Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-18 / 41. szám

10 Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Marcali VSE-Nagyatádi VSE 2-2 (0-1) Marcali, 100 néző, V.: Nagy B. Gólszerzők: Horváth G. 2 (egyet 11-esből), illetve Utasi, Szigeti (11-esből). Az Építőipari újabb sikere Újabb szép sikert ért el a hét­végén a Kaposvári Építőipari Szakközépiskola 1981 után született játékosokból álló labdarúgó-csapata. Pénteken még a Táncsicsban léptek pá­lyára a Széchenyi Kupán, másnap pedig már utaztak Pécsre az Óvári Judit emlék­­tornára. A kétnapos viadalon négy megye hat csapata lé­pett pályára, s a végső helye­zések sorsát körmérkőzések­kel döntötték el. Márton Jó­zsef edző tehetséges tanítvá­nyai veretlenül — négy győ­zelemmel és egy döntetlen­nel (a Bp. Honvéd ellen) — hódították el a tornagyőztes­­nek járó díszes trófeát. Az egyik különdíj is az Építő­ipari Szakközépiskolába ke­rült, miután a torna legjobb mezőnyjátékosának Károlyi Sándort választották meg. Néber Zsolt ötödik lett Pécsen Pécsen rendezték meg a Dél­dunántúli általános iskolák sakkversenyét. A somogyi színeket a kaposvári Bartók Béla úti Általános Iskola ha­todik osztályos tanulója, Né­ber Zsolt képviselte, aki a felsősök közt a 92 sakkozót számláló mezőnyben az elő­kelő ötödik helyen végzett. Nyolcmilliót ér a telitalálat A Szerencsejáték Rt tájékoz­tatása szerint a totó 7. foga­dási hetének nyereményei a következők. 13 plusz egy ta­­lálatos szelvényt egy darabot találtak, a nyereménye 8 mil­lió 101 ezer 831 forint. 13 ta­­lálatos szelvény szintén egy darab volt, a nyereménye 2 millió 314 ezer 809 forint. A 12-esek (112 darab) 31 ezer 2, a 11-esek (1584 darab) 2192, a 10-esek (12 ezer 846 darab) pedig egyenként 450 forintot érnek. Nincs négyes a góltotón Az e heti góltotón nem volt négytalálatos szelvény, a kö­vetkező hétre átvitt nettó halmozódó nyereményös­­­szeg 152 ezer 418 forint. A nyolc darab hármas egyen­ként 19 ezer 52 forint fizet. Különleges totó-kombinációk A 8. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos totó­kombinációját. 1.1 211x1 x121x1212x21xx1 2.x 21x11 XX112 12x12112x2 3.1 1x21x211x21x221 12x2x 4.1 2x112121x22211x12x1x 5.2 2x1 xxx11x1 21x1x121x1 6.1 112x21x2x1 12xx1 x2111 7.2 12x11 12x12x11x22xxx2 8.x 211 xx11x222x21 x2xx21 9.1 12xxx12xx2 1121X xx2x2 10.1x21xx11x2x X1211 21x12 11.1 x1121 12xx221x1x212xx 12.1 1xx222xx1x2xx2xx212x 13.1 1x2xx112xx2x1121x2x1 A totó-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) készítette. Pelikán János SOMOGYI HÍRLAP SPORT 4 Asztalitenisz NB I, férfi „B” csoport Vereség a fővárosban Csanádi Árpád KSI­­Kaposplast 10:6 Győr: Kovács 4, Muska 3, Pósfai 2, valamint a Muska-Pósfai pá­ros, illetve Szabados 2, Faházi 1, Popovics 1, Varga 1, valamint a Szabados-Fábián páros. A párosok után még döntet­lenre állt a mérkőzés, ám az első egyéni fordulót követően már el­húztak a hazaiak, de csak az utolsó fordulóban tudták bebiz­tosítani a győzelmüket. Bár kö­zel állt a vendég kaposvári csapat a döntetlenhez — sőt, akár nyer­hetett is volna —, ám ehhez Po­­povicsnak és Vargának jobb na­pot kellett volna kifognia. Sza­bados viszont jó teljesítményt nyújtott. Ezzel a megerősödött fővárosi együttes visszavágott őszi kaposvári vereségéért. Varga János Az NB II-ben: Kaucsuk SE Kaposvár- Linde-Aladin SE Dunaújváros 16:2 A kaposvári győztesek: Báli 4, Berdár 4, Herczig 4, Dani 3, valamint a Bali-Berdár páros. A két páros döntetlenre vég­ződött, így az egyéni mérkőzé­sek 1:1-es állásról folytatódtak. Ezután már nem kegyelmezett a kaposvári együttes; jellemző a hazaiak nyomasztó fölényére, hogy csak egyetlen (egyéni) győzelmet engedélyeztek du­naújvárosi ellenfelüknek. NB I, női „A” csoport Kiütéses vereséget mért dunaújvárosi ellenfelére a Kaucsuk SE Kaposvár csapata fotó: török A bajnokság állása: 1. BSE 2. Orosházi MTK 3. Postás-Matáv II 4. Bp. Erdért SE 5. Statisztika II. 6. Kaposplast 7. Kecskemét 8. Egri Áfész 9. Tolnai SE 10. Tiszaújváros 13 13 - 13 11 1 13 9 1 - 130: 27 26 1 121: 50 23 3 116: 76 19 86: 81 12 86:105 11 83: 85 10 75:104 9 71:112 9 68:113 7 37:120 0 Kosárlabda NB II - Nyugati csoport Győzött a Marlen-Gazdász Marlen Kaposvári Gazdász KK-Győri KC 98-87 (48-42) Marlen Kaposvári Gazdász KK: Szabó Zs. (15/9), Nagy G. (15/3), Varga L. (27/15), Mező­­szentgyörgyi (7), Tóth Z. (7). Csere: Soós (6), Váli (11), Varga Gy. (2), Tóth K. (8/6). Edző: Karácsonyi Tamás, Me­­zőszentgyörgyi Dávid. Remekül kezdett a kaposvári együttes: Varga L. kosaraival a harmadik perc elején már kerek 10 ponttal, 12—2 arányban veze­tett. A vendég győriek elsősor­ban „kisembereik” távoli kosa­raival tartották a lépést, s így az első játékrész hatpontos Gaz­­dász-előnnyel zárult. A máso­dik 20 percben aztán már nem­csak a pontos támadás-befeje­zésekre, hanem a védekezésre is jobban odafigyelt a Marlon. A két csapat között már 20 pont különbség is volt, amiből a mérkőzés végére a hazaiak 11 - et meg tudtak őrizni, s így biz­tosan nyerték a találkozót. Jók: Varga L., Nagy G., Szabó Zs. Ez történt a teke NB III-ban Közút-csúcsok Nagyatádon Nagyatádi VSE-Kaposvári Közút-Strabag SE II. 1.7 (2174:2325) Pontszerzők: Kállai J. 376 fa, illetve Lang J. 417 fa, Lapat K. 401 fa, Csendes R. 389 fa, Illyés A. 387 fa, Bodor I. 378 fa. A vendég Kaposvári Közút- Strabag SE II. csapatának si­került Nagyatádon a nehéz pá­lyán „áttörnie” a 2300-as ha­tárt, s 2325 fával új pályacsú­csot ért el. Lang J. pedig ki­váló 417 fás eredménnyel adta át a múltnak az eddigi 404-es egyéni csúcsot. Nagyberki-Pécsi DD Gáz SC 6:2 (2350,2089) A nagyberki pontszerzők: Lu­kács P. 422 fa, Lelovics Z. 397 fa, Boda G. 396 fa, Herr F. 394 fa. A listavezető Pécsi DD Gáz SC sem tudta megállítani a nagyberki együttest. A somogyi csapat zsinórban immár hetedik győzelmét aratta. * * * Ma délután 14 órakor rendezik meg Kaposváron a Közút-Stra­bag SE tekecsarnokában a me­gyei egyéni tekebajnokságot. A viadalon a legjobb 20 somogyi tekéző méri össze egymással a tudását, s közülük a legjobb nyolc jut tovább a területi dön­tőre. SPORTOLÓK ISKOLAPADBAN Ismert somogyi sportolókat kérdeztünk arról: mihez kezdenek, ha befejezik a sportpályafutásukat? Hogyan tervezik, miként képzelik el a jövőjüket? Geiger Mariannát a számvitel érdekli. Geiger Marianna, a Kaposvári Női RC játékosa elmondta: készülni kell a jövőre. Még csak 19 éves, de nem szeretné, ha később meglepetés érné. Két éve érettségizett, elsőre nem vették fel a zalaegerszegi pénzügyi és számviteli főiskolára. Időközben fő­állású sportolónak szerződtették, ám újból megpróbálta a felvé­telit. Ezúttal sikerült a vizsga, de az edző kérésére egy évet ha­lasztott. Főiskolai tanulmányait az idén szeptemberben kezdi. Még nem döntötte el, hogy nappali vagy levelező tagozaton. Egyelőre bizonytalan, hogy mivel keresi később a kenyerét. Szüleihez hasonlóan talán ő is vállalkozó lesz. A számvitel és a könyvelés érdekli, elképzelhető, hogy ezzel kapcsolatos mun­kát vállal. A nyelvtudás manapság nélkülözhetetlen, ezért ango­lul is tanul. Természetesen családot és gyereket is szeretne idő­vel. Lábodi Laura kedvence a történelem. Lábodi Laura, a Kaposvári Adorján SE búvárúszója szerint is fontos, hogy a versenyzők időben gondoljanak saját sorsukra. A 17 éves diáklány a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola gimnáziumi tagozatára jár. Harmadikos, kedvenc tan­tárgya a történelem, különösen a középkor érdekli. Érettségi után a tanítóképző főiskolát szeretné elvégezni, s ha lehet, to­vább folytatja a tanulást. Történelem és testnevelés szakos ta­nárként szeretne majd dolgozni. Vinkler Pétert a számítógép izgatja. Vinkler Pé­ter, a Kaposvári Adórján SE búvárúszója 13 éves, a kaposvári Kinizsi lakótelepi Általános Iskolába jár. Bár a pályaválasztásra még bőven van ideje, néha elgondolkozik, hogy mihez kezd felnőttként. Természetesen még nem döntött véglegesen, ám elképzelhető, hogy a számítógépes szakmát választja. A prog­ramozás, valamint a gép felépítése, működése érdekli. Az isko­lában is gyakran kerül gép közelébe. Ha ezt a pályát választja, tudja, hogy sokat kell tanulnia. Mint minden fiút, őt is érdeklik az autók. Az sem kizárt, hogy autószerelő lesz, vagy apró „pá­lyamódosítással” kőműves, netán ács. Gelencsér Balázs edző lesz. Gelencsér Balázs, a Ba­­latel SE Kaposvár játékosa tavaly ősz óta a tanítóképző főiskola hallgatója. Az aktív sportolás miatt levelező tagozatra jár. A fő­iskola mellett hamarosan jelentkezik a testnevelési egyetem kö­zépfokú röplabdaedzői szakára. A képzés két éves, levelezős. A sport mindig központi helyet töltött be az életében, aktív pálya­futása után sem kíván hagyományt bontani, később edzőként szeretne dolgozni. Takács Gábor a műszakira jelentkezik. Takács Gábor, a Balatel SE Kaposvár 18 éves játékosa a budapesti Ady Endre Gimnáziumban érettségizett tavaly. Az egyik mű­szaki főiskolán szeretett volna tovább tanulni, ám később ki­derült, hogy a választott szakon nem indítanak levelező kép­zést. Ezután Kaposvárra jött, de nem tett le továbbtanulási szándékáról. Előbb technikusi minősítést szeretne szerezni, majd később a műszaki egyetem biztonságtechnika szakára felvételizni. László Tamás angolul tanul. László Tamás, a Rá­­kóczi-Kaposcukor FC középpályása 27 éves. 1989 és 1994 kö­zött a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem közgazdaság­­tudományi karát végezte el. Közgazdászként az egyik kapos­vári pénzintézetben vállalt négyórás állást. Változatos, érdekes munkáját szereti. Természetesen továbbra is sportol, ami sok időt vesz igénybe. Ha megsérülne, akkor nyolc órás elfoglaltság után néz a bankban. László Tamás úgy gondolja: egyetlen él­sportolónak sem szabad megfeledkeznie saját jövőjéről. Az idő „repül”, s a felkészületlen ember könnyen pórul járhat. Tisztá­ban van azzal ő is, hogy a fociból nem lehet örökké megélni. Örül, hogy megfogadta annak idején szülei tanácsát, és tovább tanult. Tudja, hogy az előrelépéséhez manapság a diploma nem elég. Úgy tervezi, hogy felfrissíti nyelvtudását. Korábban ugyan angolból érettségizett, ám idővel megfakult a szókincse. Az angol mellett még németül is szeretne tanulni. Mint mondta, a két európai nyelvvel szinte mindenütt el lehet bodogulni. A nyelvtudás nem csak a munkában hasznos, hanem a magánélet­ben is gyakran nélkülözhetetlen. A sportágak legjobbjai Somogyban Az idén először kaptak díjat Somogy megye legjobb spor­tolóinak ünnepélyes köszöntésekor a diák korosztály jeles képviselői. A különböző országos diákolimpiai döntőkben tavaly elért kiemelkedő eredmények alapján a Somogy Megyei Diáksport Tanács készített javaslatot. Diák­leányok — Balogh Orso­lya IV. korcsoportos ritmikus sportgimnasztikázó (Kapos­vár, Táncsics Mihály Gimná­zium), Bálint Andrea III. kor­­csoportos duatlonista-triatlo­­nista (Siófok, Széchenyi Álta­lános Iskola), Benke Judit IV. korcsoportos atléta (Kaposvár, Csokonai Vitéz Mihály Taní­tóképző Főiskola Gimnázi­uma), Gyenesei Judit I. kor­­csoportos duatlonista-triatlo­­nista és búvárúszó (Kaposvár, Zrínyi Ilona Általános Iskola), Hecz Katalin V. korcsoportos tájfutó és atléta (Fonyód, Má­tyás Király Gimnázium), Hol­­jevicz Eszter V. korcsoportos ritmikus sportgimnasztikázó (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium), Szunyogh Tímea III. korcsoportos duatlonista­­triatlonista (Kaposvár, Mun­kácsy Mihály Gimnázium), Grábner Tímea atléta (Kapos­vár, Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola Gimná­ziuma). Diák fiúk — Csendes Nor­bert V. korcsoportos búvárú­szó (Kaposvár, Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szak­­középiskola), Lehmann Kris­tóf III. korcsoportos úszó és búvárúszó (Kaposvár, Zrínyi Ilona Általános Iskola), Me­­rics András II. korcsoportos úszó (Kaposvár, Zrínyi Ilona Általános Iskola), Molnár Dávid IV. korcsoportos atléta (Kaposvár, Építőipari Szak­­középiskola), Pap Bence I. korcsoportos duatlonista-tri­­atlonista (Nágocs), Tóth Má­tyás III. korcsoportos úszó és búvárúszó (Kaposvár, Kisfa­ludy Általános Iskola), Vink­ler Péter II. korcsoportos bú­várúszó (Kaposvár, Kinizsi Általános Iskola). Diák csapat — Kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola I. korcsoportos játékos sportvetélkedő-csapata, Ka­posvári Csokonai Vitéz Mi­hály Tanítóképző Főiskola Gimnáziumának IV-V. kor­­csoportos leány atlétacsapata, Kaposvári Gyakorló Általános Iskola II. korcsoportos fiú ko­sárlabda-csapata, Kaposvári Honvéd utcai Általános Iskola III. korcsoportos fiú röplabda­csapata, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium IV-V. korcsoportos leány röplabda­csapata, Kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Szakközépiskola IV-V. korcsoportos labda­rúgó-csapata. 1997. február 18., kedd MTZ típusú erőgép IH-CYCLO szemenkénti vetőgép SPC szemenkénti vetőgép IH-6200 gabonavetőgép LAJTA gabonavetőgép IH-720, RABEWERK ekék LAJTA, VOGEL-NOOT ekék IH típusú könnyű és nehéz tárcsák RAB ásókoronák, RAU kombinátor alkatrészei nagy választékban kaphatók Kaposvári AGROKER Rt. 7400 Kaposvár, Jutar út Tel: 82/311-055, fax: 82/311-305 ____________________________(42074)

Next