Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-06 / 31. szám

Mintegy 90 db fenyőfát ültettek el a siófoki Kölségve­­tési Üzem parkfenntartási részlegének dolgozói a siófoki Aranyparton. A jó időt kihasználva a közeli napokban még 150 db különféle fajtájú fát ültetnek ki a város utcáira, tereire. Eltörölték a tehót két­­ városban Egy megyeszékhely és egy kisváros tanácsa döntött úgy az utóbbi napokban, hogy el­törli a településfejlesztési hozzájárulást. Miskolcon már eredetileg is csekély többséggel — 51,7 százalékos arányban — sza­vazta meg a lakosság a tehót, s a befizetésnek azóta sokan csak vonakodva tesz­n­­nek eleget: a fizetésre köte­lezetteknek csupán fele adta postára a pénzt. A megyei város tanácsa ezért elhatá­rozta, hogy más formában kéri a lakosság támogatását a közösségi célok megvaló­sításához. A tanácstagok, népfrontaktivisták által kéri majd a miskolciakat, hogy vállaljanak társadalmi munkát az csatornázásban, utcaépítésben, parkosítás­ban, esetleg járuljanak anya­gilag is hozzá a költségek­hez. Ehhez természetesen arra van szükség, hogy a ta­nácstagok szorosabb kapcso­latot tartsanak választóik­kal, egyeztessék a terveket, elképzeléseket, a lakossággal. A városi tanács létrehozott egy tanácstagi alapot is, ebbe utalták át a már befizetett településfejlesztési hozzájá­rulást, mintegy 7 millió fo­rintot, s ezt a pénzt egészí­tik majd ki a lakosok által befizetett személyi jövede­lemadó bizonyos hányadá­val. Eltörölték a tehót Mohá­cson is, aminek fő oka, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben nem lehet meg­valósítani azt a beruházást, nevezetesen a sportcsarnok felépítését, amihez a lakos­ság anyagi hozzájárulását kérték. A Duna-parti kisvá­rosban annak idején lakoson­ként évi 600 forintot sza­vaztak meg a sportlétesít­ményre és a város biztonsá­gos vízellátásának megte­remtésére. Mindkét beruhá­zás megkezdődött: a vízellá­tás javítását szolgáló 2000 köbméteres tározó építése folyamatosan halad, s előre­láthatóan jövőre végeznek is vele. A tanács nem mondott le végérvényesen a sportcsar­nok megépítéséről. Erre azonban csak a következő tervidőszakban kerülhet majd sor. A településfej­lesztési hozzájárulásból az utóbbi két évben befolyt több mint hárommillió fo­rintot a másik megjelölt cél­ra, a vízellátás fejlesztésére fordították, illetve fordítják. Somogyról írták A Balaton Füszért téren. Kirakat, 1988. 1. sz. 30. 1. Csendes Csaba: Lekéstünk az avatásról. Képes Újság, 1988. 5. sz. Jan. 30. 10. 1. (5 fotóval) Felső tagozatos is­kola lett Szennában. Gerendássy Tamás:­ Város­­szépítők Siófok jövőjéért. Vasárnapi Dunántúli Napló, 1988. 30. sz. jan. 31. 5. 1. Jeney Attila: Kihívás Club Ti­hánynak? Új üdülő- a központ létesül Fonyódon. Magyar Hírlap, 1988. 27. sz. febr. 2. 7. 1. Korábbi szezonkezdésre készül a balatoni hajózás. Magyar Nemzet, 1988. 28. sz. febr. 3. 3. 1. Novák Ferenc: Egy somo­gyi parasztköltőről. Évszáza­dokban gondolkozzatok! Sza­bad Föld, 1988. 6. sz. febr. 5. 13. 1. Növeli exportját a Kapos­vári Ruhagyár. Minőségi ter­melés a pécsi telephelyen. Dunántúli Napló, 1988. 33. sz. febr. 3. 1—2. 1. Varsányi Gyula: Csurgói „programok” Népszabadság. 1988. 25. sz. jan. 30. 15. 1. Csurgó közművelődéséről. Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 31. szám 1988. február 6., szombat Szakértő csoport Az új családjogi törvény életbelépése új helyzetet te­remtett a megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet mun­kájában is. Megváltozott a kiskorúakról való gondoskodás rendszere. állami Az eltelt időszak eredményeiről dr. Orbán Istvánt, igazgatóját kérdeztük:a Gyivi — Általános tapasztalat, hogy a gyámhatóságok az új családjogi törvény­ életbelé­­­pése óta főleg az ideiglenes beutalás lehetőségével éltek — mondta. — így ez a szám az előző időszakhoz viszonyít­va negyven százalékkal emel­kedett. Állami nevelésbe nyolc, intézeti nevelésbe 26 kiskorú került. — Hosszabb idő óta mű­ködik az inézetben az úgy­nevezett szakértő Milyen eredményeket csoport­ értek el? — Intézetünk pályázat út­ján nyerte el ezt a jogot. Tevékenységüket operatív terv alapján látják el, s a Művelődési Minisztérium, valamint a megyei művelődési osztályának tanács tá­mogatásával kiadtunk egy mintatárat, amely a csoport létrehozásával és működésé­vel kapcsolatos valamennyi dokumentációt tartalmazza. Úgy gondoljuk, tovább kell fejlesztenünk a munkát, különös pedagógiai az alsó tagozatos tekintettel gyerekek körében. A védő- és óvóin­tézkedések, a veszélyeztetett kiskorúak felkutatása, a jel­ző és javaslattevő tevékeny­ség sürgető és fontos feladat. Azt szorgalmazzuk, hogy kiskorúak a családokban nő­n­jenek fel, keressük annak lehetőségét, hogy a veszé­lyeztetett gyerekek környe­zetét megváltoztathassuk. A nevelési tanácsadás csak egyike a módszereknek. Ál­landó figyelemre, ellenőrzés­re van szükség, ezzel érhet­jük csak el a reformszelle­mű családjogi törvény érvé­nyesülését. K. Á. Felvétel a színművészetire Jelentkezés március 1-ig A Színház- és Filmművé­szeti Főiskola felvételt hir­det az 1988/89-es tanévre színész szakra, illetve előfel­vételt az 1989/90-es tanévre film- és tévérendező, film­és tévéoperatőr szakokra. A nappali tagozatos képzés 4 éves. • A felvételre érettségizett vagy az 1987/88-as tanévben érettségiző fiatalok jelent­kezhetnek. A felvételi kor­határ színész szakra lányok­nál 22 év, fiúknál 24 év, a többi szakokra 26 év. A je­lentkezési nyomtatványhoz csatolni kell egy önéletraj­zot, az elővégzettséget iga­zoló iskolai bizonyítványt, oklevelet, valamint a 300 fo­rintos felvételi költségtérítés befizetését igazoló szelvényt, továbbá két, saját címre megcímzett postai borítékot. A főiskolára jelentkezők az érvényes rendelkezések é­­­rtelmében egyidejűleg egy másik felsőoktatási intéz­ménybe is leadhatják felvé­teli kérelmüket. Jelentkezési határidő: március 1. A cím: Színház- és Filmművészeti Főiskola, tanulmányi osz­tály, 1088 Budapest, Vas ut­ca 2/c., telefon: 342-550 és 134-678. A jelentkezési lapot és a felvételi eljárási díj befizetéséhez szükséges utal­ványt a főiskolán lehet be­szerezni. Rendőrségi felhívás ELTŰNT EGY CSALÁD A Dunakeszi, Zalka Máté utca 11. szám alatti lakásból január 18-án ismeretlen helyre távozott a 39 éves Becző Károly és felesége, a 47 éves Becző Károlyné, va­lamint 17 éves fiuk, Becző Ferenc. Személyleírásuk: Becző Károly körülbelül 160 centi­méter magas, erős testalka­tú, szeme barna, haja barna, hátrafésült, kétoldalt kopa­szodó. Ruházata: fekete vagy kék melegítő nadrág, sötét színű kötött pulóver, fekete bőr lemberdzsek, fekete zipp­­záras csizma. Becző Károlyné körülbelül 164 centiméter magas, vé­kony testalkatú, szeme bar­na, haja barna, rövid. Ruhá­zata nem ismert. Becző Ferenc 175—180 centiméter körülbelül magas, erős testalkatú, szeme barna, haja szőke. Ruházata nem ismert. A rendőrség kéri azok je­lentkezését, akik január 18. óta látták őket, vagy tartóz­kodási helyükről tudnak. Be­jelentést személyesen a Pest Megyei Rendőr-Főkapitány­ságon lehet tenni, vagy tele­fonon munkaidőben , 121-035-ös, munkaidőn kívül a a 117-272-es telefonszámon, illetve bármely rendőri szervnél. 171 PATKÓ EGY TOJÁSON Rekordteljesítménynek szá­mít a Heves megyei Ostoros községben élő Szerencsi Ár­pád hobbiból végzett mun­kája. A kovácsdinasztiából származó darukezelő 171 patkót, kicsinyített üllőt, ka­lapácsot és egy kovácsfogót erősített fel egy tyúktojásra. A több hónapi türelmes munkát igénylő mestermű­vet a közeljövőben lenyíló ostorosi falumúzeumban he­lyezik el. (MTI-fotó: Szabó Sándor / KS) A télnek fittyet hányva vi­dáman üdvözli egymást a két jó barát. (MTI-fotó: Rózsahegyi Tibor ( KS) BARÁTSÁG XX. századi indiántörténet A sziú indiánok kiásták a csatabárdot. Ez az észak­­amerikai néptörzs egy év­századnyi szünet után csü­törtökön ismét közös vezért választott, hogy együtt vív­ják meg harcukat a sápadt­­arcúak ellen őseik földjének egy darabjáért, a Black Hills nevű, erdős, hegyes dél-dakotai területen. Ez mintegy 16 ezer négyzetkilo­­­méternyi terület a sziúk szent földje, amelyet 110 esztendeje az akkori ameri­kai kormány szerint teljesen az indiánok jogtalanul kobozott el tőlük, hogy ara­nyat kutató kalandorok szá­mára szabaddá tegye a tere­pet. A sziúk harci elszántsága magas hőfokú, bár a csata­bárd jelképesen értendő. Bárd és puska helyett pa­ragrafusokat forgatnak majd a huszadik századi indián­történet hősei. Réges-rég el­ragadott földjüket megpró­bálják visszaperelni, vagy legalábbis kártérítést kapni érte. E földdarabhoz való jogukat ugyanis maga az amerikai kormány is elis­merte egy 1868-as szerződés­ben, ám később ennek elle­nére elragadta tőlük. Rablás a ligetben Sár Zoltán és Fülöp Zol­tánná kaposvári lakosok. Mindketten elvált emberek , és 1986 őszén közösen ra­boltak. A férfi nem szorult rá az efféle „jövedelmekre” , faki­termelőként havonta 8—10 ezer forintot keresett. Nőis­merőse csomagolóként dol­gozott, havi 2500—3000 fo­rint kiskorú jövedelemmel. Három gyermeke állami gondozásban nevelkedik. Sár és az alkoholista élet­módot folytató Fülöpné al­kalmi ismerősök. Azon a bi­zonyos napon együtt ittak a kaposvári vásárcsarnok te­rületén. Itt iszogatott az ügy sértettje is, aki egy korábbi fejsérülése miatt személyi­ségzavarban szenved. Már aznap mindössze 30— 40 forinttal indult el ott­honról és a nőismerősénél sem volt sok pénz. A sértett viszont magánál tartotta a háromezer forint körüli nyugdíját és még néhány százast. Gavallérosdit ját­szott, többeknek fizetett italt — így későbbi támadóinak is, akik a pénztárcájára sze­met vetettek. Fülöpné a pi­acról távozó sértetthez csat­lakozott. Taxival a városi termálfürdőhöz mentek, majd egy italboltba. Minden számlát a sértett fizetett. Amikor az erősen ittas fér­fit a pincér távozásra szólí­totta fel, Fülöpné a közeli ligetbe vezette és egy padra ültette. A sértett itt elővette a pénztárcáját és ajánlatot tett a nőnek. Sár Zoltán bi­zonyos távolságból nézte az eseményeket mindaddig, amíg Fülöpné egy fej mozdu­lattal oda nem hívta. A mű­felháborodás jelenetei követ­keztek : Sár „felelősségre vonta” a sértettet az aján­lat miatt, majd többször megütötte, megrugdalta. Fü­löpné az áldozat zsebéből ki­esett fogát odébbrúgta, hogy ne védekezhessen vele. Sár ezután az áldozat zsebéből kivette a körülbelül 3 ezer forintot, ezret odaadott a társának, majd inni men­tek. Az áldozatnak eltörött az orrcsontja, és több más sé­rülést szenvedett. A brutális rablás ügyében a Kaposvári Városi Bírósá­gon dr. Budavári Róbert tanácsa ítélkezett. A tettes­társakat rablás bűntettében marasztalta el, továbbá Sári súlyos bűntettéért, Fülöpnét pedig súlyos testi sértés bűn­tettében való bűnsegédletért. A bíróság a férfit, mint kü­lönös visszaesőt 7 év börtön­büntetésre ítélte, és 5 évre eltiltotta a közügyektől. A nőre 4 év 4 hónap börtön vár, és 3 évig nem gyako­rolhatja a közügyeket. Az ítélet nem jogerős. Tarka sorok AFORIZMÁK Egy időben arra kény­szerítettek, hogy pincér­ként egy étteremben a legnagyobb ellenségeimet szolgáljam ki. Nem cse­kély kísértést éreztem akkoriban, hogy valamit tegyek az ételükbe. (Teng Hsziao-ping) * * * Mikrofonpróbára most már csak a visszaszám­lálás szövegét használom : tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt.. . (Ronald Reagan) • * · Meggyőződésem, hogy a propagandát a tyúkok találták ki. Azért, hogy megjátsszák magukat, ha tojtak egy tojást! (Ugo Tognazzi) * * * A hozzám intézett le­veleket, amelyeknek tartalmát az újságokban a olvasom, nem tartom szükségesnek megvála­szolni, hiszen a nyilvá­nosságra hozatallal az írás nyilvánvalóan elér­te célját. (Helmut Kohl) * * * Az igazgatási szervek lappangó büroparalízis­­ben szenvednek. Ennek lényege az alkalmatlan­ság és az irigység egy­fajta keveréke, amely végül oda vezet, hogy az egész társaságban nincs többé egy szikrányi in­telligencia sem. A be­tegség kezdeti stádium­ban­ persze még gyógyít­ható. Cyril Northcote Parkinson) * * * Hogy mi az infláció, azt Izraelben Nemrég vettem tudják, három hetilapot és mellé a kis­lányomnak egy játékvöd­röt lapáttal. Fizettem érte 2900 sékelt. Ugyan­ezért az összegért vet­tem tizenegy előtt a házamat.évvel ez­(Naon Russo) * * * Nincs olyan asszony, aki lemondana annak kiderítéséről, hogy med­dig terjed a hatalma fölött a férfi fölött, akit a szeret. (Charles Baudelaire) Gyakran * * *fordultam nőkhöz tanácsért, mert nekik nagyobb a reali­tásérzékük, mint a fér­fiaknak. • * *(Talleyrand) Talán jó lenne, ha világon a macskák ural­a­kodnának. Akkor lenne elég okosság, ösztön, be­leérzőképesség, kitartás és energia a legmaga­sabb hivatalokban. (Anna Magnani) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő­k. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapk­ézbe­­sítő postahivatalnál, a hírlap­­kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608

Next