Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-06 / 236. szám

1989. október 6., péntek Dr. Kálmán Katalin, a fő­iskola főtitkára köszöntötte a vendégeket, többek között dr. Kelemen Elemér műve­lődési miniszterhelyettest, dr. Gyenesei István megyei tanácselnököt, a társ- és testvérintézmények igazga­tóit, a főiskola volt és je­lenkori oktatóit, valamint megyénk kulturális és gaz­dasági szerveinek képvise­lőit. Dr. Kelemen Elemér ün­nepi köszöntőjében kiemelte, hogy Kaposváron nem volt nagy hagyománya a tanító­képzésnek, korábban ugyan­is 1869 és 1933 között csak Csurgón működött középfo­kú tanítóképző. Először csak 1948 januárjában kezdték meg tanulmányaikat a ka­posvári képzősök tanfolyami keretek között. A tanítókép­ző végül 1955 tavaszán fog­lalta el jelenlegi helyét, majd három évtizeddel ezelőtt — 1959-ben — indult meg Ka­posváron a felsőfokú kép­zés. E rövid történeti áttekin­tés után — a miniszterhe­lyettes méltatta az igényes főiskolai tanári kar, az újí­tás, a kockázatot is vállaló vezetők tevékenységét. A névadó példaértékű lé­tét ecsetelve az előadó han­goztatta, hogy a debreceni kultúra központja a kollé­gium. A „szegények iskolá­jának’’ méltán nevezett kol­légiumban nevelkedtek az irodalmi népiesség úttörői, köztük Csokonai is. Mit is idézhetünk követendő példa­ként életéből? — kérdezte. A hivatására oly lelkesen készülő diákot, a villám­gyors felfogású nyelvtehet­séget, a határtalan irodalmi műveltségű, természettudo­mányok iránt érdeklődő muzikális lelket, s nem utol­sósorban a sokoldalú tanár személyiséget. Csokonai tehetsége, a tu­dás és a műveltség iránti elkötelezettsége, felvilágosult szelleme, pedagógusi tevé­kenysége és az ember­telen körülmények kö­zötti embersége olyan ha­gyományok ápolását és új­raélesztését segítheti, ame­lyek ennek a főiskolának napjainkban is méltó és idő­szerű célkitűzései lehetnek — hangsúlyozta. A tanítóképzés strukturá­lis változásai a főiskolai há­lózatot is átformálták; egy­­egy intézmény több képzési profilnak lett a gazdája. Ezeknek az intézményeknek regionális kultúrpolitikai missziót is be kell tölteniük. Végül az idegen nyelv okta­tásának, a nyelvi szakkol­légiumoknak a jelentőségé­ről beszélt a miniszterhe­lyettes, majd pedig Csoko­nainak ma is időszerű pe­dagógusi hitvallását idézve zárta előadását. Életének vándorútjaival Csokonai tájakat összekötő költő — mondta ünnepi be­szédében Leitner Sándor fő­igazgató. A hagyomány ápo­lásban a fél ország joggal osztozhat, de Debrecen után elsősorban Somogyé e szép kötelesség. Ha mindössze két esztendőt töltött is el megyénkben, költői világa itt mélyült el, itt tette mo­dern műfajjá a hajdani is­­koladrámát, s itt kapta meg élete egyetlen állását, csurgói „professzorságot­’. A a névválasztásban döntő mo­tívumunk — hangsúlyozta — az volt, hogy Csokonai köl­tőként, gondolkodóként a magyar irodalom arckép­­csarnokából az egyik leg­nagyszerűbb példakép. A Somogy Megyei Tanács az ünnepi alkalomból zász­lót adományozott az intéz­ménynek. Tóth Éva a főis­kola egykori hallgatója ál­tal tervezett zászlót dr. Gye­nesei István adta át, jókí­vánságai kíséretében. A zászlóra emlékszalagot kötöttek a tanítóképző főis­kolák főigazgatói, a debre­ceni református kollégium igazgatóhelyettese, a testvér­­intézmények képviselői, va­lamint a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium igazgatója s a költő emlé­két ápoló közösségek, társa­ságok képviselői. A főiskola tanácsa által 1989 tavaszán alapított főis­kolai díjat — Weeber Klára szobrászművész kisplaszti­káját — az ünnepi alkalom­ból hárman vették át: Haj­dú Tibor nyugalmazott tan­székvezető, Merő László szakcsoportvezető, volt inté­zetigazgató, valamint dr. Várkonyi Imre nyugalma­zott tanszékvezető, volt fő­igazgató. A főiskolai tanács címzetes főiskolai tanári cí­met adományozott Fodor Andrásnak. A József Attila­­díjas költő egy Kárpát-Uk­­rajnában levő kulturális de­legáció tagja, ezért nem ve­hetett részt az ünnepélyes névadón, így szavai helyett közöljük köszöntő levelét. A mai ünnepen gyarapo­dott Kaposvár és Somogy­ képzőművészeti kincsestára is — mondta Papp János városi tanácselnök az intéz­mény második szintjén el­helyezett Csokonai dombor­mű felavatásakor. Az alko­tás szintén Weeber Klára munkája. Az egész napos rendez­vény a főiskola művészta­nárainak és hallgatóinak ünnepi műsorával folytató­dott. Délután Csokonai emléke­zete címmel emlékülés kez­dődött, amelyet dr. Takáts Gyula Baumgarten- és két­szeres József Attila-díjas költő, címzetes főiskolai ta­nár nyitott meg. Csokonai Somogyban töltött éveiről dr. Laczkó András iroda­lomtörténész, a Keszthelyen vendégeskedő Csokonairól Cséby Géza irodalomkutató tartott előadást. A tanítóképző főiskolák művész tanárainak képző- és iparművészeti kiállítását a Somogyi Képtárban Soltra Elemér festőművész nyitotta meg. A L­atinca Sándor Műve­lődési Központ színházter­mében művészeti est zárta a Csokonai nevéhez, szellemé­hez méltó, gondosan meg­rendezett ünnepséget. Tamási Rita­Fotó: Csobod Péter CSOKONAI SZELLEMÉBEN Névadó ünnepség a tanítóképző főiskolán „...örömben tanított ő..." „Adj részt azokból az ajándékokból, mellyeket a Ter­mészet néked adott, másoknak is, és terjessz. boldogsá­got és nyugodalmat magad körül. Szélesítsd ki a te te­hetségednek szféráját a jótétel által, és hidd el, hogy nem lehet boldogtalan, aki másokat boldoggá igyekszik tenni." (Csokonai) t cl­l A Csokonai-dombormű Weeber Klára munkája Fodor András köszöntője A magyar­­ irodalom Csokonai elődeit és utódait egy­aránt napi szolgálatra kötelező missziója nem teszi le­hetővé, hogy a nevezetes dátum alkalmából megtisztelő hívásuknak eleget tehessek. Illenék pedig, hogy szemé­lyesen mondjak köszönetet kivételes rangot adó gesztu­sukért. El nem évülő örökségként őrzöm ugyanis korán meghalt apám egyik mementóként rám bízott mondá­sát, melyet a pusztaberényi állomás bukszusbokrai közt hallottam tőle: „Jegyezd meg fiam, hogy két igazi hiva­­­­tás van: az orvosé és a tanáré!” Bár a sors úgy rendelte, hogy csak néhány évig ta­níthattam, örülök, hogy egykori diákvárosom főiskolája tiszteletbeli pedagógusnak tekint, ha másért nem, azon a jogon, hogy éppen az irodalom művelését próbáló nö­vendékeihez kezdettől mindmáig szoros kapcsolat fűz; jó néhányan elmondhatják, hogy írásaikat én segítettem a nagyobb nyilvánosság elé. Külön elégtétel számomra, hogy arról a költői­ ősömről nevezik el az intézményt,­­ aki Debrecenben költői osztályt vezetett, aki ősei föld­­i­jén, Dél-Somogyban az én rokonaimat is taníthatta. Szívből kívánom hát, hogy Csokonai méltó megbe­csülése a róla elnevezett főiskolában ronthatatlan bázisra találjon. Hiszen nemcsak a Dorottya szerzőjének szobra nemcsak a híres-neves farsangi dámák háza áll a szom­széd utcában, de szerencsére, akár naponta találkozhat­nak Csokonai Vitéz Mihály kultuszának legfőbb, leg­avatottabb őrzőjével, Takáts Gyulával, ki nem csupán a költő-előd hiteles arcmását találta meg, de szellemét is új és új versekben, tanulmányokban eleveníti fel. S a hely szelleme jegyében a hagyomány vállalóit hadd emlékeztessem még Csokonai születésének kétszá­­zadik évfordulóján itt, az ugyancsak szomszédos megyei könyvtárban rendezett ünnepségre, am­ikor is a Kapos mellől Csurgóra, Debrecenbe származott, egyetemi ta­nárrá lett Kovács Kálmán beköszöntője után Takáts Gyula mellé, a Dél-Dunántúlra olyan költők sorakoztak föl, mint Arató Károly, Bárdosi Németh János, Berták László, Csorba Győző, Galambosi László, Pákolitz István, de a vonzódás jogán olyan távolabb élő társak is, mint Bisztray Ádám, Simon István, Sipos Gyula, Somlyó György. A költők — tapsot saját maguknak nem kérve — személyesen olvasták föl írásaikat, melyek közül nem egy kifejezetten erre az alkalomra készült. S még a távolmarasztó betegség sem akadályozhatta, hogy Kiss Tamás, vagy Nagy László üzenete elhangozzék az est várakozásteli, meghitt légkörében. Ez évforduló esztendeje, 1973 óta Somogy megye, mint nevével is demonstráló folyóirata jelzi, a nyitott lokálpatriotizmus új lendületével, egy kisebb régió ab­lakából szeretné befogni az országot és világot. Kérem, tegyenek meg mindent azért, hogy Csokonai jövendölé­sét, a nemcsak sorrendet, de minőséget követelő első oskoláról, együtt válthassuk valóra. S e közös törekvés nehéz gondjai közt se feledjék Ady Endre névadójukról mondott szavait „6 akkor (miközben csavargónak, mű­veletlennek, parasztnak mondták!) a legeurópaibb ember volt ebben az országban.” Somogyi Néplap 5 Zákányi Zsolt Bárdos Lajos emléke előtt A magyar zenei élet ismét tiszteleg. Most Bárdos Lajos emléke előtt. Október 1-jén lett volna 90 éves a magyar da­lostársadalom Kodály utáni egyik legnagyobb alakja. E szá­zad sokat adott önálló nemzeti zenekultúránknak, a sajáto­san magyar hang megszólalásához. De sokat vett el tőlünk e nagy „tölgyek’’­­pusztulásával. Kodály, aki egy egész népet nevelni akarván, megteremtette a nemzeti kóruskultúrát, olyan nemzedéket nevelt, amelyik nemcsak a nagy célokat volt képes követni, s mint ember is követendő példa volt. Ilyen , a nemes célért, népe szellemi gazdagításáért tánto­­ríthatatlanul küzdő ember volt Bárdos Lajos is. Akik ismer­ték munkásságát, melyet nemzeti kultúránk gazdagításáért tett, csak azok tudják felmérni az űrt, melyet távozása ha­gyott. A­­ nagy mester után a tanítványok is sorra távoznak. Itt hagyták példájukat, s műveiken keresztül követjük őket. Aki közülünk közel kerülhetett e nagy személyiséghez, meg­ismerhette az ő hitét, ezt a megújító erőforrást, amely ki­csit és nagyot képes volt­­ mindig feltölteni — az elkötelezett­je maradt mindvégig. Személyiségéből fakadó másik nagy erőforrása a derű volt, amellyel művein keresztül minden­kit magával ragadott az öröm felé. Mindezek tudatában megtiszteltetésnek érzem, hogy mind én, mind a Vikár kó­rus közeli kapcsolatba került Bárdos Lajossal. Az én kap­csolatom akkor kezdődött a mesterrel, amikor a Táncsics gimnázium kórusát vezettem, s több kitűnő Bárdos-művet tanítottam. Ez időben két művet írt a gimnázium kórusá­nak Bárdos tanár úr, Krasznai Lajos tanár kollégám ötlete nyomán 1967-ben. A két mű egyike Rácz István fordítása a Kantel­tárból „Szárnyas szó” címmel, a másik Takáts Gyula versére az „Igaz út” című kórus írja. E művek a szerző je­lenlétében Kaposváron hangzottak el először. A Szárnyas szó későbbiekben — tanár úr engedélyével — a Vikár kórus jeligéje lett: „Előbb kopik el a kőszív, Előbb fogy el a fa az erdőből, Mint dalostól az édes ének ...” E lelkesítő mű többnyire hangversenyek bevezető száma. Mielőtt a Vikár kórus és a tanár úr kapcsolatáról tovább vallanék, meg kell említenem, hogy a hajdani Somogy Me­gyei Népi Együttes szintén eleven összeköttetésben áll Bár­dos Lajossal dr. Kanyar József révén, aki ennek az együt­tesnek vezetője volt, így született a „Somogyi kalászok” cí­mű ének-zene-tánckarra írott mű. A mester életének utolsó szakaszában még egy somogyi vonatkozású kórusmű születését említem meg: „Jubilate” címmel a balatonkeresztúri női kar részére komponálta. A Vikár kórust több ízben is megajándékozta egy-egy szép művel a tanár úr. A hatvanas években szerveződnek Kőröshegyen a nyári orgona- és kórushangversenyek. Úgy tudom, hogy eredeti elképzelés szerint itt elsősorban magyar műveknek kellene elhangzania. így született felkérésemre Gulyás József tanár úr támogatásával egy többszörösen so­mogyi gyökerű remekmű — Együd Árpád ádándi gyűjtésé­nek felhasználásával — Bárdos—Együd: „Somogyi sirató” című műve. E mű Kőröshegyen 1977-ben a szerző jelenlétében hang­zott el. Később e mű több hangversenyünkön, rádióban és a televízió készítette egyik filmben is szerepelt. Részletei szólalnak meg a megyénk műemléképületeinek bemutatásá­ra készült filmben is. Nem sokkal ezután egy nagyon új hangvételű műre hívta föl figyelmemet a mester. „Szeretet­tel Z. Zs.-nek, B. L.-nek” küldte a művet. Ekkor érte kóru­sunkat az a kitüntetés, hogy az angliai Llangollenbe, Euró­pa egyik legrangosabb kórusversenyére mehettünk. Itt éne­keltünk a kötelező művek mellett a nekünk ajánlott művet: Bárdos—Ady „Új Vazul éneke” címűt. Ezzel elnyertük verseny nagydíját, sikerünkön osztozott Bárdos tanár úr is.­ A későbbiekben valamennyi nemzetközi versenyen éne­keltünk Bárdos-művet. (Tours, Arezzo, Gorizia, Cantonigros.) 1982-ben az arezzói versenyre készülve egy újabb művet kaptunk, dr. Gallai István — a kórus akkori elnöke — köz­vetítette kérésünket, így született a Vikár gyűjtésében meg­jelent két népdalra a „Vékony deszka” című mű­. A követ­kező mű ugyancsak 1982-ben született, mely kétszeresen is hazai, hisz a feldolgozott vers Takáts Gyula somogyi költőé. „Családi titok” címmel a rádió nyilvános hangversenyén énekeltük a szerző jelenlétében. Egyébként sokszor találkoz­tunk a mesterrel a fővárosban történt szerepléseink alkal­mával. Sokszor nem is tudtuk, honnan értesült szereplése­inkről. Vigyázó szemeit mindig az övéin tartotta. Mi büsz­kén valljuk magunkat — azt hi­szem, sok más magyar kó­russal együtt — Bárdos Lajos kórusának is. Befejezésül említem meg, a mester legnagyobb megtisz­teltetést jelentő ajánlatát. Egyszer megkérdezte tőlem: „Nem volna-e kedvetek műveimből egy lemezt készíteni?” Nagy örömmel és lelkesedéssel kezdtünk volna munkához, de saj­­nos akkor anyagi okok miatt tervünk meghiúsult. Most, ami­kor Szabados Péter, az SMK igazgatója felvetette a lemez­­felvétel lehetőségét, úgy éreztük, itt az idő, hogy ha ily ké­sőn is, elkészüljön a Vikár kórus közreműködésével a Bár­dos-lemez.. ,,Bárdos Lajos Somogyban" címmel jelent meg a lemez, a mester születésének 90. évfordulójára, fájdalmunk­ra ő már erről nem vehet tudomást. Mi viszont megköszön­jük a Somogy Megyei Művelődési Központ igazgatójának munkatársainak és a szép számú támogatónak, akik e lehe­tőséget megteremtették a Vikár kórus számára. Ezzel kívá­nunk tisztelegni a 90. évfordulóra. A magyar nyelvről­ Újvidéken Újvidéken kétnapos tudo­mányos tanácskozást és ta­pasztalatcserét tartottak a vajdasági Magyar Nyelv-, Irodalom- és Hungarológiai Kutatások Intézete, valamint az MTA Nyelvtudományi Intézete közös szervezésében az élő, regionális köznyelvi kutatások legújabb eredmé­nyeiről. A konferencia első napján 15 beszámoló hang­zott el. Horváth Miklós az újvidéki magyar nyelvű ál­talános iskolák nyelvhasz­nálatára gyakorolt környe­zeti hatásról tartott előadás*.

Next