Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-19 / 141. szám
A Balatontól az Adriáig Zavartalan az utazás Jugoszláviában A zavaros jugoszláviai belpolitikai helyzet miatt óvatosságra intik a Jugoszláviába utazókat, az oda nyaralni készülőket. Dr. Kopár István, a Mahart Balatoni Hajózási Kft ügyvezető igazgatója a hét végét a jugoszláv tengerparton töltötte. Mit tapasztalt? Puláig autózott Zágrábon, Varasdon és Rijekán át. A határon a határőrök, a vámosok nyugodtan és udvariasan fogadták; rajta kívül akkor más nem lépte át a határt. Az ország belsejében is zavartalan volt az útja. Az ezernyi szépséget kínáló Adria felé vezető úton zavargásnak nyomát sem látta. Azt mondta, kissé a saját érdekei ellen beszél (hiszen a balatoni forgalomból élnek), mégis azt ajánlja barátainak, ismerőseinek, hogy bátran keressék fel az ezernyi színnel és élménnyel kitárulkozó nyári Jugoszláviát. Hozzáfűzte: reméli, hogy az iskolaév befejeztével a Balaton partján is megindul az idegenforgalom és lesz bőven munkájuk a vendégváróknak. Sz. N. Súlyos környezetkárosítás Nemcsak az égő olajkutak és a tenger olajszennyezése, hanem a súlyos páncélozott járművek sivatagban hagyott hydmai is az Öböl-háború környezetkárosító következményei közé tartoznak. Évezredek alaß ugyanis borsó és dió nagyságú kavicsokból álló szilárd réteg alakult ki a sivatagban, amely „megfogja” a homokot — ezért lakható Kuvait és környéke. Az Öböl-Háború során azonban a járművek hatalmas területeken feltörték ezt a védőréteget. Ahol pedig a homok fölött hiányzik ez a kavicsréteg, ott homokviharok, vahdordünék keletkeznek, s ezek dél felé vonulva az Öböl nyugati partján, Kuvaittól egész az Egyesült Emirátusokig nyomulhatnak, betemetve a megművelt földeket. így dolgozott Brezsnyev Brezsnyev díszegyenruháján előkelő hely illette meg a Szocialista Munka Hőse kitüntetést, amit — ez nem lehet vitás — érdemei elismeréseként tűztek a mellére. Hogy mi is volt a munka, amelyet hősiesen végzett a szovjet politikus, akiről egy korszakot épp a „pangás” kifejezés tett emlékezetessé, félő, hogy sohasem tudható meg pontosan. Sejteni azonban lehet egyet s mást, azok alapján, amiket Seljepin, a KGB egykori elnöke, illetve a KB volt titkára emlékirataiban a közelmúltban közzétett a Trud hasábjain. Eszerint Leonyid Iljics munkaideje 1966-tól — tehát még ereje teljében — a következőképpen alakult Moszkvában. Ébresztő 10 órakor, a reggelit 11 -kor tálalták. Ezt intenzív munka követte, nevezetesen: felolvasták neki a jelentéseket, beszámolókat. Délután 2-kor ebéd, utána szieszta következett 5-ig. Az élet közelebbi megismerésére csak ezután jutott idő, este 9 vagy 10 óráig. Tovább nemigen maradt ki, mert a filmvetítések 10 órakor kezdődtek. Lefekvése a film időtartamának és egyéb magánügyeinek volt a függvénye. Ébresztő reggel 10-kor. De ezt már tudjuk... A hősnek járó kitüntetést Brezsnyev egyébként háromszor kapta meg. Horgász-tisztújítás A Magyar Országos Horgászszövetségtől kapott tájékoztatás szerint a társadalmi egyesület választmányi ülést tartott, s ezen megválasztotta az új tisztségviselőket. Az egyfordulós titkos szavazás alapján a MOHOSZ új elnöke dr. Késmárki István, ügyvezető elnöke Czakó Béla. — Június 20-án 18 órai kezdettel dr. Juhász Pál, az SZDSZ mezőgazdasági-gazdasági szakértője tart előadást. Helyszín: Kaposváron a Megyei Önkormányzati Hivatal nagyterme. (XI ) A Somogy Megyei Kórház-Rendelőintézet értesíti a lakosságot, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának állásfoglalása alapján a Bajcsy-Zsilinszky u. Tallián Gy. u. (Dimitrov u.) — Szalma I. utca közötti szakaszát mindkét oldalról 1991. június 19-től lezárja. 113255 — Bécs július 6. Részvételi díj: 600 Ft. Tarvisio július 5. Részvételi díj: 900 Ft. Jelentkezés: Cooptourist, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 8. Telefon: 12-038. 113234 — Utazzon velünk! A Safari parkba, bécsi bevásárlással, 1991. július 6-án, 1200 Ft, július 10-én Tarvisioba, a bőrpiacra 900 Ft+5 DEM, július 18-án Rod Stewart koncertjére 1550 Ft-ért, augusztus 3-tól 5 napra Isztambulba 6400 Ft-ért. Érdeklődni: Panzió Tours, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. I. 27., 6-16 óráig. Telefon: 82/10-044. 1108 — Olaszországi kirándulás, Róma-Vatikán, Firenze, Bologna, július 17-21-ig. Részvételi díj 4500 Ft+100 DM. Jelentkezni: NATOUR utazási iroda, Nagyatád, tel.: 83/11-056. 113240 Vízbe fulladt két gyerek Két gyermek holttestét találták meg vasárnap estefelé a vörs-kis balatoni zsilip átemelőtavában, nem messze a zsiliptől. Mint kiderült: Orsós Tibor 10 éves és Mátés Tamás 12 éves balatonszentgyörgyi tanuló szülői felügyelet nélkül ment el fürödni, s mindkettő a vízbe fulladt. Értesítjük a lakosságot, hogy az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalat 1991. június 20-án 10—14 óra között Kaposváron a Domus Áruház előtti parkolóban Most érdemes — most a legolcsóbb Várjuk kedves vevőinket! (113263) 425 éve született Edinburghben I. Jakab (1566-1625) angol és skót király. Stuart Mária és Lord Darnley fia volt, s anyjának Skóciából való elűzése után már egyéves korában, 1567-ben skót királlyá koronázták. A Skóciában VI. Jakab néven „uralkodó” csecsemő helyett persze a rokonai és az országnagyok vitték az ügyeket. 1578-ban maga vette kezébe a kormányzást, s 1586-ban Erzsébet angol királynő halála esetére reá ruházta koronáját. Ezek után békésen eltűrte anyja kivégzését, s Erzsébet halála után, 1603-ban rendben meg is örökölte az angol trónt. Sokat vártak uralmától, de csalódtak benne. Szívesen bízta másra az ügyeket, s míg ezt hozzáértők végezték, nem is volt baj, de Salisbury gróf 1612-ben történt halála után a külügyek is teljesen összezavarodtak. Ezután egyre inkább a kegyencei — így a Hites Ducklndham herceg — Uralkodtak felette, s Jakab az egyházzal és a parlamenttel is többször összetűzésbe keveredett. Ez utóbbit többször feloszlatta, hosszú évekig parlament nélkül uralkodott. Szeszélyes hajlalmú ember volt, dacos és törvénysértő magatartása miatt nem hagyott kedvelték. Jakab saját abszolutizmusa és a parlament hagyományos alkotmányossága kibékíthetetlen ellentétében hagyta fiára országát, mely belviszály következményeibe bukott bele később utóda, a többre hivatott I. Károly is. Életveszélyes és súlyos sérülés Ütközés az M 7-esen Személygépkocsijával áttért a menetirány szerinti bal oldalra az M 7-es autóúton — hétfőn délután — Varga Zsolt 24 éves személyszállító kisiparos, és összeütközött egy szabályosan közlekedő Robur tehergépkocsival. A személyautó utasai közül Závonyi Attila budapesti lakos életveszélyes, Ferenczi István pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Kisodródott egy kanyarban Csokonyavisontán Zuk tehergépkocsijával Németh József 24 éves rinyaújlaki műszerész; az árokba hajtva egy villanyoszlopnak ütközött és felborult. Utasa, Tóth Mihály pécsi lakos súlyosan megsérült. Krónika JUNIUS Szerda Gyárfás A nap 4.46 órakor kél, és 20.44 órakor nyugszik; a hold 13.15 órakor kél, és 0.38 órakor nyugszik. Újabb záporok Időnként megnövekszik a felhőzet, s elszórtan eső, zivatar alakul ki. Az észak-nyugati szél időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 19-20 fok között alakul. Nagyatádi Szabó István szobrát keresik Kaposváron Nagyatádi Szabó István szobrát keresik hónapok óta helytörténészek, városszépítő egyesületi tagok és különböző magánszemélyek Kaposváron. A kutatás eddig nem vezetett eredményre. Annyi derült csak ki, hogy a szobrot 1948-ban emelték le talapzatáról, helyére pédig — meghagyva az eredeti talapzatot— Petőfi Sándor szobrát helyezték. Szabados Péter kaposvári polgármester tájékoztatása szerint ha a szobrot megtalálnák, Valószínű, hogy Hérit az eredeti helyén állítanák fel. Azt kérik, hogy aki tud a szoborról, az a polgármesteri hivatallal közölje információját. A Történelmi Igazságtétel Bizottság Nagy Imre-emlékplakettjét Göncz Árpád köztársasági elnök adta át Nagy Ernőnek — tudományos és publicisztikai munkássága elismeréseként. (MTI-fotó - Mónos Gábor felv.) Folyamatos kölcsönzés A kaposvári városi könyvtár és a Honvéd utcai Petőfi Emlékkönyvtár egész nyáron folyamatosan kölcsönöz könyveket. A felújítási munkák miatt zárva tartó megyei könyvtár olvasóinak is rendelkezésére áll. — Fórum a köztársasági elnökkel. Göncz Árpád köztársasági elnök lesz a vendége a Tv2 „Ez történt a héten” című műsorának június 23-án — vasárnap— 21 órától. Egy részében a köztársasági elnök a nézők kérdéseire válaszol. Kérdések előre is beküldhetők (Tv2, Ez történt a héten, 1054 Szabadság tér 17.). Telefon: 11-26-020. Csőbehúzottak Több cérnagyári munkásnő keresett meg a napokban egy hirdetéssel és az arra kapott válasszal. Felháborodásuknak szeretnének nyilvánosságot kérni. A hirdetés így hangzik: „Bedolgozót keresek. Jövedelmező munkát ajánlok otthonában, esténkénti elfoglaltsággal”. Aztán természetesen a név és a cím, ahova a válaszborítékot el kell küldeni. A cérnagyári munkásnők úgy gondolták a hirdetés nyomán, hogy majd valóban hasznosítható javaslatot kapnak és keresetkiegészítésként másodmunkához juthatnak. De tévedtek, mert nem gondolták, hogy becsapják őket. Kiderült ugyanis, hogy egy kalandor áldozataivá váltak. Csak a fénymásolt tájékoztatójukban megadott „tippeket kell okosan hasznosítani és akkor egyszeri kétezer forintos befektetés után 390 ezer forintot kereshet! — És ezzel sem kell megelégednie. Hirdessen tovább olcsó hirdetési újságokban és tegyen szert egy tartós mellékjövedelemre". Biztató! Nemde? A cérnagyáriak e játék 4/a számú ajánlatát kapták potom 576 forintért, ennyiért kézbesítette ugyanis a postás a válaszborítékot. 67 forint volt az ajánlott, utánvételes levél díja és 500 forint a feladó „tiszteletdíja". Kaptak benne egynéhány „tanácsot” ahhoz, hogy hogyan utazhatnak féláron, mondjuk New York-ba vagy Los Angelesbe, potom hatvanezer forintért. Igen, pontosan ezekre a helyekre akartak utazni szegény, másodmunka reményében bizakodó atádi munkásnők. Most mérgüket enyhítve, azt szeretnék legalább elérni — ha már törvényes úton nem lehet az ilyen és ezekhez hasonló kalandorokat megfékezni —, hogy legalább másokat ne tudjanak ilyen hirdetésekkel csőbe húzni. Állást keresők tehát figyelem: alaposabban nézzünk utána, hogy ki hol, mit és miért ajánl! (Dorcsi) Barbara ruhakereskedés, Kaposvár Importból származó holland és német bálás ruhák árusítása június 20-án 9—16 óráig, Nagyatád, Aradi u. 2. (FÉK). (977) Kedvezményes akció Nagyatádon! Készpénz befizetése nélkül hitelre is vásárolhat VI. 19., 20-án japán és német elektronikai termékeket a művelődési házban. Színes tv-k, videók, music centerek, magnók! Nagy választék, kiváló minőség, olcsó árak. (113250) VÁLLALJUK lakodalmak, érettségi találkozók, bankettek megrendezését Béke söröző Kaposvár, Füredi u. 24. (7490) Tarka sorok Ébresztő Kovács meghagyja a portásának, szálloda hogy reggel hatkor keltse fel. A portás már négykor dörömböl. — Már hat óra? — kérdi álmosan Kovács. — Még csak négy. Azt akarom mondani, hogy még két teljes órát aludhat... Nem sértés — Az előbb azt mondta, hogy idióta. Éntiérti akar talán megsérteni? — Flöpyáh? Azt hiszi, hogy maga az egyetlen idióta az egész világod? Találja ki! Egy férfi megszólít az Utcán egy fiút: — Pisti, hol van a pályaudvar? — Honnan tudja, hogy én Pisti vagyok? — Kitaláltam. — Találja ki azt is, hol a pályaudvar... Csoda A vámtiszt egy üvegre mutat: — Mi van benne? — Víz, a lourdes-i csodaforrásból? A vámtiszt megszagolja az üveget. — Hiszen ez valódi francia konyak! — Konyak? Halleluja! Csoda történt! Válóok Az ügyvédhez beállít egy férfi, és előadja, hogy mindenképpen válni akar. — Rendben van — mondja az ügyvéd. — És milyen válóokot tud felhozni? — Azt, hogy nős vagyok... SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő DR.KERCZA IMRE Kiadja az ASM Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY FI.LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 1-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Fő u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hirlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyed évre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza.