Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-19 / 271. szám
1991. november 19., kedd SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 CSEPELI PÁLMA KÉPEI SIÓFOKON Az életöröm színfoltjai Csepeli Pálma Magyarország gyászos esztendejében, 1944-ben született, az akkor már bombarobajos fővárosban. Mégsem hozott a világba bánatot, pesszimizmust. Képei életörömről vallanak — éneklő színekkel, táncos vonalakkal. Csakis életörömről. Világából száműzetett a rossz közérzet, a reménytelenség. Tájképei, csendéletei híján vannak a borús színeknek, mintha tudatosan megfeled-Virágcsendéletkezett volna az élet árnyoldalairól. — Ilyen szerencsés alkat vagy tudatosan „hallgatja el” esetleges nyomasztó hangulatait, gondolatait? — kérdezem. — Talán inkább úgy mondanám: könnyen le tudom győzni a nehézségeket, a rossz közérzetet, a többi között éppen a munkával, a festészet által. Ha ecsetet veszek a kezembe, megfeledkezem hétköznapok szürke pillanatairól, és csakis az élénk színeket látom, s gyönyörködöm a világ, az élet gazdagságában. Ilyen szempontból tényleg szerencsés alkat vagyok. Minden percben örülni tudok annak, hogy élek. — Ez az adottság netán családi vonás? — Feltehetőleg, akár csak a művészi hajlam. Apám zeneszerző volt, édesanyám grafikus; a család közegéből sokat hoztam magammal. Mindenekelőtt a természet szeretetét. Megadatott, hogy a budai hegyek egyik kertes házában nőjek fel, s ráadásul minden nyaramat a Balatonnál tölthettem, ugyanis rokonaim éltek Siófokon. Megjegyzem: ma is sokat tartózkodom itt, ugyanis Sóstón nyaralóm van. Ezért is örülök, hogy elhozhattam a képeimet Siófokra. — Tájképet és csendéletet fest. A Balaton nyári arca gyakran megihleti. Ugyanakkor a tengerpart és az alföldi tanyavilág is a témái közé tartozik. A drámaisággal tele alföldi festészet (Tornyai, Kosztka, Holló) után meglepőek ezek a derűben sütkérező tanyák. Siófoki kiállítását dr. Dömötör János, a hódmezővásárhelyi Tornyai múzeum igazgatója nyitotta meg. Hódmezővásárhely, mint ismeretes, a magyar képzőművészet fontos helye. Talán ön is töltött ott hosszabb időt? — Néhány hétnél többet soha. Művésztelepi meghívásoknak tettem eleget, de mindjárt az első alkalommal rádöbbentem, hogy „nemcsak Dunántúl van a világon.” — Megkapóak Hollandiában festett művei is. Mikor fedezte fel magának Rembrandt országát? — A második férjem hollandiai lelkész. Tüzetesen megismertem ennek a szép országnak minden jellegzetességét. Sokat adott nekem, például az alkotói szabadságot is. Húsz évig tanítottam, három gyereket fölneveltem, s tulajdonképpen most jutottam olyan körülmények közé, hogy teljesen a művészetnek élhetek. Hollandiában és Magyarországon egyaránt. Tudom, ez irigylésre méltó állapot, de azt hiszem, megérdemlem. Sok a pótolni valóm is. Elég lett volna, mondjuk, tíz év a tanításból. Bár szerettem a gyerekeket, de tanárként csak úgynevezett „vasárnapi festő” lehettem. Most viszont tobzódom a szépségben. Ez különösen a csendéletein látszik. Az az érzésem, néha nincs szíve lemondani egy-egy képalkotó elemről. Közhely ugyan, de egyik-másik virágcsendélete láttán az jut eszembe, hogy néha a kevesebb több lenne. Ugyanakkor kevés figurát látok, és azok is csak kellékszerűek egy-egy tájképen. — Nem mondtam le a figurális kompozíciókról, noha eddig főként tájképekkel és csendéletekkel mutatkoztam be. Remélhetőleg, lesz még néhány „korszakom.” Csepeli Pálma festőművész tárlata december 2-ig tekinthető meg a Dél-balatoni Kulturális Központban, Siófokon. Szapudi András (Fotó: Gáspár Andrea) Információtechnikai eszközfejlesztés a tanítóképzőben A Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola természettudományi tanszékének echnika-csoportjában országban is számon tartott informatikai fejlesztőmunka folyik. Az informatika oktatásában alkalmazható különféle taneszközrendszerek kidolgozója Sánta Mihály főiskolai adjunkts. Hosszú évek óta foglalkoik a tudományos alkotómunknak ezzel a területével. Az utóbbi években született szép fedményeket a közelmúltban mutatta be egy nemzetközi kijutáson Budapesten, a váárváros területén. A Hungarodidact elnevzésű rendezvényen több mint záz hazai és külföldi kiállító ánítóképző-pavilon a nemetközi kiállításon szerepeltette a jövő oktatásának korszerű eszközeit. A kaposvári tanítóképző főiskolán létrehozott alkotások közül különösen sikere volt annak a taneszközkészletnek, amely a számítógép felépítését és működését szemlélteti; számítógép és a természeti a környezet kapcsolatát, valamint annak az oktatócsomagnak, amellyel a technika tantárgy korszerű részanyagát, az informatikát lehet játékos módszerekkel tanítani. Sánta ezeknek Mihály elkészítette a feldolgozását könyv formájában is. Több iskola jelezte, hogy szeretnék meghonosítani, átvenni ezeket az eszközöket, iskolájuk programjait ilyen irányban is örömmel fejlesztenék. Minden bizonnyal része lehet ez a technika tantárgy tartalmi megújításának. Az eszközök egy részének általános iskolai alkalmazására és továbbfejlesztésére a Közoktatásfejlesztési Alap 500 ezer forintos pályadíjat ítélt meg az alkotónak, aki ebből széles körben használatos taneszközt fejleszt ki. A főiskola természettudományi tanszékének tekcnika-csoportja így részt vállal a technika tantárgy korszerűsítéséből. A kiállításon való részvételt anyagilag támogatta a kaposvári önkormányzat is, a tudományos munkát segítő pályázati rendszer keretében. A tanítóképző főiskola oktatói és hallgatói jól sikerült budapesti kiránduláson látták a jövő iskolájának sok-sok taneszközét. Dr. Rosta István Falugondok — falugondnok Somogy és Baranya „önkéntesei” Balatonföldváron Ha a polgármester egy település esze és lelke, akkor a falugondnok az élő lelkiismerete. Erről győzött meg a megyei önkormányzat balatonföldvári Jogar Továbbképző Központjában összegyűlt 15 falugondnokjelölt. A Somogy és Baranya megye apró falvaiban kísérletképpen megszervezett falugondnoki tevékenység nagy kérdése: akad-e olyan, a személyiségét a közösség érdekeiért feláldozó ember, aki nem tartozik egyetlen szervezethez sem, aki munkáját önkéntesen végzi és — amennyire lehetséges — megtartja önállóságát, nem intézményesül. A kérdés nyitott, mert a kezdeményezés — bár az ötlet már a 80-as években megszületett — még gyermekcipőben jár. A tapasztalatok most gyűlnek, összegzésük feldolgozásra, megvitatásra vár. A gyökerek Kemény Bertalan, a Falufejlesztési Társaság elnöke egy régebbi somogyi tapasztalatcsere után rukkolt elő a falugondnok munkába állításának gondolatával. Az lebegett a szeme előtt, hogy megmentse a körzetesítés miatt leépülő kis lélekszámú településeket. Azt tapasztalta, hogy vannak olyan emberek, akik minden ellenszolgáltatás nélkül, személyiségüket a háttérbe szorítva tevékenykednek a közösségért. Őket szemelte ki a falugondnoki szerepre. Két évvel ezelőtt a Borsod megyei közgyűlést sikerült meggyőznie a kezdeményezés hasznosságáról. Azóta ott már 24 falugondnok munkálkodik a köz javára. Úgy találta, hogy ezek az emberek a kis települések önállósodásának, a farmergazdálkodás lehetőségének megteremtését és valamilyen egyszemélyes szociálpolitikai, illetve községgazdálkodási „intézmény” megteremtésének lehetőségét hordozzák magukban. Elképzelésének megvalósításához a Népjóléti Minisztérium pályázatok kiírásával adott támogatást. A kezdeményezés Baranyában és Somogyban is teret nyert. A magyar falvak Don Quijotéi Nem kétséges, hogy az elképzelés nemes és humánus elvekre épül. Ám egy falugondnok csak akkor képes a lakók érdekeiért tevékenykedni, ha az ügyek intézéséhez partnereket talál. A nehézségeket ugyanis nem elég észrevenni, meg is kell oldani őket. A falugondnok pedig nem önálló jogi személyiség, nem tartozik egyetlen szervezet kötelékébe sem. A bizalmat a falugyűlés szavazza meg neki, az ő joga, hogy egy bizonyos idő elteltével munkáját elismerje vagy felfüggessze. Azt semmi sem garantálja, hogy előterjesztését figyelembe veszi, a problémákat megoldja. A falugondnok feladata lenne többek között az idősek étkeztetésének megszervezése, a gyermekek iskolába, az idősek orvoshoz szállítása, a gyógyszerek kiváltása és egyéb hétköznapi problémák megoldása. Az elképzelés nagyon is praktikus okokra vezethető vissza: a kispénzű, jórészt idős embereknek nem kell fáradniuk ügyeik intézésével. Ám az utazgatás, egy mikrobusz fenntartása, üzemeltetése pénzbe kerül. Benzin helyett nem lehet csupán „jószándékkal” üzemeltetni a motort. S itt jön a bökkenő: ki és milyen alapon részesedhet a szociális gondoskodásban; ki és kitől kapja meg a fedezetet az anyagi kiadásokra? Baranyában a kísérletek támogatására helyi és minisztériumi forrásokból teremtették elő a pénzt, ám a távolabbi tervekben éppen ezeknek a központi forrásoknak a csökkentése szerepel. Szanyi Éva, a Népjóléti Minisztérium szociálpolitikai osztályának munkatársa elmondta: ebben az évben még 20 millió forintot adtak a kísérletre. Kérdés, hogy hosszú távon ki finanszírozza egy-egy település szociális kiadásait ? Egy szereplő két szerepben Simon László luzsoki (Ormánság) és Bulla Imre godisai falugondnok „kakukktojásának számít a 15 tagú „csapatban”. Ők ugyanis polgármesterek és falugondnokok egyszemélyben. Simon Lászlónak a felesége boltos a 219 lelkes faluban. Eddig is mindig hozzá fordultak, ha a férje segítségére volt szükségük. Miért ne láthatná el a falugondnok szerepét polgármesterként ? — gondolta. A szerepek összevonása valóban praktikus, hiszen a végrehajtásnál egy láncszemet ki lehet hagyni. Hogy nincs-e összeférhetetlenség a két tisztség ellátásában? Bulla Imre godisai polgármester és falugondnok így válaszolt: — Ha a polgármester a falu lelke és esze, akkor a falugondnok a lelkiismerete és a kettő egymásnak kiegészítője. A fizetését a képviselő-testület adja, viszont a falugyűlés választja meg. Mégis úgy érzi, hogy nem összeegyeztethetetlen a két tisztség. A falugondnoki hálózat a kis települések megmentéséért, egyéni arculatuk megtartásáért fáradozik. Ódzkodik attól, hogy intézményesüljön; a jószándékra, az önzetlenségre épít. Vajon nem Don Quijoteként indul-e harcba egy olyan társadalomban, amelyben még nem e normák szerint rendeződik az élet? Ahol az új, lazább struktúra fölépüléséig sokkal inkább a bürokratikus intézményrendszer, semmint a spontán, szerves fejlődés a jellemző? Várnai Ágnes