Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-12 / 36. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Rettenetes helyzetbe jutottunk egy 33 700 forintos vízdíjszámla miatt, amit a tavalyi évre vetettek ki ba­latonmáriafürdői ingatlanunk után. Ennyi vizet — 700 köbméter — az egész utcasor nem használt el. Eddig 70-190 köbméter között volt az átlagos fogyasztá­sunk évente. Soha nem késtünk a fizetéssel Panaszunkkal a siófoki DRV-hez fordultunk és kér­tük: vizsgálják meg az órát és cseréljék le ha rossz, mert ekkora összeget nem tudunk kifizetni, hiszen ennyi vizet el sem használhattunk. Még csak válaszra sem méltattak bennünket. Mit tegyünk? Hová forduljunk jogos panaszunkkal orvoslásért? Kérjük, szíveskedjenek segíteni Tisztelettel Kuruczné Nagy Friderika és férje Balatonmáriafürdő, Vasút u. 36. Tisztelt Szerkesztőség! Molnár Zoltán, Lábod, Ady E. u. 14. szám alatti la­kos december 5-én megjelent panaszára válaszom a következő: Molnár Zoltán, aki 1990 óta bérel a nagy baráti gaz­daságunktól tehergépkocsit, 1991 nyarán valóban fu­varozott a nagykorpádi gazdaságunkban. Mi azonban nem vele kötöttünk megállapodást az elvégzendő munkára, hanem egy fuvarozó céggel, amely őt al­kalmazta, így Molnár Zoltánnak gazdaságunkkal szemben követelése nem keletkezett. A nagy baráti gazdaságunk bérleti díj igénye a bér­leti szerződés alapján megalapozott. Tisztelettel: Jámbor László közgazdasági igazgató Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát A leányok szebben mondták Az Iparművészeti Szakkö­zépiskola és Ipari Szakmun­kásképző Intézetben a múlt hét végén rendezték meg a Petőfi vers- és próza­mondó-verseny elődöntőjét, ahol huszonkét iskola képvi­seltette magát. Négyen jutottak tovább: Andricz Katalin, a kaposvá­ri Táncsics Mihály Gimnázi­um és Jókai Noémi, a csur­gói Csokonai Gimnázium ta­nulója, valamint Palacki Gá­bor, a barcsi erdészeti és Talpas Brigitta, a nagyatádi kereskedelmi szakközépisko­lából. Hiába nyelte le a gyémántot... Nem volt szerencséje an­nak a tolvajnak, aki gyomrá­ban egy négyezer dollárt érő gyémánttal akart észrevétle­nül kisétálni Portland (Ore­gon állam) Beaverton nevű külvárosának Smith and Be­vitt nevű ékszerüzletéből. Odáig még minden simán ment, hogy egy óvatlan pilla­natban lenyelte a drágakövet és helyére filléres hamisít­ványt csúsztatott. Amikor azonban dolgavé­gezetten távozni akart, felfi­gyeltek rá, és átadták a rendőrnek... A 25 éves Mark Hicks most a rendőrség vendége, és valahányszor felkeresi a toilettet, utána minden eset­ben ellenőrzik, hogy nem „produkálta-e” már a gyé­mántot. A rendőrség szóvivője szerint két-három nap is be­letelhet, amíg „eredmény születik... Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási árfolyam 1 egységre, forintban • Unikum a Praktikum­ Mester­emberek ajánlatai: zárcsere, biz­tonsági berendezések felszere­lése, ablakszigetelés, bútorössze­állítás, festés, tapétázás, autókár­pitozás, vízóra-felszerelés, vil­lanyszerelés, parkettázás, cipőja­­vítás. Tel.: 13-213. Kaposvár, Szondi u. 20. (209895/b) — A Somogy Megyei TIT az alábbi tanfolyamokat indítja feb­ruár hónapban: alap- és közép­fokú nyelvvizsga előkészítő angol és német nyelvből, kezdő és kö­zéphaladó nyelvtanfolyamok an­gol és német nyelvből, valuta­pénztárosi, talpmasszás, ország­járás-vezetői, ipari gáz- és olajtü­zelő berendezést kezelői, karban­tartói. Érdeklődni: Kaposvár, Dó­zsa Gy. u. 18. Tel.: 20­ 621.(209888) Angol font 138,56 141,36 Ausztrál dollár 56,91 58,15 Belga frank (100) 234,54 239,20 Dán korona 12,45 12,71 Finn márka 17,68 18,08 Francia frank 14,17 14,45 Görög dra.(100) 41,68 42,52 Holland forint 42,91 43,77 ír font 128,43 131,03 Japán yen (100) 59,94 61,14 Kanadai dollár 64,56 65,96 Kuvaiti dinár 261,30 266,80 Német márka 48,29 49,25 Norvég kor. 12,31 12,55 Olasz líra (1000) 64,12 65,40 Osztrák schill.(100)­ 68,36 69,96 Portugál esc.(100) 56,00 57,10 Spanyol pes.(100) 76,68 78,20 Svájci frank 54,01 55,09 Svéd korona 13,28 13,54 USA-dollár 76,06 77,62 ECU 98,63 100,59 Képviselői fogadóóra Dr. Sipos Imre képviselő fo­gadóórát, majd lakossági fó­rumot tart a rinyaszentkirályi művelődési házban 14-én (pénteken) 18 órai kezdettel. C­N­A Gigantik Kft. NAGYSZABÁSÚ V­ÁSÁRT RENDEZ 1992. február 13—14-én a kaposvári helyőrségi klubban olcsó hazai vető-, virág- és fűmagok, kedvezményes kötött felsőruházat! Nyitva tartás: 8—18 óráig Szeretettel várjuk kedves Vásárlóinkat!__________(692) ••• ••• Lottó A február havi hatos­lottó-sorsolás nyerőszámai: 2, 4,19, 21,23, 28 Pótszám: 25­6 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt hattalálatos nettó nyeremény­­alap: 7 093 781 forint. Az 5 plusz 1 -esekre 2 364 594, az 5-ösökre 24 129, a 4-esekre 779, a 3-asokra 62 forintot fi­zetnek. Elhunyt a „Gyökerek” írója Az amerikai Seattle kórhá­zában 70 éves korában el­hunyt Alex Haley, a „Gyöke­rek” (Roots) és a „Malcolm X önéletrajza" (The Autobiog­raphy of Malcolm X) című re­gény írója. A halál okát nem közölték, de hirtelen rosszul­­létről lehetett szó, mert Haleyt, aki nem Seattleben lakik, va­sárnap este száll­ították b­e a kórházba. Az 1921. augusztus 11 -én a New York állambeli Ithacában született Haley Tennessee ál­lamban, Henningben nevel­kedett. 1977-ben Pulitzer-díj­­jal tüntették ki „Gyökerek” című regényéért (Roots: The Saga of an American Family), amelyben egy néger család életét visszavezeti az afrikai ősökig. Családja halála után érke­zett Seattlebe a keleti partról. Étkezzen nálunk! Előfizetéses ebéd 63 forintért! Béke söröző, Kaposvár, Füredi út 24. ______________________(7491) Krónika FEBRUÁR A nap 6.56 órakor kel, és 17.02 órakor nyugszik, a hold 10.21 órakor kel, és 1.42 órakor nyugszik. Esős, szeles idő Ma estig változóan felhős idő várható, elszórtan lehet szá­mítani kisebb esőzésekre. A nyugati szél megélénkülhet. A hőmérséklet hajnalban mí­nusz 2 és plusz 2 fok, nap­közben plusz 1 és plusz 6 fok között alakul. Szerda Lívia, Lídia Pápai István batéi köszörűs 1959 óta űzi mesterségét, s mi sem bizonyítja jobban a vállalkozás „feltámadását”, mint, hogy vadonatúj felszereléssel rója a szomszédos községek utcáit. Fotó: Király J. Béla Már húsz éve vár halottat a „lakatlan” temető Húsz esztendeje immár an­nak, hogy üresen áll dél-olaszországi Potenza kö­­­zelében levő Sant Andrea fa­lucska újonnan létesített teme­tője. A falubeliek szerint egy ba­bona az oka­ annak, hogy két évtizede senkit sem temettek oda. Azt tartja ugyanis a nép­hit: az első halott, akit az új temetőben hantolnak el, an­­­nyira unatkozik ott, hogy gyors egymásutánban „meghív” maga mellé másokat, főleg családjának és baráti körének tagjait... Ezért aztán — mert közben azért halnak meg emberek a faluban — minden Sant And­­rea-béli azt kéri, hogy hozzá­tartozóját a falutól nyolc kilo­méterre fekvő régi temetőben, Atellában temessék el. Atella polgármestere, Pas­­quale Ciani most azért imád­kozik, hogy olyan „szeren­cséje” legyen, mint a másik falunak volt, amelynek újon­nan létesített temetőjébe — amely szintén hosszú ideig üresen állt — végre egy magányos öreg plébánost te­mettek... Bravúros nyomozás Siófokon Elfogták a tolvajokat A Siófok Városi Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya 48 óra alatt elfogta azokat a tet­teseket, akik betörtek a Siófoki Állami Gazdaság központi iro­dahelyiségébe és elvittek 660 ezer forint értékben számító­gépeket. A nyomozás során kiderült, hogy Varga István fonyódi la­kos — az állami gazdaság munkatársa — és a budapesti Levacsics Péter a bejárati aj­tón vitte ki a „szajrét”, ugyanis a betört ablakok nem fért volna ki. Bepakolták egy au­tóba, és azonnal elszállították Budapestre. Onnan alig két nap múlva a rendőrség jóvol­tából már visszakerültek a gé­pek Siófokra. A Siófok Városi Bíróság Varga Istvánnak és Levacsics Péternek lopás bűntette miatt 1-1 évet ’’osztott ki” két évre felfüggesztve. T. R. Kis- és nagy­­kereskedők, építkezők, figyelem! Fenyőgerenda, palló, deszka, tetőléc, osztrák hajópadló, lambéria, fenyőrönk, nyárrönk és fűrészáru, raklapelemek kaphatók. Betonvas: 28 Ft/kg! Cím: ELŐD Kft., Szentendre. Előd u. 2. Tel.: 26/10-004 10-298 Telefax: 26/10-552 (219716) Megyei népművészeti kiállítás A Somogy Megyei Művelő­dési Központ megyei népmű­vészeti kiállítás megrendezé­sét te­rvezi. Pályázatot hirde­tett az egyéni alkotóknak és a felnőtt-, valamint gyermek­szakköröknek. A legsikere­sebb alkotások részt vehetnek a Nyíregyházán rendezendő országos népművészeti kiállí­táson is. A pályamunkákat a megyei művelődési központba várják, és májusban kiállítá­son mutatják be. — Aranylakodalmát ünnepelte népes rokonság körében Nagy­berkiben Keszthelyi Mihály és fe­lesége, Demkó Margit. Tarka sorok Kritika — Mennyivel jobb az analfabétáknak. Azok nem tudják elolvasni az ön új regényét. Az Ecserin — Mennyi az utolsó ára ennek a kabátnak? — Ingyen adom. Vi­gye el, a magáé. — Elviszem, de ígér­jen még rá egy szá­zast. Becsület — Amit ebben szobában lát, mind be­­­csületes munkával sze­reztem. A többi a másik szobában van... A szokás hatalma — Egy ügyes manő­verrel kikapcsoltam a riasztókészüléket, az­tán álkulccsal behatol­tam a lakásomba. Sorrend A feleség panaszko­dik a férjének: — Szégyellheted magad! Amíg nem vet­tél el feleségül, mindig vásároltál nekem szép ajándékokat, most pe­dig soha nem kapok semmit. Mire a férj: — Mondd, életem, hallottál te már olyan horgászról, aki előbb kifogta a halat, és utána etetett? Suliviccek — Pisti, miért van idézőjelben a fogalma­zásod? — Mert a Peti füze­téből másoltam ki. Az elsős Jencit meg­kérdezi a nagymamája, hogy melyik tantárgyat szereti a legjobban. — A fizikát. — De hát ti még nem is tanultok fizikát! — Éppen azért! * * * szi. A tanárnő észreve­hogy Béla dolgozatírás közben a padtársa füzete felé pislog. — Már harmadszor nézed a szomszédod füzetét? Mire jó ez? — Nehezen boldogu­lok, mert a Bandi írása szinte olvashatatlan. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő-BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next