadt gond is­mét, amilyennel az elmúlt években már többször szembe kellett nézni. Egy év­v­­­el ezelőtt úgy látszott, hogy végre hosszú távra meg­nyugtatóan megoldódik az együttes edzőkérdése. Az egy­kori kaposvári asztalitenisze­ző, Nagy Tibor érkezése leg­alább is ezt sejtette. Fél év után kiderült, hogy nem volt éppen sikeres a válasz­tás. A Szegedről érkezett ed­ző — szolidan fogalmazva — nem váltotta be a hozzáfű­zött reményeket. E tény és családi gondjai miatt közös megegyezéssel szerződést bontott és visszaköltözött a Tisza partjára. Vezető edző nélkül maradt tehát a csa­pat, s ez nem kevés fejtö­rést okozott az egyesület és a szakosztály irányítóinak. Varga János szakosztályel­nök homloka redőklbe vonó­­dik, amikor e témát előho­zom. — Annak idején, amikor Milos Imre játékos edzőként tevékenykedett a talyban, bármilyen szakasz­lelkiis­meretes munkát végzett, tud­tuk, nem ez a végleges meg­oldás. Ezért is hoztunk füg­getlenített trénert. Most is­mét abban a cipőben járunk, mint Milos idején. Körülnéz­tünk a megoldást keresve, de megnyugtatót jelenleg nem találtunk. Átmenetit viszont igen. A csapat első számú játékosa, a rutinos és edzői munkában is otthonos Frank Béla irányítja az edzéseket és a szakosztály irányítói a vezető edző munka egy ré­szét magukra vállalták. Hangsúlyozom: ideiglenes megoldásnak tekintjük ezt, s csak azért vállaltuk, mert a jövő évre egy végleges, meg­nyugtatót lehetőség kínálko­zik. Csapatunk helyzete az NB I-ben szilárd, kieséstől nem kell tartanunk. Célunk sokkal merészebb: szeret­nénk felkerülni az idén az ,,A” csoportba. Erre megvan a lehetőségünk. Arra ala­pozzuk optimizmusunkat, hogy a múlt évi „B” csopor­tos mezőnyből két riválisunk, a Ganz-i Mávag és a Kiskun­félegyháza feljutott az „A” csoportba, így jelenleg a Győri Elektromossal és megerősödött Medosz Erdért-­­ tel kell megküzdenünk a fel­jutóhelyért. Minden attól függ tehát, hogy e két együttessel szemben milyen mérleget sikerül kialakíta­nunk. — És la többiek? — Három újonc van a me­zőnyben, közülük a Móra tsz csapatát már le is győztük a nyitányon. Azt hiszem, ne­kik egészen más céljuk van, mint nekünk. —­­Mi újság a játékos­fronton? — Jószerivel a múlt évi gárdáival indultunk. Frank, dr. Szita, Hayden, Varga, Szabados, Sáhó, Limbek, Ber­­dár és Báli alkotja a kere­tet. Kovács abbahagyta, Da­nit pedig kölcsönt adtak egy évre az NB II-ben újonc Balatonföldvárnak, de ő to­vábbra is nálunk edz és ha a szükség úgy hozná, a baj­nokság alatt is bármikor visszaigazolhatjuk. — Utánpótlás? — Csarnokunk teszi­, hogy nagyobb lehetővé gondot fordítsunk rá. Egykori játé­kosunk, Szalai Jenő szemé­lyében az ősztől függetlení­tett utánpótlásedzőt foglal­koztatunk. Neki továbbra is Balogh József és Kelemen Valéria segít. Most 60—70 fiatal látogatja az edzéseket, egy részük a Kinizsi iskolá­ban edz. — Egyéb i újság? — Ami számunkra nem éppen örvendetes: az orszá­gos szövetség csökkentette az első osztályú versenyek szá­mát, így az eddig évente megrendezett Rákóczi-kupát csak kétévenként tartjuk meg. Legközelebb tehát 1989- ben kerül rá sor. Sikerült egyezségre jutnunk a Kapos­­plasttal, az NB I-es bajnoki mérkőzéseket eltérő időpont­ban rendezzük; gondolom, a sportág hívei örülnek ennek. Még elmondom, hogy három napig nálunk vendégeske­dett a dél-jemeni asztalite­nisz-válogatott, közösen ké­szültünk ez idő alatt, ki-ki a saját feladatára. Egy más stílussal találtuk szembe ma­gunkat. Gondolom, ez sem volt haszontalan. — IMa nagy feladat vár a férficsapatra. — Igen, létfontosságú mér­kőzést vívunk a győriekkel. Ez az eredmény is már köz­rejátszik abban, hogy a kitű­zött célunkat sikerül-e elér­nünk. Ma okvetlen nyernünk kell. J. R. Dr. Szitától további jó sze­replést várunk Körzeti labdarúgó-bajnokság Marcali: H. Latinca—So­­mogyszentpál 4-1, Öreglak— Vitya 3-0, Kéthely—Böhönye 6-0, Buzsák—Somogy­vár 3-1, Balatonkeresztúr—Szőlős­­györök 1-3, Balatonberény— Táska 0-0, Mesztegnyő—Tap­­sony 2-0. Nagyatád: Segesd—Gyéké­nyes 1-1, Görgeteg—Csurgó II. 3-1, Iharosberény—Ta­­rany 0-5, Lábod—Somogy­­szob 2-0, Somogyudvarhely —Inke 4-4, Kutas—Berzence 2-1, Gyékényesi VSE—Bol­hás 1-1. Siófok: Balatonszemes— Balatoni Vasas 2-1, Torvaj— Balatonszárszó 1-1, Kereki— Látrány 2-2, Balatonendréd —Somogybabod —Balatonszabadi 3-0, Karád 4-0, So­­mogymeggyes—Zamárdi 1-1. Kaposvár: Mike—Kadar­kút 2-1, Kaposmérő—Mernye 1-4, Taszár—Nagyberki 2-1, Kaposfő—Surján 2-2, Zi­­mány—Magyaratád 2-1, Ma­gyaregres—Szőnyi 0-9, Juta —K. Gazdász 1-3. Szombat Vilhelmina HÍREK Szeptember A nap 6.26 órakor kél, és 18.51 órakor nyugszik a hold 2.04 órakor kél, és 17.45 órakor nyugszik. 19 Eleinte még többször erősen felhős lesz az ég, és záporokra, zivatarokra kell számítani. Ké­sőbb átmenetileg csökken a felhőzet. Napköz­ben megélénkül az északnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 22 és 27 Celsius-fok között alakul. A várható időjárás SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET VASÁRNAP ESTE 8-IG. Telefon: • 11-510 ^ 65 éve született Majtényi Erik (1922—1982) ro­mániai magyar költő, író, műfordító és újságíró, a ro­mániai magyar irodalmi élet ismert személyisége. Egész fiatalon kertészetben dolgo­zott, majd kalaposinas lett, s gyerekfejjel bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Anti­fasiszta magatartása miatt a temesvári születésű fiatal­embert a háború alatt inter­nálták. A felszabadulást kö­vetően újságíró, s hamarosan a romániai magyar sajtó ve­zető munkatársa lett. 1952- től az 1960-as évek közepéig szinte évente jelentek meg verseskötetei, (őrségen, Út­közben, Búcsú az ódáktól, Az utolsó Zsolnoky, Bizta­tó, Csillagaink most soka­sodnak). Válogatott verseit román nyelven is kiadták. Műfordítói munkássága so­rán egyebek között szovjet és román költők verseit tol­mácsolta magyarul. Sokrétű irodalmi és iroda­lomszervező tevékenységet fejtett ki. Évekig szerkesz­tette az Előre című magyar nyelvű újságot. 1955—56-ban a román írószövetség egyik titkára volt. Művészeti mun­kásságát 1954-ben állami díj­jal jutalmazták. A Sportfogadási és Lottó­­igazgatóság közlése szerint a 38. héten öttalálatos szelvény nem volt. A négyesekre egyenként 429 056 forintot fizetnek, a háromtalálatos szelvények 981, a kettesek 42 forintot érnek. — Kezdődik a kampány. Begyújtották a kaposvári Cukorgyár mészkemencéit, s tegnap elkezdődött a pró­baüzem. Teljes kapacitással 23-án indul meg a cukorrépa feldolgozása Kaposváron. — Osztatlan közönségsi­kert aratott a budapesti Ka­tona József Színház társula­ta a belgrádi nemzetközi szín­házi fesztiválon, a Bitef­ en Csehov „Három nővér”-ének előadásával. A jugoszláv la­pok kiemelik, hogy az elő­adás végén a nézők szűnni nem akaró tapssal és ováció­val köszöntötték az együt­test. A darabot Ascher Ta­más rendezésében vitték színre. — A 99 + 1 nyeremény című rejtvénypályázat sor­— Bővíti termőterületét a tapsonyi Rákóczi termelő­­szövetkezet. A gépek által eddig hozzáférhetetlen ha­tárrész az elszaporodott cserjék kiirtása után művel­hető lesz, s mintegy nyolc hektárral nagyobb területen gazdálkodnak ezután. • Pályakezdő­­ pedagógu­sok tettek esküt ünnepélye­sen tegnap Nagyatádon. Hu­szonhat óvónő, tanító és ta­nár kezdte meg a városban és a városkörnyékén szep­temberben oktató-nevelő munkáját. Egy idős pedagó­gus, Rigó Mária aranydiplo­mát kapott. Somogyi zenészek találkozója A kaposvári Nostra együt­tesnek jutott eszébe, hogy a megyében dolgozó zenésze­ket találkozóra hívják. A fiatalok körében népszerű zenekar mintegy 400 zenész­vendégre számít, köztük diszkósokra is. A közös ze­nélés örömében osztozhatnak szerdán a Kaposban. Újra összeáll erre az alkalomra a már lassan feledésbe merü­lő Tükör és a Tűzgolyó együttes. 60. — Megnyílt Budapesten a bélyegnap tiszteletére rendezett országos kiállítás. Több mint 200 kiállítási ke­retoldalon mutatják be pos­tatörténeti, valamint modern és klasszikus bélyegeiket, fi­­latéliai érdekességeiket a gyűjtők. — Megtelt a tárolók és hűtőkamrák több mint há­romnegyede: tízezer tonná­nyi zöldséget és gyümölcsöt tartósítottak már az idén a székesfehérvári hűtőházban. Ezekben a napokban a cse­megekukorica feldolgozása ad munkát a mirelitüzem­ben a dolgozóknak, a követ­kező hetekben pedig kezdő­dik a paprika és a paradi­csom mélyhűtése. solását a közelmúltban tar­totta a KISZ Központi Bi­zottsága a Hotel Ifjúságban. A fődíjat — egy Ladát — komlói lakos nyerte. Somo­gyi nyertes is van: a seges­­di Szőke Lívia egy sport­táskát kap postán. — Sikeres véradónapot tartott a Vöröskereszt me­gyei szervezete Csökölyben Hetvennyolc donor csaknem 40 liter vért adott. — Több mint 1500 kötettel gyarapodott a múlt évben Siófok város öt tanácsi könyvtára. 1986-ban majd­nem 360 ezer forintot köl­töttek dokumentumok be­szerzésére. — Három napig szünetel a rendelés a kaposvári fel­nőtt- és gyermek-ideggondo­zóban átköltöztetés miatt, szeptember 23-tól. Az Ez­redév utcában 28-tól a meg­szokott időben fogadják a betegeket. Halálos baleset Boglárlellén Szabálytalanul indult el kerékpárjával csütörtökön délelőtt 11 óra 45-kor Bog­lárlellén Küher János 66 éves boglárlellei nyugdíjas, és n­ekiütközött egy arra ha­ladó tehergépkocsi platójá­nak. Olyan súlyosan meg­sérült, hogy a helyszínen meghalt. Martonpusztán ugyanaznap kora délután Bogdán Vilma 88 éves somogysámsoni la­kos akart átmenni a túlol­dalra, s figyelmetlenül lépve az útra egy féktávolságon belül érkező busz oldalának ütközött. Súlyosan megsérült. Halálra gázolta egy teher­vonat tegnap hajnalban Fo­nyód és Bélatelep között Zseni Gábor 31 éves gépko­csivezetőt. Az eddigi vizsgá­latok szerint a férfi való­színűleg öngyilkossági szán­dékkal feküdt a szerelvény elé. — Gázszünet! Értesítjük a ka­­posvár—kaposfüredi városrész gázfogyasztóit, hogy 1987. szep­tember 22-én (kedden) 13—15 óráig gázszünetet tartunk. Kér­jük, hogy a fenti időpontban szíveskedjenek gázkészülékeiket ,,zárt” állapotban tartani. Kögáz Somogy megyei üzemigazgató­ság, Kaposvár. — Értesítjük kedves vendége­inket, hogy a Kaposvár, Május 1. u. 23. sz. alatt női fodrászüzle­­tünket megnyitottuk. Nyitva 6- tól 21. óráig. Szolgáltaóipari Szö­­vekezet.

Next