Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-15 / 215. szám

1993. szeptember 15., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP Máté Gyula tárlata A szombathelyi születésű és Bonyhádon élő Máté Gyula elektrografikus alkotásaiból nyílt kiállítás Kaposváron a Toldi Lakótelepi Általános Is­kola és Gimnázium aulájában tegnap délelőtt. A művész hosszú ideig fotózott, s ebből nőttek ki elektrografikai mun­kái. A tárlat október 1-ig láto­gatható munkanapokon 8-16 óra között. Háromszázezer a tankönyvekre A beiskolázási támogatáson kívül háromszázezer forintot fordított a taszári önkormány­zat a helybeli általános iskola tanulóinak tankönyveire. Két­száztíz, 1­­8 osztályos diák így ingyen kapta meg tankönyveit. Egyébként az iskola is meg­szépült. A belső munkákkal már végeztek, s a külső tata­rozás is hamarosan befejező­dik. Gazdaságfejlesztés Marcaliban A Somogy Megyei Vállalko­zói Központ pályázatot hirde­tett­­ a PHARE program által támogatott projektek körében — Marcali és térsége gazda­ságfejlesztési és vállalkozásé­lénkítő, valamint egy inkubá­torház létrehozását megala­pozó tanulmány elkészíté­sére. A meghívásos tenderen résztvevők közül a budapesti Paulus Vagyonkezelő és Pénzügyi Tanácsadó Rt. pá­lyázatát fogadta el a bizottság. Szülőföldem - Szász Endrével A Magyar televízió Pro 17. Produceri irodája Szülőföldem — bemutatja Szász Endre című műsorának előbemutató­­ját Budapesten a Casino Vi­gadóban tartották. Magyaror­szágon ugyanis itt látható együtt a Várdán élő festőmű­vész legnagyobb gyűjtemé­nye. A hetvenperces filmet — amelyet Major Sándor szer­kesztett és Csenterics Ágnes rendezett — a közeljövőben tűzi műsorára a televízió. Professzorok Belgiumból Két belga professzor: M.Roger Deldime, a brüsszeli egyetem szociológiai intéze­tének igazgatója, valamint M.Jean-Pierre Gustin, a brüs­szeli Charles Buls tanítóképző tanára érkezik Kaposvárra, hogy francia nyelvtanfolyamot tartson a Csokonai Vitéz Mi­hály Tanítóképző Főiskola francia idegennyelv-tanítós hallgatóinak. Egyébként ők hívták meg a gyakorló iskola két franciául beszélő tanítónő­jét a tíznapos nemzetközi színházi fesztiválra. Balatoni telefonok Javultak a balatoni telefoná­lási lehetőségek a nyáron. A Matáv Rt. tizenegy távközlési pavilont üzemeltetett augusz­tus végéig a főiskolai hallgató­kat foglalkoztató Pötty irodá­val. A távközlési információk mellett kártyákhoz is hozzá­juthattak a telefonálók, pénz­váltásra is volt mód, és nyilvá­nos telefaxot működtettek. A Matáv Rt. azt tervezi, hogy a jövő évben tovább terjesz­kedve több helyen üzemeltet pavilont. A német vendégek egyébként nem a pénzes ké­szülékeket kedvelik, inkább kártyát használnak. A magya­rok még szokják e modernebb telefonálási módot. ÍGY INDULTAK SOMOGYBÓL „Sokat nem várhatunk...” Matricák a provokátorok ellen — Ezerháromszáz somogyi a demonstráción — Pálfordulat szerintem nem lesz a mai demonstráció után, de a „tejesdemonstráció”, a pe­dagógustüntetés, az egész­ségügyiek kivonulása után azért „valami” történt. Sokat nem várhatunk, mert a kor­mánynak nincs a mezőgazda­sághoz igazán értő bázisa, az érdekeltek egymással vannak elfoglalva — összegezte teg­nap indulás előtti véleményét Csapó Gyula, a Kapostár szö­vetkezet zimányi sertéstelepé­nek vezetője. Reggel hat órakor indult a szövetkezet autóbusza, hogy a társközségekben is időben fel­vehesse a fővárosba indulókat. A megkülönböztető jelzést, a demonstráció emblémáját jól láthatóan az autóbusz első, hátsó szélvédőjére ragasztot­ták. Baranyai Sándor, a szö­vetkezet elnöke a részvevők matricáit Toponáron kezdte ki­osztani. — Mindenkit elláttak a szer­vezők egy megkülönböztető matricával, ezt csak a szerve­zett demonstrálók viselik, így védekezünk az esetleges pro­vokáció, a nem a sorainkba tar­tozó személyek ellen "— mondta Baranyai Sándor, aki a közelmúlt tejes demonstráció­jának megyei szervezője volt. Somogyból mintegy ezerhá­romszáz kistermelő, mezőgaz­dasági szövetkező indult útnak Budapestre, hogy a Kossuth té­ren kulturált demonstrációval mutassa „magát”. Mint Herner Endre, a megyei érdekvédelmi szövetség titkára indulásuk előtt elmondta a megyei szer­vezők hétfőn egyeztették a részvétel programját, eljuttatták az indulási pontokra a megkü­lönböztető jelzéseket. Autóbu­szok indultak Kaposfüredről, Kaposfőről, Nagyberkiből, Ma­­gyaratádról, Szentgáloskérről; csoportosan keltek útra többek között Somogyszilből, Karádról és Tabról is. Többen, mint pél­dául az érdekvédelmi szövet­ség munkatársai személygép­kocsival indultak Budapestre.­­ A kistermelő és az üzem érdeke azonos. Valaki talán észreveszi ezt a mezőgazda­ságot, hiszen mára mindenki el­ismeri, hogy szükség van rá— összegezte elvárását a de­monstráció napján Baranyai Sándor. (Mészáros) Gyülekezők, az egyik induló busznál (Fotó: Király J. Béla) Eredj, fiam, tanulni! „Ha a földművelő tudás­anyaga a mai szinten marad, semmire sem jut a mezőgaz­daság!” — Márton János, ag­rárközgazdász mondta ezt a közelmúltban egy fórumon azt fejtegetve, hogy a képzésnek, az ismeretek szerzésének napjainkban milyen különös fontossága van az agrárter­melésben. Hiszen az elmúlt évtizedek során a földműve­lők a termelés egészének csak egy-egy kis szakaszá­ban szereztek jártasságot, s nem is volt módjuk az egészet átlátni, szervezni, irányítani. Eszembe jutott erről, hogy hajdanában a céhek, a mes­terek tanoncaikat, inasaikat külföldi mesterekhez küldték, ismerjék meg a szakma kü­lönböző országokban alkal­mazott legcélravezetőbb fo­gásait. Emellett persze óha­tatlanul bepillantanak más népek szokásaiba, gondolko­dásába, kultúrájába, nyelvet tanulnak. És a vándorlegények útra keltek. Tanulmányutak eddig voltak — és hogy jó, hogy vol­ts­tak! Csakhogy abban már nem vagyok biztos, hogy ép­pen azok kerekedtek útra, akik az ismereteket valóban hasznosíthatták, vagy lega­lábbis zöld jelzést kaphattak a hasznosításhoz. A helyzet most más — és más a tanulmányutak szerve­zése is. Idei példa: A Földmű­velésügyi Minisztérium több tanulmányútra is írt ki pályá­zatot, többek között egy éves időtartamra az Egyesült Álla­mokba és Németországba farmgyakorlatra. De módot te­remtett 10-30 napos szakmai utakra is a pályakezdő, vagy némi szakmai bíró agrárosoknak,gyakorlattal „Eredj fiam, tanulni, világot látni, mert ez a boldogulásod­hoz elengedhetetlen!” Nyílnak a kapuk, szaporodnak a lehe­tőségek. Élünk-e vele? Nem sikerült pontos adatot szereznem arról, hogy a mi somogyi agrármegyénkből hány „vándorlegény” kereke­dett fel a hívó szóra. De talán ez nem is sokat mondana! Hi­szen hajdanában sem érke­zett vissza minden tanonc mesterlevéllel; az utak haszna akkor is csak évtize­dek munkája után vált nyil­vánvalóvá. Mást várni most sem lehet! Viszont az ismeretek szerzé­sét elkezdeni lehet! Sőt! Sür­getően lényeges! Vörös Márta 13 VÁDLOTT, 50 TANÚ A Knakk Kft ügye a bíróságon A Kaposvári Városi Bíróság dr. Ifkovics István tanácsa tár­gyalja a különösen nagy ér­tékre elkövetett sikkasztás bűntettével és más bűncse­lekményekkel vádolt Szamosi János és társainak ügyét. Az augusztus 24-én kezdő­dött tárgyalás-sorozaton vádlottakat már kihallgatták, a folyamatban van a tanúk, il­letve — várhatóan szeptem­ber végén lesz — a szakértők meghallgatása. Az ügyészség vádirata szerint a vádlottak — az elsőrendű vádlott: Szamosi János, a Knakk húsipari kft fő­raktárosa és társai (Pósa László, a másodrendű vádlott öngyilkos lett) , fiktív bizony­latokkal mintegy kétszázhat­van esetben sikkasztottak el árut. A közeljövőben ötven tanút hallgat ki ezügyben a bíróság. (Tamási) Ez bosszantja Szűcsné Szili Ildikót Évek óta szeretném meg­vásárolni a tanácsi bérlaká­sunkat, de eddig még nem ju­tottam semmire, az illetéke­sek „jóvoltából”. Nemrég hal­lottam, hogy most a vételár egyötödéért megvehetnénk, ha a lakók legalább 60 száza­léka vállalja, hogy készpénz­ben fizet. Nálunk a házban ez a létszám bőven megvan: a sok nyugdíjas kapott a lehe­tőségen, hiszen a felemelt lakbért hosszú távon nem mindenki tudná fizetni. Ennek ellenére semmit sem haladt előre az ügyünk: a polgár­­mesteri hivatalban csak halo­gatják a dolgot, kifogásokat keresnek. Mivel a telken négy ház áll, arra hivatkoznak, hogy a 60 százaléknak a négy házban összesen kell meglennie. Attól tartok, hogy ami az egész országban ér­vényes, az Kaposváron meg­int nem számít... Szűcsné Szili Ildikó, Ka­posvár, Kanizsai u. 18. — aki szeretné megvenni bér­lakását (Fotó: Lang Róbert) Az ivóvíz nyomában kezdődik a vízműberuházás • Bővül az iskola Tengődön Tengődön az elmúlt évek száraz évszakai és a nagyüzemi kemizálás miatt, a felszín alatti vízkészletek minősége gyorsan romlott. Az Állami Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálat mérései alapján már olyan mennyiségben tartalmaz nitrátot, hogy csecsemők nem fogyaszthatják, de a gyerekeknek és a felnőtteknek sem ajánlatos inni belőle. Az elmúlt három év csapa­dékhiánya miatt, a település magasabb fekvésű részein az ásott kutakból eltűnt az ivóvíz... Ezért sürgető feladatként je­lentkezett a településen az egészséges ivóvíz biztosítása. 1990-ben elkészült egy mélyfú­rású kút, melynek vízkészlete elegendő a falu lakosságának ellátására. Erre a vízbázisra alapozva, a képviselő-testület céltámogatási pályázatot nyúj­tott be a tavasszal, hogy kiegé­szítve a saját és a lakossági hozzájárulását megépüljön az ivóvízrendszer, társulati formá­ban. A tervek elkészültek. Az idén 6,9 millió, 1994-re pedig 5,2 millió forint pályázaton nyert pénzre számított a község. Eh­hez jön a saját nyolcmilliós, va­lamint a lakossági befizetés. Összesen tehát több mint 30 milliós lesz a tengődi vízműbe­ruházás. Létrejött a szervező­­bizottság is, amely az előké­szítő munkát végezte. Miután a tengődiek pályázatát a közel­múltban a hatóságok elfogad­ták, szeptember 10-én megala­kult a vízműtársulat. Ülésükön döntöttek a beruházás indításá­ról és a kivitelezőről. A munkát a siófoki Margaréta Kft-re bíz­ták. A település lakóinak — ér­dekeltség szerint — nyolc év alatt 29 ezer forintot kell fizet­nie, de ez az összeg 15 száza­lékkal csökkenthető... A jogi személyeknek 70 ezer forintba kerül az ivóvíz, melyet öt év alatt kell törleszteni. Tengődön várhatóan még ezen a héten megkezdik a szükséges víz­műberuházás indítását. Az építkezést a jövő év májusában fejezik be. A képviselő-testület hétfő esti ülésén döntött egy másik beru­házás indításáról is. Mivel élet­­veszélyessé vált egy iskolai tanterem, ezért kiváltására — a jelenlegi iskolaépület bővítése­ként—, állami támogatás igénybevételére (3,1 millió fo­rintra) pályázatot nyújtott be az önkormányzat. A beruházás további ötven százaléka az ön­­kormányzatot terheli. A kivite­lezés elnyerésére három cég pályázott. A testület szeptem­ber 13-i ülésén a munkát a sió­foki K-Amper BT nyerte el. Ők 6,2 millió forintért vállalták a tanterem , illetve a szociális blokk elkészítését. A kivitele­zést napokon belül megkezdik. A helyi vezetés bízik abban, hogy az iskolabővítést az év végén átvehetik, így a második félévben már itt is taníthatnak. Krutek József Félmillióan a somogyi határállomásokon Forog az idegen Gyékényes „vezet” • Forgalmazó légikikötők A legfrissebb statisztika sze­rint az év első hét hónapjában húsz és fél millióan látogattak Magyarországra, s ez huszon­négy százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaká­nak forgalmát. A legtöbben a jugoszláv utódállamokból és Romániából érkeztek — ez azonban nem tekinthető valódi idegenforgalomnak. Kis mér­tékben emelkedett viszont a nyugat-európai országokból és a tengeren túlról idelátogatók száma. Németországból 36 százalékkal, az Egyesült Álla­mokból 20 százalékkal többen keresték fel hazánkat, mint ta­valy július végéig. A Somogy megyei határsza­kaszon a határállomások sze­mélyforgalma meghaladta a fél milliót, ami az előző év azonos időszakához képest, több mint száznyolcvan százalékos emelkedést jelent. A legna­gyobb mértékben a gyékényesi vasúti határállomás személy­­forgalma emelkedett, de közel áll hozzá barcsi, közúti határál­lomás forgalomnövekedése is. Említésre méltó, hogy emelke­dik a légi átkelőhelyek forgalma is: a Siófok-Kiliti légi átkelőhe­lyen csaknem félezer, Taszá­­ron mintegy kétszáz, Kaposúj­­lakon pedig tizenhat légijármű­vel érkező utas ellenőrzését végezték el. V. M. 3 <X> BANK VÁLLALKOZÓKNAK SZÁMLAVEZETÉS KEDVEZŐ HITELFELTÉTELEK ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. (18766)

Next